Petőfi Népe, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-05 / 235. szám
4. oldal 1961. október 5, csütörtök ( SZÜRETELŐ DIAKOK A présházak felél mustillat 6záll felénk, hordós szekerek haladnak az úton. Jó kedvű lányok, asszonyok hajladoznak a tőkesorok mentén, puttonyos férfiak viszik a fürtöket. A szüret sokszor megírt, megénekelt, rancsnoka tavaly ilyenkor már járt itt a szüretelő diákokkal. — Egy évvel ezelőtt sátrakban helyeztek el bennünket — idézi emlékeit —, most kőépületekben lakunk. De a táj, a gazdaság is sokat szépült, változott, fejlődött egy óv alatt. Végre a keresett táblához érünk. Zetor-pótkocsi áll az út szélén, tetején óriási kád. Ebbe kerül a fiúk puttonyaiból a szőlő. A lányok és fiúk jövő nyáron érettségiznek, s ahogy az aprótermetű Kovács Anti megjegyzi: — A puttonyozást afféle edzőtábornak tekintjük a nagy erőpróba előtt. Csak az a kár, hogy a fizikai előkészítés mindössze tíz napig tart... A másik puttonyos fiatalember, Laki Tivadar egyetért Antival: — Szüretelésből már most nakimennék az érettséginek ... Ez nem is csoda, mert ahogy megtudom, ő itt a legerősebb legény. — De nem lehet panasz a többiekre sem — szólal meg Judák Erzsébet szakmunkás, a diákok munkájának „minőségi ellenőre”. Igyekeznek valamennyien és akik már tavaly is szüreteltek nálunk, szívesen segítenek a többieknek. Mire a sor végére ér a IV/a osztályos munkacsapat, az is kiderül, hogy ki, mit akar vásárolni a tíz napi keresetből. Kiskosztüm, körömcipő a Váci utcából, kerékpár, sorolják a lányok és fiúk a tervezett „beruházásokat”. Egy napi kereset azonban a vietnami szolidaritási számlára kerül — egyhangú felajánlás alapján. Vendég közeledik a szőlősorok között, Szegedi János tanár, a másik brigád vezetője. Hozza az „ellenfelek” napi teljesítményéről szóló részeredményt. A beszélgetés azonnal abbamarad, Andó Erzsi kiadja a jelszót: — Gyerekek, indulás, mert még lemaradunk ... B. Gy. Andó Erzsi, a legszorgalmasabbak közé tartozik. mégis minden évben újjászülető, varázsos hangulata, képei kísérnek bennünket Kiskőrösön, ahogy a kisebb-nagyobb ültetvények között haladunk. Szemüveges, őszhajú tanár házigazdaként fogad bennünket a Kiskőrösi Állami tabdi üzemegységében, a János Ifjúsági Építőtábor központjában. A végeláthatatlan, nagyüzemi telepítésű szőlősorok felé pillantva mondja: — Nem vagyok szakember, de tudóm, mekkora munka, anyagi ráfordítás fekszik ezekben a szőlőtáblákban. Hogyne örülnénk annak, hogy az új telepítésű ültetvények is kezdenek Gyorsan megtelnek a vödrök, a puttonyok... Üzenet a megyének termőre fordulni. Kacskari ngós utak vezetnek a beérett termés diákszüretelői- hez, a tanár úr azonban véletlenül sem véti el az irányit Érthető, hiszen Hargitai István, a Szolnoki Vásárhelyi Páa Köz- gazdasági Technikum igazgató- lielyettese, az őszi építőtábor paEbbe a hordóba még sok szőlő elfér —- állapítja meg Polgár Feri, az egyik puttonyos. (Kovács János felvételei). — A bajai járásban már csak Dávödön hiányzik az öregek napközi otthona. A legutóbbi Hercegszántón nyílt meg augusztus 14r-én — újságolta nagy örömmel a megyei tanácsülés szünetében Filákovity Vitályos- né, a testület tagja. És arról a nagyszerű érzésről vallott, mely egy-egy cél elérésekor keríti hatalmába a közélet munkását. — El tudja képzelni az elvtársnő, milyen boldogság volt hallani, amikor öregeink megállították és a lelkemre kötötték, hogy „te. Marija, feltétlenül, de okvetlenül elmondd ám a megyénél, hogy köszönjük, nagyon-nagyon hálásak vagyunk...”? És hogy milyen jó az ilyen üzenetet tolmácsolni >! Ha nem sejtettem volna is az érzés nagyszerűségét, meggyőzött a tanácstagasszony őszinte lelkesedése, s a számtalan epizód, amelynek részese, szem- és íültanúja volt a község úi intézményében. A rászoruló idős emberek részéről eleinte a tartózkodás, bin zalmatlamság a napközi otthon iránt, s a régi, komisz időkből fennmaradt, ilyen megjegyzésekkel kísért előítélet: „Jaj, kedvesem, dehogy megyek én be a szegényházba!...” Aztán a valamikori jegyzői lakásból kialakított, s a helybeli három közös gazdaság 20—20 ezer forintjából szépen, ebédlővel, társalgóval, nyugágyakkal stb, berendezett otthon birtokba vétele. A meghatódottságtól csillogó szemek az első közös ebéd után). Azóta olyan közösségé kovácsolódtak össze, hogy alig várják az egymással való találkozást, az olvasást, rádiózást, az izgalmas kártyacsatákat. S a kis úttörők, akik naponta szinte egymással versengve jönnek el az otthonba, hogy az éppen fekvőbeteg néniknek, bácsiknak elszállítsák az ebédet, uzsonnát, s elmeséljék, mi újság odabenn, mit üzennek társaik a napközi otthonból. — Dehogy gondolták hat-hét évvel ezelőtt, hogy ilyen ellátásban lesz részük a község, a tsz- ek jóvoltából — mondja Filá- kovityné és lelkesen megtoldja: — Ma harminc idős napközisünk van, de a hely máris kevés, mert sok az újabb jelentkező. El is terveztük, hogy az öreg, rossz malmot bontjuk el jövőre, hogy legyen anyagunk a bővítéshez ... Hallgatom lelkes szavait, figyelem vékonyka termetét, csillogó tekintetét, s közben arra gondolok: az üzenet, melyet a megyei tanácsülésen tolmácsolt, tulajdonképpen a pártnak, a kormánynak éppúgy szólt, mint a járásnak, a községnek, a közős gazdaságoknak. Sőt, személy szerint mindazoknak is, akik teljes szívvel, emberséggel, a párt iránymutatásainak, a kormány határozatainak szellemében munkálkodnak. A nagy közösség, s benne — Filálovity- né példájánál maradva — a munkában megfáradt, gondtalan pihenésre rászolgált idős nemzedék érdekében. P. I, A Luther közben a KECSKEMÉTEN is sok minden változik, keletkezik, átalakul, elmúlik. Egy dolog változatlan: a Luther köz forgalma. Kilincselhet a lakóbizottsági elnök, cikkezhet a sajtó, — az eredmény, a válasz: „Nyugalom — a helyzet változatlan.” Oszlopok ide, útlezáró láncok oda, a Luther-udvaron, illetve a belőle folytatódó zsákutcán át mondhatni ugyanolyan zavartalanul folyik a közlekedés, mint a városközpont e célra szolgáló útvonalain. Sőt még úgyabbul, mivel a Luther ud- varon-közön át a kerékpárosok, motorosok, autósok hajtanak csak háborítatlanul. A gyalogjárók lassan megköszönhetik, ha épségben juthatnak át rajta. Abban sem változott semmi, hogy az itt lakó hanmincegy- néhány család — minimum nyolcvan ember — éjszakai, hajnali nyugalmát rég kikezdte a zárt térben brutálisan felerősödő motorzúgás-túrázás. Érthetetlenül, minden marad a régiben. Pedig csak egyszer menjen végig, és kérdezősködjön egy-két szóval valaki — az itt lakóktól s az üzletsorok, műhelyek dolgozóitól, megtudja, mi folyik egész napon át. A csemegebolt kapu alatti kirakatszekrényein túl Szabó Istvánná házfelügyelő Kovács Lajossal, a lakóbizottsági elnökkel így társalog: K. L. (a dugig tele 6 kukára mutatva): — Még most se vitték el ezt a rengeteg szemetet? Sz. I.-né: — A forgalmi dugó miatt Mikor először járt itt értük az autó, nem tudott bejönni, el volt torlaszolva a kapu- alja. Tegnap odahordtuk a kukákat — int az SZTK felőli oldalra —, onnan se vitték el... Meg az a rumli, ami itt van. Százával a járművek naponta. Sose tudja az ember, mi üti el, mikor kilép az udvarra... Még a járdán sincs biztonságban ... TOVÁBB MEGYÜNK. A cipész ktsz egyik üzletéből fiatal- asszony jön ki. Itt dolgozik Dobos Illésné. Mindjárt a fal sarkára hívja fel figyelmünket. Az ajtó melletti részről hiányzik a jókora márvány burkolólap. Látni is odébb, az úton. Autó szakította le. D. I.-né: — Ezen az oldalon szélesebb a betonjárda, — az autók ezen kelnek át, a lezáró láncon innen, a zsákutcába. (Most is látszik a járdán egy autó éles guminyoma.) A lánc túlsó végénél a motorosok, biciklisek robognak át.,. Hányhelyzet változatlan szór torpantam már meg az üzlet küszöbén, vagy ugrottam vissza, mert pont egy motoros foglalta le a járdát... Piaci napokon itt áll sok kuncsaftunk a bolt előtt, a betonozott udvaron gyerekek szaladgálnak. Megtörtént már, hogy megállt az autó, kiszállt a sofőr, és ráripakodott üzletfeleinkre, amiért „elfoglalják” az autó előtt a járdát!... Ma fel is írt egy gépkocsivezetőt a rendőr. A ktsz szemben levő üzletében, műhelyében Katona Károly: — Kész életveszély ez az udvar. Mi van itt csúcsidőkben! (Elfelejtettük megjegyezni, hogy mialatt beszélgetünk, egyik kerékpáros jön, a másik megy. Ha a sok boltajtó valamelyikén kilépnének, valaki megjárná.) — Ma is majdnem karambol volt. Fel is írta a rendőr a kis teherautó vezetőjét. De mi volt a legszebb. Ép- pencsak kimentem az ajtó elé, s érdeklődtem, mi baj van? Mikor a rendőr már elintézte a dolgát, még a sofőrnek nem tetszett. „Majd számolunk!” — szólt nekünk, mintha... A Magyar Hirdető ajtajában, egy fiatalasszony: — Sokszor égnek áll a hajunk szála, a gyerekek miatt. Ez itt udvartér, hol játszanának máshol. De hányszor hajszálon múlott már, hogy nem történt súlyos baleset. Ügy rántották el a gyereket... Valamelyik nap egy asszony ment az SZTK felé kisgyerekkel. Akkor jött egy autó. A járdán az asszony, a gyerek. A gépkocsi megállt, kiszállt a vezető, s amúgy magyarosan lehordta a gyalogost, mert „elállta az útját”. A járdán! ... S EZEN a tűrhetetlen állapoton segítene egy-két terelőoszlop, amely mellett a járókelők nyugodtan átférnének, viszont megszüntetnék a motoros járművek terrorját... A csemegebolti kapualjban pedig megoldaná a lakók nyugalmát, az itt dolgozók veszélytelen közlekedését valami olyan tábla, hogy „Behajtani tilos — Célfuvart kivéve” — vagy hasonló szöveggel. A szakértők tudják, milyen kell... Ideje lenne már, hogy ezen a szövegen ne múljon a magánterületnek tekinthető Luther-udvar népének, járókelőinek épsége, nyugalma, biztonsága. Tóth István HAPL07A] 16. EZ AZ ÜT IDE VEZET Csinos, hangulatos klubunk van. Egy cseppet sem hasonlít az Államok-beli kaszárnyák klubjaihoz. Inkább nagyvárosi bárnak illenék be. Jegelt italok, jó zenekar, énekesek, táncosok, az előtérben játékautomaták. Szépen berendezték az egészet. A régiek kíváncsian méregetnek bennünket. Mi viszont őket vesszük szemügyre. Egy csomóban ülnek, akárcsak mi. — No, szuperfiúk, hogy ityeg a fityeg? Rendet csináltok Vietnamban? — kiált át hozzánk egyszercsak egy tengerészgyalogos törzsőrmester. Szavait társai harsány röhögéssel kísérik. Nem válaszolunk. Nem akarunk mindjárt az első este nézeteltérésbe, vagy botrányba keveredni. — Jól van — mondja a tengerészgyalogos törzsőrmester —, a fene akar megbántani benneteket. Mi újság otthon, az Államokban?. • -* A kérdésre megenyhül a hanJ gúlát. Felenged a jég. Ismerkedések kezdődnek, kérdések, válaszok röppennek. A tengerészgyalogos törzsőrmester és néhány társa az asztalunkhoz ül. — Régen vagytok itt? — kérdi Beppo. — Lassan egy éve. — Milyen az élet? Csend. A tengerészgyalogosok összenéznek. — őszintén, ne tartsatok tőlünk — biztatja őket Andy. — Nehéz, nagyon nehéz — mondja egy tagbaszakadt közlegény. Furcsa ország, furcsa nép. — A vörösök még Saigonban is fegyvereket rejtegetnek — folytatja a törzsőrmester. — A szennyvízcsatornákat is felhasználják fegyverraktáraknak. S mi mindent csinálnak még. Roppant elszántak és találékonyak. — Fegyvert rejtegetnek a virágárusok bódéiban, vagy föld- bevájt lyukakban, amit vízzel, vagy rizzsel telt csöbrökkel takarnak el. Fiatal lány ül a sze-
