Petőfi Népe, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-22 / 250. szám
Csordás Nagy Dezső: NÉVTELENEK Én nem tudom, minek a hírnév. — Van itt szobámban ágy, szék, autal, én verset írok, — de ki ezt teremti meg, cserélnék azzal. Az erdőtől az én szobámig kik tették: minddel, szívesen, azzal a sok — de mennyi! — kézzel, amelyik mind-mind névtelen. A kenyér az éléskamrában! — Ö mennyi kéznek nincs neve rajta, és kályhám melegsége hány névtelen kéz melege! Minden, merre csak szemem ellát: szomszédomban az iskola, az utcakő, hová csak lépek, a lámpák fénylő gyöngysora és tovább így ... miért folytassam? — a Földet hömpölygi körül a névtelenség óceánja, melybe csöpp ceruzám merül. Hány névtelen kéz ceruzája ez is! S hogy viszi szívemet! Hányán írtuk végig e verset? — Szóljatok, névtelen Kezek! Iannisz Ritszosz Baloldali radikális görög költö, korunk legismertebb görög lírikusa a Nobel-díjas Jorgosz Szeferisz mellett. József Attila verseit fordította anyanyelvére. A prózavers kiváló mestere. Utolsó partraszállás Igen, kaland volt, éji és gyönyörű. A halott tájon céltalan, néma utazás. Áttetsző, ködös színek, s alaktalanok, mint szellem-virágok: Emlékszem, nem éreztük a ködöt. A hold fénye A szobrok síkos vállán. Ám egyesek közülünk, ifjú alakok Hangtalanul átmentek a Nyitott Parkba, talán, hogy etessék a tavi hattyúkat. Sokkal később, úgy tűnik, vak harci szekér rohant előttünk. Tele legyőzött, szakállas katonákkal. És halott, óriás szemű őrmesterek vezették őket. Nem Hallatszott a motorzúgás. Úgy észleltük, Mint valami nem-igazat, álnokságot. Mint Első csalattatást éji szellemidézésen. így történt mindez: a szorongás megszállt, összetört, szinte kérkedett. S hallhattad, hogy gyúródnék a másodpercek a csendben, Mint a bőr a Halál fekete ruháján. Aztán hirtelen az asztalra tette balaki az ökléti Azt kérdeztük: Mi van? Mi volt ez. Csak éppen ennyit. Semmi mást. Napfény-négyszög hullt: a padlóra. Hajnalodon, A sarokban egy asszony a keresztjére ütött, gondolattalanul rebegve: Áldott legyen az Űr. Kissé később felhallatszott ismerősen, kedves-bizalmasan, Hogy a főzelékárus kordélya megáll A ház előtt. Fordította: BÁN ERVIN Boda István: Szert a rt ás A határ most csupa zengés. Énekelnek a szekerek. Törékeny emlékek libegnek a szélben s a gyalogutak föld-nehezek. Az én verejtékem is omlik a gyöngyház-színű fényben. Vonulnak a tájak a nyárfák, az akácosok valami szelíd menetelésben S vonulnak a titkok, s vonul az ég-fényű sereg. Só-nehéz ingek suhognak, elnehezült arcok fényében a mindenség áhítata remeg. O szelíd föld csókoltam hányszor az orcád. Most már learattak, tarlók felett szállong az árnyék, emlékeim asztagját is széthordták. Megyek a dűlőutak csendjében harmatok illatát őrzi a markom. Előveszem a szívemet s a napfény oltára előtt a magasba tartom. S míg fényeket ontanak a szelek, lassan leborulnak a tengeriszálak s elvégzik helyettem is hétköznapi szertartását a hazatérő áldozatának ... JT unsági barátommal, aki hivatásánál fogva megbízható tudora a paraszti közhangulat mindenkori alakulásának, a küszöbön álló új gazdasági mechanizmus várható hatásáról beszélgettünk. Szerinte a falu kevés új dolgot várt még hasonló bizalommal. Talán csak néhány olyan gazdasági vezető fanyalog, aki saját tehetetlensége záptojását nem tudja majd a fölöttes szervek szárnya alá rakni. Ha ez így van, vetettem ellen, ez a világ nyolcadik csodája, hisz éppen a parasztságból hiányzott mindig legjobban az újjal szembeni bizalom. S tán nem is mindig ők tehettek róla, hogy félve fogadták az ismeretlent. Nézzük csak, mondom, Her- pay Mihály kiskun-kapitány rendeletét, ami alig száz éve kelt Félegyházán. Ilyen parancsot ád benne a kun helységek bírálnak: „1. Az rövid ingek viselőit, az förtelmes szélesgatyás embereket és azoknak készítőit megbüntesse. Kik az rövid ingeket és széles lábravalókat készítik, azoknak legelőször 20 korbács adatik. Kik pedig prédikáció után viselik az rövid ingeket és azon gyalázatos gatyákat, azoknak hátán el kelletik hasogatni és húsz korbácsot a hátokra vágatni. 2. E mellett egy forintra bűntetteinek az zsíros ingek, zsíros bundák viselői és az zsíros fejkenők, kivált az gazdák, akik a templomba menni tilalmaztat- nak ilyen kenyett hajjal-bundá- val, mert az gyóntató papoknak ilyenekkel csömört okoznak.” A ki nem tudná (régi dol- gokban nemigen vándorlóit már az ifjúság!) annak elmondom, hogy az inget, gatyát, hajat, ruhát azért zsírozták be hajdanában, mert azt hitték, úgy nem telepednek belé társbérlők. Hiába magyarázták az okosabbak, hogy nem a zsíros gatya förtelmes bűzével, hanem tisztálkodással kell elriasztani azokat. Az emberek nem próbálták, nem hitték el. Nem volt meg bennük ilyen merőben új dologgal szemben a bizalom. De ugorjunk ötven évet! A szegedi Átokházán élt Ökrös Szilveszterné Gárgyán Mári néhai honfitársunk, aki úgy érte meg a 75 esztendőt, hogy nem mozdult ki a tanyából, ahol született. Egyszer aztán Kecskemétre elszármazott fia küldött Mári néninek 40 pengőt: üljön vonatra és látogassa meg az unokákat. A z idős asszony féleszten- dei töprengés és halál- félelem után felgarabolyozta magát elől-hátul és nekivágott az útnak. Három hét múltán visszatért, igen eltikkadva, porosán. Megpihentette kicsit a lábát, aztán a sublód legalsó fiókjának fenekéről elővette a fia által küldött 40 pengőt, s átadta vele lakó lányának. — Ezt mög tögyétök el, lányom! Jó lösz majd az én szömf'időmre... — Hát édösanyám — csodálkozott a lánya — hogyan utazott maga, ha a vonatköltségöt itthon hagyta!? — Gyalog, édös lányom. Csak nem szöröncsétlenködök azon a mögveszött vonaton! Nem nevetség ez, kérem! Gondolja csak bele magát az ember Mári néni helyzetébe. Aki még ökrisfogattal sem járt a dűlőn túl, abban miként lehetett volna meg a vonat iránti bizalom? S ha már ftt tartunk, nézzünk még egy példát haladóbb emberrel, a felszabadulás utáni időszakból. Akkoriban tört be a mesterséges megtermékenyítés a Hor- tobágyra. Az első fokon érdekelt marhák nem szóltak semmit, de a pásztorok ugyancsak csóválták a fejüket: — Na szegény tehenek! A haladó szájhagyomány azonban megőrizte Gölöncsér János állami gazdasági gulyás pozitív állásfoglalását is: — Jó az, bizonyosan jó. Ha nem volna jó, nem írná a Szabad Föld. Nem erőltetné a minisztérium. És lám, a haladó tudományba vetett hitnek eredménye mutatkozott hamarosan. Gölöncsér csordájában 160 mesterségesen megtermékenyített tehén után 158 kisborjú született! Mondhatom, volt öröm a hortobágyi irodában, de a minisztériumban még nagyobb! A maradi gulyások elé Gölöncsér tétetett példaképül, s május derekán, mikor a meteorológia kimondottan kiszállásra rendelt időt jelzett, egész autósorral vitték Gölöncsérnek a kitüntetést. Hát érdemes is volt! Ott volt a 158 kisborjú csakugyan. S méghozzá, milyen szépek! Mondja még valaki, hogy baj lesz azokkal a műborjúkkal! — ragyogtak a hivatalos arcok. Mikor mindenki jól kiörvendezte magát és Gölöncsérnek mellére tűzték a medáliát, a mesterséges megtermékenyítés minisztériumi főapostola félrehúzta a gulyást: — Mondja már, János! Maga mivel magyarázta ezt az egészen rendkívüli jó eredményt? Gölöncsér homlokáról tarkójára taszította a darutollas kalapot: — Tudja, kartárs, jó ez a mesterséges megtermékenyítés. Nagyon jó dolog. Magam is pártolom. De úgy vagyok vele: az ördög nem alszik. Mikor az állatorvos elmegy a fecskendővel* meg a fiolával — kiengedem én a tehénhez a bikát is! Na — mondom győztesen — hát ilyen még egy haladó parasztnál is az újhoz való „hozzáállás”. ■A e az én kun barátom csak legyint, hogy sántít a disputám. Mert nehéz ám eldönteni, hol végződik a hitetlenség és hol kezdődik az óvatosság. A kocka ott fordult meg, hogy elszakadtunk a gu- mipitypangos ábrándoktól és közeledtünk valamicskét a Gölöncsérrel vhez: nem árt itt még kiengedni a bikát! Egyszóval: az emberi természet évezredek óta ismert valóságával kezdtük mérni az ember dolgát. A megismert igazsággal csatázni nem szokásom. Belátom, nincsenek itt csodák. Sót. Éppen valami nagyon is természetes dolog ez a jövendőbe vetett paraszti bizalom. Lakatos Vince 0_Ad Egy harcos életút Tanulmány Hollós józsefről As utóbbi esztendők egyre érlelik berniünk a felismerést: a történelem, a múlt megismerése és megértése nem csupán a históriai vezéralakok tanulmányozásán át lehetséges, hanem azoknak az átlag fölé magasodott kitűnőségeknek az életét, életművét, is ismernünk kell. akik roppant felelősség, és Bozsó János: Ősz. áldozatvállalásukkal sokat tettek a haladás érdekében. Hogy megyei példákat említsek: Bartsch Samu, a pedagógus — természettudós, Szabó Kálmán néprajztudós, Buday Dezső író, Berkes Ferenc, a csodálatos életű forradalmár, Sinkó Ervin, az író-pedagógus. Szerencsére, a felismerés következtében egyre többen foglalkoznak a múlt ilyen értékeinek kibányászásával. Közéjük tartozik a megyénkben született neves irodalomtörténész is, dr. Péter László, az ismert Juhász Gyula-kutató, aki nyelvészeti, múzeológiai és bibliográfiai tevékenységet is folytat. Legutóbb Kecskemét egyik eddig alig ismert nagy fiának. Hollós Józsefnek az életrajzát írta meg. Alkalmam volt a kiadás előtt álló művet kéziratban elolvasni. Ritka örömet jelentett. A tanulmánv érzékletesen, élvezetesen mutatja be ennek a rendkívüli embernek életútját. Hollós József Kecskeméten született 1876-ban, itt járt iskolába és itt alapított családot. Sorsa később Pestre. Szegedre, véeül Amerikába szólította, de szülővárosához mindvégig hű maradt. Juhász Gyulának. Móra Ferencnek. Madzsar Józsefnek meghitt, jó barátja volt. Mint orvos, harcolt a tuberkulózis, az alkoholizmus, a prostitúció ellen. Ezekről a témákról könyveket, cikkeket írt, ismeretterjesztő előadásokat tartott. egyesületet szervezett. Mint politikus részt vett a radikális, később a szocialista párt munkájában, a párt vezetésében. 1918-ban a szegedi forradalom legfőbb Irányítói között működött, majd 1919-ben, a Tanács- köztársaság budapesti vezérkarába került, a népegészségügy harcos irányítójaként. A bukás után emigrációba kényszerül, s Amerikában orvosi hivatásának, tudományos munkájának él haláláig. 1947-ig. Világnézete tovább tisztul, meggyőződése* marxistává válik. Egész élete alkotó tevékenységben és harcban telt el. Műveltségéről és tisztaságáról, végtelen becsületességéről volt közismert. A szegénység, az elnyomottak élete szüntelenül foglalkoztatta, segítette a rászorulókat, minden alkalmat megragadott a társadalmi visszássások lelervlezésére. Juhász Gvula, amikor egy alkalommal Hollós mellé állt egy őt ért támadás során, „szent emberi’-nek nevezte. Igaza van Péter Lászlónak, a befejező sorokban: harcos nagy ember volt, megérdemelné, hogy szülővárosában jobban ismerjék. Ogy hiszem, a szülőváros elismerését felezheti ki a kutatónak, hogy egy rasvogó ember életútjának bemutatásával tett bennünket gazdagabbá. A tanulmány Kecskemét 600 éves jubileumának alkalmából jelenik meg. Varga Mihálv
