Petőfi Népe, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-22 / 69. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! vermvePB A MAGYAR SZOCIALISTA M U N K Á S P Á R T B Á C S - K i S K U NI M E G Y E l BIZOTTSÁGÁNAK N A PJIÁ P! A XXIII. évf. 69. szám Ara: 80 fillér 1968. március 22. péntek A Honvédelmi Minisztérium közleménye A magyar néphadsereg kijelölt csapatai a kiképzési terveiknek megfelelően az ország egyes területein hadgyakorlat végrehajtását kezdték meg. A gyakorlaton katonai továbbképzésre behívott tartalékos tisztek, tiszthelyettesek, honvédek is részt vesznek. A hadgyakorlat a kiképzési program szerint tervszerűen folyik. (MTI) csütörtökön a dicső- szőrűit- Farkas József, a Újabb izraeli agresszió A Jordánia elleni harci cselekményekről, a támadó csapatok visz- szavonulásáról közlünk tudósítást a 2. oldalon. Miniszter és történész A Három ember — három korszak befejező részét közöljük az 5. oldalon. Veterán yöröspilóták képes riport a 8. oldalon A korszerű műveltségi magasabb szaktudás megszerzéséért Tanácskozott a II. megyei diákparlament A középiskolákban, a szakmunkásképző intézetekben megtartott tanácskozások után a KISZ megyei bizottsága csütörtökön Kecskeméten, a megyei tanács kultúrtermébe hívta össze a II. megyei diákparlamentet. Körülbelül 11 ezer Bács-Kiskun megyei középiskolás, s mintegy 7— 8 ezer szakmunkástanuló képviseletében hatvanöt fiatal gyűlt össze, hogy a „Korszerű műveltség, magasabb szaktudás” jelszó jegyében megvitassák a diákélet problémáit. A tanácskozáson megjelent Gyóni Lajos, a meKölcsönös érdek Csehszlovák mezőgazdasági gépi bemutató a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban A Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti kereskedelmi képviselete, a det, ismertette a kiállítás és a bemutató célját. Hangsúlyozta, hogy Magyarorgyei pártbizottság megbízott osztályvezetője, Borsos György, a megyei KISZ-bizottság első titkára, Madarász László, a megyei tanács vb-elnökhelyet- tese, Kádasi László, a megyei tanács vb művelődés- ügyi osztályának vezetője. Ott volt továbbá Salamon Péter, a KISZ KB középiskolai és szakmunkás- tanuló osztályának megbízott vezetője, Molnár Mihály, a Munkaügyi Minisztérium szakoktatási főelőadója, Gazsó Endre, a megyei tanács vb munkaügyi osztályának főelőadója. Pap István, a megyei KISZ-bizottság osztályvezetőjének megnyitója után Nagy Mária, a megyei diákbizottság elnöke, a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium tanulója tartotta meg a II. megyei diákparlament beszámolóját. Kiemelte, hogy a megye tanintézeteiben lezajlott tanácskozásokat az élénk aktivitás és a sokoldalú kérdés- és problémafelvetés jellemezte. E kérdések többnyire arra kerestek választ: mit tegyenek a diákok műveltségük állandó korszerűsítéséért, azért, hogy jól képzett szakemberei legyenek szocializmust építő hazánknak. Ismertette a középfokú tanintézetekben folyó kulturális, politikai és nevelő munka módszereit, eredményeit, amelyek végső soron elősegítik, hogy sokoldalú, határozott és korszerű világnézettel rendelkező fiatalok kerüljenek ki iskoláink falai közül. A referátum szólt arról, hogy a 14—18 éves fiatalok legfontosabb problémái ezekben a napokban a pályaválasztással függnek össze. A KISZ-szervezetek is nagy segítséget adhatnak ahhoz, hogy a fiatalok érdeklődésüknek, egyéniségüknek, képességeiknek megfelelő élethivatást válasszanak, s tudatosítsák mindenkiben a pályaválasztással kapcsolatos társadalmi igényeket. A beszámolót követő vitában a diákparlament küldöttei nemcsak a témához kapcsolódó gondolataikat mondották el, hanem számos kérdést intéztek a tanácskozáson jelenlevő párt-, KISZ-, tanácsi vezetőkhöz, a minisztériumok képviselőihez. A kérdésekre adott válaszában Madarász László többek között a korszerű műveltség fogalmáról, értelmezéséről, Borsos György a középiskolai tanintézetek KISZ-szervezeteinek az általános és szakmai műveltség fokozásában betöltött szerepéről, Gazsó Endre pedig a megye munkaerő- gazdálkodásának helyzetéről beszélt. A további kérdésekre Gyóni Lajos, Kádasi László, Molnár Mihály adtak választ. Végezetül az áprilisban Budapesten sorra kerülő II. országos diákparlament tíz Bács megyei küldöttét választotta meg a tanácskozás, amely felhívással fordult a megye tanintézeti ifjúságához, hogy csatlakozzanak a KISZ által kezdeményezett, a vietnami nép szabadságharcát segítő tranzisztoros akcióhoz. B. Gy. Koszorúzások, emléküimepségek a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján A megye városaiban és falvaiban bensőséges ünnepségeken emlékeztek rr seges íviagyar íanacsKoz- társaság megalakulásának évfordulójáról. Kecskeméten, a Rákóczi úti tanácsköztársasági emlékműnél tartottak koszorúzási ünnepséget a város párt-, állami, társadalmi és tömegszervezetei, az üzemek, vállalatok, intézmények dolgozói. A városi pártbizottság nevében Erdélyi Ignác, a városi pártbizottság első titkára, a városi tanács végrehajtó bizottsága nevében Reile Géza, a vb elnöA Zetor-család egyik tagja. Ez is szerepel a kiállításon. MOTOKOV nevű csehszlovák külkereskedelmi vállalat, valamint a magyar kereskedelmi vállalatok és megyei intézmények közreműködésével nagyszabású mezőgazdasági gépi bemutató kezdődött csütörtökön a Hosszúhegyi Állami Gazdaság szántópusztai üzemegységében. Eljöttek a bemutatóra az érdekelt csehszlovák gyártóüzemek és forgalmazó vállalatok vezetői. Jelen volt dr. Glied Károly, az MSZMP megyei bizottságának titkára, Oláh György, a megyei tanács vb-elnökhelyettese, az ország és a megye nagyobb mezőgazdasági üzemeinek vezetői, számos mezőgépészettel foglalkozó szakember. A vendégeket Nagy Ödön, a Hosszúhegyi Állami Gazdaság igazgatója üdvözölte, majd Frantisek Hála, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság budapesti kereskedelmi tanácsosa mondott rövid megnyitó beszészág egyik legjelentősebb kereskedelmi partnere Csehszlovákiának, kölcsönös érdeke a két országnak a gépi és a kereskedelmi kapcsolatok további erősítése. Ezt a célt szolgálja ez a bemutató is, melyen főként olyan gépek szerepelnek, amelyeket még nem ismernek a magyar mező- gazdaságban. Ezután a több mint száz résztvevő munka közben tanulmányozhatta a gépi berendezéseket. Néhány közülük nagyon megnyerte a magyar szakemberek tetszését. Elsősorban az új Zetor-típusok, a sokféle munkára képes kistraktor, a különböző ültető, betakarító, szállító gépek. A kiállítás és a bemutató szombaton zárul Hosz- szúhegyen. Innen a gépeket az ország más részeire: Szekszárdra, Andráshidára és Nagyszentjánosra szállítják, hasonló bemutató céljából. K. S. ke, helyezte el a hála, a megemlékezés koszorúját. A Hazafias Népfront kotanácskozás résztvevőinek egy csoportja. megyei es ar. usun re- rencné, a városi népfrontbizottság titkára tette az emlékmű talapzatára. Az ifjúkommunisták nevében Borsos György, a megyei KISZ-bizottság első titkára, Szvorény János, a megyei KISZ-bizottság titkára és Mészáros Sándor, a városi KISZ-bizottság titkára koszorúzott. A megyei tanács kultúrtermében tegnap délután fél ötkor tartották meg emlékünnepségüket a megyei tanács dolgozói, s a megemlékezésen részt vettek a megyei tanács végrehajtó bizottságának vezetői is. Baján a Tanácsköztársaság emlékművénél a koszorúzásra érkezett fiatalok a Fegyveres Erők Klubja előtt gyülekeztek, majd a helyőrség fúvószenekarának kíséretében a járás és város munkás- mozgalmi veteránjainak vezetésével szervezetten a Tanácsköztársaság térre vonultak, ahol Karasz Sándor százados, KISZ-titkár tartott ünnepi megemlékezést. Ezután elhelyezték a járás és a város párt-, állami, társadalmi, gazdasági szervezeteinek koszorúit. A kecskeméti járás községeiben tartott ünnepség- sorozatból kiemelkedett a bugaci művelődési otthonban tartott ifjúsági nagygyűlés, ahol Faragó Gyula, a kecskeméti járási KISZ- bizottság titkára mondott beszédet. A gyűlésen vietnami fiatalok is részt vettek. Orgoványon a községi művelődési otthonban, Izsákon pedig a helyi ifjúsági házban tartottak megemlékezést a két község vezetői, lakói.