Petőfi Népe, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-11 / 240. szám

4. oldal 1967. október 11, szerda Válaszolunk olvasóinknak Tizenöt tevékeny év Mintegy 1600 kérdőív érkezett már örömmel jelentjük olvasóinknak, hogy a múlt hét ntolsó napjaiban alaposan felszökött a beérkezett közvéleménykutató kérdőívek száma. Így tegnap reggelig mintegy 1600 ívet hozott a posta. Egyúttal — mint már ígértük, néhány rövid utánjárást igény­lő kérdésben máris válaszolunk olvasóinknak. Tétő alatt a kecskeméti mozi Sok kecskeméti olvasónk kérdezi, hogyan halad a Városi mozi felújítása, meddig kell még közelharcot vívni a vi­szonylag kis befogadóképességű Árpád filmszínház jegyeiért. Jó hírt közölhetünk: Elké­szült az új tetőszerkezet. Mint ismeretes, először azt tervezték, hogy megerősítik a régi fage- rendázatot, s csak hosszas vita után — ezért kezdhették késve a felújítást — döntöttek a vas­szerkezet mellett. Az Építési és Szerelőipari Vállalat jóvoltából eddig a várt­nál gyorsabban haladt a mun­ka, s egyre valószínűbbé válik amiben kezdettől reményked­tünk: Az 1968. május 31. határ­időnél jóval előbb, esetleg már ez év Szilveszterére megnyitja kapuit az új mozi. Nyugodtan nevezhetjük újnak, hiszen a falakon kívül alig maradt va­lami a régiből. Ha már a falakat emlegettük, álljunk meg néhány szóra. Nem kevesen így vélekedtek a fel­újításról: Jobb lett volna né­hány millió forinttal többet ál­dozni és egy valóban korszerű mozit építeni a régi helyén. Fő­leg azzal indokolták álláspont­jukat, hogy a várócsarnok már eddig is szűknek bizonyult. Nos, a jobb megoldási valóban egy új, minden igényt kielégítő filmszínház felépítése lett vol­na. Sajnos, ezt eleve kizárta a szűk anyagi lehetőség. A váró­csarnok mégis tágasabb lesz a hajdaninál, mert —■ körülbelül 200 ezer forint költséggel — megtoldják a Rákóczi úti fron­ton. Az építészeti munka a „tolda­lék” elkészítésével jóformán be is fejeződik. A nézőteret már most is a szakiparosok uralják, szerelik a villanyhálózatot és a gépházat. Elkészültek a bútorok is. A karzaton világos, lent sö­tétbarna szövettel kárpitozott székek lesznek. Reméljük, hogy a munkála­tok alvállalkozója, a Filmtech­nikai Vállalat is olyan igyeke­zetei tanúsít, mint az ÉPSZER, nem késik az akusztikai bur­kolat felszerelésével. Ha ■ így lesz, akkor sok száz kecskeméti a Városi moziban szilveszterez­het Vagyis: épül a stadion, de jobb ütemet reméltek a szur­kolók. Itt-ott hibás kivitelezés­sel készül, így az olcsó munka drágább is, amellett, hogy nyil­ván visszaveti az építkezés tem­póját. Ezért aztán a külvárosi járdák építése érdekében szem előtt tartott takarékosság — részben csupán valóban jó szán­dék. Meg van másféle lassúság is: arra gondolunk, hogy az előkészítő megrendelésekkel — ami a körlépcsőt illeti — máris megkéstek... összegezve: épül­hetne szaporábban is a stadion. Kevesebb is lehetne a huzavona Többen szeretnének olvasni Interjút, vagy szemléletes be­számolót Baja városfejlesztési terveiről. Az erre vonatkozó kérdések között szinte mindig megismétlődik: mi lesz már a stadionépítéssel? A fiatalkorúakról Több olvasónk felvetette, hogy mi akadálya van a bíró­sági, vagy a rendőrségi tudósí­tásokban a fiatalkorú teljes ne­ve kiírásának? A büntető eljárásról szóló 1962. évi 8. számú törvényerejű rendelet 10. paragrafusa intéz­kedik általában a tárgyalások nyilvánosságáról, illetve ennék kizárásáról. Az említett tvr. 331. paragrafusa a fiatalkorúak ügyének tárgyalásáról szólván hozzáteszi, hogy a nyilvá­nosságot a 10. paragrafusban megjelölt eseteken felül akkor is ki kell zárni, ha ez a fiatal­korú érdekében szükséges.” Az elmondottakból következik, hogy — éppen a fiatalkorú er­kölcsi védelmében — a nyilvá­nosan lefolytatott tárgyalásról szóló tudósításokban sem írjuk ki a nevet. Ezt kifejezetten nem írja elő egy jogszabály sem, de a törvény szelleméből követke­zik. Jelentkezeit az öttalálatos Az Országos Takarékpénztár komáromi járási fiókjában je­lentkezett a Lottó 40. játékhe­tének legszerencsésebbje, a 6 453 269 számú telitalátos szel­vény tulajdonosa. A nyertes, az .egyik komáromi termelőszövet­kezet agronómusa. (MTI) Azok számára, akik esetleg nem olvasták a Bajai Hírlap október 4-i számát, idézünk dr. Hollós Sándor akkor meg­jelent, „A szurkolóknak” c. cik­kéből : „Baján is épül stadion, ha nem is a remélt ütemben, s itt- ott hibás kivitelezéssel —, mégis azzal a jó szándékkal, hogy a rendelkezésre álló községfej­lesztési alap egy részének fel- használásával lehetőleg takaré­koskodjanak, minthogy a kül­városi járdák megépítése sem utolsó városi feladat. Talán hi­ba az, hogy a kivitelezésnél megfeledkeztek róla: néha az olcsóbb munka drágább. Min­denesetre, aki — nem sajnálva egy kis sétát — a stadion felé halad, már elfogadható képet lát: zöldell a gyep és körös­körül virít a vörös salak. Hisz- szük, hogy jövő ilyenkorra már elkészül a körlépcső is, bár eh­hez az előkészítő megrendelé­seket máris meg kellett volna tenni.. .** Visszhang Lenne jobb megoldás „Mosoly a kérdőíveken” c. vasárnapi cikküket éppen ebédfőzés közben olvastam. „Kár, hogy legalább községe nevét nem tüntette fel vala­hol az az olvasónk, aki ezt írná meg: Az ebédlőhelyiséget takarították, közben tésztát gyúrtak ugyanott Nem is olyan hihető, pedig Kecskeméten (nem történt, hanem általában másnapon­ként) történik, az ÉVM. „Fém­munkás” Épületlakatos- és Tömegcikkipari Vállalat 2. sz. Vasszerkezeti Gyárban, Kecs­kemét, Izsáki út 2. sz. Általában 8 és fél 9 között járunk le az osztályról a bü­fébe, mely az ebédlőhelyiség­ben van. Mikor ezt a „megmozdulást” láttuk, kicsit furcsának tűnt. Elkezdtünk méltatlankodni egymás közt, majd szóltunk a gondnoknak. VÁLASZ: Na és? Ezt is meg kell valamikor csinálni!!! Vajon melyik megoldás len­ne jobb? HA: 9 óra után takarítaná­nak és gyúrnák a tésztát (ter­mészetesen egyidőben), hogy azok a dolgozók, akik regge­lizni járnak le, ne lássák... Vagy: HA: Először takarítanának kb. fél 8—8-ig (ugyanis 8 óra­kor kezdődik a reggelizés), és utána gyúrnák a tésztát? Csak még egyet nem tudok: Ha véletlenül rendesen beköt­nék a konyhások a fejüket, hogyan bírnánk ki hajszál nél­kül a levest? (Megjegyzés: a deszkaforgácsok pótolnák.) Tisztelettel: a 26 264. sz. szel­vény tulajdonosa. Mélyebb lesz a Sugovica A jugoszláv műsora ív SZERDA 14.55: Lcvsfei—Inter. Labdarúgó­mérkőzés közvetítése Szófiából. — 11.00: Hírek. — 11.05: Bábjáték. — 17.25: Népszerű tudományos film. — 18.00: Tv-újdonságok. — 18.15: Ki­váncsiak egyesülete. — 19.00: Riport- műsor. — 19.30: A tv postája. — 19.54: Jő éjszakát, gyerekek! — 20.00: Tv-híradó. — 20.40: Prizrpni lakodalom. — 21.35: A művész és alkotása. — 21.55: A zeneirodalom gyöngyszemei. — 22.10: Lépésben az idővel, — 22.25: Tv-híradó. Megkezdte a Sugovica medrének mélyítését a folyamszabá­lyozó és kavicskotró vállalat. Képünkön az iszapelvezető cső sze­relését végzik. Ezen a csövön óránként 45 köbméter iszapot tá­volítanak el. Az egymillió forint értékű munkával a Türr István emlékműtől a Vénusz-dombig terjedő szakaszt a 0 vízszinthez képest másfél méterrel mélyítik ki. JUBILEUMI esztendejükbe léptek idén a Kecskeméti Ve­gyes Ktsz dolgozói: tizenöt éve, hogy tíz alapító tag életre hív­ta az azóta joggal nagymúltú­nak nevezhető szövetkezetét. A ktsz jelenleg 14 részeget foglalkoztat. A kishíján félszáz szakmunkás az idei évet a ta­valyi termelési értéknél csak­nem kétmilióval magasabb — összesen 6 millió forintos — forgalmi mérleggel szándékozik zárni. Négy év alatt egyébként ez a gazdasági mutató az akko­rinak a kétszeresére emelkedett. A szövetkezet üveges részlege például az év eleje óta csak­nem 6 ezer esetben nyújtott szolgáltatást, s ennék zöme a lakosság részére végzett javítási munka volt. Egyedül ez a mun­kásgárda előreláthatólag egy­millió forintot érő termelést mu­tathat fel majd az év végén. JELENTŐSEN megfiatalított együttes a Nagykőrösi utcai könyvkötő részlegük, amelynek ifjú szakmunkás tanulói is jól állják meg a helyüket és segít­ségükkel remélhetőleg sikerül túl is teljesíteni az elmúlt év termelési szintjét. Jó hírnévnek örvend az asz­talos részleg. Szakértelmüket nem csupán a megye néhány reprezentatív vendéglátóipari lé­tesítményének a berendezése, de a megye határain túl végzett minőségi munkák sorozata is dicséri. Mint Kosa István, a ktsz el­nöke elmondja, legnagyobb gondjaik egyike a munkahelyek szétszórtsága. A 14 részleg 22 helyiségben kénytelen munká­ját végezni. Épp ezért szerepel távlati terveik élén egy központi telephely létesítése. A közelmúltban megszervezett új termelőegységek — a varró­gép-, töltőtoll-, rádió-, háztar­tási kisgép-javító, illetve a vil­lany- és vízvezeték-szerelő rész­leg — mellé rövidesen esernyő­javító részleg felállítását is terv- "b© vették NEMSOKÁRA értékelik az üzemekben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. év­fordulója tiszteletére indított munkaverseny eredményeit, amelynek részvevői a legjobb részleg, illetve a legjobb bri­gád cím elnyeréséért versenge­nek. J. T. A közlekedési bíróság Ítéleteiből t Halált okozó gondatlanságért másfél év A napokban hozott ítéletet Kecskeméten a közlekedési bí­róság Barta Sándor, Kiskunfél­egyháza. Lőwy Sándor utca 8. szám alatti lakos ügyében, aki a 9. sz. AKÖV gépkocsivezető- jeként Kecskeméten a 7-es szá­mú autóbuszt vezette, és gon­datlanságával egy ember halá­lát okozta. A múlt év október 15-én dél­előtt 11 órakor történt a baleset a Szegedi út és a Bodza utca torkolatánál, ahol az autóbusz vezetője be akart fordulni. Előtte egy deszkával megra­kott lovas kocsi haladt, amely eltakarta előle a kilátást. Barta Sándor ettől függetlenül meg­kezdte a balrakanyarodást, nem győződött meg arról, hogy vele szemben, az úttest baloldalán van-e forgalom, nem közeledik-e valamilyen jármű. Ott azonban Biczó Benjamin 24 éves fiatal­ember jött motorkerékpárjával, pótutasként szállítva munkatár­sát, ifj. Baracsi Györgyöt. Az autóbusz vezetője észrevette a járművet, megállt, de a motor- kerékpáros, az erőteljes fékezés­sel sem tudta elkerülni az ösz- szeütközést a szinte keresztben álló autóbusszal. A baleset kö­vetkeztében Biczó Benjámin rö­viddel a kórházba szállítás után meghalt, a pótutas pedig sú­lyos sérüléseket szenvedett. A bíróság a bizonyítékok alapján megállapította, hogy Barta Sándor megsértette a közlekedési szabályokat, és ha­lált okozó gondatlan vészé1 yez- tetés miatt másfél évi szabad­ságvesztésre ítélte, két évre el­tiltotta. a gépjárművezetéstől. Az ítélet nem jogerős. G. S. 24 ezer vagon szén Kiváló minősítést kapott a Hirös alágyújtós Tél előtt a TÜZÉP-nél Még szívesen üldögélünk dél körül a padokon és élvezzük a Nap utolsó melegítő sugarait, esténként viszont már több he­lyen lobban lángra a kályhák­ban a tüzelő és bizony jólesik a duruzsoló kályha melege. Ez pedig már a közelgő tél és a hivatalosan október 15-én in­duló fűtési szezon kezdetét jelzi. Hogyan állunk a felkészülés­sel? Erről érdeklődtünk a leg­illetékesebbtől, Huszár Sándor­tól, a Tüzelőszer és Építőanyag Értékesítő Vállalat áruforgalmi osztályvezetőjétől: — A megyében működő álla­mi és fmsz TÜZÉP-telepeink az idei fűtési szezonban 24 ezer vagon szén, 7000 vagon brikett, 1200 vagon koksz és 4000 vagon tűzifa értékesítésére készültek fel. — Hogyan alakult a tüzelővá­sár eddigi mérlege? — A SZOT-hi tel akció kereté­ben a megyében 43 ezer utal­ványt váltottak be szeptember 30-ig. Ez azonban nem azt je­lenti, hogy a megye lakói teljes mértékben biztosították téli tü­zelőszükségletüket, hiszen sokan csak akkor gondolnak a fűtés­re, mikor már beköszönt az esős, hűvös idő. Ekkor roha­mozzák meg a TÜZÉP-telepe- ket és bizony előfordul, hogy késve kapják meg a kívánt tü­zelőanyagot. — Milyen szénfajták között válogathatnak a vásárlók? — Telepeinken a legkereset­tebb az iszapszén, a brikett, a koksz, a tatai, berentei és a dél­nógrádi szén. Ezekből megfelelő készleteink vannak és az után­pótlásról is gondoskodtunk. Megemlíteném még, hogy a la­kosság régi kívánsága vált va­lóra ebben az évben: szabadon vásárolható tűzifa. Ez azonban a vártnál kisebb, mindössze 10 —12 százalékos forgalomnöve­kedést eredményezett. A lakos­ság érdekeit szolgálja a Kecs­keméti Parkettagyár Hírős alá­gyújtósának forgalombahozata- la is. A KERMI vizsgálata meg­állapította, hogy a minőségileg javított alágyújtósból egy darab 35 percig ég és 7374 kalória hőt ad, amely elegendő a brikett meggyújtásához. Javítottak a csomagoláson is, így az alágyúj­tós a háztartási boltokban is árusítható. Ebben az évben mintegy 20 millió darab kerül forgalomba a kiváló minőségű segédanyagból. P. G.

Next

/
Thumbnails
Contents