Petőfi Népe, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-14 / 11. szám
MÓZES, a szabadító Beszélgetés a rendezővel Pap Károly drámájáról A jövő pénteken mutatja be a Kecskeméti Katona József Színház Pap Károly: Mózes című drámáját. Az eseményt nagy érdeklődés előzi meg. Radó Vilmos igazgató már jó néhány levelet kapott a lapoktól, színházak vezetőitől és szakemberektől. Jegyet kérnek, néhányan helyet foglaltatnak a szállodában. A Színházművészeti Szövetségtől pedig értesítés jött, hogy 20-án, a bemutatót követő délelőtt ankétot rendeznek a darabról és az előadásról. Az érdeklődésnek együtt örülünk színházunkkal. Ismét országos esemény színtere lesz tehát Kecskemét. Am hogy miért e figyelem, arról a közönség bizonyára keveset tud. Kérdéseinket Turián György főrendezőhöz intézzük, aki Pap Károly művét nemcsak rendezi, hanem —* szabadjon így mondani —? kiásta a méltatlan feledés homályából. — Pap Károly 1943-ban írta a Mózest. Akkor egy alkalmi színházban adták elő, szinte fél-legálisan. Érthető. Egy zsidó szerző szenvedélyes műve a zsidóság nagy történelmi alakjának ürügyén az elnyomásról — a fasizmus legádázabb éveit nyögő Magyarországon!... Ezután 1946-ban játszotta Erdélyben hosz- szabb időn át Szabó Ernő színháza. Most, több mint két évtized után mi vettük elő újra. Miért esett pont erre a választást I — Mert érték. Állítom, hogy a magyar drámai múlt sokkal gazdagabb, mint általában hiszik. Sokkal több a jelentős alkotó és értékes alkotás, mint amiről tudunk. Átírással, a nyelv felfrissítésével menthetjük meg a régebbieket — ahogyan Keresztúry Dezső tette Madách Mózesével —, vagy pedig egyszerűen elő kell vennünk és újra bemutatnunk az újabbakat, mint most Pap Károly művét. Turián György volt az, aki először adatta elő Madách Imre Mózesét is Veszprémben. A darab felfedezésében, mostani, budapesti sikerében tehát nagy része van. Méltán említik sorra a kritikák most is a nevét. Mint mindkét Mózes legjobb ismerőjétől kérdezzük: — Nem hasonlít-e a két darab? Némelyek azt hiszik, a „pesti” Mózest adják most el6 Kecskeméten. — Éppen ezért Pap Károly özvegyének hozzájárulásával mi megtoldottuk a címet, s most így hangzik: Mózes, a szabadító... Ami pedig a kérdést illeti: nem azonos téma különböző feldolgozásáról van szó. A történelmi tárgyú művekben az író rendszerint arra törekszik, hogy a maga korának problémáit fejezze ki. A történelmi téma csak ürgy. Vagy azért, mert ismert; tehát világos a példázat. Vagy pedig azéri, mert a politikai viszonyok tiltják az egyenes beszédet. — Eszerint a sok ezeréves események e két drámában is mást és mást jelentenek. — Pontosabban: egyezések vannak és különbségek. A legfontosabb egyezés: mindkét mű az elnyomás ellen emel szót, az elnyomottak harcának igazságára épül. De Pap Károly és Madách más korban élt, mások voltak a szemben álló felek és mások a konfliktusok. S más az ízlés. Ezért valamennyi szálon kimutathatók a különbségek. Lássuk előbb a formát: Madách súlyos, nehézveretű művet írt, emelkedett stílusban, hömpölygő cselekményvezetéssel. Pap Károly kevés eszközzel él, szűkszavú, de világos. A nézőtől XX. századi gondolkodást követel: értelem, gyors következtető képesség... Madách műve felöleli Mózesnek szinte egész életútját. Egy népvezér pályáját, a beteljesülésig, amikor már látja céljai megvalósulását Pap Károlynál a történet ott végződik, amikor Mózes a nép élére áll és elindul velük. A magyarázat a következő: az 1860-as évek magyar társadalmát nem csupán a függetlenség foglalkoztatta, hanem erősödő belső ellentétek is feszítették. Az író feladata: kiutat mutatni. 1943-ban a fő ellenség: a német fasizmus. A feladat: harcba hívni a népet. A „tovább” ebben a helyzetben még háttérbe szorul. A félelmet, a családi és személyes kapcsolatokból eredő gyengeséget kell legyőzni, elhatározásra jutni. Ez a mozzanat szerintem a belső ábrázolásban gazdagabbá teszi Pap Mózesét. — Igen érdekes összevetés. Mit tudhatunk meg előre az előadásról? — Nagyon röviden: a színészek megszerették a darabot. Pap bőkezűen bánt velük, a jó szerepek seregét írta. Érdekes lehetőségeket kínál a darab a rendezőnek és a díszlettervezőnek is. Megpróbáljuk külsőségekkel is kifejezni a szembenállók helyzetét. Az egyiptomiak Egyiptoma pompázatos. Az elnyomottak kilá- tástalanságát mély, a szokásosnál kétszerte nagyobb színtér érzékelteti. Reménytelen ur, amit itt kell hagyni!... — Turián Györgyöt az egyik kritikus Mózes-kutatönak nevezte. Van „tartalékban” talán még egy Mózes? _Nem vagyok „Mózes-kutató”. Merő véletlen a két M ózes, mint ahogyan- Madách és Pap Károly azonos témaválasztása is az. Nincs több, s ha volna sem érdekelne, feltéve hogy nem értékes mű. A magyar dráma elrejtőzött és megmenthető értékei- foglalkoz- •tatnagr 7, ' Ez pedig tiszteletet érdemlő célkitűzés, s most uj állomásához érkezett általa mind Turián György, mind pedig színházunk. .... Mester László Végh Antal: J óval elmúlt éjfél, de még egyikőjük sem hunyta le a szemét'. Fojtó volt a meleg. Forgolódtak, szuszogtak, gyűrték maguk alatt a lepedőt, és nem tudtak aludni. — Ki kellene nyitni az ablakot — mondta az ember nehezen szuszogva. Kint tiszta volt az égbolt és magas. Mintha a csillagok is meleget árasztanának magukból, fényesen ragyogták be a fülledt éjszakát. Morgott a kutya. — Jöhetne már — dünnyögte az ember. — Jöhetne — hagyta rá az asszony. — Semmi baja nem lenne, ha nem maradna utolsónak. — Újra fészkelődéit, oldaláról hasra feküdt, aztán a hátára, majd vissza az oldalára megint. — jöhetne már... — Majd jön! Aludj! — felelte rá az asszony. — Nekem mondod, de te se alszol. Hogy aludjak, ha nem tudok? Később erősen ugatott a kutya. — Kinézhetnél — szólt az asszony. — így aztán csakugyan nem lehet aludni! Még ha te se hagysz. A kutya futkosott le-fel az udvaron, csaholt, ' ' morgott, hosszan vonyított néha. — A bűr hűljön rád! — mondta az ember forgo- lódás közben, és a hideg falnak támasztotta hátát. — Majd meglásd — így az asszony —, kár hogy nem néztél ki. Nagyon a tyúkól körül hallom én azt a kutyát. A múltkor is így volt, amikor ellopták a csirkéket. Akkor is szóltam. — Van már azóta lakat az ólon! — Számít is az! — A múltkor is felversz. Nézzek ki! Kimegyek, lesek ide is, oda is, hogy ki viszi hát a csirkét. Vitte azt a nyavalya. Sündisznót kergetett a kutya! Biztosan azt kerget most is! Mindjárt hajnal, aztán még le sem hunytam a szemem. A kutya újra á tornácon futkosott, morgott, ahogy csapódott az utcai kisajtó. — Ideje már — horkantotta az ember — kitáncolhatta már mostanára a lelkét is. Megjött a fiú. Bálban volt. Ez volt az első bál, amibe elengedte apja-anyja. Megesett azelőtt is, hogy esténként el-elment bámészkodni a bálba, de mindig idejére hazaparancsolta az apja. Most szombaton először ment el azzal, ha már befizet, marad ameddig tart. Pálfy Gusztáv: Pihend (Ábrahám János felvétele) | ____________________________________ I — Hadd maradjon — hagyta rá az anyja. — Ráér még — ellenezte az ember. S zombaton a fiú borbélynál járt. Megnyíratko- zott. Egész idő alatt, amíg nyírta a borbély, feszengett; hogy mondja meg: borotválkozni is akar. Hazafelé menet egyre az állát simogatta. — Észre se veszik? — mondta otthon. — Mit? — Hogy levágattam! — és tenyerével az arcát simogatta. — Ráértél volna még!..: A bálhoz pénzt kapott; egy ötvenest. — Nem azért adtam, hogy mind elköltsd! Csak akkor adj, ha kell. Másnak meg ne fizess! Az anyja még odacsúsztatott neki egy húszast. Ügy észrevétlenül. Ahogy megjött a fiú, betette maga után az ajtót, egy csomóra rakta le a rhháját, nem is gyújtott villanyt. — Maguk még nem alusznak? Izzadt testével végignyúlt az ágyon, és lábával az ágy végébe nyomta a takarót. Az anyja észrevette. — Takarózz csak be! Megizzadtál, még megfázol! Forgolódtak. Nem aludt senkt — Kint is ilyen meleg van? — kérdezte a fiát. — Ilyen — felelte — és fordult egyet mintha mutatná, hogy aludni akar. — Aztán mennyit költöttéi? — ült fel az ember az ágyon. A fiú morgott, mintha aludna. — Egy tízest. — Hallgatott egy ideig, majd leszállt az ágyról. Aztán csak úgy mezítláb kiment — Hát te hova mégy? — mordult rá az apja. — Ki! Visszajött, és újra úgy tett, mintha aludna. Az öregek szintén. Horkantottak, szuszogtak, forgolódtak egyre. Talán el is szenderegtek már, amikor megint leszállt a fiú az ágyróL Nem kérdezték, hova megy. — Mit ittatok? — szólt rá az apja, ahogy visszajött. — Mit ihat az ember egy tízesből? Sört! — Ahá! — dünnyögte az apja. M eg is virradt már, amikor harmadjára ment ki a fiú. Ahogy kilépett, az apja megint felült az ágyon. -—Na! — szólt az asszony felé. — Nekem mondja, hogy egy tízest ivott meg. Hát hol van az a kocsma, ahol egy tízesért annyi sört adjanak, hogy háromszor kelljen kimenni uána? Csak legyen reggel, majd megszámoltatom én! Az asszony nem szólt semmit. Feküdt moccanás nélkül. Az ember el sem aludt, várta, leste a reggelt, hogy majd megszámoltatja a fiút. De szigorúan! Ügy, hogy megemlegeti! Kirakatja az asztalra a fiúval a megmaradt pénzét. És miféle intelmeket mond majd neki. Megleckézteti. így kell, mert másképp hamar elka- nászosodik ebben a korban. Tudja magáról... Az asszony ez alatt egyre azon töprengett, miként tudna negyven forintot becsúsztatni a fiú zsebébe, hogy ne venné észre az apja. r~" sak a fiú aludt mélyen és nyugodtan. Azt ál- v-' modta, hogy pénzt szed ki a zsebéből, rakja az asztalra, az apja meg csóválja a fejét és ámul. „A nevetés II Karikatúra-kiállítás a Műcsarnokban Utoljára tizenkét évvel ezelőtt rendeztek közös reprezentatív kiállítást a magyar karikaturisták. Mostani, ötödik tárlatuk érdekessége, hogy a bemutatott anyag gazdagsága és sokfélesége amellett bizonyít, hogy a következő kiállításig nem szabadna ennyi időnek eltelnie. Voltaképpen mi a karikatúra, amelynek mostani magyar tárlatát oly sokan felkeresik Maga a szó olasz származék, s eredetileg azt jelenti: túlzás. Hagyományos értelemben a karikatúra ennek meg is felel. Jellegzetes emberi vonások túlzó kiemelése, torzítása, humoros vagy szatirikus célú ábrázolása. Ismertek a karikatúra ókori és középkori példái is, mai — vagy a miénkhez közelálló — értelemben azonban a XVIII. századtól művelik rendszeresebben és nagy hatékonysággal. Kiváló mesterei: az angol Hogarth, a spanyol Goya, a francia Daumier, a német Grosz és sokan mások. Ezekből a nevekből, s a még idézhető művészek munkásságából kiolvasható egy igen fontos tanulság: a karikatúra jelesei mindig a haladás és igazság ügyét szolgálták. A karikatúra magyar mesterei ugyancsak a jó ügy
