Petőfi Népe, 1968. február (23. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-23 / 45. szám

4. oldal 1568. február 23. péntek JCiáLLltáiou Láttuk Dolgozó emberek között címmel 100 festmény, gra­fika, szobor várja a láto­gatókat a Budapesti Ernst Múzeumban, múlt héten megnyílt kiállításon. Egy látogató Várnái Sándor: Játék című szobra előtt. Legyen minden kecskeméti szívügye! Beszélgetés a városi tanács vb-elnökhelyettesével Az évfordulókkal gya­korta büszkélkedő, s azok­ról méltóképpen megemlé­Kecskeméti lánykaruhák a világ minden táján A tizenöt éves Kecske­méti Háziipari Szövetkezet hímzett lánykaruháival ko­moly helyet vívott ki ma­giínak a világ számos or­szágában. A 220 bedolgo­zó által készített árut ke­resik és szeretik a Szov­jetunióban, Jugoszláviában, Ausztriában, Angliában, sőt a közel-keleti államok­ban is. Az idén a megren­delők sorába lépett Cseh­szlovákia is, egyelőre hét­ezer ruhácskára kötöttek szerződést a kecskemétiek­kel. A múlt évben 7 millió 800 ezer forintos termelé­sükből 4 millió 600 ezer forint értékű áru exportra került. A tavalyi 45 ezer ruhával szemben az idén 60 ezret szeretnének el­szállítani külföldre. A szövetkezet igen sokat tett ezenkívül a lakosság javító-szolgáltató igényei­nek kielégítéséért is. 1967- ben 1 millió forint érték­ben végeztek szőnyegrojto- zást, javítást, ingnyaka- zást és minden más olyan munkát, amivel a házi­asszonyok hozzájuk fordul­tak. kezni is tudó Kecskeméten — bízvást elmondhatjuk — nem volt még olyan nagy­szabású, jelentőségét te­kintve is impozáns rendez­vénysorozat, mint az idei év jó részét magába fogla­ló 600 éves jubileum. En­nek előkészületeiről, s az események hátterében sze­rényen meghúzódó, mégis azok létrejöttét elsősorban meghatározó társadalmi te­vékenységről beszélgettünk Újvári Lajossal, a Kecske­méti Városi Tanács V. B. elnökhelyettesével. — Milyen események, fln- nepségek, rendezvények teszik emlékezetessé a ju­bileumi évet? — Megannyi kulturális, tudományos, műszaki jelle­gű és sportrendezvény, szá­mos kiállítás, amelyek tel­jes felsorolása hosszadal­mas lenne. Bár a hivatalos megnyitás, az április 3-án tartandó történelmi emlék­ülés még hátra van, az ün­neplés voltaképpen már megkezdődött. Hiszen a ju­bileum indokolta a mező- gazdasági könvvhónapnak városunkban történt meg­nyitását. — Szóljunk az említetten kívül még néhány, később esedékes kiemelkedő programpontról. — A jubileumi rendezvé­nyek többsége a jeles év­fordulók, nemzeti ünne­peink köré csoportosul. Így április 4-én nyílik a „Kecs­kémét a képzőművészet­ben” című kiállítás, ame­lyet pár nappal később or­szágos kórustalálkozó követ. A május is bővelkedik ese­ményekben : akadémiai ülés. könyvkiállítás, sportbemu­tató, bábfesztivál stb. — Augusztusban a Leninváros átadása és a Lenin-szobor felavatása, továbbá város­fejlesztési kiállítás, és az MHSZ-napok emelkednek ki. A szeptemberi hagyo­mányos fő esemény a Szü­ret az Aranyhomokon ren­dezvénysorozata lesz. Végül a november 7-e köré sora­kozó kiállítást, filmbemuta­tót és az egyéb ünnepi programpontokat a Bánk bán előadása zárja be. — Milyen művészeti alko­tásokkal gazdagodik az ünneplő város a jubileu­mi évben? — Mindenekelőtt a Kis- faludi Strobl Zsigmond al­kotta Lenin-szoborral, vala­mint a szoborsétányon Ka- da Elek, Molnár Erik és Kocsis Pál szobrával. Az Aranyhomok Szálló előtti parkban a szüreti ünnepsé­gek keretében avatjuk fel az évforduló emlékét meg­örökítő díszkutat. — Végezetül: hogyan ve­szi ki részét az ele készü­letekből a lakosság? — A futóhomokból aranyhomokot teremtő, al­kotó ember nem csupán az ünneplés középpontjában áll, de arra is törekszünk, hogy az évforduló megren­dezése, az előkészület való­ban közügy legyen, s a si­ker érdekében a város min­den polgára összefogjon. Az itt lakók mindegyike hoz­zájárulhat valamilyen for­mában a város csinosításá­hoz, a városkép formálásá­hoz. Az egyik lépés ehhez a szalagparkok terve, mely­nek megvalósításához már számos társadalmi munkás tette meg felajánlását. A lelkesedés nem hiányzik és meggyőződésünk, hogy a jubileumi év mindenben méltónak bizonyul majd jelentőségéhez. J. T. Örültek, szentek9 emberek Szabó Tünde előadóestje — Ez a legújabb sze­rep szövegkönyve? — A legújabbé vagy, ha tetszik a legrégibbé. Kez­dő színésznő vagyok, még­is nagyon régi vágyam egy önálló előadóest. — Nem tartja túlságo­san merésznek? Tapasztal­tabb kecskeméti színészek sem vállalkoztak még ilyesmire. — A legnagyobbak pél­dája is mutatja, hogy más a színház és más az elő­adóművészet. Páger soha­sem mond verset, Jancsó Adrienne nem játszik szín­padon. Én vonzódom ide is, oda is. Egyszer csak meg kell próbálnom, jo­gosán-e. — A fellépések, a pró­bák. a tájolások, a tv- szerepek mellett? És a mű­velődési házban? — Szeretnék belekapcso­lódni a város szellemi éle­tébe, a színház falain kí­vül is. Enélkül csak itt va­gyok, de nem vagyok itt­hon. Vietnami fiatalok Magyarországon Hatvannyolc vietnami fia­tal tanulja a gyógyszeripa­ri szakmát a Chinoin Gyár­ban. Képünkön: Pham Thi Hang a laboratórium­ban. Merőben szabálytalan, recenziót interjúval kezde­ni. Csupán azért idéztem föl futó beszélgetésemet Szabó Tündével, a Katona József Színház művésznő­jével, hogy a műsor létre­jöttének körülményeiről ő, a legilletékesebb szóljon helyettem. Örültek, szentek, embe­rek. A cím tudatos szer­kezetet, egységes kompozí­ciót ígér. Szabó Tünde be is tartja ígéretét. Mint mű- sorszerkesztő. elmélyült irodalmi ismeretekről, csi­szolt és egyéni ízlésről tesz bizonyságot. Egyéni — hangsúlyozom — még akkor is, ha a versből, prózából, levelek­ből, naplóból, sajtóközle­ményekből építkező, zené­vel összekötött műsor nyilvánvaló példája az utóbbi évek magyar elő- adióművészetének csúcsa: Mensáros László Kecske­méten is bemutatott ösz- szeállítása. „Hová megyek? Mit éneklek? .. .Mit akarok?” Talán Juhász Ferenc ver­sének öntépő, rövid kér­déseivel lehetne összefog­lalni az előadóest tartal­mát. Voltaire. Franklin Benjámin, Karinthy Fri­gyes, Simoné de Beauvoir és még sokan mások ad­ják meg a választ. Nem véletlenül említet­tem ezt a négyet a szer­zők közül. Ök szinte ter­mészettudományosán ra­cionálisak. Szabó Tünde előadásának egyik fő ér­deme, hogy a tiszta érte­lemre való hatást semmi­képpen sem engedi el, és ez mindig sikerül is neki, egyszerűen, melegen. Kü­lönösen Beauvoir keser­nyésen bölcs epilógusában tudta a kristályosán logi­kus gondolkodás szépségét visszaadni. A Karinthy-no vei Iá ban viszont összecsapott a szí­nész és az előadóművész. Kolumbusz és az alkimista párbeszédének inkább fe­szültsége, drámai sodra ragadta meg, mintsem Ka­rinthy dialektikája. Szabó János 45. De most kivételesen nem történt ehhez hasonló. Mindenki rohant a szakaszához, az emberek felso­rakoztak, a motorok berregtek, a kocsik zörögtek, ká­romkodás, puffogás, vezényszavak, azután indulás ... Troppauer beállt a sorba. Már kutya baja. Az oázis­ban végleg kipihente a sebesülését. Előreszólt Ga­lambnak: — Hol a fenébe kószáltál? Mindenfelé kerestelek már... Ez az Iljics üzent. Veled akar beszélni... A kórházkocsin van, elég rossz bőrben... — Sajnálom, hogy nem voltam itt... Szegény... amint lehet, hátramegyek... Hosszú fütty és nagyon távolról egy éles hang... Indulás! Délután az egyórás pihenő közben Galamb hátra­ment a vöröskeresztes kocsihoz. — Halló, fiú... Mi újság?! — kiáltott a betegre... Sá- gás. csontvázzá fagyott arccal, tüzelő szemekkel feküdt ott Iljics és élénkén mozgatta a fejét, amikor moot meglátta, mintha már türelmetlenül vár- 2iá . . . — Beszélned nem szabad... — intett neki Harrin­court. — Majd levelezünk. Itt van ceruza és papír. írjál, mint a Troppauer, csak megértsem..i , A beteg bólintott, elvette a blokkot és felírta: „Iljics Rodion sajátkezűleg. Én öltem még Bretailt, az asszonyt és Corot kapitányt. Csak ketten voltunk a házban. Laporter és én. Mielőtt a rendőrséget érte­sítettük, kényszerített, hogy vele együtt átkutassuk a szobát. A halott kapitány kezéből kis cédula hullott ki. Gyűlölöm Laportert. Az írást nyomban megsem­misítettem. Ez állt rajta: „Figyelnek bennünket. Ha meg akarja tudni, hogy hány óra van, ;gazítsa be a napon a mutatókat. Éjfélkor pontos órája lesz. Dr. Brétail.” Tudtam, hogy ezzel fontos nyomot semmisí­tek meg. Laporter kitanított, hogy mit mondjak a rendőröknek.” Galamb elolvasta a cédulát. — öregem, az egész marhaságból nem sokat ér­tek. De azt a Laportert szívesen megrugdosnám, kár, hogy nincs itt a légióban ... A beteg ámultán nézett rá. Miután Galamb zsebre tette a papírt, egy másikat kapott fel, és izgatottan írt: „Laporter itt szolgál velünk, az álneve ...” Galamb felugrott. Az ezredorvos állt ott. — Mi ez itt. kaszinó? Takarodjon azonnal! Galamb eliszkolt. Micsoda marhaságokat firkált a kölyök? De ha ez a Laporter csakugyan itt van, azt nagyon megtanít­ja bokszolni. — Bocsánat... — ahogy lelépett a szekérből a gróf úrba ütközött. Nézd csak! Ez itt hallgatózott? Csak nem ő a Laporter? — Mondja — szólt rá nyersen a gróf úrra —, nem álnéven él maga itt a katonák között?! Mi?! — De kérem ... — Semmi kérem! Vigyázzon magára! És ne ólál­kodjon itt a kocsi körül, mert ha továbbra is bántja ezt a fiút, megjárhatja... Hogy hívják magát? Nem Laportemek? Mi? — Szó sincs róla ... — Na, hát szerencséje van. — És otthagyta.. . A gróf sötét tekintettel nézett utána. A szanitéc jött elő oldalról. Goromba fráter... — mondta a vörös. — Szóval maga szerint nincs remény? — kérdez­te a szanitécet a gróf. — A doktor azt mondta, hogy ha még egy ki­csit rázza a szekér, akkor meghal, mert vérömlése lesz... — Nincs semmi esély, hogy meggyógyuljon? — Abszolúte semmi — legyintett a vörös és előhúzott egy darab kenyeret. Nagyot harapott’ be­lőle. — Nyitva van egy ér, és nem záródhat be Mű­tétet kellene csinálni, de itt nem lehet. — Köszönöm... — egy pénzdarabot adott át a szanitécnak, és elgondolkozva továbbment. Galamb meg éppen tisztogatta magát, mikor jött az altiszt a szakaszhoz: — A partizánok között két tífuszos van — hir­dette harsányan. — Mindenki tisztogassa gondo­san a ruháját, hogy féreg meg ruhatetű lehetőleg ne legyen rajta, mert az terjeszti főként a nvava- ját. A fehérneműt mosni kell. Karbolos vizet ad a szanitéc. Fene egye meg, gondolta Galamb. Most nincs egy váltás inge. Ellopták a pimaszok. Na mindegy. Ezt ami rajta van, kimossa, amíg pihennek. Elő a szappannal! Kibontotta táskáját, amelyben a hol­mija volt. De alig nyúlt bele, nyomban meglepetten ejtette a földre, hogy mindene szétgurult. Ott volt az inge. A szép, színes inge, kissé gyűrötten, de ott volt a táskában. Halló! Ez aztán az öröm..; Nahát, igazán tisz­tességes orgyilkosok. Mivel a viperának nincs rá szüksége, visszahozták a gyönyörű inget. ÍF oly tatjuk}

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents