Petőfi Népe, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-14 / 11. szám
HOZZÁSZÓLÁS Hazaszereietre, hazaíiságra nevelés Lovas László: Gyökértől lombig FÉRFIKORA delén vált ifjú költővé Lovas László, akinek első verseskötete bevezetőjében Rákos Sándor, kétszeres József Attila-díjas költő eteket írta: „Fiatal a bizalma, szívóssága, a hite az emberekben, a költészetben. De ezt a fiatalságot sok megélt szenvedés mélyíti el, sok emlék, sok tapasztalat.” Lovas László költészete valóban fiatal, lendületes, átszövi gazdag és sokrétű tapasztalata, mély emberi humanitása. Verseit a mellöztetésben, a várakozásban, az önmagával való örökös vívódásban eltelt évek ötvözték, csiszolták. S az egyre jobban duzzadó költői ihletés végülis gyümölccsé érett. A versek, amelyek túllépnek egy ifjú költő és egy érett férfi belső párbeszédén, az érzelem és az értelem drámaisága elé tartanak tükröt. A mai ember életét, érzés és gondolatvilágát tárja elénk kérlelhetetlen szigorral, de mégis mély emberséggel. Szép nyelvezete, mértéktartó költői képei díszítő elemei verseinek. A VERSEK olvasása közben — bár formagazdagsága sokrétű, szonettől a modern szabad versig ivei — érezni Lovas László egyensúlykeresését, bátor kiállását a jobbért, a boldogabbért vívott örökös harcban. A verseket át-át szövi az az örökös dinamizmus, amelyet leginkább a kötet címéül szolgáló vers fejez ki. Lovas László az első világháború után született, s a két háború között kezdett el érezni, gondolkodni, s máris rászakadt a második világháború iszonyata. Az ifjúság első terveit gránátrobbanások, bombasivítá- sok mosták el, de a költő az iszonyú világpusztulás viharában is megőrizte azt a magot, amely férfikora delén bontotta ki szirmait. NEHÉZ feladatra vállalkozna az, aki — úgy tűnik négy költői szakasz — valamennyi versének teljes keresztmetszetét, mondanivalóját, líraiságát próbálná publikálni. Nem is erre, csupán arra vállalkoztunk, hogy egy olyan költőt mutassunk be, akinek csaknem száz versét tartalmazó kötetét bizonyára megszeretik a szép vers kedvelői. A kötet a Bács-Kiskun megyei Nyomdában készült. Gémes Gábor Tamás Menyhért: Görögország Bár nem láttam köveid káprázatáti kisebbeden, konok tested, mint dőlnek hanyatt rajtad az ájult ciprusfák, mint vörösük a sírástól éjszakáid szeme, ütődnek szikláidhoz a meggyötört emberarcok, mint hal meg mindennap vállaidon a virradat, fuldoklik homlokodon a sárral bekent értelem, vérzik melled a könyörületet nem ismerő fegyverektől, retteg iszonyú szakadékaid fölött az ég. ... Nem láttalak, aggódó képzeletem visz hozzád, egyesít partjaid nyugtalanságával, hol kötözött lábbal is szirtakit lejt fiad, Zorba; kötözött lábbal is tánc a tánc, homokba zuhant tündöklés az önkívület, kötözött lábbal is tánc a tánc — kíséretül a mélység ritmusát zúgja a tenger és szabadságából megtért ' hullámaival mossa sebeidet. Társadalmunk érdeklődése eddig nem tapasztalt intenzitással fordul a hazafiság fogalmi és nevelési kérdései felé. Elég példaként említeni az országos vitákat és az érzékeny reagálásokat a napilapokban, folyóiratokban, vagy a Magyar Rádió és Televízió nyilvánossága előtt. Az érdeklődő vitatkozás hulláma megyénk közvéleményét is elérte. Bizonyítja ezt többek közt a Petőfi Népe október 22-i számában megjelent vitaindító cikk, és a tisztázást kereső, magyarázó folytatások is. A nagy érdeklődés okai elsősorban eddigi nemzeti eredményeinkkel, fejlődésünkkel függnek össze. A szocializmus teljes felépítése és a nemzeti egység megteremtése közös céllá, a „haza és haladás” eggyé vált nálunk. Társadalmi munkánkat már kezdi kiegészíteni társadalmi gondolkodásunk. Ebben a jót akaró közös- gondolatmozdulásban, fokozottabb érdeklődésben benne van az eddigi eredményeinket, a jelenünket és a jövőnket féltő bizonyos fokú aggodalmunk is. amely abból a felismerésből ered, hogy a jelenlegi hazafias, honvédelmi nevelésünket nem látjuk teljes egészében megnyugtatónak. Érezzük, hogy a hazai és nemzetközi osztályharc állapotából fakadó igényekhez képest hazafias, internacionalista nevelésünk elmaradt, kiaknázatlan és bátortalan. Mindez azért is elgondolkodtató, mert e jelenlegi helyzet könnyebb terepet nyújt az imperializmus fella- zítási taktikájának, amelynek fő eszköze az eszmei diverzió. Ennek az elméleti támadásnak pedig leghat- hatósabb fegyvere a nacionalizmus. Az európai népi demokratikus államok szocialista építésében néhány éve jobban előtérbe kerültek a nemzeti sajátosságok. 1953, de főleg 1956 után a közös problémán belül jelentkeztek a szocializmus építésének eltérő mozzanatai, amelyek nemcsak a gazdasági életre hatottak, hanem a kultúrára, a gondolkodásra is. Ebből következik, hogy bizonyos jelenségeket különbözőképpen ítéltünk meg. A viták izgalmas érdeklődést váltanak ki, és a szélsőségek között szóhoz jut a nacionalizmus is. Régebbi okokra is rá kell mutatnunk. Pl. a dunavöl- gyi népek múltjának értékelésében még ma is nehézséget okoz, hogy a nemzeti kérdések nemzetiségi problémákat is felszínre hoznak. Mindezek a sajátos körülmények szinte észrevétlenül hozzájárulhatnak a régi nacionalista ideológia feléledéséhez. A kimutathatóan virulens ellenséges eszmeáramlatból és az ezzel szembenálló, alakuló szocialista közgondolkodásból következik, hogy a címben megjelölt feladat teljesítése tulajdonképpen egy nem kívánatos ellentmondás megszüntetését tűzi társadalmunk elé. Céljaink érdekében nagyon fontos, hogy a hazaszeretetre, hazaíiságra nevelés tennivalói is mind szélesebb körökben tisztázódjanak. Jelen próbálkozás megkísérli e fontos nevelési terület néhány gyakorlati oldalának megvilágítását. A feladat nem könnyű, mert összetett, bonyolult, a nevelés egészét átható tevékenységről van szó, hiszen a szocialista hazafiság az érzelmi, értelmi és akarati tényezőket egyaránt magában foglalja, és e munka eredményes végzése nagyobb elméleti felkészültséget, több következetességet igényel pedagógusainktól, mint a múltban. Feltétlenül tisztáznunk kell ugyanis a korszerű hazafiság történeti, világnézeti, társadalmi, erkölcsi tartalmát, hogy bátrabban álljunk ifjúságunk elé és magabiztosabban képviseljük a helyes álláspontot. Nagyobb elméleti felvértezettség kell továbbá annak érdembeli megmagyarázásához, hogy nálunk a nép hatalmának megteremtésével, a szocializmus alapjainak lerakásával és teljes felépítésének célkitűzésével a haza és haladás eggyé vált, egyetemes a haza birtoklása. Ez az alapja az új, a szocialista hazafiságnak, mert benne foglaltatnak mind jelenlegi társadalmi és államrendünk, mind pedig a múlt legjobb hagyományai. Szükséges figyelemmel kísérni az elmélet fejlődését azért is, mert a nacionalizmus, mint hamis tudat, újabban egyre változatosabb, egyre „kifinomultabb”, és ezért mindinkább megtévesztő formákban jelentkezik. Nem mindegy, hogy mikor veszünk róluk tudomást, időben és eredményesen álljuk-e el behatolásuk útját. A hazafias nevelés kibontakozását gátolja, hogy az elmúlt évtizedek megzavarták pedagógusainkat. Sokuk éppen a nacionalizmus vádjától fék mások tartózkodása, bátortalansága pedig abból adódik, hogy az ötvenes évek során sok mindent nem magyarázhattunk meg, vagy nem őszintén, történeti hűséggel. Ennek emléke, sajnos, még kísért. Pedig az elhallgatással, vagy a kérdés lényegének kikerülésével mind tarthatatlanabbá válhat a helyzet, mert ifjúságunk nyílt, szókimondó. Nekünk szegeznek ilyen kérdéseket is: miért hagytuk a fasizmust felülkerekedni, miért engedtük a személyi kultuszt kialakulni stb. Némelyek ezt a tarthatatlan helyzetet még azzal tetézik, hogy nem beszélnek helyreigazítóam a jelenleg előforduló negatív jelenségről sem, mert úgy vélik, az törést okoz a tanulók fejlődésében. Súlyos hiba, mert a törést éppen az okozza, hogy magukra hagyják neveltjeiket problémáikban, kétkedésükben. Ez a mulasztás egyeseknél megrendítheti a hitet, a jövőbe vetett bizalmat, másoknál cinizmust szül, vagy olyan téves nézetet táplál, hogy ezek a negatívumok a szocializmus szükségszerű, kijavíthatatlan velejárói. Nagyon fontos feladat továbbá annak tudatosítása, hogy miben nyilvánuljon meg a mai hazafiság. Sok fiatal gondolkodásában — a történelemben tanultak alapján — a hazafisághoz elsősorban mártíromság fűződik. Rá kell mutatni, hogy ez csak bizonyos történelmi helyzetekben igaz, ma erre nincs szükség. Ma a hazafias tettek első számú területe a munkahely, tartalma a nép szolgálata, a társadalmi aktivitás. Tanulóink esetében természetesen ez az iskola, a tanulás; továbbá a katonai pályákra való felkészülés és a polgári védelmi oktatásban való helytállás. Nevelőmunkánknak egy másik, eléggé elhanyagolt szempontja az érzelmi alátámasztás. Az eddigi gyakorlatnál jobban ki kell aknáznunk az érzelmi vonatkozások lehetőségeit. Ezt összhangba lehet és kell hozni az értelmi és egyéb tényezőkkel. Számtalan lehetőség kínálkozik rá. Így még mindig nem használjuk fel nemzeti történelmünk minden értékét, pedig tudjuk, hogy múlt nélkül gyölcértelen a jelen. Ránk vár még a feladat, hogy vállaljunk mindent, ami igaz volt és emeljük ki mindazt, ami az emberi haladáshoz kötötte népünket. Például az eddiginél sokkal nagyobb gondot kell fordítani a magyar munkásmozgalom és az utolsó húsz év történetének nemzeti tudatunkba való szerves beépítésére. Az érzelmi alátámasztásnak egyik meggyőző eszköze lehet például a kirándulás. Hazánk szépségeiben gyönyörködve büszkén kell utalnunk rá. hogy ez a mi hazánk, és tegyük hozzá: vannak vele szemben kötelességeink. Ugyancsak alkalmas pillanat a tudományos és termelési eredményeink vonzó és színvonalas ismertetése. Büszkén kell beszélnünk kulturális életünk értékeiről is, vagy a helytállásról, például az árvíz elleni küzdelem hőseiről. Lehfotl'OSabb szempont egy intelem: nehogy csak felét végezzük el munkánknak. A szocialista hazafiság és a munkás nemzetköziség ugyanis egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Szocialista hazafi csak az lehet, aki proletár internacionalista is. mert az igazi hazafiság mindig összefonódott az egyetemes emberi érzésekkel, az emberiség haladó mozgalmaival. Ápolnunk kell a szomszédos népekkel való érdekés sorsközösség, a szocialista tábor egységének tudatát. Itt kell kifejteni, hogy bár kis ország vaeyunk, de a haladás oldalán állunk. Bizonyság rá történelmünk utolsó két évtizede, 1919., 1848 és a több mint százezer magyar hadifogoly vöröskatona, akik hősiesen harcoltak az első szocialista állam megteremtéséért. A hazafias és internacionalista nevelésre szinte mindenütt és mindennap van alkalom. Bár tevékenységünk nem lehet kampányszerű,1 az elkövetkező évfordulóknak mégis nagyobb szerepe kell legyen. A KMP, a Magyar Tanácsköztársaság, a KIMSZ. a szovjet hadsereg megalakulásának 50. évfordulója, Lenin születésének 100., a Kommunista Kiáltvány megjelenésének 120. évfordulója, a közelgő VIT, de még az olimpia is olyan alkalmak, amelyek középpontjai a következő évek nevelési terveinek. Végül: A hazafias nevelés nem szűkíthető le az iskolára. Ideje aádöbbenteni közvéleményünket, hogy itt nem pusztán kulturális kérdésről van szó. hanem többről. Bár áz ifjúság szocialista hazaszeretetre nevelésének legeredményesebb területe az iskola, e fontos feladat alakulásáért valamilyen vonatkozásban mindenki felelősséggel tartozik. A hazafias nevelés kérdései több szerepet és folyamatosságot kapjanak az ifjúsági szervezetekben, a családban, a munkahelyeken, tömegszervezetekben és a művészeti alkotásokban is. Nem lehet közömbös számunkra, hogy hazánkban a fiataTok és felnőttek jól ismerik-e a szocialista haza, a korszerű hazafiság fogalmait; tudják-e, ki az ellenség, kit kell szeretni, kit gyűlölni. KÄDASI LÁSZLÓ a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője harcosai. Hagyományaik tekintélyesek. Az első magyar élclap, a Charivari, a múlt század negyvenes éveiben jelent meg, vezető rajzolója Szerelmei Miklós volt. öt követte, már a kiegyezés idején Jankó János, Munkácsy barátja, aki hetvenezer rajzával alighanem rekorder. Sok nevet és példát idézhetnénk annak bizonyítására, hogy az immár százhúsz esztendős magyar karikatúra múltja gazdag és sokszínű. A folytatás, amely 1945 után indult, különösen pedig az elmúlt tíz esztendőben bontakozott ki, átvette és meghaladta ezt a szép hagyományt. Az V. magyar karikatúra kiállításon látható rajzok többsége, Kaján Tibor, Vasvári Anna, Szűr-Szabó József, Réber László, Várnai György, Hegedűs István, Mészáros András, Sajdik Ferenc, Balázs-Piri Sándor, Pusztai Pál, Dalmáth Ferenc és még néhány társuk munkássága új változata a régi műfajnak. „Annál jobb, minél gonoszabb” — mondotta Móra Ferenc a karikatúráról. Csakhogy ez a jellemzés általános; semmit nem mond arról, hogyan lehet és kell a karikatúrának „gonoszkodnia”. Közelebb visz a karikatúra leginkább mai értelmezéséhez Kárpáti Aurél. Szerinte a gúnyrajz realitása „akárhányszor irrealitásba megy át, s hogy hol áll meg: mindig csak a művésztől függ... A határvonal felállítása ezen a téren meglehetősen nehéz”. S éppen e határvonal körűi helyezhetők el legjobb karikaturistáink. Ami rajzaikban — a realitás átfogóbb-szélesebb felfogása és alakítása mellett még — közös: erőteljes és eredeti gondolatiságuk. Világjelenségekre és hazaiakra, történelmi' eseményekre és a magánélet apró, napi mozzanataira egyaránt az eszükkel reagálnak. Ami a tematikát illeti, a kiállításon látható rajzok zöme a felelőtlenség, a haszonlesés, a pöffeszkedő te-. hetségtelenség és még sok egyéb haszontalanág fölött ítélkezik. S úgy teszik ezt, hogy a vádbeszéd rajzjeleit a legtöbb esetben magunknak kell összeraknunk, kiegészítenünk, végiggondolnunk. Ez komoly játék, s szép is, amire a művész, s vele azonosulást keresve a néző is, vállalkozhat. Ez a játékos-komoly keresés adja meg a felismerés örömét, a hirtelen nyilvánvalóvá lett igazság, az összefüggések és bonyodalmak közötti eligazodás élményét, amiből — Marcel Pagnel szavával —„a nevetés diadaléneke” születik. Dersi Tamás Nagy játszma (Mészáros András rajza)
