Petőfi Népe, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-05 / 235. szám

1961. október 5. csütörtök S. oldal Színházunk új tagja Az első évad A kalocsai mezőgazdasági technikum remekül felszerelt, korszerű intézet. A tanulók ki­lencven százaléka kollégista, négy év alatt egész életük egy­más szeme láttára zajlik. A kollégiumban 13 tágas ta­nulószoba, 3 klubhelyiség van. A KISZ-szervezet vagyoni hely­zetét tekintve pedig valósággal „állam az államban”: három televízió, ugyanennyi lemezját­szó, zongora és számos egyéb hangszer, stúdióberendezés, sportfelszerelés segíti a szabad idő hasznos eltöltését. — Lépést tart-e a szervezeti élet a kitűnő lehetőségekkel — kérdeztük Csontos Jenőt, a párt­összekötő tanárt. — A lehetőségek nemcsak úgy a semmiből születtek — válaszol. — A gyerekek munká­jának nagy része van a jó fel­szereltségben. De ez az ered­mény kevésbé fontos része. Sokkal többre tartjuk azt az igyekezetei, amit az ifjúsági szervezet a tanulmányi eredmé­nyek javítása és a. fiatalok jó szakemberré nevelése érdeké­ben kifejt. — Tehát a szakmai tudás el­sajátítását tartja a KISZ első­rendű feladatának? — A mi célunk lényegesen többet foglal magában. A KISZt-nek főként abban kell se­gítenie az iskolát, hogy végző­seink nem csupán pontos, meg­bízható alkalmazottak legyenek, hanem szenvedélyes szakembe­rek, mindenre figyelő, bátran véleményt nyilvánító, igazi gaz. dái termelőüzemüknek. — Mennyire sikerült ezt el­érni eddig? — Nincsenek olyan gondjaink, mint számos technikumnak, hogy a fiatalok a mezőgazdasá­gon kívül próbálnának érvénye­sülni. Sokan tanulnak tovább mezőgazdasági felsőfokú intéze­tekben. A legutóbb végzett hat­vanötből harmincötén kérték a felvételüket, készültségüket di­cséri, hogy huszonnyolcnak si­került is. A felkészültséget pedig a tan­anyag tökéletes elsajátításán kí­vül a jellem egésze jelenti, ezt vallják az iskola ifjúsági KISZ- vezetői is. akik közül hárommal kérre rakott rizses zsákokon, vagy cukornád kötegeken. Még rá is mosolyogsz, alatta pedig fegyverek vannak. A puskát vízhatlan vászonba csomagol­ják és a tutaj alá kötözik a bambuszrudakhoz. A bárkák teteje, amely legyezőpálmák le­veleiből van, olyan rudakra tá­maszkodik, aminek a belsejét kifúrták, hogy töltényeket rejt­senek bele — sorolja egy tize­des. — Jóformán az egész lakos­ság a Viet Kong szövetségese. Aktív, vagy passzív. Belépsz egy házba, mosolyogva fogad­nak, a lábaid alatt viszont fegy­vereket rejtenek, vagy alkalom- adtán elmetszik a torkodat Ha ennyire ismeritek már a módszereiket, akkor küzdeni is lehet azok ellen — veti közbe Pablo. — Csakhogy, ami a hadifor­télyt illeti, a vietnamiakon nem lehet túltenni — mondja a törzs- őrmester. — Számtalanszor elő­fordul, akire gyanakszol, ár­tatlan, akiben pedig megbízol, az ellened van. — Látsz valahol egy jámbor öreg parasztot. Nem is ügyelsz rá. Pedig a Viet Kong felde­rítője. Mihelyt hátat fordí­tasz neki, kiássa a puskáját a földből... — Hírvivőnek mindenkit fel használnak. Gyermekeket, asz- szonyokat. Az asszonyok és lá­nyok az üzeneteket öltözetük beszélgettünk el az ez évi ter­vekről. Csontos Jenő kollégiumi nevelőtanár, tanít is az iskolá­ban, a KISZ pártösszekötője is, tehát az intézeti élet minden fórumán otthonos, mégsem akart a gyerekek nélkül tájé­koztatni: — Ax S ügyük, mindent önállóan csinálnak, erről csak őfe beszélhetnek. Szatmári Tibort, a KISZ vb titkárát nem is kellett sokat biztatni. Most negyedikes, há­rom éve látja el már mozgalmi funkcióját. Eleven rekláma le­hetne a „Jó tanuló — Jó spor­toló” mozgalomnak. Kitűnő rendű, erdőmémöknek készül, nevét ismerhetik lapunk olva­sói: a Kalocsai VTSK kapusa, védéseit gyakran dicsérik tudó­sításaink. — A sablonok, frázisok, az afféle „muszáj-rendezvények” elkerülésén múlik a KISZ sike­re. Ehhez pedig az kell, hogy ne kényszerítsünk rá senkire olyan feladatot, amihez se ked­ve, se képessége, de mégis dol­gozzon mindenki. Nem megy egyik napról a másikra. A mi osztályunkban például nincs már lógós, de jó időbe telt, amíg felismertük ki alkalmas szervezésre, ki a „politikus tí­pus” és így tovább. Másképp nem lehetnek élményszerűek a közös megmozdulások. Az él­mény pedig kell. Például ha' a honvédelmi nevelést csak hang­zatos előadásokkal próbálnánk elintézni, semmi értelme sem lenne. De mert baráti kapcso­latai vannak az iskolának a Gá­bor Áron laktanya honvédéivel, gyakorlatban lemérhető az ér­deklődés. Vagy: A kollégium havi klubestjeinek megszerve­zéséért mindig egy-egy osztály a felelős. Mindenkinek szív­ügye, nehogy az ő rendezvényük unalmasabb, kevésbé bensősé­ges legyen, Tóth József ugyancsak negye­dikes. Többször is hangoztatott élve, hogy „a mezőgazdász ne legyen szakbarbár”. — Szerencsére etttől nem kell tartanunk, változatos a kultu­rális élet. A legnagyobb ese­mény mindig a színjátszók drá­mabemutatója az iskola név­legintimebb részeibe dugják, és úgy viszik. — Találkozhatsz olyan ember­rel, aki a harc hevében ameri­kai egyenruhában bukkan eléd. Azt hiszéd, a tieid közé tarto­zik, aztán csak dirr-durr kö­zénk vágja a kézigránátjait. — Számosán megbújnak a rizsföldeken. Teljesen a víz alá húzódnak. Náluk van vízhatlan puskájuk. Levegőt vékony bam- busznádszálon keresztül szív­nak. Amikor elhaladtál, kibuk­kannak a víz alól és te máris a halottak névjegyzékére kerülsz. — Nem is beszélve arról, amikor a kunyhók dupla föde­lébe rejtik magukat. Ez a jó lövészek legkedveltebb tüzelő­állása. — A mesterlövészeik a híres „sndpersek”. — A „smipersek” kész katasz­trófát jelentenek — sóhajt fel a törzsőrmester. — Megbújnak a víztartályokban, vagy a rizstar­tó cserépedényekben. — Belefekszenek az iszapba és odatapadnak a házak tartó­cölöpjeihez. Egyszerűen képte­len vagy felfedezni őket. — Mások nadrágjuknál fogva odaakasztják magukat a fák ágaira. Ha észreveszed őket és rájuk lősz, még ha meg is se­besüknek, ott maradnak a he­lyükön, és pontosan tüzelnek, amig csak van bennük szusz. Szédülve, csodálkozva, hitet­lenkedve hallgatjuk a régieket. adójának, Dózsa Györgynek em­lékére rendezett novemberi ün­nepségen. De van irodalmi szakkörünk, énekkarunk, népi táncegyüttesünk is. sokan láto­gatják a színházi előadásokat. Az idén a komoly zene iránti érdeklődést szeretnénk foko­zottabban felkelteni. Wemer Máriát a lányok sa­játos problémáiról kérdezgettük abban a hiszemben, hogy mi­vel ötodamnyian vannak mint a fiúk, az ő igényeik háttérbe szorulnak. — Ugyanolyan részt vál­lalunk mi is mindenből, mint bármelyik fiú. Nincsenek külön ügyeink. Azt hiszem, ez a ter­mészetes, hiszen olyan foglal­kozást választottunk, amire még ma is sokan mondogatják, hogy csak férfiaknak való. Már itt az iskolában be kell bizonyí­tanunk, hogy ez nem igaz. Persze azért a hagyományos női szépérzéket, otthontteremtő készséget nem nyomta el ben­nük az egyenjogúság érzése. Mária végigvezet a lánykollé­giumon. A patyolatfehér párna- és paplanhuzatokon a kalocsai motívum kincs virágai. Aligha­nem az ország legszebb kollé­giumi ágyneműkészlete: a kézi­munka szakkör készítette. Juhász Lászlóné magyar—tör­ténelem szakos tanártól, az ' is­kola pártcsoport.iának vezetőjé­től a párt és KISZ kapcsolata iránt érdeklődtünk: — Eltéved a mi intézetünk­ben — válaszolta mosolyogva — aki külön-külön kapcsolato­kat próbál vizsgálni. Közös cé­lon munkálkodunk mindany- nyian, az iskolavezetés, a tan­testület, a kollégium és a KISZ- esek. A KISZ-szervezet eredmé­nyei a párt eredményei is, párt. csoportunk pedig az egész is­kolai közösség tartalmas életé­nek is köszönheti, hogy méltó feladatokkal foglalkozhat. Ügy hisszük a kalocsai me­zőgazdasági technikumban a legjobb úton halad a valóra váltás felé a KISZ KB egyik legfontosabb irányelve, amely úgy kívánja erősítem a közép- iskolás KISZ-szervezetek párt- irányítását, hogy öntevékenysé­gük az eddigieknél fokozottab­ban bontakozzék ki. Fort Braggben a tanfolyamon ilyesmiről nem volt szó. Üj is­merőseink azonban még egyál­talán nem fogytak ki az el­mondani válójukból. — Találkozol egy jó nővel, rádkacsint, kikezd veled. Meg­kívánod. Vele mégy. Észre sem veszed és máris a hátadban egy tőr. — Ne is beszéljünk azokról a kézigránátokról, amiket Saigon kellős közepén bevágnak a mo­zikba, klubokba, vagy akár ka­tonai hivatalokba. — És még nem is szóltunk a számtalan felrobbantott útról, vasútról, amiket jó darabon szétrombolnak. Felgyújtják afa- hídakat, levegőbe röpítik a vas- hídakat, bedöntik az alaguta- kat. Elhordják a vasúti síneket a hozzávaló csavarokkal, talp­fákkal együtt. De ez még nem is igazi harc. Ez csak előétel. Mindezek után következnek még a kelepcék, aztán a támadások, rohamok... — Elég — kiált fel dühösen Schrantz. — Mit locsogtok min­denféle marhaságokat itt ösz- sze-vissza? Be vagytok rézéivé és terjesztitek a vörös propa­gandát. Megfertőztek bennete­ket! — Befogd a szád komám — egyenesedik fel az asztal mel­lett a tengerészgyalogos törzs- őrmester. — Vedd tudomásul, hogy semmivel sem vagyunk gyávábbak, mint Te! A vörö­A haja szeptemberszínű. Mélybarnába olvadó rozsdavö­rös. Szép és fiatal. De ezek múlandó értékek. Ö is tudja, éppen ezért nemcsak a tükörbe nézett, amikor a színészi pá­lyát választotta, hanem önma­gába. Megpróbálkozott a festé­szettel is, de feladta: nem akart olyan célt tűzni maga elé, ami- nék az elérésében maga sem hitt komolyan. A félmegoldá­sokat pedig nem kedveli. — Egy nagy szavalóverseny döntötte el sorsomat. Középis­kolás koromban első lettem a kerületi, a fővárosi, majd az országos szavalóversenyen. Nincs oka megbánni a vá­lasztását. Még főiskolás korá­ban lehetősége nyílt, hogy fel­lépjen és bizonyítson a Madách Színház színpadán. Tabi László: Az élet királya című darabjá­ban egy életrevaló mai fruskát játszott sok színnel, tehetséggel. Felfigyeltek rá a filmgyárban is, első főszerepe, — a Sellő a pecsétgyűrűn című filmben, — egy csapásra ismertté tette a nevét. — Legkedvesebb számomra mégis egy epizódszerep, a Hogy szaladnak a fák című filmben. Van egy villanásnyi jelenetem, ebben kell sűríteni, eljátszani mindazt, amiből következtetni lehet az általam megformált lány — egy típus — érzelmei­re, helyére az életben, kapcso­latára az emberekkel. Átéltem, végig gondoltaim ezt a jelenetet és úgy éreztem változtatni kell az eredeti szövegen, hogy hite­lesebb legyen. Megírtam a vál­toztatást és legnagyobb örö­mömre a rendező elfogadta. sokét egyáltalán nem szeretem, de arai tény, az tény. — Tény? — gúnyolódik Schrantz. — Én már megértem egyet és mást. Harcoltam az oroszok ellen. — Hát ami azt illeti — vi­gyorog közbe a tagbaszakadt közlegény, — az oroszok ala­posan elpáholták, aki ellenük harcolt. — Mert már akkor is akad­tak, akik berezeltek — tajték­zik Schrantz. — Ki hiszi el, amit itt összepapoltok? — Te is komám — feleli nyu­godtan a törzsőrmester. — Sok­kal, de sokkal korábban mint gondolnád! Gyerünk fiúk — int a társainak — nem szívhatunk egy levegőt olyanokkal, akik sértegetnek bennünket. Majd a dzsungelben, a Viet Konggal szemben mutassa meg, hogy mit tud. Ha tud! És főleg, ha lesz rá ideje! • Itt megszakad a napló. A kö­vetkező hivatalos levél, mely Magyarországra érkezett, már csak egy megszokott híradás: „Az amerikai hadügyminiszté­rium utasítására közlöm, hogy fia, az amerikai hadsereg kato­nája harc közbeen elesett Viet­namban. Holttestét menyasszo­nyának kiadtuk. Olvashatatlan aláírás, vezérőrnagy, főhadse­géd”. Vége. A festészethez hűtlen lett Szabó Tünde, a színészet ked­véért. Verseiről szűkszavúan csak annyit mond, hogy hamarosan az Űj Írásban látnak napvilágot. Kíváncsiságból vitte be őket a szerkesztőségbe, szerette volna tudni, hogy mire képes, ha sza­vakkal fejezi ki gondolatait. Azért jön örömmel vidékre is, mert reméli, hogy a Kecskeméti Katona József Színházban al­kalma nyílik olyan szerepek el­játszására, amelyekből le lehet mérni: mennyire futja tehetsé­géből, színészi erejéből. Sókat vár az első, színházi évadjától, de azt sem hallgatja el, hogy számításba vette a vi­déki szerződés hátrányos ré­szét is — ez pedig anyagi ter­mészetű. Papírt, ceruzát fogunk és kiszámoljuk: fizetéséből ép­pen futja élelemre, albérleti szobára. (Megjegyzem: nagyon ideje volna már egy korszerű színészházat építeni Kecskemé­ten, ahol kulturált körülmények között lehetne felkészülni a sze­repekre.) De miből lehet fedez­ni az egyéb kiadásokat: haza­utazást Pestre, sminket, fod­rászt, ruházkodást, hogy csak a legfontosabbakat említsük? Igaz — mondják sokan — ott van a film, a rádió, a televízió^ mint plusz kereset. Vidéki szí­nész azonban csak ritkán élhet ezzel a lehetőséggel. Ha nem játszik, akkor tájol, vagy pró­bál, s ha mégis — az igazgató­ja jóvoltából — elvállalhat va­lamit, akkor sem fogja felvet­ni a pénz. A tiszteletdíjat asze­rint méretezik, hogy kinek mennyi a keresete. Országos gondokba ugrottunk fejest, s ez érthető is, hiszen aki vidékre szerződik, az egy kicsit a vidéki színjátszás, színészet ügyét is magára vállalja, an­nak minden gondjával, örömé­vel és szépségével együtt. Sza­bó Tünde igyekszik csak az utóbbira gondolni, ha a sze­repekre gondol, semmi sem tudja elrontani az örömét. — Még nem tudom milyen szerepeket osztanak rám. Re­mélem, hogy sokat játszhatok. Klasszikusokat is, de legjob­ban mégis egy nagyon izgalmas, modem drámának örülnék, ami rólunk, fiatalokról szól és nem az elidegenedést, a cinizmusun­kat — a nem létező cinizmu­sunkat — boncolgatná érthetet­len szupermodernséggel. Ez a fiatalság sem rosszabb a többi­nél, csak más. Hát egy ilyen jó, egészséges szellemű darab­ban szeretnék játszani, többek között... Vadas Zsuzsa A jugoszláv tu műsora • ■ CSÜTÖRTÖK 9.40: Iskola-tv. — 14.50: Iskola-tv. — 11.05: Hírek. — 17.10: Gyermek­műsor. — 17.25: A világ képekben. — 18.00: Tv-újdonságok. — 18.15: Riportműsor. — 18.35: Egyedül a zenével. — 19.00: Ügyeletes utca I. rész. —- 19.54: Jó éjszakát, gyere­kek! — 30.00: Tv-híradő. — 20.30: Abbázia 67. — 22.00: Sorozatfilm, — 22.40; Tv-híradó. Szabó János

Next

/
Thumbnails
Contents