Petőfi Népe, 1967. december (22. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-22 / 302. szám

CENTROPRESS helyzetképe CENTROPRESS helyzetképe CENTROPRESS helyzetképe A Vietnami Demokratikus Köztársaság légiterében föld-le­vegő rakétával lélőttek két B—52-es típusú amerikai stra­tégiai bombázőgépet — jelen­tette a TASZSZ Hanoiból. Noha nem ez volt az első eset, amikor az amerikaiak légi banditizmu- sukért a sztratoszférában szál­ló gépekkel is fizettek, a hír mégis figyelemre méltó. A VDK légvédelme ugyanis az utóbbi hetekben észrevehetően tökéletesedett, olyannyira, hogy az amerikaiak több ízben nem is tudták végrehajtani a ter­vezett bombatámadást, kötelé­keik vaktában szabadultak bombaterhüktől. Canberrában megkezdődtek a tárgyalások a Holt miniszter- elnök gyászszertartására érke­zett Johnson és a vietnami há­borúban részt vevő csatlóskor­mányok egyes vezetői között. A jelentések egybehangzóan ha­ditanácsnak minősítik az esz­mecseréket. Továbbra is tartja magát a hír, amely szerint Johnson Ausztráliából Saigon­ba repül, hogy a helyszínen is tájékozódjék, illetve megjelené­sével propaganda-muníciót szál­lítson az amerikai hadvezetés­nek csakúgy, mint a saigoni re­zsimnek. Üj értesülés, hogy az amerikai elnök hazafelé eset­leg Európán át utazik. Ez eset­ben — a hírek szerint — Ró­mában VI. Pál pápával talál­kozna. A vatikáni eszmecsere fő témája nyilvánvalóan a vi­etnami háború lenne. Varsóban zárt ajtók mögött folyik a szocialista országok külügyminisztereinek a közel- keleti válsággal foglalkozó ér­tekezlete. A helyszínen, az iz­raeli—arab tűzszüneti vonala­kon viszont ismét nyugtalanság tapasztalható: tűzharcra került sor a Jordánnál. A görög politikai .helyzet új eleme Konstantin király római sajtóértekezlete, illetve állásfog­lalásának értékelése. A világ­sajtó egybehangzóan úgy érté­keli a király megnyilatkozását, mint teljes behódolást az athé­ni junta előtt. Konstantin va­lójában már minden áron haj­landó visszatérni Athénba, po­litikai feltételei elolvadtak. Ez arra enged következtetni, hogy az amerikaiak mérsékelték a királynak nyújtott támogatásu­kat, nyilván, mert a junta szi­lárdan ül a nyeregben. Emlí­tésre méltó, hogy a görög Cent­rum Unió és az EDA külföldön tartózkodó vezetősége bejelen­tette: a junta megdöntése után csakis köztársasági államforma jöhet számításba Görögország­ban. Konstantin tehát csak g jobboldal egy töredékére szá­míthat ingadozó trónja védel­mében. A DNFF-alakulatok sorozatos támadásai j Nyikolaj Faggyejev sajtótájékoztatója Ütközet Saigon környékén Qg|; j) gaZdSSágí eiyÜítmitCÖdSS űiabb■VDKban traü elmélyítése SAIGON (MTI) A hírügynökségi jelentések a dél-vietnami szabadságharco­sok megélénkülő harci tevé­kenységéről számolnak be. Szerdán este a partizánok ágyútűzzel előkészített támadást intéztek, Saigontól mindössze 24 kilométerre délkeletre a thai­földi „önkéntesek” támaszpont­ja ellen. A thaiföldi csapatok­nak ez volt az első komolyabb katonai beavatkozásuk szeptem­ber óta, amikor Dél-Vietnam- ba érkeztek. A több óráig tartó ütközet a csütörtök hajnali órákba nyúlt. Az amerikai köz­lés nem tesz említést a thai­földi veszteségekről. A saigoni amerikai parancs­nokság jelentése szerint a DNFF harcoló alakulatai ezen kívül öt különböző helyen in­téztek támadást az amerikai, illetve saigoni csapatok támasz­pontjai ellen. Az amerikaiak vesztesége öt halott és 53 sebe­sült. Ugyanakkor mindössze egy elesett szabadságharcosról tud-i nak. Az amerikai kalózgépek tá­madásai elsősorban a VDK dé­li, illetve tengerparti részei el­len irányultak. STOCKHOLM Szerda este több száz tüntető vonult Stockholmban az ame­rikai nagykövetség épülete elé. A tiltakozók a DNFF évfordu­Felnyitják a kék cápát A melbourne-i rendőrség ké­résére felnyitják azt a 907 ki­lós kék cápát, amelyet egy könnyűbúvár ejtett szigonyával a Corio-öböl környékén, mint­egy 30 kilométerre attól a hely­től, ahol Holt miniszterelnök szombaton eltűnt. A Reuter em­lékeztet arra. hogy egy nap­pal Holt eltűnése után egy nagy cápát fedeztek fel körülbelül 550 méterre attól a helytől, ahol a miniszterelnököt látták. (MTI) lója alkalmából szolidaritásukat fejezték ki a harcoló vietnami néppel és követelték az ame­rikai csapatok kivonását Dél- Vietnamból. A rendőrség több mint ötven személyt letartóz­tatott. HANOI A TASZSZ jelentése szerint a vietnami néphadsereg elhárí­tása szerdán Vinh Linh tarto­mányban, a demilitarizált öve­zettől északra, lelőtt két B— 52-es amerikai nehézbombázót. A VDK ellen támadó B— 52-esekre, az észak-vietnami lé­gi háború során elsőízben föld­levegő rakétákkal tüzelt a VDK légvédelme. A csütörtöki beje­lentés ezek szerint arról tanús­kodik, hogy a VDK légelhárí­tása most már a demilitarizált Övézettőí közvetlen északra is rendelkezik föld-levegő rakéta­állomásokkal. Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára csütörtökön a Gellért Szálló szalonjában tájékoztatta a magyar és a külföldi sajtó képviselőit a KGST XXI. ülés­szakának és a KGST végrehaj­tó bizottsága 32. ülésének eredményeiről, a KGST-orszá- gok együttműködéséről. Nyikolaj Faggyejev utalt ar­ra, hogy a KGST tagállamai és a tanács szervei igen nagy je­lentőségűnek tartják a gazda­sági együttműködés további el­mélyítését, figyelmüket most az 1971—75. évi népgazdasági ter­vek koordinálásának előkészíté­sére, a termelés szakosításának és kooperációjának kiszélesíté­sére, a közös érdekű tudomá­nyos és műszaki kutatások koordinálására összpontosítják. Az együttműködés javult. A Ba­Johnson hűségnyilatkozatot kapott McEwentől Johnson elnök, aki szerdán érkezett Canberrába, csütörtö­kön több megbeszélést folyta­tott azokkal a „szövetséges” ve­zetőkkel, akik Holt temetésére utaztak Ausztráliába. Johnson Keith Holyoake új- zélandi miniszterelnökkel kezd­te meg tárgyalásait. A minisz­terelnök a megbeszélés után új­ságírókkal közölte, Johnson nem kérte, hogy újabb új-zélandi csa­patokat küldjenek Dél-Víet- namba. Az amerikai elnök ezután másfél órás megbeszélést foly­tatott McEwen ausztráliai ügy­vezető miniszterelnökkel, illet­ve később az ausztrál kabinet tagjaival. A megbeszélésekről közös közleményt adtak ki, amely szerint McEwen biztosí­totta Johnsont, hogy Ausztrália hivatalos politikája a vietnami kérdést illetően változatlan ma­rad. A közleményből kitűnik, hogy Johnson átfogó tájékozta­tót adott a jelenlegi vietnami es helyzet katonai, politikai gazdasági vonatkozásairól. Hasonló „hűségnyilatkozatot” kapott Johnson Pák Csöng Hi dél-koreai elnöktől is. Johnson találkozik a thaiföldi miniszterelnökkel, a dél-vietna­mi és fülöp-szigeti elnökkel és pénteken hajnalban utazik Mel- bournebe, hogy részt vegyen a Holt miniszterelnök emlékére rendezendő gyászszertartáson. A Fehér Ház továbbra is hall­gat Johnson utazásának esetle­ges újabb állomásairól. A Dél- Vietnamba tervezett látogatá­son kívül a kiszivárgott hírek szerint az amerikai elnök, út­ban hazafelé, Rómában talál- kozi VI. Pál pápával. A UPI vatikáni forrásokra hivatkozó jelentésében ismerteti vatikáni körök véleményét, miszerint a pápa „kétségtelenül pozitív vá­laszt ad arra a javaslatra, hogy találkozzék Johnsonnal és meg­vitassa vele, többek között a vietnami kérdést”. rátság-kőolajvezeték 1967-ben már 17—18 millió tonna kőola­jat szállít. Épül a kőolajvezeték második elágazása a szovjet moziri szivattyúállomás és a csehszlovák határ között. Az előadó ezután arról be­szélt, hogy a KGST-tagállamok jelenleg 53 fejlődő országnak nyújtanak gazdasági és műsza­ki segítséget. Éigyelembe véve a fejlődő országok gazdasági nehézségeit, a KGST-tagálla­mok kedvezményes feltételek­kel hiteleket nyújtanak szá­mukra a műszaki segítség visz- szafizetésére. E hiteleket az említett országok hagyományos árucikkek, továbbá olyan ter­mékek szállításával törlesztik, amelyek a KGST-államok se­gítségével épülő vállalatoknál készülnek. Újságírók kérdéseire vála­szolva elmondta, hogy a tag­országok terveinek koordináció­ja fokról fokra tökéletesedik. Magyarország igen aktívan részt vett p szocialista nemzet­közi murikámegosztásban, külö­nösen áll ez a magyar gép­iparra, Magyarországon 35 féle géptípus készült a KGST aján­lása alapián. Több szocialista ország szívesen vásárolja pél­dául a magyar Ikarus-buszokat, a Diesel-motorokat, hajókat, híradástechnikai és elektronikai cikkeket, úszódarukat. A ma­gyar gyógyszeripari termékek­nek is igen nagy a felvevő pia­cuk. Tűsharc a Jordánnál TEL AVIV (MTI) Csütörtökre virradólag inci­dens zajlott le a Jordán folyó- nál arabok és egy izraeli járőr között. Az izraeliek összecsap­tak egy négy főből álló arab csoporttal, amelyről az izraeli parancsnokság azt állítja, hogy Jordániából beszivárgott diver- zánsokból állt. Tűzharc alakult ki, amelybe a jordániai határ­őrség is beavatkozott. Egy iz­raeli katona meghalt, egy má­sik pedig megsebesült. Mobutu Tanzániában DAR ES SALAAM (MTI) Móbutu kongói elnök kétna­pos látogatásának nagy fontos­ságot tulajdonítanak Tanzániá­ban. Kelet- és Közép-Afrika bé­kéje és biztonsága elsősorban három ország — Zambia, Tan­zánia és Kongó (Kinshasa) — szoros együttműködésétől függ. Mi több, az említett három or­szág döntő szerepet játszhat a kontinens déli részének fölsza­badításában. Ennek fényében kell értékelni Mobutu látogatá­sát — hangsúlyozzák tanzániai politikai és diplomáciai körök­ben. A kongói elnök-tábornok alig, hogy elhagyja Dar es Salaamot, máris újabb vendég érkezik Tanzániába, Kayibanda rwan- dai elnök személyében. Ezt a látogatást összefüggésbe hozzák a Kongóból Rwandába mene­kült fehér zsoldosok kérdésével. A ciprusi kérdés a Biztonsági Tanács előtt Szerdán este Összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megvitassa a ciprusi kérdést. Napirendi pontként U Thant ENSZ főtitkárnak a ciprusi ENSZ-h'aderők tevékenységéről előterjesztett beszámolója sze­repelt. Szpirosz Kiprianu, ciprusi külügyminiszter felszólalásában hangsúlyozta, hogy a ciprusi Újfasiszták Bonnban kon bekerülhet a bonni parlament- ta párt bel- és külpolitikai program­be! ja jóformán nem egyéb, mint e hi­Különösen fontos és kárhozatos vatalos alapok végiggondolt és ki- tényezőnck bizonyulhat ebből a élezett formában tulalt változata. Az szempontból a nyugatnémet gazda- NPD a. hitleri birodalom 1938-as, a Az európai politikában az év utol- bonni államban — szervezeti-politi- sági növekedés ütemének csökkené- müncheni egyezmény utáni határait só hónapjának egyik legdrámaibb, kai formákat is ölthet! se, s az ezzel járó gazdasági nehéz- követeli vissza, beleértve Ausztriát, és legkomolyabb erkölcsi-politikai Nyomban a bajorországi és hes- ségek, valamint a Ruhr-vidéki szén- a Szudéta-földet és Kelet-Poroszor- kérdéseket felvető eseménye a bon- seni „betörés” után „vezérválság” válság. Pöhlmann, Adolf Thadden szágot! Belpolitikáikig közvetlen kö- ni kormányhoz címzett szovjet hiva- robbant ki az új pártban. A két el- helyettese szerint a párt „különle- vetélésük a Nyugat-Németországban talos nyilatkozat volt. Ez a nyilat- lenlábas Thielen, a párt országos el- ges erőfeszítésekre szánta el magát egyébként is közismerten vontatott kozat arra figyelmeztette Nyugat- nőké, és az akkori elnökhelyettes, a Rurh-vidéken”. Rendkívül negatív náciellenes perek beszüntetése, s a Németország hivatalos vezetőit, hogy Adolf von Thadden volt. Kettejük jelnek kell tartani azt is, hogy a teljes amnesztia. (Jellegzetes, hogy „veszélyes irányba fejlődik az NSZK k-zöít a „nyíltabb fasisz ának” Thad- saját vezetőinek bevallása szerint 35 a párt igazgató bizottságának egyik politikája”, s hogy az úgynevezett den bizonyult. A riválisok között a ezer bejegyzett taggal rendelkező tagja, Peter Lauer, a párizsi France Nemzeti Demokraia Párt (NPD) nyíl- legfontosabb formai különbség az fasiszta pártban a tagok átlagos Observateurnak adott nyilatltozatá- tan a legféktelenebb revanspoiitikát volt, hogy Thieletínel ellentétben életkora csökkent. Az 1967-ben be- ban nyíltan megmondotta: vélemé- folytatja. Thadden nem tartotta fontosnak lépett új tagok 80 százaléka a párt nye szerint Müllert, a Gestapo egy­A szovjet kormánynyilatkozat az még a bonni köztársaság nagyon vezetői szerint is 1940 után született, kori főnökét is teljes amnesztiában egész világ figyelmét ráirányította szerény korlátozásokat tartalmazó Nem egyszerűen régi nácik kiöre- kell részesíteni, mert „nem is tudja az NPD szervezetére és tevékenysé- alaptörvényének tiszteletben tartá- gedett gyülekezetéről van tehát szó, mit lehetne a szemére vetni”.) gére, amelynek jelentőségét a bonni sót sem! A neofasiszta párt jellege hanem aktiv neofasiszta pártról, Az NPD rövid, de zajos története kormánykörök szeretnék elködösíle- és tagsága már eleve meghatározta amelynek megjelenése és növeltedé- félreérthetetlenül jelzi, hogy nyílt ni. a hatalmi harc kimenetelét. A küz- se szerves következménye az NSZK fasiszta programmal rendelkező pár ö- delem Thadden evőzelmével vérző- hivatalos nolitikáiának! Ismeretes, működik e bonni államban p, b-„_ Az újfasiszta párt első nyílt betö- delem Thadden győzelmével végző- hivatalos politikájának! Ismeretes, működik a bonni államban. Ez bru rése a nyugatnémet po.itikai életbe dött. Azóta Sclileswig-Ho’stcinben és hogy az egy évvel ezelőtt létrejött tális megsértése a második világhá­1986 őszén történt, amikor a hesseni Rajna-Pfalz tartományban, valamint nagykoalíció sokat hirdetett „új po- ború végén létrejött potsdami egyez­és bajor országi választásokon meg- számos más tartománvi választáson lltikája” ellenére Bonn még mindig ménynek. Az NPD egész működébe szerezte a szavazatok hét százalékát az NPD az első 1966-os „betörés- a meglevő európai határok el nem bizonyítja, hogy a revansizmus és s képviselőket juttatott be a tartó- hez” hasonló arányban szerzett sza- ismerése, a nukleáris fegyverek kö- miiitarizmus légköre, amely jellem­mányi parlamentekbe. Már ez is vi- vázatokat. vetelése mellett tör lándzsát, s ,.az zője a bonni kormány hivatalos po­lágosan felvetette azt a veszélyt, Ma mór a kormlnvnártok kör<*i- összes németek” szószóló dnak hir- liiikájának — rendkívül kedvez a i.s_ f hogy a nácizmus társadalmi újjá- ben sem titkolják, hogy a nvílt deti magát. nyílt neofasiszta párt növekedésé- I kon {01yj.atTa éledése — amely évek óta folyik a fasiszta párt az 1969-es választáso- Az NPD, a nyugatnémet neofasisz- nek. — ie — 1 megvitatását. helyzetet nem lehet katonai eszközökkel, zsarolással és a szigetország szuverénitása, füg­getlensége ellen irányuló fe­nyegetésekkel rendezni. A kérdés megnyugtató rende­zése végett Ciprusról ki kell vonni a külföldi csapatokat. A külügyminiszter hangsú­lyozta, hogy kormánya a világ- szervezet keretében kész meg­vitatni minden olyan kérdést, amelynek az a célja, hogy a Földközi-tenger térségében csökkentsék a feszültséget, és kiküszöböljék az új fegyveres összetűzés veszélyét. A ciprusi probléma nem Görögország vagy Törökország problémája, hanem a ciprusi nép belügye. Ezután Orhan Eralp Török­ország képviselője szólalt fel. Élesen bírálta a görög és a ciprusi kormány politikáját. Biciosz Görögország képvise­lője felszólalásában azzal vá­dolta a török kormányt, hogy Cipruson ismét „válságos hely­zetet” kíván létrehozni. Osman Oreknak, a ciprusi török kisebbség képviselője az­zal vádolta a ciprusi kormányt, hogy még mindig nem mondott le arról, hogy a ciprusi görö­gök problémáját erőszak alkal­mazásával oldja még. Kiielen­A Biztonsági Tanács csütörtö- a ciprusi kérdés

Next

/
Thumbnails
Contents