Petőfi Népe, 1968. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-18 / 41. szám
i. oldal 1968. február 18, vasárnap » -i» wx *». >mz<i ■ ;*«<!* M8*.3f*«8*S**S«ílí***S8**S* mi «**»**: Szít, emberség és rendelet Közlekedési gondok az NDK nagy városa S kan J ANUÁR elsején lépett hatályba az a rendelet, amely előírja az üzemek és vállalatok részére a csökkent munkaképességűekkel való fokozottabb törődést — mondta Végh Pál, a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa társadalombiztosítási bizottságának titkára. — Megfelelő átcsoportosítással, átképzéssel, a bedolgozó rendszer fejlesztésével kell gondoskodni azokról, akik már nem tudják ellátni munkakörüket, de még nem jogosultak nyugdíjra és a rokkantsági nyugdíjat sem vehetik igénybe. — Eddigi tapasztalatok? — Még nem sokat tudok mondani, ugyanis az erre a célra alakított bizottságoknak március végéig kell felülvizsgálni az üzemi munkahelyeket és ezután teszik meg majd javaslataikat az igazgatóknak. Remélhetőleg minden üzemben határidőre, vagy még előbb rendezik a rászoruló dolgozók ügyét. A Bajai Férfifehémeműgyár- ban, a Bajai Finomposztógyárban és a Kecskeméti Habselyem és Kötöttáru- gyárban már nagyon sokat tettek a cél érdekében ... * I LYEN előzmények után jutottam el a Bajai Férfifehémeműgyár portálára, ahonnan mosolygós, szőke fiatalasszony vezetett fel az igazgató irodájába. Miklós István igazgató nem lepődött meg a kérdésen. — A csökkent munkaképességűekkel való foglalkozáshoz nem csupán rendelet, han'erh elsősorban szív és emberség kell — szólt elgondolkodva. — Mi már régebben tettünk intézkedéseket ezzel kapcsolatban. Tavalyelőtt bevezettük a bedolgozó rendszert, ma 350 külső munkásunk van. A kollektív szerződésben is feltüntettük azokat a beosztásokat, ahol hasznosítani tudjuk azokat, akik másutt nem tudnának dolgozni. Bizonyos értelemben közéjük soroljuk a terhesanyákat is. Közülük is azokat, akiknek állapota már nem teszi lehetővé a régebbi eredmények elérését, de még nem akarják megkezdeni a szülési szabadságot. Szeretném megjegyezni azt is, hogy mindig van úgynevezett „fenntartott helyünk” azok részére, akiknek váratlanul rendül meg az egészségi állapota. A szálazóban például — ahol a készáruról levagdossák a szálvégeket — tizenöt ilyen helyet biztosítottunk. Emlékszik arra a szőke fiatalasszonyra, aki idekísérte? Látogassuk meg. • T izenöt év óta járok a gyárba, s tavaly májusban lettem beteg — meséli a portásfülkében Liszka Sándomé. — Férjem a kikötőben dolgozik, két kisgyermekem van s bizony nagyon elkeseredtem az állapotom miatt. A szívem miatt örökre el kellett búcsúznom a szalagtól. Az üzem azonban nem hagyott el. Amint kissé rendbejöttem, idevettek segédportásnak. Havi ezer forintot keresek. — Elégedett? — A betegségemet nem számítva — igen. Nagyon hálás vagyok azért, hogy dolgozni tudok tovább az üzemben. Középkorú barna asszony lép a fülkébe. Bolvári Vin- céné a múlt év áprilisában került betegállományba. Súlyos műtét után megrokkanva január közepén jelentkezett a gyárban. — Nagyon megörültem, amikor közölték, hogy visz- szajöhetek — válaszolta kérdésünkre. — Igaz, hogy csak kerékpárőr vagyok, de nem is lennék többre képes. Sokat jelent a család részére az a 900 forint, amit keresek. A rendelet, ajnely előírja a csökkent munkaképességűekkel való fokozottabb törődést, január elsején lépett életbe. A bajai gyárban nem ennek . hatására történtek és történnek intézkedések az érdekükben. Az itteni vezetőket, párt- és tömegszervezeti aktívákat a szívük, emberségük irányítja elősorban rászoruló dolgozótársaik felkarolásában. És ez így van rendjén. Opanszky László Mint a világon mindenütt, az NDK-ban is—efeyre növekvő forgalommal számolnak. Előzetes becslések szerint például 1990-ig megháromszorozódik a magángépkocsik ma Is jelentős száma. A városok fejlődése és a növekvő forgalom sürgős intézkedéseket követel. A régi utcák kiszélesítése, újak építése, körforgalmi utak rendszere, amely a távolsági forgalmat a városközpontokon kívülre tereli, mindez segítséget jelent ugyan, de még a személyszállítás problémáját sem oldja meg — pedig az csak egy része a szállítási feladatoknak. A forgalom sűrűsödése egyre több veszélyforrást jelent és növekvő mértékben terheli az emberek idegzetét, ugyanakkor a torlódások következtében állandóan csökken a forgalom sebessége a Városközpontokban. s bár-az úthálózat" f ejlesztése érdekében mindent elkövetnek, a szakemberek felismerték, hogy ezzel egymagában nem lehet megoldani a városi közlekedés speciális problémáit. Az egyetlen kiút: földalatti vasutak, illetve gyorsforgalmú magasvasutak építése. Átmeneti megoldás, amíg az ilyen jellegű forgalmi hálózatot kiépítik, a jelenlegi villamos vasutaknak a városközpontokon átvezető szakaszát a föld alá kell süllyeszteni. Ilyen megoldást terveznek például a közeljövőben Drezdában. A számítások azt Is kimutatták, hogy földalatti vasutak építése csak egymilliónál nagyobb lélekszámú városban gazdaságos. Általános szabály persze nem állítható fel; mindén városban a helyi adottságok és lehetőségek döntik el, hpl építsenek utat és hol vasutat, hol építkezzenek a föld alatt és hol a föld felett. Halléban, Drezdában és Kari Marx Stadtban magasutakat építenek a gépjárműforgalom számára. A berlini Alexander-pla,tznál pedig hosszú föld alatti alag- utakba terelik az autóforgalmat. Képünkön: a 800 méteres ma- gasút egy része Drezda új forgalmi rendszerének. Az út hosz- sza 1,8 kilométer lesz és az év végéig elkészül. A két — egymástól elválasztott — útvonalon óránként több ezer jármű haladhat, át. (Fotó: Panorama DDR) Jugoszláviai magyar írók Kecskeméten A Kecskeméti Katona József Társaság idei munka- tervének egyik pontja a kapcsolatok szélesítésével foglalkozik. Többek között érintkezésbe akarnak lépni a szomszédos államokban élő magyar írókkal, bemutatni őket műveiken át — s ha lehet, személyesen is — az itteni közönségnek. Az első találkozás a jövő héten, szerdán este 6 órakor zajlik le a TIT Móricz Zsigmond utcai klubjában. Erre az alkalomra Kecskemétre látogat két jugoszláviai magyar író; Fehér Ferenc, Németh István, továbbá Bori Imre kritikus. Bevezetőt Szekér Endre gimnáziumi tanár, a vajdasági magyar irodalom kitűnő ismerője tart. Ezután bemutatkoznak jugoszláviai vendégeink. Fehér Ferenc költő a legmagasabb jugoszláv művészi díj birtokosa. Mint egyik bírálója jellemezte: „A jótékony fürkésző értelmet nem választja el az érzelmi megbizonyosodás-: tói, a szív mozdulatától.”- Verseiben a jobbágyok unokáinak vallja magát, az emberi méltóságért peréi és a társadalmat fertőző bűnökkel hadakozik. Németh István több kitűnő kötet népszerű szerzője. A hagyományos magyar parasztnovella mintáit követte korábban, míg újabban egyre több helyet foglal el művészetében a városi élet. Ezzel prózájának elbeszélő jellegét mindinkább az elemzés váltja fel. A felolvasóesten a Katona József Gimnázium vers- és prózamondói is közreműködnek. 4L Még így is kiütött a ribillió, mert kávézni a légionáriusok most is csak odajárnak a partizánokkal utazó vén kávéfőzőhöz, egy pohár meleg italra. Titokban még pálinkát is kaptak, bár ez a kantinos szabadalmai közé tartozott. De a kantinosnak nem volt kmirha pálinkája. Ez egy szörnyen átható, pomádé- és keserűmandula illatú, erős szesz, amit mindenféle virágból erjesztettek. A kávéfőző körül mindig egy kis karéj légionista ült törökülésben, és megvitatták az eseményeket, örömmel üdvözölték a közeledő Galambot. Mint ő mondta, az arabbal együtt Zenés Kávéházat nyújtanak a Szaharában. De ma nem a szokott bakaugrásokkal jött. Komoran bandukolt, és nem vette elő a hangszerét sem, miután leült.. — Elrmmorít a helyzet — mondta sötéten. — Engem is... legyintett az óriás Nadov, mert igazán reménytelenül .llomásoztak itt, betegen, rongyosan, egy ijesztően halálos pontján a világnak, elzárva a társadalomtól. Galamb élénken emelte fel a fejét. — Szintén ellopták egy ingedet? Elképzelhetetlen, hogy milyen meglepetések érhetik az embert a Szaharában ... Ellopták az ingemet... Mindössze két *n- gem volt... Egész finomak... A másik is ilyen kéksárga csíkos volt, fehér pöttyökkel, mint ez itt rajtam. Valódi műselyem... Nagyon szomorú volt. — Parancsolsz kávét, rumi űr, vagy kmirhát.— rikácsolta fülsértő, rekedt, sipító hangján a vén arab. — Erős szagú, jóízű kmirhát... vagy finom kávét.., — Kávét adjon, kisf:ú — mondta búsan. Hä egy arabot magázott, ez feltűnő jele volt nála a rosszkedvének. — Nekem kmirhát — lépett oda izzadtan Rikajev, a dán borbély —, de gyorsan ... phű ... a hőség... — ő is kigombolta a zubbonyát, mint a többiek —... és a legyek... a legyek megölnek... — Ezrével zsongtak, kinyíló szájakba, szemekbe repültek, a kávéfőző hiába lengette rongyát. Tömött csomókban zsongtak. Galamb megkapta a kávéját, és búsan kevergette. A kávéfőző bem'—■ t a sátorba és hozott egy nagy kannát, ebbén tartotta a tartalék pálinkáját, de most megcsúszott, és szörnyű!... Az egészet Galamb nyakába öntötte. Végig'olyt rajta a maró szagú ital tetőtől talpig. — Hülye! — kiáltotta kétségbeesetten Galamb, és felugrott. — Ez a szörnyű szag most napokig gyilkolni fog. — Bocsáss meg, rumi űr — rikoltotta papagály- sirámát az öreg, és rongyával törölgetni kezdte. — Ö, de átkozott ügyetlen vagyok ... A katonák röhögtek. Legalább valami derűs mozgalom kavarta fel az oázis áporodott, rekkenő melegét. Ekkor harsant fel Troppauer Hümér csataordítása: — Ide hozzám, katonák! ötven gouimier-vel verekedett a költő. * Bénid Tongut, a legdurvább arab goumier körüljárta a lehullott rongyként pihenő arabokat. A foglyok még szörnyűbb helyzetben voltak, mint a katonáv. Eddig már vagy egy tucatot temettek el a sivatagban. Létszámukat az indulásnál úgy állítják fe1, hogy harminc százalékkal kevesebb fog megérkezni belőlük. Ápolatlan, cinikus külsejű, vigyorgó, torzoaborz halálfejek, vadul villogó bennszülött tekintetek, fáradt, szomorú intellektuális arcok, valamennyien a biztos halál apatikus tudatában, utálkozó, fásult grimasz- szal állták a goumier-k csattogó korbácsát. Barbizon, egy zömök, bronzbőrű korzikai bandita volt a legtekintélyesebb ember a rabkolóniában. A pihenő közben éppen dalolt valami szerelmes olasz nótát a naplementéről, és amikor befejezte a dalt, egy majomállkapcsú, borjúszemű, vastag, borostás ember lépett hozzá: — Engedje meg, hogy fejedelmi énekéért megajándékozzam egy fél tábla bagóval. Én költő vagyok. — Köszönöm. Nevem Barbizon. Bandita voltam Korzikán. — Ennek örülök — mondta a vastag költő —, ugyanis sokan mondják, hogy hasonlítok Napóleonra. — És előrehúzta deres, hosszú, ritkás haját a homlokára. — Csakugyan emlékeztet rá... Különösen a hangja... Kérem, itt mögöttem fetreng egy sikkasztó, azt hiszem, napszúrása van, és nekem már nincs meg a vízadagom, nem adna a magáéból? — Parancsoljon... — A jólelkű Troppauer odanyújtotta kulacsát. Barbizon gyorsan megitatta a sik- kasztót, de egyszerre csak olyan korbácsütést kapott, hogy kiejtette a kulacsot, és a víz kifolyt. — Piszok bandita! Hát ha elfordulok, máris pimasz- kodsz.. te.... te... — és a megdühödött Bénid Ton- gut még kétszer csapott le. Mielőtt harmadszor üthetett volna, valaki megfogta a karját. Troppauer volt. Szelíd, lírai hangon mondta: — Csendőr úr . A biblia azt mondja: „Ne menjen le a nap a te hai agoddal.. (Folytatjuk.)
