Petőfi Népe, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-29 / 256. szám
*. oldal 1967. október 29, vasárnap Párt- és kormányküldöttségek utaznak a Szovjetunióba Gazdag jubileumi program Moszkvában szombaton sajtóértekezletet tartott a külföldi tudósítók számára Leonyid Zamjatyin, a külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője. Ismertette azoknak az ünnepségeknek a rendjét, amelyeken a szovjet fővárosban a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról emlékeznek meg, annak 50. évfordulója alkalmából. Mint Zam- jatyin elmondotta, az ünnepségekre mintegy 100 párt- és kormányküldöttség, illetve pártküldöttség érkezését várják. A bolgár delegációt Todor Zsiv- kov, a csehszlovák küldöttséget Antonín Novotny, a jugoszlávot Joszip Broz Tito, a Koreai Demokratikus Köztársaságét Coj Jen Gen, a kubait Oswaldo Dor- ticos, a lengyelt Wladyslaw Gomulka, a magyart Kádár János, a mongolt Jumzsagijn Ce- denbal, az NDK párt- és kormányküldöttségét Walter Ulbricht, a románt Nicolae Ceau- sescu és a Vietnami Demokratikus Köztársaság delegációját De Duan vezeti. A szóvivő közölte, hogy Albánia a meghívást nem fogadta el, Kína pedig nem is válaszolt. Az ünnepségek magas rangú résztvevői között lesz Urho Kekkonen finn és Szalal jemeni elnök. A nem szocialista országokból a kommunista és munkáspártok küldöttségét várják az ünnepségekre. Párt- és kormányküldöttséget hívtak meg számos haladó afrikai országból, így Algériából, az EAK-ból, Guineából, a Brazzavillei Kongóból, Maliból és Tanzániából. Meghívót küldtek a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Frontnak, továbbá a Szíriái Arab Köztársaságnakj Ötödik napja bombázzák Hanoit (Folytatás az l. oldalról.) mentben kérdésekre adott válaszában utalt arra, hogy Kanada újabb „megfelelő” lépéseket tett, hogy Washingtont meggyőzze a bombázások beszüntetéséről. Hozzátette, hogy a kanadai kezdeményezést más országokkal is megtanácskozták. Tabouis asszony a Paris Jour szombati számában írt cikkében rendkívül nyugtalanítónak minősíti, hogy egy hónap leforgása alatt az amerikaiak 57-ről 5-re csökkentették le az Észak- Vie+namban tilosnak minősített célpontok számát. Gyakorlatilag az Egyesült Államok most már egész Észak-V ictnamot lerombolással fenyegeti. Á következmények rendkívül súlyosak lehetnek. A VDK külügyminiszterének legutóbbi nyilatkozata értésre adta, hogy nem kizárt a visszacsapás lehetősége az amerikai flottára avagy a dél-vietnami támaszpontokra. Reuter-jclentés szerint a Da ÍNangtól mintegy ötven kilométerrel délre fekvő Gue San völgyében heves összecsapások során huszonkét amerikai katona vesztette életét és ötvenegy megsebesült. Az amerikaiak szerint az összecsapások során harmincöt szabadságharcos vesztette életét. A szóvivő hozzátette. hogy ebben a völgyben az amerikai tengerészgyalogos egységek veszteségei száztizennégy halott és háromszázhatvankilenc sebesült. (MTI) Zaanjatyin bejelentése szerint a küldöttségek érkezése november 1-től várható. Végül rámutatott, hogy a különböző szovjet társadalmi szervezeteknek mintegy 850 külföldi vendége érkezik majd a moszkvai ünnepségekre. A szovjet fővárosban szombaton nyilvánosságra hozták az 50. évforduló ünnepségeinek „menetrendjét”. Az eseményekben bővelkedő jubileumi programot november 3-án Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának a párt Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és az Orosz Föderáció Legfelsőbb Tanácsa együttes ülésén elhangzó beszéde nyitja meg. A legfelső párt- és állami szervek együttes ülése két napig tart a Kreml Kongresszusi palotájában. Az ülésen felszólalnak a szövetségi köztársaságok vezetői és üdvözlő beszédet mondanak a testvérpártok képviselői. Az ünnepi program november 5-én Leningrádban folytatódik. A Mars mezőn délelőtt koszorúzásra kerül sor, délután pedig együttes ünnepi ülést tart a le- ningrádi pártbizottság és városi tanács. A rákövetkező nap a moszkvai városi pártbizottság és városi tanács tart együttes ülést. November 7-én, az évforduló napján moszkvai idő szerint 10 órakor kezdődik a Vörös téri katonai díszszemle. Itt hangzik el a Szovjetunió honvédelmi miniszterének beszéde. A demonstratív díszszemle után a moszkvaiak milliói vonulnak fel a Vörös téren. A késő délutáni órákban kezdődik az SZKP Központi Bizottságának, a Legfelsőbb Tanácsnak és a Minisztertanácsnak a Kremlben ünnepélyes fogadása; este a szovjet főváros káprázatos tűzijátékban és ünnepi kivilágításban tündököl. A jubileumi ünnepségek keretébe illeszkedik a november 1-i Manyezs téri nagygyűlés, amelynek folyamán sor kerül az 50. évforduló emlékművének alapkő-letételére. MOSZKVA ünnep előtt Moszkva ünnepi hullámhosszra hangolódott. A toronydaruk tetején már ott lobognak a vörös zászlók. Az épülő KGST- palotán esténként mindenütt serényen dolgozó dekoráló brigádok tesznek eleget a fővárosi tanács utasításának: Moszkvának november elsejére teljes ünnepi díszt kell öltenie. Az ajándékboltokban sűrű tömeg: megkezdődött az ünnepi vásárlás. Ä most már vasárnapig nyitva tartó üzletekben a legutóbbi napok folyamán kétmillió ízléses, szellemes ajándéktárgy érkezett. A Szovjetunió minden részéből Moszkvába befutó hírek szinte egytől egyig az ünnepi készülődés eseményeiről számolnak be. Leningrádban. ahol a forradalom bölcsője ringott, a házak falán megjelentek a szovjet hatalom első felhívásai, rendeletéi. A proletár diktatúra teréről a legendás Szmolnij -palotáig vezető fasor tele lesz gúlákba rakott puskákkal, ugyanúgy, mint amikor a petrográdi vörös gárdisták a forradalom vezérkarának biztonságán. Ebben a korhű környezetben elevenítik meg Lenin városának lakói, látványos tömegjelenetek, keretében, a győzelmes proletár forradalom főbb epizódjait, miközben eldördülnek az Auróra cirkáló ágyúi. Az ukrán főváros lakód azt tervezik, — amennyiben a szép idő kitart — hogy példátlan arányú népünnepélyeket tartanak az utcákon és főtereken. A Krescsatik. Kijev gyönyörű főútja, ha az idő megengedi, egyetlen utcabál lesz. A másfél évvel ezelőtt földrengés sújtotta Taskent lakói a réginél szebb házakban, korszerűbb városnegyedekben ünnepük a nagy jubileumot. Az újonnan épült kerületek neve — moszkvai, leningrádi, moldvai, kazahsztáni, belorusz — jelzi, hogy kiknek a testvéri segítségévéi tüntették el az üzbég főváros lakói a másfél évvel ezelőtti súlyos katasztrófa következményeit. Szibéria különböző pontjain feszített tempóban épül az Orbita TV közvetítő hálózat, amely a Molnyija távközlési szputnyik bekapcsolásával lehetővé teszi, hogy Szibéria és Szovjet Közép-Ázsia lakói az 50. jubileumon először legyenek szemtanúi a Vörös téri katonai díszszemlének, a látványos moszíkvai ünnepségsorozatnak. (MTI) A Béke-világtanács Elnökségének lávirata Johnson elnökhöz Azzal kapcsolatban, hogy az amerikaiak napok óta bombázzák Hanoit, a Béke-világtanács Elnöksége, amely Leningrádban ülésezik táviratot intézett Johnson amerikai elnökhöz. — A vietnami agresszió eszkalációjával ön egy új világháború kirobbantását kockáztatja, és ezzel kihívja maga ellen az egész emberiséget — mondja a távirat. Azokkal a békeerőkkel együtt, amelyek október 21-én világszerte kifejezésre juttatták, hogy nem helyeslik az ön eljárását, követeljük, hogy haladéktalanul szüntessék be a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázását. Vonják ki az amerikai csapatokat Dél-Vietnam- ból és tartsák tiszteletben a vietnami nép önrendelkezési jogát. Az üzenetben a BVT Elnöksége mély felháborodását juttatja kifejezésre az Egyesült Államok újabb vietnami bűntettei miatt. Ugyanakkor nagy lelkesedéssel nyilatkozik Hanoi lakosságának bátorságáról és hősiességéről. Harcok Nigériában Lagosba érkezett hírek szerint a Biafra néven önállósult kelet-nigériai országrész csapatai Onitsa térségében ismét visszaverték a szövetségi erők átkelési kísérletét a Niger-fo- lyón. Onitsa stratégiai jelentősége azért nagy, mert Biafra „nyugati kapujának” tekintik. Néhány héten belül ez volt a második folyami átkelési kísérlet, amelyet Biafra elkeseredett ellenállással hárított el, és közben a szövetségieknek érzékeny veszteségeket okozott. Nyugati sajtótudósítók szombaton látogatást tettek Dawse szigetén, amely a fontos olajkikötő: Port Harcourt közelében, a Bonny-folyó deltájában fekszik. A Reuter-iroda munkatársa helyszíni tudósításában arról számol be, hogy Dawse a biafrai erők kezén van. Az egész szigetet betemetetten holttestek borítják, a szövetségi katonaság földi maradványai. Lagosban viszont szombaton azt közölték, hogy a szövetségiek továbbra is járőr- szolgálatot teljesítenek 1 a szigetvilágban, és Dawse-t a szövetségi katonaság ellenőrzése alatt álló területnek tekintik. Leonovt öt éven belül ember utazik a Holdra Alekszej Leonov szovjet űrhajós, aki jelenleg Olaszországban tartózkodik, pénteken este Rómában sajtóértekezletet tartott. Leonov, aki a világon elsőnek tett „űrsétát”, egy kérdésre válaszolva kijelentette: — Természetesen a legfelkészültebb ország küld először _______________)_______________ e mbert a Hold felszínére. Egyelőre sem a Szovjetunió, sem az Egyesült Államok tudósai nem oldottak meg minden problémát, közöttük a Földre való visszatérés kérdését, de körülbelül öt éven belül az első ember megvetheti a lábát a Holdon. (Reuter) * Újabb összetűzések a szuezi térségben A totális légiháború útján Anglia helybenjárása a kapuk előtt A KÖZEL-KELETI helyzet a héten újból pattanásig feszült. A _ Szuezi-csatoma térségében kialakult tarthatatlan állapot ismét súlyos fegyveres összecsapásokhoz vezetett. Egy izraeli romboló behatolt az EAK felségvizeire és az egyiptomi partvédelem elsüllyesztette. A felségvizek megsértéséről vitázni sem lehet, hiszen azt az ENSZ- megfigyelők is megerősítették. Ezek után Izrael, úgymond feljogosítva érezte magát a „megtorlásra” és semmivel sem indokolható terrortámadást intézett a szuezi olajfinomítók ellen. Az összecsapásnak csak az ENSZ- megfigyelők felszólítása vetett véget; az izraeli akció jellegéről árulkodik az a tény, hogy összeköttetési nehézségek ürügyén órákig folytatták az olajfinomítók bombázását, aminek nyilvánvaló célja az EAK amúgy is súlyos gazdasági helyzetének további gyengítése volt. A Biztonsági Tanács összeült az eset nyomán és egyhangúlag elfogadott határozatában elítélte a tűzszüneti megállapodás megsértését és feszólította a feleket mindenfajta katonai akció megszüntetésére. A Szovjetunió delegátusa előzőleg javasolta Izrael elítélését, később azonban megszavazta a kompromisszumos javaslatot az egyhangúság elve végett, azért, mert az voltaképpen Izrael ellen irányul. A VILÁG már várta a Biztonsági Tanács ülését, de korántsem ezzel a napirenddel. Éppen ellenkezőleg: az utóbbi hetekben több jel mutatta, EGY HÉT A VILÁGPOLITIKÁBAN hogy járható a politikai megoldás útja. Különösen fontosnak tarthatjuk azokat a kompromisszumos javaslatokat, amelyeket az EAK külügyminisztere tolmácsolt az amerikai ENSZ fődelegátussal folytatott tárgyalásán. Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a megoldás csak a realitások kölcsönös figyelembe vételével képzelhető el, de természetesen nem lehet feltételezni, hogy nyomtalanul elmúlt két évtized érzelmi szembenállása. Az araboktól közvetlen tárgyalásokat és azonnali elismerést sürgető izraeli álláspont — minden hang- zatossága mellett —ekként vált a megoldás legfőbb akadályozójává: hiszen eközben Tel Aviv az elmúlt hónapokban az összes kompromisszumos javaslatokat sorra elvetette. Az események krónikájához tartozik, hogy az USA ismét megindította a fegyverszállításokat Izrael és néhány konzervatív arab ország számára. A VIETNAMI háború is, ha lehet, még veszélyesebb szakaszba került e héten. A washingtoni kormányzat a nyár dereka óta hazai és nemzetközi pozíciójának egyre gyorsabb ütemű romlását tapasztalhatta. A kudarcokkal azonban csak a kormány makacssága erős- bödött. Miután egyre hatékonyabbá vált a VDK légvédelme a tábornokok úgynevezett légiháborút követeltek Johnson elnöktől. Az elmúlt másfél hónapban Johnson, akit a közelgő elnökválasztások miatt az idő egyre jobban hajt, gyors egymás útónban szaporította a bombázandó célpontok számát. Az elmúlt hét végén páratlan méretű tömegtüntetés zajlott le Amerikában a vietnami háború ellen és nagy sikerrel zárult világszerte a vietnami szolidaritási hét. A héten érkezett közvéleménykutatási eredmények szerint immár az amerikaiak 46 százaléka helyteleníti a vietnami kalandot és csak 44 százaléka helyesli; Az elnök viszont megintcsak „előre menekül”, a héten módszeressé vált Hanoi központja ellen intézett amerikai bom- batómadás. Lelpelezettenül megmutatkozik a bombázás zsaroló, terror jellege. A VDK fővárosának légvédelme azonban hősiesen helytáll, A HÉT két fő eseménye mellet eléggé eltörpül az Anglia közös piaci csatlakozási sérelme körül támadt apró nyugateurópai vihar. Hétfőn a Közös Piac miniszteri tanácsa a szervezet bizottságának október közepén nyilvánosságra hozott 110 oldalas jelentését tárgyalta meg Anglia, Dánia, Írország, és Norvégia csatlakozási kérelméről. A bizottság rendkívül bonyolultnak és problematikusnak látja az angolt kérelmet, s ennek nyomán a francia külügyminiszter a bizonytalan jövőre alapozza a tárgyalások megindítását, mondván, hogy előbb a hat országnak kell közös nevezőre jutnia.