Petőfi Népe, 1968. március (23. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-17 / 65. szám
MW. mArdhns í*7, vasárnap S. olcfcfi Mariska néni emlékezik Négy fali iskolája A kiskőrösi szociális otthon kapuján becsengetve, Gerspán Ferencné után tudakozódom. — Mariska nénit keresi? — csillan fel az ügyeletes gondozónő szeme. A napfényes folyosóra kalauzol, ahol az otthon öregjei kedélyes trécséléssel, olvasgatással töltik a délelőtti órákat. A bácsik éppen a fodrászra várnak. Az alacsony, ősz hajú, de még ma is eleven tekintetű asszony, az otthonnak csaknem a legidősebb — 86 esztendős — lakója a szobába vezet Csöndes beszélgetésünk közben minduntalan József Attila-sorok ötlenek az eszembe. Mára bemutatkozásnál: .törékeny termetét a tőke megtörte”. .. s aztán, amint élettörténetét kezdi sorolni: a „Mama". I p*stf proletártfef — Hasten születtem. Kólán meg kellett ismerkednem a gondokkal. Apám fiatalon elhalt, a őt csakhamar követték testvéreim is. A hétből én maradtam egyedül. A mama, az én drága, jó anyám, mtndant elkövetett, hogy m érezzük az árvaságot, • a szegénységünk ne válték nyomorrá. Mosni, vasalni. takarítani járt. De amint cseperedni kezdtem, éreztem; nem hagyhatom, hogy a terhek csak az ő vállára nehezedjenek. Így maradtam ki a polgárt iskolából azért, hogy mihamarább kenyerei kereshesh egészségin katonája A kis Márta — egy derékba tört iskolai pályával a háta mögött — ápolónői tanfolyamod végzett. Nem mintha ez fényes karrier lett volna. De amellett, hogy a mamának végre aimyira-ameny- nyire támasza lehetett, régi szíve vágya is teljesült. Hiszen a másokon való segítés vonzotta mindig. Először a Vöröskereszt, majd a helyőrségi kórház lett a munkahelye. S a lábadozó betegek hálás pillantása sok mindenért kárpótolta. Sima, napfényes ezután sem volt az élete. Az első házassága tiszavirág életű lett —, nem az ő hibájából. De ehelyett kiteljesedett másban a fiatal asz- szony szebbet-jobbért akaró vágyakozása. Még lánykorában megismerkedett a szocialista eszmével. A szegény, gyermekét féltő, érte aggódó mama sok töprengés, kérlelő* után kénytelen volt beletörődni abba. hagy a lánya tiltott írásokat olvas, földalatti összejövetelekre jár és veszedelmesnek tartott emberekkel barátkozik. I hare évei — Mama, sose fläteen. Ott csak jót tanulhatok. És ha ágy sikerül, ahogyan ud, *a bélyegesek" akarjuk. akkor előbbre megy a világ. S talán a mamának sem kell ennyit gürcölnie. ... degáös ssemfnártnnack, tüntetések (a lovas- rendőr kard lapjának a helyét őrzi a vájja!)... Majd az a sokat ígérő tavasz, a Tanácsköztársaság napjai, amely a végső győzelem lehetőségét ragyogtat- ták DeL Igaz, még hozták a sebesülteket a csatamezőkről. s minden ápolónőnek kettő helyett kellett dolgoznia. Egy emlék ebből az időből, amit sosem felejt: — Kun Béla. a tanácskormány biztosa, ötödmagával látogatta meg a helyőrségi kórházban levő sebesülteket. Mindenkihez volt egy jó szava, egy kérdése a bánásmód felől. Az ápoltak így szóltak: „Kun elvtárs, akiről a Mariska néni gondoskodik, aimak csak jó sora lehet!" Nevetett, megveregette a véltem: „Jól van, Mariska nértí, jól van. elvtársnő. Nem feledkezünk meg magáról. Forduljon mindig bizalommal a párthoz.” Út a jobb jfivblg A harc akkor elbukott. Nehéz évek következtek. Második férjével a fővá- I rosból Soltvadkertre költözött Gerspánné. Ott is akadt elvtársa, aki a rendőri felügyelet ellenére időnként titokban felkereste, bátorította, s akivel együtt a jövendőt színezhették. A szabadságot, amelyet végül is negyvenöt hozott eL Immár nem kellett lopva dúdolni a mozgalom dalait, • emelt fővel állhatták a zászló alá. özvegy Gerspánné ekkor már jóval túl van a hatvanadik életévén. Mégis dolgozik. Nyomban bekapcsolódik a pártmunkába. Szervez, agitál, ott van a falujárók közt és már a szabadság első napjaiban élelmiszert gyűjt az éhező pestieknek. Majd Kiskőrösön a szálloda vezetését bízzák reá. És csaknem 80 éves koráig megmarad ebben a beosztásban. Csak ekkor kezdi élvezni a jól megérdemelt pihenést. Ebben az időszakban végzett munkájáról — nem kevésbé a párt- és a társadalmi szervek megbecsüléséről — oklevelek sora tanúskodik. Néhány hónapja a kiskőrösi szociális otthon lakója. Sok jó ismerőst, barátot szerzett már itt magának, s az új környezetben is jól érzi magát. — Egyedül maradtam, mint az ujjam. Nincs egyetlen rokonom. Mégsem vagyok magányos! Számon tartanak a pártban, minden rendezvényre meghívót kapok, meglátogatnak az elvtársak, töretlen a kapcsolatunk. S ez az, ami öreg napjaimban a legjobb érzéssel tölt eL Búcsúzóul pohár sörrel kínál. S miköziben remegő kézzel 'kitölti, arra gondolok: annyi évtizeden át így osztotta meg szerete- tét, törődését, gondoskodását is másokkal. A mások, az egész társadalom jobbléte volt élete fő célja. S a legnagyobb elégtétel számára az. hogy mai világunk már arra forog, amerre ő és harcostársai mindig is fordítani akarták. Jóba Tibor A kövesúttól még öt kilométer. Gépkocsivezetőnk a hullám palaszerű homokdűlő felénél föladja: — Azért a Volga sem bír el mindent Az udvaron harangláb. Kicsiny csengője hívja vasárnaponként igére a környék gyér lakosságát. Hétköznap iskola. Zombori Jánosné tizenhét éve itt tanít, jelenleg első és harmadik osztályt Férje itt dolgozik, megszokták már a homok csendjét, talán el sem tudnának menni. Harmadik óra. A pedagógusok tudják, akkor van a figyelem holtpontja. Mindenütt. Hát még itt, ahol reggel fél hatkor, hatkor kelnek a gyerekek, három- négy-öt kilométert gyalogolnak az iskoláig. — Négy falu iskolája ez — mondja a tanítónő. — Ágasegyháza területén fekszik, de közel esik Balló- szög, Helvécia és Orgovány határához is. Tehát mindegyiktől messze van. Am ezért nagyon szeretik a gyerekek. Az a legnagyobb bánatuk, ha otthon kell maradniuk. Még ilyenkor télen sem sokkal nagyobb a hiányzási átlag, mint bent a községben. Nem is csoda. Az iskola a szórakozást és a kulturálódást is jelenti nekik egyúttal. Villany az iskolában sincs. Ezen búsul leginkább a nevelőtestület másik három tagja is. Keskeny, kis- ablakú helyiségben fogadnak, amely egyszerre szertár és a két pedagógusleány lakása is. Az egyetlen férfi. Király Ernő, tavaly érettségizett Kecskeméten. Fizikát, matematikát, kémiát, rajzot, testnevelést tanít képesítés nélkül. Egyébként zeneművészeti főiskolára készül. Ha befejezi a tanítást, nagyon kell sietnie: még napvilágnál elkészíteni a másnapi óravázlatokat, mert petróleumnál nem megy. Aztán vacsora előtt még a hegedűgyakorlattal is végezni kell. A házinéni már a tyúkokkal lefekszik, később nem lehet zavarni. Horváth Irén főiskolai tanulmányait is petróleumláng vágta ketté. — Földrajz-rajz szakra jártam levelező tagozaton Szegedre. Tönkrement a szemem a lámpavilágnál való rajzolásba, kértem, hogy egy másik szakot vehessek föl a rajz helyett, de nem engedélyezték. Azóta nem vesznek föl új levelezőket a főiskolára. Ötödik éve tanítok, és itt állok szakképesítés nélkül. — Pedig Irénnek olyan szakmai rutinja van — teszi hozzá Péter Szabó Mária —, ami fölér két diplomával. Azt hiszem, vele és a hozzá hasonlókkal kivételt kellene tenni a felvételt beszüntető rendeletnek. Maria csak vendég az Ágasegyházi úti iskolában. Harmadéves a bajai tanítóképzőben. Szakmai gyakorlatát tölti itt. — Nehezebb, mint képzeltem — mondja. — Szívesen megvek tanítani akármilyen kis helyre, csak közelebb essen valamilyen lakott településhez. És legyen villany. Persze azért a nevelőket korántsem lehet elkeseredettnek mondani. Nagy kedvvel tanítanak. A gyerekeken kívül még egy felnőtt osztályt is vállaltak estére. Ismerik, szeretik a környék embereit, és a szeretet kölcsönös. — Egvetlen dolog aggaszt — tűnődik el Horváth Irén. — Ha a lelkünket adjuk is a katedrától, akkor sem érhetjük el, hogy ezek a gyerekek ugyanannyit tudjanak, mint a városiak, vagy akár a községiek. Négy község iskolája. Mi lenne, ha a négy tanács rászánná községfejlesztési alapjának egy részét, segítséget kérnének a virágzó állami gazdaságtól, a tsz- ektől, a szakszövetkezetektől, az emberektől, és közösen építenének egy kis hétközi diákotthont. Elérhetetlennek látszó terv? Szabó János Kiváló kiképző A zömök, nyűt tekintetű, 29 éves határőr törzs- őrmester, nem kis örömmel szorított kezet az utolsó három lövővel. Csupán ez a három kiváló lő- eredmény hiányzott ahhoz, hogy a szakasz jó eredménnyel zárja a kiképzési időszakot. — Sikerült, s erre nagyon büszke vagyok!... Vendég voltam itt, a kiképzés idejére vezényeltek át Szegedről, Kiskunhalasra. Örömmel fogadtak, egy szakaszt bíztak rám, s beválasztottak a pártvezetőségibe is. Kétszeresen kellett bizonyítanom. A bevonult újoncokat a legalapvetőbb határőrizeti feladatokra tanítottam. Olyan ez, mint a pedagógusnak az ábécét megismertetni a gyerekekkel. Ha ez jól sikerül, a fiatal határőr pontosan látja el nehéz, önálló mérlegelést, cselekvést igénylő szolgálatát. S ezek nemcsak szavak. Euder László határőr törzsőrmestert az eredmények igazolják. Szakaszának valamennyi fiatal határőre sikeresen vizsgázott. Emellett, jutott ideje másra is: a tiszti iskolára való felkészülésre... Buder László határőr tcrzs őrmester már Szegeden teljesít szolgálatot. A kiváló kiképzőt legközelebbi találkozásunkkor, bizonyára már határőr tisztként üdvözölhetjük. Gémes Gábor 65. Senki sem törődött Hildebrandttal és a corvée- val... Spoliansky, Troppauer, Minkusz, Pilotte meg a többiek nem mertek inni. Hiszen ott ül Galamb a lépcsőn, harmonikázik, de az ölében egy nagy altiszti revolver. Fél hét volt, és a század már elázott. Hihetetlenül nagy mennyiségű rumot ittak ... ... Battista és Latouret megkötözve hevertek egymás mellett. Körülbelül tisztában voltak a sorsukkal, hallották a veszett kuriongatást... Egyszer csak szép kettős sorban néhány katona jött feltűzött szuronynyal. Elöl Troppauer és Pilotte egy-egy kályhacsőszerű lángszóróval. Galamb vezette őket. Gyorsan elvágta mindkét altiszt kötelékét. Latouret felugrott. — Nyomorult söpredék ... — Ha befelezte, öregem — mondta csendesen Galamb —. szóljon, mert még sok dolgunk van. Vagy nem volna kedve gorombáskodás helyett átvenni az őrjárat vezetését, és lefogni a lázadókat? Mialatt ezt mondta, mindkét altisztnek átadott egy- egy revolvert. — Mi ez? — kérdezte bután Battista. — Ha nem kötözzük meg magukat az. előbb, akkor kijöttek volna az udvarra nagyképűsködni. és a lázadók mindkettőjüket megölik. Pedig szükségünk ma két iA altisztre ha esvik-másik kissé öregszik is már..; — fordult Látótereihez. — A lázadókat lefegyvereztük, de ők nem tudnák róla. Felfeszítették a depót, kiitták a rumot, és alig állnak a lábukon. — Ha ez igaz.. .Harrincourt... akkor nem szégyellem magam ... hogy néha sajnáltam ... amikor lyúzták... Már alig állt a lábán egy-egy katona, amikor a nehéz léptek döngve közeledtek kintről. Az ajtóban megállt az őrjárat. Két lángszóró meredt rájuk, ami magában véve elég ahhoz, hogy pillanatok alatt halálra pörköljön mindenkit a pincében. Szuronyok szegeződtek a lázadókra. Néhány részeg ámultán látta, hogy eltűnt a fegyvere. ... Tíz perc múlva lelakatolták a pince ajtaját, és a lázadók ott feküdtek a földön, szorosan megkötözve... A goumier-khez olyan hirtelen nyomultak be lövésre kész fegyverrel, hogy ezek nem is gondolhattak ellenállásra. Gyorsan megkötözték őket. A három foglyot, akik nem csatlakoztak a lázadó csendőrökhöz, eloldozták. Ezek is fegyvert kaptak. Bénid Tongut még idejében kilépett a hátsó ablakon... Az erőd egy elhagyatott részén felkapaszkodott a mellvédre ... Kötél volt nála.. De nem számított arra, hogy egy ember a mellvédről órák óta figyeli... Valaki, akinek elintézetlen ügye volt az őrmesterrel. A hanyatló nap ferde szöge alatt hosszú árnyak terültek el a köveken, amikor Bénid Tongut felért a lőrésekhez. A homályból valaki melléje lépett, és torkon ragadta. Barbizon könyörtelenül kemény vonásait pillantotta meg az őrmester egész közelről. — Egy percre, uram! — suttogott a korzikai. Bénid Tongut csak azt érezte, hogy belehasít egy sajgás a tarkójába. Azután átröpül a mellvéden tizenöt méter magasból... • Amikor Finley lenézett az ablakból és látta a gyülekező katonákat, megfordult. —T- Kezdődik^* Gardone verejtékező rémülettől sárga arcát töröl- gette. — Mi a véleményed? — kérdezte a hadnagyot. — Meg fogunk halni — felelte egykedvűen. — Ka van ekrazitjuk, akkor nem tarthatjuk sakkban őket, mert felrobbantják a csövet. Azután csakugyan megérkeznek majd a szokoták, és ha a lázadók nem ölnek meg, akkor fejbe lőhetjük magunkat, mert természetesen eszemben sincs, hogy megadjam magam... — Kérlek... Hadifogság ... — Ugyan! Nyomban lemészárolnak. — Nem bizonyos, sőt... Mi érdekük lenne? Finley undort érzett. Ha gyáva is valaki, azért uralkodhatna magán, amikor látja, hogy meg kell halni, és nincs segítség. És ez az ember hordja a francia tisztek egyenruháját! Kréta hangja hallatszott kívülről: — Légy szíves, és megállj, mert különben a közlegénynek lőni kell... Ez a parancs ... — Eredj a pokolba — mondta valaki, és úgy látszik, félretaszította a bolondot, mert nyílt az ajtó, és Hildebrandt lépett be. — Közlegény! — rivallt rá Finley. — Ki engedte, hogy engedély és kopogtatás nélkül... — Várj! — szólt közbe a kapitány. — Én vagyok a parancsnok. Mit akar itt? — fordult Hildebrandthoz. — Kapitány úr! A legénység küldött, hogy tárgyaljak a tiszt urakkal. Megtagadjuk az engedelmességet! Haza akarunk menni, és haza is fogunk menni. Nem gátolhatnak meg senkit ebben. A tisztek nem bántottak bennünket, mi sem bántjuk őket. Az erődöt sem. Megmondják a kombinációt, ellátjuk magunkat vízzel az útra. Ha nem tesznek így, akkor elfoglaljuk az erődöt. Ha kell, felrobbantjuk az egész törzsépületet, van elég ekrazitunk, és ez reménytelenné teszi a tisztek részéről az ellenállást. Így is, úgy is hozzájutunk a vízhez. De akkor felrobbantjuk a vízvezetékcsöveket, elpusztítjuk az erődöt és mindenkit, aki önökkel tart. (Folytatjuk) i
