Petőfi Népe, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-27 / 175. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! XXn. ÉVFOLYAM, 175. SZÁM Ara 60 fillér 1967. JULIUS 27. CSÜTÖRTÖK Mindkét napirenddel kapcsolatosan. számos kérdést tettek fel a résztvevők és több figyelemreméltó javaslat hangzott el. A vitában részt vett dr. Dallos Ferenc, a Minisztertanács tanácsszervek osztályának vezetője. Számos időszerű kérdésre hívta fel a figyelmet. Hangoztatta, hogy a tanácsok, a szak- igazgatási szervek felelőssége a gazdasági reform végrehajtása során tovább növekszik. Milliókért - mégis olcsón Mindössze néhány olyan NDK gyártmányú, automata forgácsoló működik ma még az országban, mint amilyet a Kismotor- és Gépgyár bajai üzemében lencsevégre kaptunk. Mindössze 29 másodperc alatt készíti el azokat a motoralkatrészeket, amelyeket a legügyesebb esztergályos sem munkálhatott meg 15 —20 percnél rövidebb idő alatt. Joggal büszkélkedett így Gube- nyák László gépbeállító: — Milliókat fizettünk érte, mégis olcsón vásároltuk. A gazdasági reiorm negvalésításáBak feladatairól tanácskoztak Szerdán kibővített járási, városi vb-elnöki munkaértekezletet tartottak Kecskeméten. A tanácskozáson részt vettek a mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó elnökhelyettesek, a tanácsok pénzügyi gazdálkodása felett felügyeletet gyakorló vb-ve- zetők, a mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályok, és a pénzügyi osztályok vezetői. Dr. Varga Jenőnek, a megyei tanács vb-ednökének megnyitó szavai után Oláh György, a megyei tanács vb-elnökhelyette- se ismertette a tanácsok mező- gazdasági és élelmezésügyi osztályának feladatait. Az idei első félévi pénzügyi tervek teljesítéséről és a költségvetés ösz- szeállításával kapcsolatos új feladatokról dr. Borbély Lajos, a megyei tanács vb pénzügyi osztályvezetője tartott előadást. A munkaértekezlet alapgondolatával a gazdasági reform végrehajtása során jelentkező új feladatok, tennivalók szolgáltak. Az új helyzetben a közigazgatási és szakigazgatási szerveknek is ki kell alakítani a mai igényeknek megfelelő munkastílust. Árak és önköltség A mezőgazdasági termékek árának 1968-ban életbe lépő részleges emelése kedvező visszhangot keltett. Számos olyan véleményt hallottunk, hogy ez serkentőleg hat a hozamok növelésére, amely egyúttal elősegíti a gazdálkodás jövedelmezőségének emelkedését. Az állam milliárdokat költ a mezőgazdaság fejlesztésére, erre szükség is van, mert beruházások nélkül nem lehet korszerűsíteni a termelést. Fontos az ipari és mezőgazdasági árszínvonal fokozatos összehangolása. Mint ismeretes, már a harmadik ötéves terv jóváhagyásakor döntés született a mezőgazdasági termékek, állami felvásárlási árának 20 százalékos növelésére. Ebből 9 százalékos emelést 1966-ban valósítottak meg. A legutóbbi rendelkezés szerint jövőre — a hízott sertésnél már az idén — 8 százalékos áremelésre kerül sor. Ez azért is szükséges, mert a gazdasági reform végrehajtása során a termelőszövetkezetek pénzügyi, jövedelmezőségi helyzetét már döntően az árbevételek alakulása határozza meg. Ellensúlyozza az áremelést az amortizációs alap képzés, a központi készletből kapott takarmány árának növelése, és más egyéb. Minderről már szintén tájékoztatást kapott a közvélemény. A hozamok növelése befolyásolja természetesen az önköltséget is. Ha azonos ráfordítás mellett nagyobb a termelékenység, természetszerűleg csökken az egy termékegységre jutó költség. A szakemberek kiszámították, hogy a jelenlegi árak mellett — átlagos ráfordítás esetén — 15 mázsa hol- dankénti búzatermés betakarításakor, mintegy 1500 forint a tiszta jövedelem egy-egy holdról. A termés sok mindentőL függ, az időjárástól, az agrotechnikától, egyéb körülményektől. A gabonaárak újabb emelése tovább növeli a jövedelmezőséget Gyakran halljuk a panaszt, hogy a sertéstenyésztés még mindig nem gazdaságos. A kormány mint ismeretes, a parlament elé vitte a sertéshúsellátás gondjait és az ismert rendelkezés szerint október 1-től, átlag három forinttal magasabb felvásárlási árat kapnak a mezőgazdasági nagyüzemek a hízott sertés kilójáért. A jövedelmezőségen ez bizonyára azonnal segít de még mindig nem oldja meg a legfőbb gondokat. Sok helyen magas a kocatartás önköltsége. A jelenlegi technológiai és tartási módszerek miatt számos termelő- szövetkezetben télen nincs szaporulat, hideg az épület, és emiatt magas az elhullás. Tehát törekedni kellene a szerfás épületek korszerűsítésére. A modern tartási és tenyésztési elveknek megfelelően kell építeni az istállókat. Ésszerűsítést kíván a takarmányfelhasználás. A napokban az egyik kiskun- máj sai közös gazdaság vezetőivel beszélgettünk az áremelésről. Az eszmecsere során szóba került az is, hogy az árakat nem lehet mindig emelni. Az elnök hangsúlyozta: — Szükség van erre most, hogy korszerűsítsük a termelést, de éppen ebből fakad a mi kötelességünk is, hogy keressük a jobb módszereket. Tanuljunk egymástól, tapasztalatcseréken vitassuk meg, hogyan lehetne olcsóbban és jobban termelni. A z áremelés a gazdasági reform végrehajtásának egy része, amely az önállóságot segíti. A közös gazdaságok ezentúl sokkal inkább saját pénzeszközeikből fejleszthetik a termelést, mint eddig. A további előrelépésnek egyik fontos feltétele azonban, hogy olcsóbban is állítsák elő termékeiket. K. S. Sikersorozat után újra itthon a Hírős Együttes Mindenütt füstölgő romok az amerikai gépkocsiipar fővárosában Kedden hajnalban — rövid pihenőkkel — huszonnégy óra hosszás autóbuszút után hazaérkezett Kecskemétre a Lengyel- országban járt Hírős Együttes. Az induláskor jókívánságként kapott útravaló — sikeres szereplés, boldog hazatérés — várakozáson felül megvalósult. A turné első, nagyobbik feléről adott telefontudósítást követően még két alkalommal lépett fel az együttes. Hasonlóan az előzőekkel, ezúttal is igen lelkes fogadtatás, elismerés kísérte a szerepléseket. Az oswiecimi (Auschwitz), Százezer kisdiák a táborokban Több mint százezer kék és vö- rösnyakkendős kisdiák táborozik a vakáció napjaiban az ország legszebb vidékein. Az úttörőcsapatok campingjeinek lakói, jórészt közös munkával teremtették elő a kiadások fedezetét. Így például félretették azokat az összegeket, amelyeket különböző kallódó értékek és az iparban jól hasznosítható anyagok gyűjtéséért jutalomként, vagy más formában kaptak. Az ifjú campingezők összekapcsolják a kellemest a hasznossal. Kiadós túrákon vesznek részt, ismerkednek a tájjal a környék történelmi nevezetességeivel, természeti kincseivel és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának jegyében folytatják a Vörös Zászló Hőseinek útján mozgalmat káprázatosán szép modern kul- túrház — ez egyben színház is — színpadán előadott tánc-, zene- és énekszámokat telt ház tapsolta, brávózta végig, s nem volt kisebb a siker másnap, a 15 ezer lakosú Miechowie városkában sem, ahol az óriáscsészéhez hasonló, szabadtéri amfiteátrumban „Éljenek a magyarok!” — „Éljen a lengyel- magyar barátság!” felkiáltások kísérték az ismétlést kérő tapsokat. Az utolsó fellépés értékét növeli az együttes — táncosok, zenekar, énekes, szakvezetők dicséretes önfegyelme, kitartása. Előző esti fellépése után tudniillik hajnali 4 órakor került ágyba az egész delegáció, de a fárasztó műsor, a hosszú autóbuszút ellenére reggel fél 8-kor ismét talpon volt. Újra]' utazás és a déli órákban, tűzi! napon előadás. De mintha nem is lett volna a fiatalok, s idősebbek mögöt: négy, egymást követő, eléggi: kimerítő szereplés, frissen, „min ■ dent beleadva” adták elő szá ■ maikat. A fáradtságot nem isé- merő lelkesedés egyik táplálója — s ezt azok kedvéért is megjegyezzük, akik szeretnek elmarasztalóan nyilatkozni a fiataldk hazafias érzületéről, illetve annak hiányát emlegetik — az amfiteátrum peremét, díszítő zászlósorból kimagasló magyar lobogó volt. A fiatalok mondták el, hogy amikor arra felpillantottak, már felejtettek ds minden megterhelést. A másik forrás pedig az az üzenet volt, amely ezen a reggelen, ébresztőkor várta az együttest. A másik küldöttség vezetője: Madarász László, a megyei tanács vb-elnökhelyette- se telefonon gratulált a művészcsoportnak, vezetőinek. — Örömmel közölte: — Tarnowba érkezésükkor azzal fogadták őket vendéglátóik, hogy a város, s a vidék amerre járt a Hírős, tele van az együttes sikerének hírével. Ennél jobb bizonyítvány nem szükséges egy művészegyüttes turnéjáról. DETROIT (MTI) A nyugati hírügynökségek detroiti tudósításai vietnami hadijelentésekre emlékeztetnek. A Reuter szerdán reggel a következő mondatokkal kezdte beszámolóját: „Harckocsikkal és páncélos járművekkel támogatott ejtőernyősök vonultak be szerdán hajnalban a Detroit központjától északra fekvő lakónegyedbe, miután előzőleg az orvlövészek suru raze visszavonuiasra kény szerítette a rendőrséget. A fáj konfliktus három éjszakájánál eddig 33 halálos áldozata vai és a harcok folytatódnak. í rendőrség és a nemzeti gárdi tűzharcot vívott az orvlövé székkel: egy gárdista és rendő megsebesült, a rendőrség meg ölt egy 38 éves néger orvlö vészt. A húsz háztömbnyi terű létén tüzek füstfelhői emelked (Folytatás a 2. oldalon) A Nemzeti Gárda csapatai nyitott katonai teherautókon, harckocsikon cirkálnak a város utcáin.