Petőfi Népe, 1967. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-29 / 230. szám

N A P T A B 1567. szeptember 23. péntek Névnap: Mihály Napkelte: 5 óra 59 perc Napnyugta: óra 29 perc . 5 óra 59 perc I Napnyugta: 17 óra 29 perc — A kiskunfélegy­házi műanyaggyár KISZ-fiataljai a „Hű­ség a Nagy Október szelleméhez’’ mozga­lom keretében akció- programjukat terme­lési vállalásukkal, kul­turális és sportvetélke­dők szervezésével egé­szítették ki és védnök­séget vállaltak az üzemben készülő fóliás gégecsőgyártás felett. Programjukban vállal­ták a gyár belső terü­letének rendezését, fá­sítását és azt, hogy a termelőszövetkezetek betakarítási és szüreti munkáiban segítenek. —' A Tiszák écskei Községi Tanács jövő évi tervében egy üdü­lőtelep kiépítése is szerepel. A tervek sze­rint a Tisza partján egymással párhuzamo­san két sor vfkendhá- zat építenek fel. — A csávolyl Üj Élet Termelőszövetke­zetben teljesen gépe­sítették a szalma bálá­zását. Ennek köszönhe­tő, hogy mintegy 200 vagon alomszalmát tá­rolnak a majorokban. fii gépesítés következ­tében jelentősen csök­kent az üzemi költség fs, és nagy részét meg­mentették a szalma­termésnek, amely más években veszendőbe ment. —- Nem jelezte elő-' aési szándékát Kecske­mét belterületén Né­meth László motorke- lékpár-vezető, s ezért összeütközött egy ke­rékpárossal A motor­kerékpár-vezető köny- nyebben megsérült. Az anyagi kár megközelí­ti az ezer forintot. •— Nyolc asszonybri­gád versenyez a félegy­házi toliüzemben a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom győ­zelmének 50. évfordu­lója tiszteletére. Az üzem féléves tervét 108,8 százalékra, tel­jesítette, és 154 ezer forinttal termeltek többet — kisebb lét­számmal — mint a múlt év hasonló idő­szakában. Sportszerű és gyors — alóban szép kocsi” — ez az egybehangzó vé­leményük még a vetélytársak sorai közé tartozó szakembereknek is az új BMW-rőI, az 1600 GT-ről. Az elegáns sportkocsi tulajdonságaiban még a leg­magasabb igényeket is kielégíti. Az 1600 TI motor­jának teljesítménye 105 lóerő, s jellegzetessége a két kettős-esőáramlású porlasztó. A gyors autó meg­engedett legmagasabb sebessége 190 km/óra felett van. A bajorországból származó autó két autógyár, a BMW és a Glas vállalat egyesülésének legfiatalabb terméke. — Folytatólagosan elkövetett garázdaság és hivatalos személy megsértése miatt egy­évi szabadságvesztésre ítélte a bíróság Bon­dics István büntetett előéletű. Kecskemét, Simon István u. 15. sz. alatti lakost. A han­goskodó, izgága embert mellékbüntetésként két évre eltiltották a köz­ügyek gyakorlásától. — Gazdag termést ad ebben az évben a Bácsalmási Állami Gazdaság törpealmása. A terméshozam mint­egy 200 mázsa holdan­ként. Kisebb területen azonban a 300 mázsát is elérte. HALASI Thorma János Múzeumban szombaton este 7 órakor tartják a Mú­zeumi Hónap ünne­pélyes megnyitóját. A megnyitón Má- csai János, a Haza­fias Népfront vá­rosi bizottságának elnöke mond beszé­det, majd Szabó Miklós gimnáziumi tanár tart megem­lékezést a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 50. év­fordulója alkalmá­ból. A múzeum erre az alkalomra „50 éves a Szovjetunió” címmel kiállítást rendezett. Az ünnep befejezéseként be­mutatják a Vissza­emlékezés Leninre című filmet. — Magyar és szovjet pedagógusok találkozó­ját rendezi meg a kis­kunfélegyházi járási pedagógus szákszerve­zet. A találkozót no­vember elején a kis- kunmajsai művelődési házban tartják. — OKTÓBER 13-án lesz 100 éves a kiskunfélegyházi Hattyúház falán el­helyezett Petőfi-era- léktábla. Az évfor­dulóról városi ün­nepségen emlékez­nek meg. Kéttűs őröm Hogyan is jutott volna eszébe Vörös Mihályi nénak a lottósorsolás eredményére figyelni, ami­kor egész lényét és erejét merőben más ese­mény töltötte be, kötötte le. Múlt héten pénte­ken — a 38. játékhéten — egészséges fiúcskának adott életet! S vajon csodálni való-e, hogy a boldog apa sem a lottószelvény után kutatott ezen a napon. Sőt — azóta sem. így történt, hogy az OTP kecskeméti fiókjá­nak illetékesei — a névvel, címmel ellátott szelvény birtokában — „nyakukba vették” Lászlófalva határát, hogy az Olasz-dűlőben rá­találjanak a Vörös családra. Méghozzá nem is akármilyen hírrel! Az egyik fiók aljából nagy- nehezen előkerült 1 580 452 számú lottószelvé­nyük négyes találatot ért el. A 203 511 forint nyereményt október 4-én veszik át a boldog nyertesek. Méltó megemlékezés A Magyar Tanácsköztársaság nagy mártírjá­nak, dr. Paprika Antalnak a nevét vette fel a Kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium KISZ- szervezete, s hogy méltóképpen emlékezzenek meg a névadóról, az alapszervezet irodájában ^.Paprika Antal-sarkot” rendeztek be. Az isko­la zászlajával díszített irodában látható névadó­juk megnagyított portréja és életrajza. A gimná­zium KISZ-istái mozgalmi életükről szemléltető kiállítást is rendeztek. — A mélykút! Üj Élet Termelőszövetke­zet 70 holdas burgo­nyatáblája bő termést adott az idén. Az ed­digi szedési eredmé­nyek azt bizonyítják, hogy a holdankénti át­lag 100 mázsa fölött lesz. A burgonyaszedés főként az asszonyok­nak ad munkát, na­ponta hetvenen dolgoz­nak a félautomata bur­gonyaszedőgép nyomá­ban. Ünnepélyes alapkőletétel Kiskunfélegyházán a Kazinczy utcában rö­vid ünnepségre jöttek össze az Építő Szövet­kezet kijelölt brigád­jának dolgozói és az építtetők közül többen, az ott induló társas- ház-építkezés alapkö­vének letételénél. Az új épületben, amely háromemeletes lesz, nyolc háromszobás, ti­zenhárom kétszobás és Ogy egyszobás lakás lesz. Itt kap új helyet a félegyházi Ügyvédi Munkaközösség is. en férőhelyes borjúnevelő készül a jásaszent- lászlói Aranyhomok Tsz majorjában. Az új létesít­ményt a tsz saját építőbrigádja készíti eL (Kovács János felvétele.) 40 éve, 1927 szeptember 29-én halt meg Willem Einthoven Nobel-díj as holland orvos. Jáva szi­getén született, ahol atyja gyakorló orvosként mű­ködött. Orvosi tanulmá­nyai végeztével tudomá­nyos kutatással foglalko­zott és 25 éves korában a leidend egyetem é’°t- tanprofesszora lett. Ku­tatási területét a szív­működés kóros elválto­zásaira összpontosította. Az általa feltalált hú^os galvanométer alkalmazá­sával 1903-ban megszer­kesztette az orvostudo­mány felbecsülhetetlen jelentőségű műszerét, az elektrokardiográfot (EKG) amely a klinikai gyakor­latban rövidesen nélkü­lözhetetlenné vált. A ké­szülék alkalmas egészen kis elektromos feszültsé­gek gyors ingadozásainak regisztrálására. Segítségé­vel lehetővé vált a szív­működés pontos grafikus ábrázolása, ennek révén pedig a szívizom műkö­désében észlelhető elvál­tozások, illetve a szívbe­tegségek felismerése. Időjárás Várható időjárás péntek estig: időinként megnövekvő felhőzet, főleg a délutáni órák­ban szórványos zápo­rokkal. zivatarokkal. Gyenge. napközben kissé megélénkülő, vál­tozó irányú szél. Reg­geli párásság, egy-két helyen köd. A nappali félmelegedés kissé mérséklődik, de az év­szakhoz képest meleg marad az idő. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet 10—15, legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 22—27 fok között. »• Ülést tartott a Hazafias Népfront megyei elnöksége Tegnap délelőtt kecskeméti székhazában ülésezett a Haza­fias Népfront megyei elnöksé­ge. A tanácskozáson, melyet dr. Bodóczky László, a népfront­bizottság megyei elnöke nyitott meg, az elnökség tagjain kívül részt vettek a járási népfront- bizottságok titkárai is. Az ülés napirendjén a bajai és a kiskőrösi elnökségek je­lentését vitatták meg a részt­vevők a népfrontmozgalom hely­zetéről, különös tekintettel a községi bizottságok aktivitására. Az utóbbi négy évre visszapil­lantó számvetésekből sokszí­nűén rajzolódott ki a mozgalmi munka. A soron következő feladatok meghatározásáról szólva első­sorban a községi népfrontbi­zottságok még nagyobb öntevé­kenységére, kezdeményező kész­ségére apellált az elnökség. Egyúttal meghatározta azokat a tennivalókat, amelyek a gaz­daságirányítás új rendszerének agitációjával, a téli tanfolyamok szervezésével kapcsolatban a helyi bizottságokra hárulnak. Mivel a tanácstagok első félévi testületi és egyéb tevékenysé­gükről a közeljövőben adnak számot választóiknak, fontos fel­adatként jelölte meg a megyei elnökség a tanácstagi beszámo­lók szervezésének segítését, s a választókerületi bizottságok bevonását ebbe a munkába. Ez­zel egyben a Bács-Kiskun me­gye Tanácsénak szeptember 27-i ülésén elhangzott kérését tol­mácsolta a Hazafias Népfront megyei elnöksége. Úttörők vetélkedője Kecskeméten Az úttörők megyei elnöksége csütörtökön délelőtt rendezte meg a Kecskeméti Szalvai Mi­hály Űttörőházban a Ki tud többet a Szovjetunióról? úttörő­vetélkedő megyed döntőjét Nem volt könnyű dolga a héttagú zsűrinek a háromför- dulós döntő folyamán, mert az úttörőlányok és fiúk olyan ala­pos, részletes tárgyi tudással madik Spiegl János (Kalocsa, 629. számú Ady Endre úttörő- csapat), negyedik Keleti Károly (Kiskunfélegyháza, 1455. számú Petőfi Sándor úttörőcsapat). Ezzel jogot nyertek arra, hogy a november 5-én Moszkvába induló úttörő Forradalmi Ex­pressz vonat Bács megyei uta­saiként részt vegyenek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom A megyei döntő résztvevőinek egy csoportja. rendelkeztek a Szovjetunióról, hogy ennek alapján szinte 'va­lamennyien „dobogót” érdemel­tek volna. Ám, végülis dönteni kellett, s az egyre nehezebb kérdésekre adott válaszoknál már a legkisebb árnyalati kü­lönbség is számított A déli órákban született meg a vég­eredmény. E szerint első helye­zést ért el Gacsályi Tamás (Kis­kunhalas, 695. számú Szüts Jó­zsef úttörőcsapat), második Da­rin Erzsébet (Kiskőrös, 1431. sz. Petőfi Sándor úttörőcsapat), har­50. évfordulója alkalmából meg­rendezésre kerülő ünnepsége­ken^ A megyei döntő további he­lyezettjei Buda Géza (Kecske­mét 1545. számú Tinódi Lantos Sebestyén úttörőcsapat), Csányi Katalin (Kiskunfélegyháza, 5391. számú Braun Éva úttörőcsapat), Tóth Károly (Apostag, 4780. sz. Kállai Éva úttörőcsapat). A he­lyezettek jutalma 1968. nyarán Egerben kéthetes díjtalan üdü­lés; Rendőrségi krónika Kit terhel a felelősség egy egy ember haláláért? Szeptember 4-én Kecskemé­ten, a Mátyás király utcán az Észak-Bács megyei Vízmű Vál­lalat csőfektetési munkálatokat végzett. E közben talajvízleszí­vást is végeztek Csorba Imre művezető irányításával. A há­rom tagú brigád az előfúrt lyukakba szívócsövet helyezett el. A munkában Féczeli Mi­hályt és Bártfai Béla segéd­munkás vett részt. Az egyik 6 méternél hosszabb fúrószál kivételekor annak felső vége hozzáért a munkahelyet keresz­tező villanyvezetékhez, s Pécze- li Mihályt halálos áramütés érte. A rendőrségi nyomozás megállapította, hogy felelősség terheli Csorba István műve­zetőt és Csőszi László csoport- vezetőt, mert nem tettek in­tézkedést a vezeték áramtala- nítására. Mindkettőjük ellen ha­lált okozó gondatlan veszélyez­tetés miatt indítottak eljárást. Verekedett, lopott, letartóztatták Lopásért, súlyos testi sértés elkövetéséért már többször bün­tették meg Huszár László 29 éves, Kerekegyháza, Göbölykút dűlő 7. szám alatti lakost. Hu­szár azonban nem tanult a bün­tetésekből, mert továbbra is iszákos életmódot folytatott, al­kalmi munkákból tengette ma­gát. A múlt év júniusában Kecskeméten a rendőrfalusi italbolt elől egy kerékpárt lo­pott, amelyet több hónapig használt. Később a járművet öccse szétszerelte, alkatrészeit felhasználta, a kerékpár vázát pedig elásta. Ez év szeptembe­rében Huszár László újabb bűn- cselekményt követett el Kerek­egyházán. Az italbolt elől egy kerékpárról aktatáskát lopott el, amelyben 260 forint értékű hús volt. A kecskeméti rendőrkapi­tányság Huszár László ellen visszaesőként elkövetett lopás és súlyos testi sértés miatt indí­tott büntető ejárást. A tolvajt letartóztatták. G. G. pk-tAfi NEPE — A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: F. Tóth Pál - Kladv- a Báes megyei uapkladC S7«iiaint — Felelős Idadó- Mezei István igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemét, Városi Tanácsház. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, *5-16. Szerkesztő bizottság: 10-38 - Kiadóhivatal B-fíSrímSr RMharisáf tér' L/a. Telefon: 17-09 — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél.-Előfizetési df- egy hónapra; 13,— formt - Kecskemét^ szaoaaeat tér na. x -w. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon: ll-fis. - Index: M om.

Next

/
Thumbnails
Contents