Petőfi Népe, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-08 / 238. szám

Polner Zoltán

Goór Imre: Árkádok.

VIETNAM

Elpusztulnak a fák, tébolyult rizsföldek kiáltoznak a hajnali napban.

Az anyák sötét árnyéka lángol a szélben de a dzsungel kipusztíthatatlan.

A tűz dögvészét feltámasztja az éjjel zokogás támad lázas szavakban

és beszakad az ég. a völgyek felrobbannák, de a dzsungel kipusztíthatatlan.

Fekete föld vérzik a halottak ajkán, az élők könnyig gyászban, haragban

A szülőföld súlyos, fehér zászlód égnek de a dzsungel kipusztíthatatlan.

A dzsungel, ez az ősi, vad kiáltás ez a szabadsághoz szokott tenger.

ez a forró szívdobogás a végső harcig Vietnam, dzsungeled minden emberi

A változó festő

(Goór Imre kiállításáról)

GOÓR IMRÉNEK tíz év után ismét tárlatot rendezett szülővárosa, Kiskunhalas. Csaknem hetven festménye, grafikája látható a Thorma János Múzeum termeiben a Medgyessy iskolájához tartozó szentendrei szobrászművész, Kucs Béla derűskarakterű, mozgalmas kisplasztikáinak társaságában.

Aki régebb óta ismeri Goór Imre képeit, tudja, hogy művészete heves átváltozások sorozata. Ritka nyilvános jelentkezéseinek figyelői könnyen meg- hökkenhetnek, állhatatlanságra gyanakodhatnak emiatt. Közelebbi ismerőinek viszont nem nehéz felismerni a lényeg állandóságát a valóban gyakran cserélődő kifejezési formák mögött.

De a legszerencsésebbek talán azok, akik ezen a kiállításon találkoznak először képeivel. Megértéséhez nincs szükség előzményekre, kész fegyverzetű, összetéveszthetetlen egyéniség néz ránk a falakról, meggondolt, vagy még inkább megszenvedett mondanivalóval, kimunkált, mesterkéletlenül tudatos formakinccsel.

FESTMÉNYEINEK többsége házat, házcsoportokat, tájat ábrázol. De nem a tájak, nem az épületek — a magatartás a döntő. A sokszínű egyéniség és a sivár egyhangúság viadala feszíti pattanásig drámaivá a képek hangulatát. A gyakori, sötéttónusú sziklás képeken a széthullás uralkodik. A széles ecsettel húzott fekete kontúr ezeken nem összetart: elválasztja a málló, tehetetlenül csuszamló köveket. Komor vásznak, fatalista sugallatok.

A legtöbbször azonban szenvedélyesen tiltakozik a világ széthullása ellen, előző képein soha nem látott nyugtalan, színpompával lázad az alaktalan sötétség, az arc nélküli elmúlás ellen. Színesek a kontúrok, parázsló abroncsként övezik a lazán mértani formákat. Néhány évvel korábbi, olykor erőszakosan konstruktív látásmódja után ez a kolorizmus meglepetés. A konstruktív logikát, rend- keresést megtartja, de express- szív lobog ássál felhevítve.

Néhány képén a csillapult kompozíció, az árnyalat nélküli, melegsárga, korállos, szürkéskék színvilág megbékélést, nyugalmas szintézist ígér. Három csendélete, szimbolikus madarai és egyetlen portréja (gyönyörű, érző női fej) sokoldalúságának még feltáratlan tartalékait jelzik. Nemkülönben a kiállításon csak festményei bevezetését szolgáló linómetszetei, litográfiái, mono- típiái, kínai tússrajzai: a grafikus Goór is önálló tárlatot érdemelne.

•

A KISKUNHALASI múzeum megyei képzőművészeinek egyéni tárlatsorozatának megrendezésével régóta esedékes tartozás törlesztését kezdte meg. Megyeszékhelyünkön is látni szeretnénk az elsőként bemutatkozó Diószeghy Balázs. Majd Goór Imre és a soron következők: Tóth Menyhért, Bozsó János, Weintrager Adolf és a többiek műveit.

Sz. J,

Mire az építőbrigád megérkezik, majdhogy indulhatnának. De ráér az még. nem szaladnak a házak. A gazda összeszedi a régi kalendáriumokat, innen- onnan újságpapír, ócska kacat kerül. Csomókba löki a faltól távolabb, és gyufát gyújt alája. Mindaz aztán, ami nem éri meg a fáradságot, hogy a faluba eljusson. itt leli halálát

Odébb szalonnázik a brigád.

— Sajnálod? — így a brigádvezető. ,

— Az enyém volt. Neked nem sokat jelent. Fél nap alatt szétveritek. De az envém volt.

János elindult. Fel kell szedni még azt a kevés kukoricát a pitvarból.

— Lassan majd indulhatnánk

— szól a kocsis.

— Indulhatunk.

De nem mozdul. Kínálja sorban a cigarettát.

Az asszony már á kocsi tetején ül. Törölgeti a szemét. Alig emelkedik ki a holmik közül.

Munkához lát a brigád. Két fiatalabb legény fent óvatoskodik a tetőn. A tanyasi emberek meg állnak meroven. NA-:v a bontást. Béni János csendben megemeli kalapját, lecsúsztatja comb’a mellé.

— Áldás volt rajta, megéltünk benne.

Aztán már hull a nád. Tűzre dobják. ElkorhadV meggyengült

szálak, moha lepte tető. mire

lenne jó?

Bontják a falat. Por kering.

Leülepszik a kocsira, a holmikra. A tanya mégiscsak velük megy.

Nyikorog a szekér. Egy-egy döocenés, és összeütődnek az edények. Három paraszt lépdel a kerekek után. Néha hátrakapják fejüket, elnéznek a tanya irányába.

Remegnek az útszéli fák. Lábuk alá perdül az ősz. Ritka sorokban kelt ki a búza, ha megjönnek majd az esők, utána kell pergetni a szemet.

— Aztán boldogulj odabenn, János!

— Tarts meg jól emlékezetedben bennünket!

Béni János felkuporodik az ülésre. Eszében járnak az itt töltött esztendők. Tanyázgatá- sok télen, disznótorok, mulatságok. Sorra futnak él szeme előtt a képek.

— Ne lógasd az orrod, mert

még leesik! — vidámkodik a

kocsis. '

Mintha a határnak beszélne. Füstölnek. Hosszú az út a faluig.

— Késnek az őszi esők. Máskülönben nemigen költözhetnél egyhamar.

— Ha beesőzik. lehetetlen innen kijutni. Mindenütt sár. Se

Bellosics Bálint

(1867—1916)

Száz esztendeje, 1967. október 10-én született Bellosics Bálint a Zala megyei Rédicsen. Budapesten, Csáktornyán végezte a tanítóképzőt, majd polgári, iskolai és tanítóképző intézeti tanári diplomát szerzett nyelv- és történelemtudományi szakon.

1892-ben került Bajára, a tanítóképzőbe seg-d tanárnak, s itt dolgozott haláláig, 1913-tól az intézet igazgatója volt.

Tevékenysége sokoldalú. Nemcsak az intézet fejlesztésén fáradozott, hanem önképzőkört is vezetett, ellátta a könyvtárosi teendőket, az intézeti múzeumot gyarapította, színielőadásokat rendezett. Emellett tankönyvbírálatok tömegét írta, sőt az 6 Egyetemes Történelméből tanultak éveken keresztül a tanítóképzőkben. 1914-ben készült el kétkötetes földrajzkönyve, melyben nagy teret szentelt a néprajznak is. Kiadását a világháború akasztotta meg, sőt sok évi munkájának eredménye 1918-ban teljesen megsemmisült

Bekapcsolódott a város társadalmi életébe is. Tagja a város törvényhatóságának, alelnöke a bajai állami elemi iskolák gondnokságának, elnöke a helyi Széchenyi Szövetségnek, éveken keresztül választmányi tagja és könyvtárosa a Casinónak, választmányi tagja a Tanítóképző Intézeti Tanárok Országos Egyesületének, a Bács-Bodrog vármegyei Történelmi Társulatnak, és alapítása óta tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak.

Száznál több cikke jelent meg a Néprajzi Társaság lapjában az Ethnographiában, a Nemzeti Múzeum Néprajzi Értesítőjében, az Urániában, a Vasárnapi Újságban stb. Az Osztrák—Magyar Monarchia írásban és Képekben című monográfiában a Zala és Vas megyei vendeket ismertette, Bács-Bodrog Vármegye monográfiájában pedig a magyarság és a bunyevácság életét

Széles körű elfoglaltsága mellett még maradt ideje arra, hogy a néprajztudomány terén is maradandót alkosson.

Már diák korában foglalkozik szülőföldje néprajzával, s mikor Bajára kerül a bácskai nép életét kutatja. Tanítványait'' is bevonta munkájába.

1908-tól kezdve éveken át dolgozott egy néprajzi olvasókönyv összeállításán, a Kis Ethnogra- fián. 1914-ben ez is sajtóra készen állt, de meg nem jelenhetett. A közelmúltban került elő kézirata a Néprajzi Múzeum Adattárában. A szakemberek meglepődve látták, hogy Bellosics Bálint két évtizeddel előbb megírta szinte az 1934-ben megjelent Magyarság Néprajzát.

Kedves terve volt egy bajai múzeum szervezése, melynek vezetését nyugdíjas éveire tervezte. Addig is gyűjtögette az

A neves néprajztudós, a bajai Tanítóképző egykori igazgatója emlékére a múlt vasárnap kiállítás nyílt a Türr István. Múzeumban.

villany, se televízió, az ember

úgy él, akár a remete.

Közelednek a házak. Maguk előtt küldik a temetőt és a malmot. Aztán a sportpálya mellett hajtanak el. Házak, üzletek mindenütt. Zajosabb, mozgalmasabb világ. Előttük fasor. Ezután itt kell majd élniük.

Béni János figyel. Mindjárt célhoz érnek. Szeme előtt kirajzolódik az itteni ház. Takaros épület. Nagy ablakok vannak rajta, tetejét meg palával rakták. A tanyához hasonlítva kastélynak beillő.

Il/i egállnak. Nyitni kell a kaput. Aztán már — úgy hozza az illem is — koccintani lehet.

— Az űj házra. János!

Belül tisztaság, rend. A falak

kipiktorolva. fényesre kefélve a padló. Hordják, rendezik a bútorokat. Lassacskán helyére talál minden. Igaz, nem új darabok, még a tanyai életből valók.

— A költözésre.

Minden furcsának, ismeretlennek tűnik. Járkálnak félszegen, mintha nem is a magukéban volnának. Hangjukat halkabbra fogják.

Kint az udvaron szanaszét minden. Fatönkök, amoda egy szánkó, odébb magtisztító, tökök szétgurulva. A gazda szemet szór a jószágnak. Rendez«

get még kis ideig a nagy összevisszaságban, de az este beparancsolja.

A konyhában sámlira telepszik.

— Jövő héten vehetnénk egy rádiót.

— Vehetünk éppenséggel.

— Oda gondoltam mindjárt, oda az ágy mellé.

Az asszony felgyújtja a villanyt. Ülnek a fényben. A fáradt, kemény vonások lágyabbá lesznek.

Később, vacsora után begyújtanak a fürdőszoba kályhájába. Meleg vizet engednek a kádba. Az elsőség Jánosé. Az ajtón át hallik, ahogy lubickol, mint egy gyerek. Repedezett tenyerét most puhára áztatja a víz. Uj- jai hegyén a bőrt ráncba sza- iasztja.

Mielőtt eloltaná a villanyt, odaszól asszonyának:

— Számold meg a gerendákat, igaz lesz az álmod.

— De hiszen nincsenek.

— Ilven lakásban minek is

len^á-nek?

MJSrgoi ódnak. Kerüli őket az álom.

— Te, János — suttogja később az asszony — ugye lehetséges. ho<*v visszajönnek azok a fecskék?

— Aligha. Ámbár tavasszal

idetévedhet ...

Sz. Lukács Imre

anyagot, melynek jelentős részét a család át is adta a Türr István Múzeumnak.

Lelkes híve volt az iskolán kívüli népművelésnek, a szabadoktatásnak. A városban tartott líceális előadássorozatok egyik állandó, kedvelt előadója volt. 1914-ben mondta egyik előadásán: „Azt valljuk, hogy a kultúra nem egyes emberek, vagy kasztok sportja, kenyere vagy fényűzése, hanem mindenkinek természetes joga...!"

Ennek szellemében szervezte a Baja környéki falvakban az ún. parasztlíceumokat, parasztgimnáziumokat. A baja- szentistváni és sükösdi falugimnáziumok elsők voltak az országban. A 22 órából álló tanfolyamra 60 hallgató jelentkezett, s 37 gazda minden alkalommal megjelent, a hallgatóság átlagos létszáma 48 volt. Ezt a népfőiskolát is az első világháború szüntette meg, pedig 17 nemzet sajtója — még a japán sajtó is — elismeréssel írt róla.

Bajáról nősült, igazgatójának, a természettudós Bartsch Samunak lányát, Flórát vette feleségül. Nászútra szülőföldjére tért vissza, ahonnan rajzokkal díszített hosszú levelekben számolt be a nép életéről. Nagy tudása, széles érdeklődési köre mellett még rajztehetséggél is rendelkezett így nemcsak saját tanulmányainak illusztrációit készítette, de az Ethnographiá- nak is szinte állandó — de díj— — tálán illusztrátora volt.

Hat gyermeket nevelt fel sok száz tanítványa mellett.

Negyvenöt éves volt, amikor egy téli falusi előadáson megfázott, de az orvosok ^nem tudták pihenésre bírni. Beteg tüdővel, beteg gégével végezte hadbavonult társai munkáját is, míg a halál kiragadta kezéből a tollat. , ■

Ha végignézzük életművét, a sok-sok cikket, tanulmányt, hatalmas jegyzetanyagot, értékes szakkönyveit, melyekbe apró betűivel a margóra írta megjegyzéseit, s ha meggondoljuk, mennyi társadalmi munkát végzett szinte el sem tudjuk képzelni, hogyan fért bele alig három évtizednyi munkásság napi 24 órájába.

A néprajztudomány Szá- montartja Bellosics Bálint munkásságát. Kéziratos anyagának feldolgozása folyamatban van. A szakemberek ismerik nevét, és mindig bátran támaszkodnak adataira. A bajai múzeum szeretettel őrzi a Bellosics-féle hagyatékot, és most születésének 100-ik évfordulóján kiállítással hódol az 51 éve halott tudós emlékének.

Dr. Sólymos Ede

\