Petőfi Népe, 1967. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-17 / 220. szám
1961. szeptember 11. vasárnap S. oldal Hétköznapi legenda Lógott az eső lába, ráadásul hetipiaci nap volt. Ügy véltem, hogy a Horváth Zoltán utcai lakásán találom Nemes Mi- hálynét, a kiskunfélegyházi Lenin Tsz nőbizottságának elnökét Tévedtem. — Csak magam vagyok itthon — világosit fel egy okos szemű kislegény, a harmadik osztályos Nemes Palika, akit az üveges verandán leckekészítésbe merülten találtam. Tiszta, meghitt, hangulatos előtere a lakásnak. Virág két vázában is. A gyerek tanulásához kényelmes asztal, rajta gondosan borított könyvek, füzetek. — A legnagyobb fiútestvérem az egészségházba ment. Megdagadt a térde. Laci és a lányok az iskolában vannak. Apuka szolgálatban. Anyu? Tessék végigmenni a Lenin utcán, aztán elkanyarodni a gyár felé, és azon túl is egyenesein tovább, ott a határban tetszik megtalálni . kora paradicsomterületet jövőre is vállalunk. Miután elújságolja, hogy milyen pompásan sikerült a múlt szombati, paradicsomszedők által rendezett vacsora, (ahol az ízletes menüt ízlésesen elrendezett terítéken tálalták, s még a lámpát is paradicsomdíszítés övezte!), nem volt nehéz kitalálnom: mégsem hiányzik a biztatás! A vacsorára ugyanis, kicsit olyan „borsot törünk az orruk alá” alapon azoknak, akik kimaradtak a szedésből,^ nem küldtünk meghívót. Szó ami szó, ügyesen választott módszer, mert a nagyszerű vacsorái hangulatnak csakugyan híre ment a tsz tagjai között — Hasonló családias összejövetelt (férjeink is ott voltak!) a kukorica letörése után is tervezünk. A téli programunk pedig ... — időzünk máris a következő példánál. súly, jó munkamegosztás van a családunkban. Gimnáziumi érettségi előtt álló ikerlányaim, Anna és Mária gondja — vasárnapok kivételével — a mindennapi főzés, takarítás. A fiúk: Mihály és László is segítenek. Ha mosás van, például ők hordják a vizet. A mosógépet pedig szívesen kezelik a kislányok. Palika, a legkisebb? A legkevésbé töri magát a házi munkáért. Mindig a könyveket bújná. A meséket. A kisebb megbízatásoknak azért mindenkor eleget tesz. Ilyenformán van nálunk. ,r De máskülönben hogyan is jutottam volna idáig, hogy lányaimmal együtt ón is érettségi előtt állok — a mezőgazdasági technikumiban. Majd egy újabb kérdésemre szép magyarsággal mondott elbeszélését úgy hallgatom, mint egy hétköznapi legendát — Ezrek és ezrek sorsa volt a mienk. A tsz-szervezés előtt kishaszonbérlők voltunk 13 holdon. Küzdelmes élet volt. Kemény munka reggeltől napestig, mégsem mentünk egyről a kettőre. A tagosításkor, mint olyan sokan, mi is megijedtünk: Mi lesz velünk, hogyan lesz ezután? Az uram, hogy legyen biztos kereset, elment pályamunkásnak, jómagam a tsz-be léptem. És mindketten beiratkoztunk az általános iskolába. Mert csak öt osztályunk volt Együtt végeztük el szép eredménnyel a nyolcadikat is. Az uramat akkor átvették a magasabb fizetéssel járó forgalmi munkára. Váltókezelő. S hogy én tovább mentem a technikumba — a gyerekkori álmomat hajszoltam. Akkor — nyolcán voltunk testvérek — nem volt rá mód. Nekünk nem jutott se játék, se könyv. Az én gyerekeimnek pedig legutóbb az Én könyvtáram 50 kötetből álló sorozatát vettem meg Soha nem volt más vágyam, minthogy szépen berendezzem az életem. Valahogyan úgy, ahogyan egykori tanyai tanító nénimnél, Zarándi Józsefnénál láttam. Valóságos tündérvilág volt a lakása és számomra elérhetetlen álom a zongorája. Ma nekünk is van. Két fiam tanul rajta. Két éve költöztünk tanyáról a városba. Otthonunk — bár a jövő év közepéig fizetnünk kell még a bútorrészletet — csinosan, szépen berendezett. S nekem boldogság az is, amint lányaimat nézem, amikor nemcsak úgy, hogy „no, a vízbe raktam”, hanem jó ízléssel, műgonddal rendezik el a virágot... Mindezeket olyan szerényen, olyan természetes egyszerűséggel mondja, mintha idáig eljutni a világ legmagától órtetődőbb dolga volna. Pedig csak rá kell pillantani a dolgos kezére, gondolatban visszakanyarodni a beszélgetésünk kezdetére: A hajdan elérhetetlennek hitt álmok teljesülésének ott rejlik a magyarázata ... Perny Irén Pontosabb útbaigazítást aligha kaphattam volna. Röviddel később a Lenin Tsz ötholdas paradicsomtáblájában hajladozó asszonyok csoportjából egyenesedik fel egy pirospozsgás arcú, átázott cipőjű asszony: — Én vagyok az, Nemesné — nyújtja a kezét S amikor társnőinek beleegyezését kérem a beszélgetéshez, szinte jóleső büszkeséget érzek a biztatásukból: Nagy figyelemmel hallgattam, jegyeztem Nemes Mihályné szavait Hirtelen azonban előtört a bennem bújkáló kíváncsiság: Honnan az erő, hogyan lehet győzni öt iskolás korú gyermek mellett ezt a céltudatos, vas- akaratot igénylő munkát amit ez a 42 éves asszony végez a közösben? — Hogyan győzöm? — persze nem olyan könnyű, mint ahogyan hangzik: egészséges egyen— Tessék csak; addig iparkodunk helyette isi — Talán a vállalásunkról hallott az elvtársnő? — kezdi a paradicsomtáblaszéli beszélgetést Nemesné. — Mert most már minden rendiben van. Jobban sikerült, mint ahogyan gondolni mertük... S máris ismertet a részletekkel. A tavaszon, az asszonyokkal való előzetes megbeszélés után a tsz nőbizottsága szerződésben vállalta 10 hold kukorica és 5 hold paradicsom művelését. a kukoricával nem is volt gond, hanem a paradicsomtábla termésével!... Az asszonyok, akik korábban nem ismerték a kertészeti munkát, nem sejtették, milyen iramot diktál a paradicsomérés. S bizony a kezdet kezdetén elhangzottak ilyen kijelentések: „A vállalást Nemesné írta alá, menjen hát, csinálja!” — Bántott a dolog nagyon — sorolja a tsz-nőbizottság halk szavú, rokonszenves elnöke. — Szégyent mégsem vallhatunk, tettekkel kell bizonyítani — gondoltam és mondtam is az asszonyoknak: „Ha nem jöttök, kunyhót verek a tábla közepén és ott maradok szeptember végéig. De le lesz szedve a termés!” Kunyhóverésre ugyan nem került sor, de megesett, hogy Sipka Józsefnéval, aki már dolgozott a kertészetben, csak ketten jöttünk ki. Azazhogy segítettünk magunkon, ahogyan tudtunk. Jómagam kihoztam a két nagylányomat és szabadnapján segített az uram is. Ugyanígy cselekedett Sip- káné. Az állhatatosság példája hatott. Egyre többen lepték el a gazdag termést ígérő táblát. És besegített az anyagi érdekeltség is. A holdanként tervezett 90 mázsás termés betakarítása után a bevétel 22 százaléka illette az asszonyokat, s ez 7,60 forint órabért jelentett. A terven felüli termés után viszont — a kapálásért járó bért is beleszámítva — már 50 százalék, azaz egy órára 11,30 forint volt a járandóság. Tehát 11 órai munkát alapul véve, napi 124 forintos kereset! S idáig holdanként 200 mázsa termést szedtek le. — Amint látja, most már nincs szükség a biztatásra — mutat társnői felé Nemesné. Szép számmal hajladozunk itt naponta. Sőt éppen ma beszélgettünk róla, hogy legalább ekA SÓSTÓ MELLETT — Halas felé haladva — egyikőnk megjegyezte: — Ezen a tájon lehetett Gőzön István kis birtoka. Igen: róla van szó, a híres halasi népköltőről, a bodogiári pusztai csaplárosnéi, aki pandúrborában a világszép Bede Annára nem tudta rámémi a paráznaság okából kirótt huszonötöt. Pedig az o feladata lett volna. Dehát, nemes szívű ember volt, és amellett — hódolója a szépnemnek. Ezeket mind unokájától, Nagy Czirok Lászlótól tudtuk meg, sok minden más egyébbel együtt, mert jó harmadfél órán keresztül kérdezgettük nála a halasi múltat, meg a budártüzek hunyó parazsát. Nagy Czirok László — vagy ahogy a széles környéken iránta megnyilvánuló tisztelet és szeretet mondja: Laci bácsi élete — maga egy egész történelem. Néprajzi munkássága több emberöltőt vett szemügyre és rögzített immár maradandó értékűvé. Hamarosan a nyolcvanötödik esztendőbe lép, de ma is sziká- ran és feszesen ül az íróasztal mellett és ontja magából, rendszerezi a mondanivalót. — Igaz, mostanában kicsit gyengébb vagyok, azért mégis elveszek a sok teendőben — mondja mosolyogva. Nemrégiben tüdőgyulladás döntötte ágynak, erős szervezete azonban megbirkózott a bajjal. Pihen, pihen, napközben is le- lefekszik, aztán megint feltolulnak benne a gondoláitok és újólag odaül asztalához, amelyen toronyban állnak a kéziratok, jegyzetek, fényképek. Idézgetjük tehát a múltat, íme, itt van Rébék Lajos bácsi, a virtiklis huszárőrmester, akinek szájából annyi tréfa és közmondás buggyant elő. Mind itt húzódnak meg Laci bácsi írásaiban. Imént jött meg Feró Dudoli János, messze földön híres juhász számadó, meg egy másik juhász is: Virgoncz Pál, aki csak élete utolsó esztendejében békéit meg a „demokráciával”. És ím belép nagy hírű vitéz Kinizsi Pál, aki — olvashatjuk Laci bácsi írásában — a halasi Fekete hegynél verte szét Mátyás fekete seregét, a Templom hegynél pedig a cseh király csapatát AZTÁN ITT VAN Gyenizse Lajos, a fáradhatatlan mesemondó, „szájra is markos” öregember, meg Modok Sándor, meghízható budár — szőlőcsősz — és kedvelt vőfély volt lakodalmakban. Bekövetkezik a kis szobába Darányi István is, a ménes- és barmosgulyás. Majd besereglenek a betyárok százával, utánuk pandúrok, csendbiztosok, perzekú torok. Ügy megtelik a kicsiny szóba, hogy egészen sűrű a levegő... Nagy Czirok László, akinek néprajztudósi munkássága közismert az egész ország előtt, maga is aktív népművész volt fiatalabb évedben. Annak idején „filléres vonatok’ jöttek Halasra, ha a kun tánccsoport népünnepélyt tartott Maga Laci bácsi is kivette részét a tánckar munkájából. H. Béres Erzsébet, a halasi művelődési ház igazgatója ládaszám őrzi a fényképeket a kun táncosok munkájáról Igen gyakori a képek között: szoborszép férfi, jellegzetes magyar bajusszal. Ez Laci bácsi. A NAGY ÉLETMŰRE, a szekrényben összezsúfolódó hetvenöt vaskos, több mázsát kitevő kéziratcsomagra terelem a szót. Hogy fért ez bele egy életbe, hiszen elképzelhetetlenül sok adatot tényt, legendát, történetet, néprajzi elemzést másutt fel sem lelhető adalékot tartalmaznak ezek a kötegek. — Már fiatal karomtól jegyeztem — mondja, — Még éltek a „tanúk” — pásztorok, gazdák, szegénylegények, pandúrok, szőlőcsőszök, pecsenyesütők, teknővájók és millióm másfajta foglalkozásúak. Beszéltek, tollba mondták a történeteket. Nagyapám, Gázon István is nagy mesélő volt. Kétezer betyámótát gyűjtött össze Laci bácsi, de közülük eddig csak száz > került kiadásra, Vargyas Lajossal közösen válogatták ki a javát. A közelmúltban készült el a „Népbabonák, kuruzslás, jövendőmondás” című munkája. A Kiskunsági krónika 400 oldalas kézirata most van olvasás alatt a kiadónál. A halasi személyekhez kapcsolódó közmondások 350 oldalas leírása is itt fekszik az asztalon. Mennyi-mennyi bőségesen ömlő csatornája a néprajztudománynak, milyen hallatlan, hatalmas energia, milyen példátlan ragaszkodás a hagyományhoz, a széphez! Ez mind: Nagy Czirok László. — Sajnos, alig nyitnak rám ajtót mostanában — panaszolja. — Néha a rádiótól jönnek« éppen most is jelezték, hogy lesz egy felvétel. Meg várok Szegedről egy fiatal tanárjelöltet, rólam akarja írni szakdolgozatát. Örülök ennek. Szívesen állok rendelkezésére. Bámulatos a készség, ahogyan kincseit szeretné szétosztani. Két doktor — mindkettő fiainak egykori játszópajtása — kezeli, gondozza. Betérnek hívatlanul is. Az asztalon orvosságok, meg cigaretta. A pipa már „súlyba” került, csak a könnyebb, a rövidéletű cigaretta megengedett. Az is ritkán. Nagy önfegyelemmel. — A betyámótákkal kellene valamit csinálni — mereng el Laci bácsi. — Ahány betyár, annyi nótakincs. — Dúdolni kezd, majd szép baritonján rázendít: „Éjfél után két órakor Késémek fel kurta vason. Huszonnégy úr ül a székbe, Tekéntgetnek a szemembe .. Mert Laci bácsi táncolt ugyan a kun együttesben, de amellett jónevű énekes is volt. Nemcsak gyűjtötte a dalokat, nótákat,- hanem be is mutatta. Most is eldúdol néhányat. Kipirul az arca, megfényesedik a szeme és mesél-énekel, mint egész életében. / NAGY-NAGY HAGYATÉK, amit itt őriz, ebben a szerény lakásban. És mi lesz a sorsa, hova jut, mire kell? Megbecsül lik vajon? A Néprajzi Múzeum gyűjtésének számtalan darabját őrzi, ott „verete, fémjele” van a nevének munkájának. ÉS itthon, megyénkben? — Felajánlottam a hetvenöt kötetet a megyei múzeumnak, adjanak érte csekélyke, szinte jelképes tiszteletdíjat. Azt válaszolták: üljek neki és 200 oldalon írjam le a kötetek tartalmát ... Hát futja erre az időmből?.;; Fáj ez neki. ÉS joggal. Vaion megyénkben 200 oldalas tartalmi kivonat nélkül nem tudják, mit alkotott Nagy Czirok László? Balogh József Budártüzek parazsánál
