Petőfi Népe, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-06 / 184. szám

fWt. «apariw 8, vasi map

^ K. oldal

Solvirex—megachile—kordon

LUCERNÁS RIPORT

Voltaképpen csak Gottfried Känzig urat kísértük. Mannin- ger G. Adolf, a Kossuth-díjas kutató, Virányi áándor, a Mag- termeltető Vállalat országos központjának osztályvezetője, Kósa Károly, a vállalat megyei főmérnöke, és jómagam. Aztán jóval több lett az egész napos szemlélődésből a szokásos pro- tokollutaknáL

Történelmi tájékoztató

Különös ember Känzig úr. A baseli központú Sandoz Vegyi Részvénytársaság cégvezetője. Az egész világot, behálózó vegyikombinát 2000 milliárd svájci frank értékű árut gyárt évente. Maga Känzig úr az év felét hazáján kívül tölti. Megkértem, tájékoztasson néhány szóval a Solvirex elnevezésű növényvédőszerről, amelyet a Sandoz kísérleti célokra egyelőre díjmentesen bocsátott a magyar mezőgazdaság rendelkezésére. (Nyolc gazdaság használja a megyében.)

Valahol az egyiptomiaknál kezdte a tájékoztatót, áttekintette a világtörténelem éhinsé- gedt, eltelt fél óra, még mindig csak múltszázadbeli Svájc agrárhistóriájánál tartott. Azt a veszteséget próbálta érzékeltetni, amit a növényvédelem hiánya okozott valaha is az emberiségnek. A Sandoz R. T. fejlődését alapításától napjainkig éppen csak átfutotta. Annál részletesebben ismertette a módszerüket:

— Legalább hét év szükséges a legkorszerűbb eszközök használatával is egy valamire való növényv;édőszer kikísérletezéséhez. A kutatóvegyész ez alatt megvizsgál 3—4000 kémiai, kapcsolatot, és ha szerencséje vén, talál egy alkalmasat. 8—10 millió frankba kerül, mire hozzáfoghatnak a sorozatgyártáshoz. Ez az emberiség ügye, az egész emberiségé!

Humanista lelkesedéssel beszélt, átszellemülten, nagyon- nagyon hosszan. Kilencedik éve látogatja rendszeresen Magyar- országot. Elismeréssel szólt növényvédelmünk fejlődéséről. Csak üzleti ügyekben nem lehet szavát venni. Mesélik, egyszer mélységesen fölháborodott, amikor valaki egy vegyszer árát

tudakolta tőle. Ugyan! Csak a hatás érdekli.

A Solvirex, ez az univerzális lomb- és magkártevő-irtó, egyébként kitűnően vizsgázik nálunk. Kétszeres terméshozamokat eredményez, még az olajlen esetében is, ami pedig már akkor is kifizetődő, ha „ki tud nézni a bolha foga alól”. A dunapataji Petőfi Tsz Solvi- rex-szel kezelt lucematábláján 5—6 kártevő esett csapdába tíz hálócsapásonként, a kontroli- táblán 57—60.

A megachile rotundátákon viszont még Känzig úr is elcsodálkozott. Magyarul szabóméh- nek mondják, a légynél alig valamivel nagyobb hártyásszár- nyú. Bölcsőjét lucernalombból szabja és óriási szerepe van a lucernavirág beporzásában. Az ésszerűtlenül alkalmazott kontakt mérgek révén csaknem sikerült kipusztítanunk Magyar- országon. Manninger professzor és fia, Sándor kutatásai alapján az országban ez ideig egyedül Szilasi László, a pataji Petőfi Tsz főagronómusa figyelt föl gyakorlatilag is a megachile- kérdésre.

A környék nádtetőiből — 20 kilométeres körzetben végezve kutatást — összegyűjtötte a még élő szabóméheket és saját tervezésű kaptárában megtelepítette őket a 32 holdas kísérleti maglucernás szélén. 45—50 megachile jut egy holdra átlagosan. A hatás nem maradt el.

Ötszörös termés

De van a sikernek még egy összetevője: a kordonrendszer. A 80 centiméteres távolságra Vefett Sorok közé drótkórdont húzatott, amelyre ráborulva szétterülnek a bokrok, és ez az egyszerű megoldás olyan ideális mikroklímát biztosít a magfei- lődéshez. ami újabb egy mázsával növeli a holdankénti termést.

összegezve: Solvirex + megachile + kordon = 5 mázsa lucernamag holdanként. Hagyományos magfogással már az egymázsás átlag is jó közepesnek mondható.

Egy mázsa lucernamag ára egyébként ebből a tápiószelei fajtából 7600 forint. A Szilasi- féle módszer ráfordítási költsége egy holdon 16 kilő lucerna- mag árával egyenlő.

Kósa Károly:

— Húsz éve nem találtuk meg a lucernamagtermesztés helyes módszerét. Igen, ez az

igazi.

Virányi Sándor:

— Nap mint nap érdeklődnek az ország minden részéből a pataji lucernás iránt, tudósok és gazdaságvezetők egyaránt.

Manninger professzor:

— A megachile véletlenül jutott ki Amerikába 1937-ben. Ma 30 dollárcent egy-egy példány ára. 300 millió virág van egy hold lucernán, 12 mázsa magot nyernénk, ha mind megtermékenyülne.

Känzig:

— Szilasi ízig-vérig gyakorlati szakember, de tíz kutatóval fölér.

Hartai utójáték

Hegedűs Lajos főagronómus a hartai Űj Élet Tsz lucernása szélén hümmögve hallgatja a pataji eredményeket magasztaló beszámolókat.

— Hát, mi nem 30 holdazga- tunk. Így is van lucernánk az 1100 szarvasmarhának. 56 mázsa holdanként. Plusz magfogás. Alkalmi. Ezen a táblán meglesz a másfél mázsa.

Szép a lucernás, lilán derengenek a virágok a szürkületben.

Manninger professzor csapóhálója tízet suhint. Nem akarunk hinni a szemünknek: Marokszámra nyüzsögnek a tüll- zacskóban a tetvek, hernyók, ormányosok, poloskák.

— Persze, így is van lucerna mosolyog Virányi Sándor —, de képzeld el, mennyi lehetne.

Hegedűs:

— Hízó sertés, hízó marha, gabona. Ez a profil. Nem aprózzuk el magunkat. Ez a három ellensúlyozza a gyengébb minőségű kisebb tételeket.

— Kinek van igaza? — kérdezem a professzort.

— A szembenállásukat kiszakítva, külön-külön egyiknek sem, egyébként mindkettőjüknek. Kombinálni kell a kettőt. Kis területen intenzív magtermesztés, nagy területen alkalmi fogás.

Szabó János

majdnem kegyetlenül tiltakozik. Szaggatotan beszél.

— A gyereket nem adjuk! Nincs az a törvény, amely elvegye tőlünk. Megvan az írás, emlékszik, úgy adta örökbe, hogy a fiú ne is tudja meg, ki volt az anyja? Nem... Hogy gondolná?!

írás, írás... Nem tehetik ezt egy anyával... Én hoztam világra ... A nyomorúság vitt rá, hogy eldobjam magamtól! A múlt! Nem értenek meg?... Ha tudnák, milyen egyedül vagyok ... Ha tudnák... A legszörnyűbb időkben őt babusgattam gondolatban, ő tartott életben ... Senkim, senkim a világon ... Az apja, ki tudja hová veszett? Ha élne, biztosan ránk talált volna már... Könyörüljenek rajtam!

A házaspár komoran hallgat. Hirtelen térdre rogyik előttük az anya. Igyekszik elkapni mindkettőjük kezét, hogy megcsókolja. Bende durván szabadítja ki sárga, csontbőr kezét. Rekedt, hörgő hangján érződik, hogy a gorombasággal megin- duítságát leplezi.

— Most kellene már, mi, mikor más felnevelte? Tíz éves!... Akkor kellett volna meggondolnia... De a zabi- gjerek nem kellett, mi?!

— Ugyan, ezt hagyd! — inti színtelenül a felesége.

Veronikát megbénítja a szenvedés. Nem könyörög. Valami halvány remény sejtésén erőre kap. A gyerek!

Eszelősen felpattan, kiszalad az ajtón. Nagy lármával ugrabugrálnak a kisfiúk, kislányok, köztük az övé is. Felkapja a halvány képű Imrét, szorítja, ölben viszi be a szegényes berendezésű szobába.

Bende és Bendéné földre néző szemmel hallgat. Az asz- szony hangtalanul sír. Az ember tüdeje úgy sípol, mintha a halál furulyázna rajta. Megviselt, ráncos arca csúnya verej- tékes, különösen gödrös szeme körül... Hogyne értenék meg Veronikát... Ha meg is van az az írás. Ö az édesanya.

De velük mi lesz, ha meg kell válni a fecsegő, szelíd képű fiúcskától? Kinek mondta először — „mama”, „papa”? Kik adták rá az első kisnadrágot, cipőcskét? Ök. Az asszony éjt- napot eggyé téve dolgozott, takarítani járt, csak hogy tele legyen a szerény kis lakás Im- rus vidám kacajával... Az első karácsonyfa... Az első iskoláskönyv ... Milyen jókat nevettek a nyiladozó értelmű legénykén, mikor a betűket tanulta, s a „l”-t „ló” betűnek mondta... Most vinné el tőlük? Nem, nem! Neki még lehet gyereke, — nekik eddig se.

Ellenségesen tartják szemmel Veront, amint nedves arcához kapkodja a gyereket, szipog is, mosolyog is.

— Döntsön a gyerek! — mondja hangos, reszkető elszántsággal Verőn. — Ugye eljössz velem, kis Imrém? ... Velem, anyukáddal... Én vagyok a te édesanyád ... Egyetlenem, ugye jössz? — rimán- kodik.

A gyerek azonban régóta kapálózott karja közt, birkózott vele. Végül is sikerült kitépnie magát az ismeretlen, félelmetesen viselkedő néni kezéből. Ugrik Bendénéhez, most már sírni is mer. Kapaszkodik belé, bújik hozzá.

— Ne hagyj, anyukám!

Veronika úgy érzi, valami megszakadt benne. Legalább olyan fájdalommal, mint ahogy valamikor az a parányi, nyikorgó emberke, — ez a halvány kisfiú — odakerült mellé a kőre. Üres minden, semminek nincs többé értelme.

Csak a szája rángatózik, mikor hang nélkül indul kifelé a szobából. Karja tehetetlenül lóg két oldalán. Feje nagyot koppan az ajtófélfában, ahogy kitámolyog. Haja kuszáit, mintha verekedett volna, arca fehér, mint a nagybetegé.

VONZ a

Kubai utazás — November 7. Szimferopolban

— Két jegyet kérek a varsói gépre. Tizenegyedikén utazunk, vissza nem repülőgéppel jövünk.

Garzó Katalin veszi a rendelést a kecskeméti IBUSZ-irodá- ban. Néhány perc múlva már telexen tárgyalnak a MALÉV- vel a kecskeméti ügyfél varsói utazásáról. A rendelő pultoknál sokan állnak. A rekkenő hőség a máskor kellemesen hűs irodába is befészkelte magát, az ügyfelek a különböző prospektusokkal legyezik magukat.

Havonta 3000 útlevél

— Legjobb ilyenkor valahol víz mellett lenni — sóhajt egy fiatalasszony, majd három személyre igényel helyet a szeptemberben Kecskemétről a jugoszláv tengerpartra, Porecsbe induló társasutazásra. Kelő Hona, a külföldi IBUSZ-utak egyik ügyintézője kérdésemre elmondja, hogy nagy az érdeklődés a porecsi út iránt, ezért a jelentkezést augusztus 10-ig meghosz- szabbították.

— ön is Porecsbe megy? — fordulok egy fiatalemberhez.

— Igen, vonz a tenger, — mo- solyodik el, azután már kérdezés nélkül beszél. — Már többfelé voltam külföldön, de tengert még nem láttam. Barátaimtól hallottam, milyen csodálatos azúrkék színe van az Adriának, gyönyörű a táj, a sok apró sziget, a porecsi út igen gazdag programot igér.

Útlevél ügyekkel Szörényi Mária foglalkozik. A forgalom iránt érdeklődöm tőle.

— Hát bizony estére én is elfáradok, akárcsak az iroda bármelyik alkalmazottja. Havonta átlagban 1500 útlevélkérelmet adnak be, s ugyanennyit ki is adunk. Könnyű kiszámolni, hogy ez 3000 darab egy hónapban. A vízumot is mi intézzük, van hát munka éppen elég.

Idegen szavak

— Hová kérték az idén a legtöbb vízumot?

— Franciaországba, Olaszországba, sokan utaztak még Svájcba és Ausztriába is.

Idegen szavak ütik meg a füMikor úgy érzi, rögtön összeesik, két meleg kéz terül a vállára. Ezek a kezek vissza is fordítják. Bendéné szürke haja simul az arcához. Ahogy odaszorítja a fejét, mozduld kezére forró csepp hull... Hallja.

— Veronika ... Ne menjen el... Hátha lehet tenni valamit... Látja, a gyerek nem érti... Retteg magától... Ezt úgy hirtelen nem lehet. Beteggé tenné... Van itt a harmadik házban kiadó szoba ... Költözzön ide ... Majd megismeri... lassan. Maga is szeretheti, gondozhatja ... már úgy, hogy vesz neki kisruhát, ezt-azt... De ne vegye el tőlünk... Ha majd nagy lesz... Meglátjuk... Addig legyen így: felefele ...

Verőn szótlanul, aprókat bólogat. Csak a leglé- nyegét érti annak, ami történik. Leroskad egy székre, az ablak mellé. Úgy néz Ben- dénére, mint akit most hoztak vissza a halálból. A kőfaragó nagyon fáradtan int az asz- szonynak, menjen csak oda. Fejével jelzi, hajoljon közelebb. Nehezen súgja.

— Nézd, a szerencsétlen megőszült ... Alig egy óra alatt.

fVége)

lemet. Sándor Imrémé, az iroda vezetője mosolyogva magyarázza, hogy bizony a kecskeméti IBUSZ dolgozódnak ma már több nyelvet kell tanulniuk, mert az átutazó külföldiek is bejönnek tájékoztatást kérni, valutát beváltani, s az utazási iroda különböző szolgálgatásait igénybe venni. Német, orosz, szerb és olasz nyelven már zavartalan a külföldiek kiszolgálása.

— Tehát a munka mellett rendszeresen tanulnak is.

— Állandóan. A belföldi ügyek intézésére mind a 16 dolgozónk rendelkezik szakvizsgával. A külföldi utazások lebonyolítására eddig hatan lettek kiképezve.

— El tudná mondani röviden, mi mindennel foglalkoznak?

— Nehéz lesz röviden, de megpróbálom. Bel- és külföldi utazásokra díjtalan felvilágosításokkal szolgálunk. Határon innen és túlra egyaránt vasút-, repülőgép-, autóbuszjegyeket, hálókocsi- és helyjegyeket adunk a megrendelőknek, szállodát foglalunk, útlevél, vízum, valuta ügyeket intézünk, szocialista és nyugati országokba egyaránt. A nyugati utakra, mint ismeretes, 70 dollárt ad a Nemzeti Bank. Ennek terhére azt is elintézzük, hogy — aki akar — a bécsi utazási irodák egyikének valamelyik társasutazásán részt vehessen. Ha igény Vém rá tudományos, vagy szakmai tapasztalatcsere utakat szervezünk. Nemrég egy bulgáriai zöldség- és gyümölcskertészet megtekintését intéztük. Hasonló rendezvényeket belföldre is vállalunk, s ezen túl a balatoni üdülésig sok mindent intézünk.

<£ Legtöbben a Szovjetunióba

— Hogyan sikerültek az idei saját rendezvényeik?

— Ebben az évben a Szovjetunió iránt érdeklődnek a legtöbben, ahol a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának megünneplésére készülnek. Leningrádba 300 személyes különvonatot indítottunk Kecskemétről. Négy turnusban kettőszáznegyvenen voltak a Krím félszigeten Jaltában. Jól sikerült az aldunai hajóút, a román—jugoszláv, a 8 napos NDK-körutunk a két 6 napos cseh—lengyel, a négynapos szlovákiai, a nyolc napos erdélyi, ezenkívül két bécsi, valamint a noviszádi társasutazás.

Egy férfi lép mellénk.

— Igaz, hogy októberben különvonatot indít az IBUSZ Lipcsébe az NDK—M agyarorszság Európa Úajnoki labdarúgó mérkőzésre — kérdezi.

— Igen, — válaszol Sándor Imréné —, és már lehet is rá jelentkezni.

— És van-e ezenkívül is még valami érdekesség őszi programjukban — kérdem én is az iroda-vezetőnőt.

— Kilátásban van egy kubai társasutazás. Azután mint említettem, nagy az érdeklődés a Szovjetunió iránt olyannyira, hogy minden helyünk gyorsan betelt a tavaszi és a nyári utakra. Ezért Kecskemétről november 2 és 10-e között újabb társasutazást szervezünk Szimfero- polba, amelyet vonattal és repülőgéppel bonyolítunk le. Ily- módon a résztvevők november 7-ét, a forradalom évfordulóját megyeszékhelyünk testvérvárosában a szovjet dolgozókkal együtt ünnepelhetik.

JVagy Ottó