Petőfi Népe, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-11 / 136. szám
AZ IMPOZÁNS külsejű könyv (a címe: Tengerek fogságában) címlapjáról egy fájdalmas arc néz az olvasóra, a költő arca. A verseket olvasva ez az első benyomás csak erősödik bennünk. Félelem és düh, rombolás és rémület, jajszó és rettegés és mindenek előtt a halál jelenléte okózza, hogy a versekkel való ismerkedés közben elfárad az ember és elkedvetlenedik. Ez a hatás igazi költőre vall. Szuggesztív ereje a képi megjelenítés, sűrítés, s sokszor zsoltáros áradású hangvétel, a felesleges szavak kerülése, a nyelvi eszközök biztos kezelése alapján legjobb költőink közé kell sorolni Benjámint Erénye imponáló őszintesége is. Kitárulkozása, szépítésmentes magamutatása nem bántó, sőt: egyenesen lenyűgöző. Felébreszti az együttérzést. ELFÁRAD az olvasó a versek olvasása közben — mondtam — és elkedvetlenedik. Igen, mert a költőt csalódásai, keserű felismerései, szenvedései a világból mintegy kirekesztették, hogy eztán szinte csak a rosszat lássa, csak azt vegye észre és csak azt énekelje. Kiábrádulását, hiábavaló küzdelmeit, a tapasztalt közönyt és irigységet, a gőgöt, árvaságot, gyávaságot. Témái mellett jelzői is ilyen félelmetesen komorak: mocskos falak, barbár szertartás, hiú kín, koGondok és A szorongás költészete 1 Benjámin László új verseskötetéről mór szabadság, barbár massza, büdös kenyér, elsüllyedt világ, idült gyomorgörcs, idegen ég, stb. A költő saját énjét — életét, önmaga emlékeit, élményeit énekli és írja bele a versbe. Ha — mint most Benjámin — csupa sötét tónust, lehangoló sötét színt, megrázó kegyetlen élményt ad át az olvasónak, ezt el kell fogadnunk. Legfeljebb sajnálni tudjuk, hogy a „Hajnali karének” egykori költője ma nem lel semmi örömet a világban, e kötet tanúsága szerint. Egy világon kívüli, magányos mindentlátó ő, akit elűztek a Minden — Rosszak, hogy keserű felismeréssel elmondhassa magáról: „Cézárnak kellett volna lennem, nem ilyen Krisztus-epigonnak.” NÉHA csillan csak fel egy-egy alig látszó fénysugár a sorokból, ilyenkor a csendes munka öröme vigasztalja. Máskor mindig kopár, kilátástalan számára minden. Legfeljebb odáig jut el, hog? „Jó volna mégis hinni valamiben." Egyoldalú élet- és világlátása, sötétre festett képei, félelmet, rettegéstkifejező sorai, a szorongás költészetére jellemző halál-idézése sem kis- sebbíthetik azonban költészete értékét. Varga Mihály remények 8 f&E1 H A KECSKEMÉTI Katona József Színház bezárta kapuit. Másfél hónap alatt Baján megismétlik az évad bemutatóinak javát, azután a szokásos nyári szünet következik. A most lezáruló évad nem tartozik a különösebben sikeresek közé. Már csak azért sem, mert a kezdeti néhány emlékezetes bemutató után — legalább is ez a színházlátogató érzése — alábbhagyott a lendület, elmaradtak az átlagból kiemelkedő, a gyengébb produkciókat feledtető felívelések: a szenzációk, amelyek megragadnak az' ember emlékezetében, s amikor azt mondják: 1966/67-es évad, tüstént eszébe jut: — Igen, igen, akkor ezt meg ezt játszották!... Vessünk egy pillantást az évadra ebből a szempontból. A prózai műsor kiemelkedő produkciója volt mindenekelőtt az Elektra és a Vihar. Helyes volt műsorra tűzni A szerelem és a halál játékát, valamint a Boszorkányt irodalomtörténeti érdekességük miatt, s azért is, mert a színház kísérletező kedvét bizonyították. Az irodalmi értéket és a produkció színvonalát tekintve azonban a két utóbbi bemutató már nem nyújtott többet az átlagnál. Más okok miatt ugyanide kell sorolni a Pillantás a hídról-t is. Ezeken kívül még két prózai bemutató volt: Az Egérút és a Szeretni tudni kell. A zenés műfajban a modernizált Bunburynek kellett volna a szenzációt jelentenie. A kudarc tanulságos: a magyar közönség úgy látszik igényesebb a szövegkönyv iránt a könnyű zenés műfajban is, s ezért a külföldi sikerek nálunk nem feltétlenül aratnak tetszést. Másrészt viszont eleve erején felüli feladatra vállalkozott a színház ezzel a bemutatóval, mert nem állt rendelkezésére sem kellő számú színész, sem pedig megfelelő létszámú és felkészültségű zenekar. Jobb szövegkönyv nem ártott volna az Éjféli randevúnak sem, bár ez a darab nagyobb közönségsikert aratott. Kellemes volt, de nem emlékezetes a Szegény kis betörő. Az előadás színvonalát tekintve végül csupa jót mondhatunk a három operettről, elsősorban a Viktóriáról, azután az Ördöglovasról és a Nyitott ablakról. Voltaképpen ezek jelentették azt a bizonyos felélénkülést időnként, amit más vonatkozásban szerettünk volna számonkémi _a színháztól. A felsorolásból is látható tehát, amit az előbb mondtunk: nem volt, kevés volt az emlékezetes esemény az idei évadban. S még ennél is nagyobb hiba, hogy a bemutatók java inkább az évad elejére esett. Jogos az igény tehát, hogy megfontoltabb legyen a darabválasztás, jövőre jobb műsorpolitikát kell folytatnia a színháznak! UGYANERRE a következtetésre jutott a színház vezetősége is. Az idén eltértünk a szokásos évadvégi összefoglalók módszerétől. Megkértük Radó Vilmos igazgatót, hogy afféle kerékasztal beszélgetést folytassunk a színház gondjairól és reményéiről, terveiről a következő évadra. Kívüle részt vett a beszélgetésen Turián György főrendező és a megyei tanács vb művelődésügyi osztálya képviseletében Tövis Ferenc osztályvezető, valamint Gila János népművelési csoportvezető. Nem térhetünk ki az érdekes és sokoldalú vita minden részletére, hiszen a közönségszervezéstől a kórus tagjainak anyagi helyzetéig sok mindenről szó esett.. A fontosabb kérdések azonban a színházkedvelő közönség elé kívánkoznak. Az egyik az, hogy a gazdasági élet irányításában bekövetkező változások erősen foglalkoztatják a színházi élet vezetőit is. Hiszen nálunk nagy ösz- szegű állami támogatással működnek a színházak. A támogatás mértékének, hogyanjának kérdései még nem dőltek el, s mint ilyenkor lenni szokott, sok szélsőséges álláspont követeli most a beleszólás jogát. A vidéki színházak számára sorsdöntő, hogy mint alakul a tájelőadásokra vonatkozó kötelezettség. A kecskeméti színház eddig évente 190 tájelőadást tartott. Ebben az évadban húsz- szal kevesebbet, de a csökkenést a saját felelősségére engedélyezték, azzal a megkötéssel, hogy a bevételi tervet yáltozat- lanul teljesítenie kell. Vállalták, teljesítették. (Pedig a kötelező 4300 forintos előadásonként! átlaguk a legmagasabb a vidéki színházak között. S még valamit: a többi színháztól eltérően a falusi színpadokra fele annyi zenés produkciót visznek, mint prózát!) AMINT AZONBAN mindinkább növekszik a vidéki közönség igénye, fejlődik ízlése — nem utolsósorban a televízió versenye, pontosabban: ízlésformáló hatása miatt — mindinkább kérdéssé válik a tájelőadások létjogosultsága is. A csöppnyi színpadokról van szó, a kis falusi kultúrházakban. Itt a legjobb szándékkal sem lehet olyan előadást produkálni, mint a technikailag jól felszerelt, tágasabb színpadokon. Járhatóbb útnak, a színház, színészek és közönség érdekeinek egyaránt megfelelőbb megoldásnak látszik a közönség utaztatása. Nem kellene ezért lemondaniuk a színházról a távol lakóknak nem. Akiknek messze esik Kecskemét autóbusszal is, azoknak megtartják az előadásokat olyan művelődési házakban, mint a kiskunmajsai, a ti- szakécskei, a dunapataji stb. Itt teljes értékű előadást kaphatnak. A vidéki színházak másik nagy baja — ami szintén a tájkötelezettség következménye — a korlátozott műsoridő. Hiába megy egy darab átütő sikerrel, elejétől végig telt házzal, ha az előre megállapított időpontban, két, vagy három hét múlva le kell venni a műsorról, hiszen már le vannak kötve a vidéki fellépések. Egy fővárosi színház megteheti, hogy százszor játszik egy művet, vagy csak háromszor, ha megbukott. A vidéki színház sohasem. Se kevesebbszer, se többször. Pedig a rugalmasabb és merészebb műsorpolitikának ez előfeltétele. TERMÉSZETESEN tisztában vagyunk vele, hogy a vidéki színháznak sok szempontból mások a feladatai, mint a fővárosiaknak. De a tájelőadások rendszerének bevezetése óta sokat változtak a körülmények vidéken is. Az igényesség, az ízlés imént említett fejlődése előbb-utóbb szükségessé teszi a jelenlegi gyakorlat felülvizsgálását. Itt csak közbevetőleg jegyezzük meg, hogy az efféle töprengések a színháziak részéről éppenséggel nem jelentik a nehézségek elől való menekülést: nem a kényelmesebb megoldásokat Bodóczky István Iinóleummetszete keresik ezzel. Bizonyíték erre az a sikeres próbálkozás, amibe az idén fogtak a szakszervezet támogatásával. Az úgynevezett fehér folt brigádokról van szó. Megszerveztek két brigádot, akik akár még tanyai iskolában is felléphettek ötletesen összeállított irodalmi műsorukkal. Kétszeresen értékes kezdeményezés. Eljuthatnak bárhová, másrészt a témaválasztásban szabadon igazodhatnak a közönség igényeihez. Hiszen önáltatás volna azt hinni, hogy az Élektra vagy a Vihar ilyen helyen is sikert aratna, ha egyáltalán e’őadható volna. Talán-talán ez a sikeres ötlet elindítója lesz további kísérleteknek. Elképzelhető, hogy később még sokoldalúbban kell igazodni a közönség rétegező- déséhez. Már volt szó kamaraszínpad felállításáról, de a jelek szerint Kecskeméten még nem érett meg rá a helyzet. Ám az is biztos, hogy nem sokáig várat magára a „második színház”. A hatás kölcsönös; a közönség igényei ösztönzik a színházat, a színház működése pedig formálja a közönséget. SOK SZŐ ESIK mostanában folyóiratokban, az országos lapokban a színházak helyzetéről, a műsorpolitikáról, s a magyar dráma jövőjéről. Két tényt ezzel kapcsolatban: Kecskeméten nincs, nem volt színházi válság (említettük, hogy ilyen gyengén sikerült évadban is teljesítették a pénzügyi tervüket, volt tehát közönség). A másik: színházunk merészen kivette részét évek óta a drámairodalom támogatásából. Számos ősbemutatót vállalt. Ezt gyakran szemére is vetették. „Nem kellett volna.” „Nem látták előre, hogy rossz? ...” A szemreányás csak módjával jogos. Valóban, az esetek egy részében már az első próbákon előre vetette árnyékát a bukás. Csakhogy akkor már késő (hiszen mondtuk, hogy a tájkötelezettség azt jelenti: soha sincs tartalékidő). Ám a teljes igazság az, hogy a megírt drámáról csak előadott dráma korában válik el végérvényesen, mit ér. Miért kell vállalni akkor hát a kockázatot? Mert ha valamennyi színház vezetősége így gondolkozna, hol találnának színpadot az új művek? Ha pedig nehéz színpadhoz jutni, nem is születnek új művek. A kecskeméti és a Bács-Kis- kun megyei közönség szerencsére megérti ezt a törekvést, any- nyira mindenesetre igen, hogy kitart, s nem állítja anyagi nehézségek elé a színházat. Megérti, hogy az irodalom csúcsai sohasem magányosak; ahhoz, hogy nagy művek születhessenek, sok tiszavirág életű munkának is helyet kell adni. S még valami magyarázza ezt a jóindulatú érdeklődést: a máról szóló művek, ha nem is foghatók a világirodalom nagy alkotásaihoz, akkor is megragadják a mai közönséget. VÉGÜL NÉHÁNY szót a következő évadról. Mindenekelőtt a művészi munka egyik alapvető feltételiről, a társulat helyzetéről. Néhányan megválnak Kecskeméttől, a legismertebb művészek azonban szerződtek a következő évadra is. Üj rendező jön, Pethes György, a budapesti József Attila Színháztól. A társulat új tagjai: Forgács Tibor Kaposvárról szerződik hozzánk, Horváth László Békéscsabáról. Üj bonvi- vánunk is lesz: Juhász Tibor. S Kecskemétre szerződött a főiskoláról a Sellő a pecsétgyűrűn című filmből már népszerű Szabó Tünde. Fő vonásaiban a műsorterv is készen áll. Az évad októberben a világhírű My fair Lady-vel kezdődik, valószínűleg Galambos Erzsi vendégfelléptével. A további zenés műsor: a Mágnás Miska, Strauss Denevér-e; azután egy másik Strauss-mű mai változata, Két éj Velencében címmel; az Aszlányi Károly regénye alapján készült Amerikai komédia című zenés vígjáték; a Pesten nagy sikerrel futott Kaktusz virága; végül a Baján most bemutatásra kerülő Egy csók és más semmi. A prózában igen érdekesnek ígérkezik Papp Károly Mózes-e, továbbá Ben Johnson világhírű műve, a Volpone; Miller nagyszerű drámája, a Bukás után (Pesten Bűnbeesés után címmel adták elő); végül Jókai Aranyemberének színpadi változata. Nem végleges terv szerint november 7-e tiszteletére Fagyejev • Tizenkilencen című regényét viszi színre a Katona József Színház. BEFEJEZÉSNEK hagytuk, mint a jónak és izgalmasnak ígérkező évad egyik szenzációját: Raffai Sarolta művét. Raffai Sarolta a színház felkérésére írja első drámáját nagy sikert aratott Egyszál magam című regényéből. Valóban elismerést érdemel a színház azért, hogy a kitűnő kalocsai írónőre felfigyelt és siet megszerezni első színpadi bemutatóiának a jogát. Mester László
