Petőfi Népe, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-06 / 184. szám

V •••itt jártam én, V vedd szírem melegét Kecskeméti középiskolások naplóit olvasgattam a napokban. Kulturális eseményekről, olvasmányélményekről, színházi előadá­sokról számoltak be a vékonyabb-testesebb füzetekben. Mondani sem kell talán, hogy érdeklődési körük igen szerteágazó, s elté­rően vélekednek egy-egy rendezvényről. Feltűnt, hogy valameny- nyien egyhangú lelkesedéssel írtak Füst Milán 1966. márciusában, Kecskeméten tartott szerzői estjéről. Meglepő érzékenységgel, biz­tos ösztönnel fedezték fel a jeles író-gondolkodó értékeit. Lenyű­gözte őket a költő-drámaíró gondolatainak szépsége, hegyipatak- tisztasága, átható ragyogása, sodra, indulata, zordon szépsége, mű­veinek jelképi ereje. „Eddig alig-alig hallottam róla” — írták többen is. Valljuk be, hogy még az irodalomkedvelők többsége is méltatlanul kevesetI tudott Füst Milánról. Jobbára félrevezető általánosságokat. Hogyi ő a magyar szabadvers atyamestere, s magányos, befelé forduld ember. A beavatottakhoz már eljutott külföldi sikereinek vissz­hangja is. ...Megfeszített munkában eltöltött életét csak barátai, tisztelői ismerik, pedig lénye rejtett vízjelként ott fénylik minden versso­rában, elbeszélésében, s még tanulmányaiban is. Füst Milán egyé­niségéről, világszemléletéről csak hányatott ifjú- és férfikora ib- meretében alkothatunk hű képet. „Távol tartotta magától a hétköznapok gondjait-bajait. Az örök törvényű sors kérlelhetetlenségét hirdette” — korholták évtizede­ken keresztül. Látszólag igazuk is vám 1913-ban megjelent köte­tében találjuk: „Változtatnod nem lehet. A világ dolgai Csak úsznak, úsznak álmosan tovább.” Kovács László: Utca. Milyen kevesen kérdezték és kérdezik: Kiért, mitől zokog, miért emészti bénító, fekete fájdalom? Az emberért, akit min­dennél jobban szeretett és akitől talán túlságosan is sokat várt. Ez izgatta, ösztönözte mindig, ez volt élete értelme. S milyen kor­ban! A fentebb idézett sorokat a vérvörös csütörtök nyomasztó látványa fakasztotta 1912-ben. Oldódhatott-e az érzékeny lelkű poéta szomorúsága az elpárolgott városok, füstté vált embermil­liók századában? Kétségbeesését — ha nem is azonosítjuk ma­gunkat vele — meg kell értenünk. Még az ötvenes években is kitaszítottuk a polgári írók elefánt- Icsonttomyába. öt, akit a Tanácsköztársaság után nyugdíjaztak, aki Advent című kisregényében világirodalmi színvonalon első­ként fejezte ki az ellenforradalmi kurzus nyomasztó légkörét. Tiszta lelkű gyermekként vágyott a megértésre, a szeretet™. Erről Szekér Endre tanár és növendékei sokat mesélhetnének. iEgyütt látogatták meg otthonában, s milyen szeretettel fogadta őket. Személyesen soha nem szerepelt Kecskeméten. Nem hívták. ’Amikor másfél esztendeje felkértük: már eljegyezte magát a ha­lállal, a hosszú betegség ágyhoz kötötte. Könny csillogott a sze­mében, arról szólván, hogy — ő, az urbánus költő — szeretné megismerni az egész országot, a tanyák népét. Kecskeméten, — sajnálkozott — csak egyszer járt, átutazóban. Egy orvosnál ebé­delt. (Ki-lehetett?) Ha nem is jöhetett, szívesen, készségesen se­gített. Egy'Wz'írútát is átaatd felolvasásra. Hoszan beszélt Csont­váriról ós a hozzá oly közel álló Nagy Balogh Jánosról, ő irt elő­ször róla. Amikor Gábor Miklós, müveinek tolmácsolója beszámolt a tüntetőén forró kecskeméti fogadtatásról, levélben fejezte ki kö­szönetét: „Többet kellene írnom meghatottságomról, mint ameny- nyit most tudok. Remélem, módot ad rá, hogy mihamarabb meg­szoríthassam a kezét, hogy köszönetét mondhassak ...” A kecskemétiek és Füst Milán újabb kézszorítására már nem kerülhetett sor. Elment közülünk. Méltóképpen, saját szavaival búcsúzhatunk tőle „anyánk nyelvének hű ápolójától”: . i. itt jártam én, vedd szívem melegét Vedd, hogy itt voltam egykor, énekeltem, s mily dallamokat! földnek fekete göröngye felszállottam Mélységes éjszakámból sáppadt arccal, fel a nap elé, a fénye alá, Heltai Nándor A cimbalom útja Babilontól Kecskeméten és Baján át a világhírig HATVAN évvel ezelőtt jelent fordulás egyik eredménye, hogy Bertók hiába tiltakozott, a fél­nie» egy könyvecske, „A czám- balom története”, Sekunda V. József hangszergyáros (cs. és kir. udvari szállító, a pedálos cimbalom feltalálója stb.) írta a 10 000. cimbalom elkészülté­nek jubileuma alkalmából. A könyvet ma már nyilván kevesen ismerik. Érdemes bele­lapozni, mert nemcsak zene- és kultúrtörténeti, hanem helytör­téneti szempontból 5a sok érde­kességet találunk henna A cimbalom ősét már a régi kínaiak, és a babilóniaiak is­merték. Lényege az volt, hogy Erkel a Bánk bán II. fel vonásé- reértésen már nem tudtak se- ban a cimbalmot is megszólal- gíteni. Schunda viszont lovagke- tatja. 1861-ben szerepel tehát resztet kapott a cimbalomért, először a cimbalom klasszikus zeneszámban. Erkel Sándor ját­szott rajta, s a kritika nagy el­ismeréssel illette az új hang­szert. Zeneszerzőnek és előadó­nak azonban elég problémát adott. Nem volt kidolgozott kot­tázási rendszere, nehéz volt a hangszer hangolása, a húrok összezengtek stb. A tökéletesítés munkája szak­emberre várt, de az már ott dolgozik Pesten, s várja az al­kalmat, hogy hozzákezdhessen vízszintes alapra feszített húro­kat ütögetve szólaltatták meg. ehhez a munkához A VIII. században az arabok útján Európába is eljut, ahol különféle változatai fejlődtek ki, billentyűzetet is kapott, így a zongora ősének tekinthető. Mint népi hangszer, Magyar- országon is elterjedt, évszázado­Az 1840-as évek elején a cseh származású Schunda József prá­gai és bécsi tanulóévek után Pesten áll munkába Juul Ke- resztély hangszerkészítőnél. Mes­tere halála után feleségül vette annak özvegyét, s az üzletet a kon keresztül a paraszt és ci- maga nevére íratta (a céhidők­gányzenekarok kedvelt hangsze­re. A kisméretű, trapézalakú hangszert nyakba akasztva vagy asztalra fektetve használták. A múlt században a nemzeti szellem ébredése és a nép felé Zsadányi Lajos: Fogy az otthon mint a Hold, Valaha itt kutyagolt. Itt koptatta a cipőt Madárcsontú kisgyerek.. ■ Talán erre ténfereg Bejárva a hű mezőt. Fogy az otthon Mint az otthon elfogyott kenyere, vize s lopott almája is elgurult... Madárfészke leverve Lakóját ki keresse? Büszke tolla porba hullt. Fogy az otthon s hallja már Az emlék hogy muzsikál .,, Aranyfényű utakon Megy az ember s verdeső szívében mint búza nő a beérett férfikor. FUST MILAN: Beszédes gyermek Homályos térség, egy kisfiú térdel a köze­pén és egy hang szól valahonnan. A gyermek: Én olyan jól játszottam. Egy hang: És mit játszottál gyermek? A gyermek: A föl­dön ültem egy szek­rény mellett. S a szek­rény alatt volt egy szép, színes tányér s abban színes ezüstpa­pírok, s én ezekkel játszottam. A hang: De mi':? A gyermek: Azt nem tudom már megmon­dani. Csak azt tudom, hogy mindenfélét kép­zeltem a papírról, — gyönyörű aranydiókat képzeltem hozzá, meg egy szép kis menyasz- szonyt. s közben na­gyon jól is éreztem magamat. A hang: És aztán mi volt? A gyermek: Oh is­tenem! Beszéltek a szobában, de én sem­mit se figyeltem rá­juk. Egyszer aztán fel­emeltek az ablakhoz, hogy nézzek csak ki rajta, esik kinn a hó, s a téren, úgy mond­ták: a hófüggöny mö­gött ott baktat Bosen bácsi, hogy nézzem csak, mennyire igyek­szik, mennyire siet mi­felénk, mert biztosan nekem hoz megint ki tudja, mit, hogy mi­lyen mulatságos dol­gokat, például azt a könyvet, amelynek cí­me: Tom Tit száz kí­sérlete és produkciói. S habár én ilyenkor ujjongani szoktam, ilyenkor el voltam mindig ragadtatva, még tapsolni is szok­tam és olyasmit kiál­tozni, hogy — istenem, jaj, mit hoz nekem a Rosen bácsi, — úgy látszik, mámoros vol­tam, bódult az ezüst­papírtól. (Szünet. Tű­nődve:) Én olyan jól játszottam... A hang: És még ki volt ott a szobában? A gyermek: Oh vol­tak ott egy páran. Ti­niké is ott volt. Hol van most Tinike? A hang: Tinike nem halt meg, tehát odaát maradt, de te meghal­tál, tehát itt vagy. A gyermek: Oh én igazán meghaltam? (Szünet, senki se felel. Könyörögve:) Én olyan jól játszottam. A hang: És még ki volt ott a szobában? A gyermek (tűnőd­ve): És mért kellett nekem meghalnom? A hang: Torokgyík, mit csináljunk? Torok­gyík. (Kis szünet.) És még kik voltak ott a szobában? A gyermek: Anyám. (Szünet. Hirtelen ész­bekap, sikoltva:) Hol van most édesanyám? (Csönd, senki se felel.) A gyermek: Oh mi­lyen kegyetlenek vagy­tok. (Zokogva:) Hol van most édesanyám? (Zokogása egyre el- halóbb:) Hol van most édesanyám? Jaj, ugye, nem hagvsz? (A tér lassan elsötétül s a gyermek eltűnik.) ben nemcsak gyakori jelenség, de a céli kedvezményekkel még támogatja is a benősülést). Schunda maga mellé vette öcs- csét, Vencel Józsefet, aki ké­sőbb az üzletet örökölte. Fúvós, vonós és ütőhangsze­reket gyártottak. Ezek az évti­zedek kedveztek a hangszer- iparnak. 48-ban a honvédség, később az osztrák katonaság, majd a fellendülő színházi és zenei élet állandó és egyre na­gyobb piacot jelent a hangszer- gyártásnak. Schunda V. József 1871-ben átveszi bátyja üzemét, nagyará­nyú fejlesztésbe kezd, ennek egyik módját az iparkiállításo­kon váló részvételekben látja. 1872- ben rendezik meg a sza­badságharc után az első orszá­gos iparkiállítást Kecskeméten. Schunda egyebek közt első íz­ben állít ki cimbalmot, mely osztatlan sikert arat, aranyér­met nyer. és az orosz cári kö­vetség a moszkvai múzeum szá­mára vásárolja meg. Schunda meggyőződése, hogy a cimba­lomnak jövője van, csak moder­nizálni kell: szebb alakot adni, több hangot és egyenletesebb hangszínt biztosítani. 1873- ban már egy javított pél­dányt állít ki a bécsi világkiál­lításon. Bertók Sándor Ferenc József előtt is játszik rajta. A királynak annyira tetszik, hogy utasítja a főudvarmesteri hiva­talt, ajándékozzanak a zenész­nek egy értékes gyűrűt. PÄR NAP múlva Horváth Jó­zsef cimbalmozott, mikor meg­jelent egy udvari ember, min­den magyarázat nélkül megkér­dezte a nevét, s rövidesen neki adták át a drágaköves gyűrűt és a nevére kiállított oklevelet. melyet a párizsi múzeum vásár. rolt meg. A siker láttára dmbalomieko- lát adnak ki, mélynek szerzője a bajai származású Állaga Géza (1841—1913.). az operaház tagja, a nemzeti zenede tanára. 1874-ben elkészült a pedálos cimbalom. Liszt Ferencnek anv- nyira tetszett, hogy több művé­ben szerepelteti. Ebben az év­ben bemutatták az angol kirá­lyi udvarban, ahol az orosz cár is vendégeskedett, majd Berlin­ben és Brüsszelben is az ural­kodók előtt. Egy év múlva újabb javítások után a Nemzeti Szín­házban és kisebb társaságokban rendeztek cimbalom-bemutatót. Egyiken részt vett Tóth Kálmán is. 1876-ban a szegedi IparkiállR táson, 1878-ban pedig a párizsi világkiállításon szerepel nagy sikerrel a cimbalom. Itt Türr István vezette a francia köztár­sasági elnököt a cimbalombe­mutatóra. Schunda minden ki­állításon megfelelő játékosról Is gondoskodott, és naponta rend­szeresen adtak elő cimbalom- szólókat. 1884. márc. 14-én az ezredik cimbalom elkészültével nagy­szabású hangversenyt rendeztek a Vigadóban. Rendezőié Állaga Géza volt, s részt vett Liszt Fe­renc is. 1888-ban már a kétezredik példány is elkészül, az ezred­éves kiállításon pedig a hétez­redik cimbalom szerepelt. A NEMZETI Zenede 1890- ben cimbalomtanszék felállítá­sát határozta el, melynek veze­tésére Állaga Gézát hívták meg: Két év múlva a Zeneakadémián is megindul a cimbalomoktatás, Kun László vezetésével. A cimbalomiskolát német, francia és angol nyelven is meg­jelentették a nagy keresletre való tekintettel. 1906-ig 10 ki­adást ért meg. ..Czimibalom csa­ládi körben” címmel Állaga szerkesztésében folyóiratot is indítottak. Sorolhatnánk még a bemuta­tók számát, művészek és uralko­dók neveit, akik élvezettel hall­gatták a cimbalomjátékot, de felesleges. A cimbalom azóta el­ismert zenekari hangszer lett, s olyan világhírű művészei van­nak, mint a nemrég elhunyt Aladár. Még csak annyit érdemes meg­említeni. hogy az első 10 ezer cimbalomból hazánkon kívül 17 országba iutottak el példányok, köztük Oroszországba, Ameriká­ba, Favin tómba, Indiába, és Ausztráliába K Dr. Sólymos Ede

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents