Petőfi Népe, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-11 / 136. szám
1 Huszonöt éve irtották ki a nácik Udice lakosságát Paul Éluard ÍTÉLKEZÉS Szalutálás ítél az emberségről, Csizmák ítélnek sétáinkról, Ostobák ítélnek álmainkról, Ripőkök ítélnek a szabadságról, Ínség, jogfosztás ítél a gyermekekről. . Ó testvér, ítéltek testvéredről, Ölöm ítélt a legszebb arcról, A gyűlölet ítélt szenvedésünkről, De erőnket visszahívjuk: Mi ítélünk a gonoszról. Bán Ervin fordítása i4 találkozás elmaradt Dékány András és szülővárosa A Petőfi Népe június l-i száma egy kis színes hírben közölte Dékány András halálhírét. A könyvhétre megjelent „Robinson utolsó kalandja” című könyve most már gyászszalaggal átkötve búcsúzik szerzőjétől. A könyvtárban fellelhető könyvei a sok használat nyomaival mutatják írójuk népszerűségét. Irt regényeken kívül huszonkét rádiójátékot. Bábjátékát és színdarabjait sorozatosan játszották a fővárosi és vidéki színházak. Csínom Palkója és Zeng az erdő című darabja a kecskeméti színházlátogató közönség előtt is ismeretes. 1. A tanteremben olyan sötét volt, hogy fel kellett gyújtani a villanyt. A mindig jókedvű fizikatanár kinéz az ablakon, és biztatóan szól az osztályhoz: — Nem kell sokáig égetnünk a villanyt. Pár perc múlva eltakarodik az árnyék és besüt a nap. Műsoron kívül: ki tudja, hány perc alatt ér ide a Napról a fénysugár? A második pad szélén ülő okosszemű barna gyerek jelentkezik: — A fény másodpercenként háromszázezer kilométert tesz meg, tehát percenként 60-szor annyit.- Ez majdnem 20 millió kilométer percenként. Minthogy a Nap—Föld távolság átlagosan 150 millió kilométer, így körülbelül hét és fél—nyolc perc szükséges ahhoz, hogy a Nap fénysugara a Földre érjen. — Nagyon jó. No, hogy érzékelni tudjátok, milyen rövid idő alatt teszi meg a fény ezt a hatalmas utat, feladok nektek egy példát, amelynek pontosan nyolc perc múlva lejár a megoldási ideje. Meglátjuk, ki mennyire haladt addig. Figyelem! Egy kerékpáros elindul A helységből B helységbe... Az utóbbi időben mindig hamarabb ébredt, mint a felesége. Most is felébresztette a hajnali derengés. Az ablakon át látszik, hogy a fák tetejét már bearanyozza a napsugár. Nyújtózik egyet, s eközben hozzáért a felesége kinyújtott, lábához. Az asszony nem ébredt fel. A férj rámosolyog: „Milyen édesen alszik! így szeretem legjobban, mikor mély tüzű két barna szemére rácsukódik a szemhéja, mintha őrizné. így nem látja senki a szeme tüzét, csak én. Mert én éjjel-nappal, hunyt szemmel is mindig és mindenütt látom.” Kinyújtja a kezét és végtelen gyengédséggel megsímogatja az asszony fényes, sötétbarna haját. A két gép egymás fölött halad. A fiatalabb pilóta időnként átszól az öregebbhez, talán csak azért, hogy izgalmát leplezze: — Szép időnk van, Joe. — Remek, Bili. — Mikorra érünk oda? — Nyolc perc múlva. — Azért nem bánnám, ha már visszafelé repülnénk, Joe. — Látszik, hogy újonc vagy, Bili. Majd megszokod. Less olyan nap, hogy háromszor is felszállsz. Odaérsz, ledobod a csomagot és kész. A géped rendben van? — Kifogástalan, Joe. * — Mama, nézd, kisütött a nap! Az anya magához szorítja kislányát: — Talán ma szép napunk lesz. — Nézd csak, mama, ha a nap felé tartom a tenyerem, olyan, mintha égnének az ujjaim. Csinálj te is így, mama! S minthogy a mama csak néz rá mosolyogva, a kislány felemeli anyja kezét, s a nap felé tartja: — Csakugyan, mintha égnének az ujjaim. 2. — Lejárt az idő. Ki van kész? Az osztály felbolydul: — Ezt nem lehet ennyi idő alatt kiszámítani! Lehetetlen! A feléig sem jutottam. A tanár elneveti magát: — Pedig pontosan nyolc percet adtam. Ezalatt a Napból elindult fénysugár elért a Földre. Oltsuk el a villanyt! A terembe vékony csíkban, diadalmasan beáramlik az ablakon a fény. * — Jaj, ne csiklandozz! — kuncog az asszony, s közben úgy rándul össze a teste, mintha várná a folytatás. A férj átkarolja és magához szorítja: — A baba ne beszéljen! A baba még alszik. Tessék becsukni a szemecskét! Így. A fejet egy kicsit erre kell fordítani. Most jó, most benne van a Napban. Olyan a hajad, mintha lángolna, — Helló, Bili, hogy érzed magad? — Helló, Joe, remekül! Kár volt izgulni. Nem hittem volna, hogy csak ennyi az egész. — No ugye! Nézd csak, már teljesen fent van a Nap. A géped rendben van, Bili? — Kifogástalan, Joe. * ' — Mama, nyisd ki a szemed! — Mama, nyisd ki a szemed!! — Mama, nyisd ki a szemed!!! De a mama nem nyitja ki a szemét. Tenyerére rásüt a nap, s kinyújtott ujjai olyanok, mintha égnének. Homlokából lassan szivárog a vér... Józsa László Kevésbé tudott, hogy Kecskeméten született 1903. január 11-én. Innen indult kalandos életútja, amelynek során volt tengerész, gyári munkás, laptudósító, a felszabadulás után Budapest egyik kerületének elöljárója. Gazdag élettapasztalata tükröződik műveiben, ez teszi olvasásukat élményszerűvé. Színdarabjának kecskeméti bemutatója alkalmával hosszú idő után először járt szülővárosában. Csendesen szemlélődött. Kereste gyermek- és ifjúkora emlékeit. Volt valami keserűség is abban, ahogy szülővárosára emlékezett. A megyei könyvtár megpróbálta felvenni vele a régen elszakadt szálakat. Katona József születésének 170. évfordulója alkalmával Fenyvessiné Góhér Anna levelére a következő — a könyvtárban ma is őrzött választ küldte: „A sors úgy hozta, hogy régen elszakadtam Kecskeméttől. Külön regényt kellene írni arról, hogy egy fiatalembert mint száműz, mint üldöz el magától egy város. Ha elgondolom, vajmi kevés hirdette a szellem, a pedagógia és a társadalmi nevelés terén a múltban, hogy Kecskemét Katona József városa. Néhány lángoló hitű fiatal és ugyancsak néhány tanárember kivételével senki sem harso- názta ország-világgá Katona kecskemétiségét és a kecskemétiek Katona szelleméhez való közeledésének szükségességét. Gondoljuk csak el, mit jelent Goethe Welmarnak, holott nem is ott született, vagy Tolsztoj Jasznaja Poljanának! Kecskemét, sajnos, nem volt Katona József Weimarja! Valójában igen tragikus, hogy egy város, egy-két szabványos ünnepségen túl, nem használta ki — leszámítva az irodalombarátok lelkes kis körét — a legnagyobb magyar dráma írójához való közelségét. Magam sokszor csodálkozva néztem a messzeségből érthetetlenül a régi Kecskemét felé, hogy évről évre nem emlékeznek az Alkotóra akár a színházban, akár a szabadtéri Bánk bánnal. Talán elmondhatom itt: még az elmúlt időkben is csodálkozva néztem, milyen szomorúan kopott, megviselt maga a színház is, egyáltalában nem méltó Katona szülővárosához! Álltam megviselt színpadán, mint szerző és fájt látni a falak kopottságát, hallani a székek nyiszogását. Annál nagyobb meglepetést jelentett, hogy most — 1961. őszén — lejutva Kecskemétre, egy poraiból újjászületett színházat és Kecskeméten még nem tapasztalt Bánk bán előadást láttam! X műhöz, az íróhoz méltó keretben és na- gyon-nagyon megbecsülendő színészi játék tolmácsolásában rázta meg szívemet, lelkemet a felejthetetlen este színházi élménye. Talán Katona Weimarja lesz most már végre Kecskemét? Kívánhat mást a ma írója, mint éppen ezt az egyet?! Budapest, 1961. november 16, DÉKÁNY ANDRÁS“ Ezzel a levéllel nem szakadt meg Dékány András és szülővárosa könyvtárának kapcsolata. A József Attila-díjas író ismételten kifejezésre juttatta, hogy szeretne szülővárosa olvasóival találkozni. A megyei könyvtár az elmúlt őszi könyvhétre szerette volna meghívni. Az író akkor kérte, hogy halasszák a mostani könyvhétre kecskeméti szereplését, mert ekkorra remélte tizenötödik könyvének megjelenését Ügy volt, hogy a Televízió is fölvételt készít a szülőföldje közönségével találkozó Dékány Andrásról. A megyei könyvbarát bizottság is fölvette tervébe a többi között ezt a találkozót. Balázs Anna könyvheti ünnepségeink egyik szereplője az író- szövetségben találkozott Dékány Andrással, aki vele is megüzente, hogy lejön Kecskemétre, ha egészségi állapota megengedi. Ám közvetlenül a könyvhét előtti napokban telefonon tudtuk meg a feleségétől, hogy Dékány András éppen kórházi orvosi tanácsot kér, utazhat-e? Délután aztán maga az író adta tudtul, hogy orvosa „nem”-et mondott a kecskeméti útra. Remélte, hogy egy későbbi időpontban majdcsak sikerül a találkozás. Akkor még semmi sem árulta el, hogy milyen közeli a vég. A gyászhír alig néhány nappal ezután, az ünnepi könyvhét közepén érkezett. A megyei könyvtár igazgatónőjének az író özvegyéhez intézett részvéttávirata fejezte be a könyvtár és az író kapcsolatát, amely közvetlen szülőföldi találkozásra többé már nem vezethet. Joós Ferenc Weintrager Adolf: Leány, Hazavisz az ösvény Van egy falu, nagy folyón túl, messze, hol az életkeltő késve kél: mire szemét felnyitja kerekre, eke fordult, kisült a kenyér. A szokás ott vérben fogant törvény, melyben szilaj ükök lelke él. Bár pogány tűz parázslik a hamuban, termő erő az, nem holt erény. Nyáron arany asztagok a szérűn: izom pattog, rend dől, gép zenél. Víg hajrában hetykén versenyezve férfivá nő a suttyó legény. Havas esten pipán békéit vének kérdve szólva nyújtják a napot; tágítják a kincseskamra falát; gyöngyét szórja, ki füzért kapott! Oda suhan lelkem, ha elárvul, s anyaölért megfájdul a szív, hol kertalján hazavisz az ösvény, nyárfák zúgnak, kolomp szava hív. Él egy falu. forr, újul ott messze, hol zöld völgybe hűs ér csurdogál, pillés cipót süt a vén kemence, s tüzes borral itat a pohár. Baja, 1967. Blrlnyi József
