Petőfi Népe, 1967. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-27 / 228. szám

1967. szeptember 27, szerda S. eldal Fegyveres erőinket köszöntjük Lövegállásban A gyakorlótéren puskalövés­ként csattant Peregi László őr­vezető lövegrajparancsnok hangja. A 18 éves egyetemi előfelvé­teli nyert katonák villámgyor­san pattantak fel a légvédelmi ágyúk talpazatára, elfoglalták helyüket, s a cső máris követte a képzeletbeli ellenséges repü­lőgépet. Pohankovics József honvéd, a löveg hármas kezelő­je a távolságállító géppel ví­vott „közelharcot”, amikor a parancs leszólította őket az ágyúról; beosztottak a kertészeti és szőlészeti főis­kola jövendő­beli hallgatói lelkesen, de ügyetlenül haj­tották végífe az utasításokat. Szocializmust építő társadalmunk immár kétévtizedes ha­gyománya, hogy szeptember 29-én az 1948-ban Pákozdnál aratott nagyszerű győzelem évfordulóján azokat'köszönti, akik fegyverrel a kézben őrzik, vigyázzák államunk bizton­ságát. Katonákról, rendőrökről, határőrökről, munkásőrökről, a nép fegyveres fiairól emlékezünk szeretettel, tisztelettel és őszinte megbecsüléssel. Azokról, akik nemcsak békében a gyakorlatokon, de ha szükséges, egy esetleges ellenséges tá­madás visszaverésében is a haza és a testvéri országok hűsé­ges védelmezőjeként helytállnak. Az erdőben — Elvtársak! Amikor elhang­zik a parancs — oktatta a fe­szülten figyelő fiúkat —, min­denki a löveghez, a kijelölt he­A tüzelőállásban a légvédelmi ágyú kezelői Pohankovics János, Farkas Dezső hoűvédek, az ellenséges célt kővetik. Az őrvezető maga köré gyűj- lyére fut, s amit a tanteremben tötte az alig fólhónapos újon- tanúltak, azt csinálja... Min- cokat. Nehéz a dolga, hiszen a den parancsra történik, senki se A körzeti megbízott-E ’nnek a szolgálatnak az ellátásához uni­verzálisnak kell lenni — mond­ta szerényen Mizsei József rendőr őrmester, s még hozzá­tette — azért is tanulok szabad időmben, hogy ne érjen várat­lanul egyetlen jogi vagy más természetű kérdés. A szabad idő a rendőrség körzeti megbízottainál eléggé feltételes valami, hiszen szolgá­latuk nagy részét a körzeteik­ben töltik, ügyelnek a rendre, az állampolgári fegyelem meg- tartására, s Mizsei József azok közé tartozik, akik nemcsak a szolgálati időben, de sokszor a pihenés óráiban is 35 négyzet- kilométeres körzetét járja. Dol­ga — sajnos — akad bőven. , Nemcsak a közös gazdaságok elnökei, a mezőőrök, de a la­kosság bejelentéseit is ki kell vizsgálnia. Sokszor éjszaka hív­ják egy-egy családi perpatvar elsimításához, duhajkodó társa­ság megfékezéséhez vagy éppen a lopás tetteseinek előállításá­hoz. / gaz szerény viselkedéséért, barátságos modoráért szí­vükbe zitrták az emberek. S ha segítségre van szükség, hozzá for­dulnak. Ez történt néhány nap­pal ezelőtt is. Szabadságon volt, de motorkerékpárjával körbe­járta Urrét, Borbás és Talfája tanyavilágát. Esteledett már, amikor az egyik tsz-gazda meg­állította. Néhány barátságos szó után a lényegre tért. bár este már nem dolgozik. Be­széltem a feleségével, az azt mondta, a fizetését hazaadja, ám tisztesség ne essék szólván, minden este részeg. Én gondo­lom miből iszik... kA izsei őrmester értette mi- 'rl ről van szó, s visszamo­torozott a Béke Tsz majorjába, ahol este még a búzát tisztí­tották. Amíg odaért, alaposan átgondolt mindent. Ha a beje­lentés igaz, el kell fognia a tet­test, ám ha rosszindulat vezé­relte ismerősét — mert ilyen is akad —, akkor ártatlanul hur­colna meg egy embert. Lesben állt, s várt, hátha történik va­lami, amiből kiderül az igaz­ság. Azon az estén hiába melegí­tette meg felesége a vacsorát és a 3 éves kisfiú is játszótárs nélkül maradt. Sokáig várakozott, amikor végül is meglátta F. P. trakto­rost, amint éppen fél kézzel ló­herével töltött zsákokat dobált fel a pótkocsira. Már csak két zsák volt hátra. F. P. ezeket nagyon nehezen, két kézzel tud­ta felemelni. A bejelentőnek tehát igaza volt. Az ellenőrzés is ezt bizonyította, F. P. búzát lopott, amelynek árából bort akart vásárolni. Éjfélre járt az idő, ami- kor ágyba került az őr­mester, de megérte. Leleplezte a tolvajt... — Nem volt nehéz, hiszen se­gítettek — hárította el az el­kezdjen hozzá előbb/ de ne is késsen. Érthető? A katonák bólintottak. Peregi László őrvezető — bár mindössze 9 hónapja katona — rendelkezik pedagógiai érzék­kel, s tudja, a 18 évesek érzé­kenyen reagálnak mindenre, ezért pajtáskodva megkérdezte: — Nos, kipróbáljuk? Az igen egyhangúan csengett, — Figyelem!... Harchoz! A parancs végrehajtása már jobban sikerült, hiszen az őr­vezető ahelyett, hogy visszaren­delte volna a katonákat hango­san, tagolva 'kiáltotta a lokátor­tól, s a távmérőtől kapott lőele- mek adatait Most már Pohan­kovics honvéd is boldogult a tá- volságállítóval, sőt a Fajszról bevonult Farkas Dezső honvéd olyan gyorsan követte a „cél” sebességét és irányát hogy az őrvezető hamiskásan elmoso­lyodott. — Tölts! A tüzérségi gránát — mégha gyakorló is — kemény izmokat követel, ám az ehhez szükséges fizikai erő még hiányzik a ka­tonákból. A töltést még gyako­rolni kell. Az őrvezető ennek ellenére kiadta a tűzparan­CSO't. — Pihenő! A katonák leheveredtek a gyakorlótér sárga, napszítta gyepére, s hangosan évód ve, ugratták egymást. Előkerültek a diáktréfák, néhányan rágyúj­tottak, pihentek. S bár az óra mutatója a tíz percet, a pihenő idejét túlhaladta, a parancs­nok nem szólt, hagyta még a fiúkat, mert ő már lemérte: az újoncok időn belül hajtották végre a feladatokat... Aztán ismét felhangzott a parancs: — Harchoz! A légvédelmi ágyú csöve né­hány pillanat múlva már az el­lenséges célt követte... AZ APRÓ SZEMŰ sűrű eső keményen paskolta az er­dő fáinak le­veleit. A víz összegyűlt az ágak tövében, majd lefolyt a törzseken, ujj­nyi vastag pa­takokban csörgedezett a fák kö­zött. Stelzner Kálmán határőr őrvezető a bokorba feküdt Kö­zelről is alig lehetett észreven­ni, hiszen az álcaruha sárgás, zöldes foltjai beleolvadtak az erdő őszi köntösébe. Immár ne­gyedik órája figyelte az erdő neszeit, a lehulló eső zaját Élesen megkülönböztette már a tollászkodó madarak számycsa- pásait, a vadnyúl apró huppa- násait, s az időnként lehulló elkorhadt apró ágak koppaná- sait Egészen más zajra állítot­ta be magát: az emberi, levele­ken cuppogó léptekre, a kétség- beesetten menekülő ágtördelő rohanására. Nem volt türelmetlen. Ké­nyelmesen feküdt a két fa kö­zött, a bokor jótékony védel­mében, csupán az zavarta, hogy a hideg víz teljesen átáztatta. Óvatosan, hogy zajt ne üssön, megmozgatta kissé merev ke­zeit, végigtörölte géppisztolyát, s tovább figyelt. Azokat a ha­társértőket várta, akik itt Tom­pa környékén a kukoricásban, az erdőben bújkáltaik. — LEHET, HOGY nem is jönnek erre — gondolta. — Mindegy. A gyűrűnek, amellyel körbevették őket,.|te én őrhe­lyem is egy láncsSme... — A keskeny ösvényt kémlelte, s közelgő születésnapja jutott eszébe. — A 'legszebb ajándé­kot magam szereztem — töl­tötte el jóleső érzés — 23 éves koromra már kétszer kaptam meg a kiváló határőr jelvényt... Anélkül, hogy éber figyelme egy pillanatra is kihunyt vol­na, a kecskeméti nagyállomás forgalmi irodáját, volt munka­társai arcát idézte fel, majd más kép villant előtte. Egy mo­solygós arcú lányt látott^ aki nagyon kedves volt neki. Az ösvényre szarka szállt le. Billegette magát, rikácsolt, s egy ágra ugrott. — A kis bo­lond — mosolyodott el, majd tovább szőtte a megkezdett, de számára olyan kedves élménye­ket. — Parancsnokát látta, ő biztatta, kérje felvételét a párt­ba, hiszen hét éve tagja már a KISZ-nek, s olyan érdemeket szerzett a kiképzésben, amely már erre is feljogosítja. Az ajánló sorokat is ő írta. — ön­kéntelenül is büszkeség töltöt­te el, mert az állandó harcké­szültségben, a határ őrizetében rá is számítanak, s ő mindent megtesz, hogy a parancsokat végrehajtsa. Alig hallható, puhán toppanó zaj szakította félbe gondolatait Előretolta a géppisztolyt, s fi­gyelt. Az őrvezető teste meg­feszült, majd hirtelen felcsat­tant a hangja: — Állj!... — s a fegyver csöve a bokrok mögött kiraj­zolódó alakra szegeződött A PARANCSNOKA érkezett meg. Amikor felállt, akkor érez­te igazán, milyen fáradt A gép­kocsin tudta meg, hogy társai néhá a h; Kálmán volt órával ezelőtt elfogták “két, de Stelzner őrvezető mégis boldog ismerést —, nekünk a népva- — Őrmester elvtárs! Van itt .gyón, a közrend védelme a fel­válunk egy traktoros. Mostaná- adatunk... Ezt csak lelkiisme- ban túlságosan későn jár haza, retesen lehet csinálni. A jánoshalmi mun­kásőr alegység pa­rancsnokhelyettese, Benecz Gergely végig­simította az aknavető csövét, s elmosolyo­dott — Mi sem akartuk először elhinni, hogy sikerül, de az eredmé­nyek meggyőztek ben­nünket Régóta, pon­tosan két éve készül­tünk erre a háromnapos kihelyezésre. Az al­egység kötelékében ugyanis mindössze ketten szereztek ko­rábban a katonaság­nál tüzér képesítést, de aknavetős egy sem volt. Törtük a fejün­ket, hogyan lehetne a szabályzatokban ta­nultakon kívül szert tenni gyakorlati isme­retekre, mert ez — mutatott a vetőre — mégsem cseresznye­magot köpköd. Az idősebb „testvér”, a néphadsereg néhány alakulatának tisztje azonban segített a já­noshalmi aknavetős al­egység gondján. Igaz, a munkásőrök sem tétlenkedtek. Amikor már alaposan ismer­ték az aknavető tüz­Lövészét után késszé tételét, irány- lati fogásokat akarták zásának módjait, a megtanulni. S a gya- gránát szerkezetét, lak- kori találkozás ered- tanyalátogatásra in- ményre vezetett. Mit Az aknavetőnél Benecz Gergely alegységpa­rancsnok-helyettes, Nagy István irányzó, és Tombácz Gusztáv szakaszparancsnok. dúltak. A katonák és a munkásőrök közötti baráti eszmecsere azonban néhány perc múlva már szabályos lőkiképzési oktatássá vált Főleg a gyakor­is mond erről Benecz Gergely? — Három napig vol­tunk a lőtéren, s mint­ha csak rendelésre történt volna, zuho­gott az eső. Az elvtár­sak, de még a parancs­nokok is rosszkedvűek voltak, s valameny- nyien az eredménye­det latolgattuk. Az­után elkezdődött a lö­vészet. Nem volt időnk sopánkodásra, s egyéb gondunk is volt, mint az esőt figyelni. Min­den idegszálunkkal a parancsokat vártuk, s végrehajtottuk. Sike­rült! Az első lövészet jó eredménnyel zárult. Ez. ha figyelembe vesszük a napi mun­kát^ az egyéb mun­kásőr foglalkozásokon való részvételt, igazán dicséretes eredmény, A jánoshalmi munkás­őr alegység azonban nemcsak a lövészet végrehajtásában szer­zett érdemet, de más — főleg közrendvédel­mi — feladatok ellá­tásában is. Sokszor kérték segítségüket kö­rözött bűnöző vagy ha­társértő elfogásában. A jánoshalmi munkás­őrök ilyenkor félretet­ték a fáradtságot s végrehajtották a párt, a haza parancsát. Irta ős fényképezte: Gémes Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents