Petőfi Népe, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-25 / 148. szám
A titkár szobájába beszű- hogy dresszírozom őket Csak — De én ezzel nem szoktam rődött a délutáni nap- a gumi bot kéne! — kiabálták előhozakodni. És hozzájuk sem fény. A kinti zaj is belopako- utánam az asszonyok, amikor fordultam soha, habár tudom, ott. Nem túl zavaróan, csak munkára noszogattam őket. Há- hogy segítenének. Ez az én |y köznapi módon, megszokot- rom éve pedig, mivelhogy el- ügyem, az én bajom, nekem n, hogy érezzék itt bent is a érte a negyven forintot a mun- kell kikecmeregni belőle. ! nti világot. A titkár Ismerte kaegység, már nem tudtak — Az iskolai végzettsége? 1 az ablakon ét érkező han- semmit mondani. Rám uszítot- — Tanítói oklevél, de sose s okat. És nem szívlelte őket, ták a járási népi ellenőröket, tanítottam, egy hónapot se. ;y idebent. Ezért is leskelődött Nem találtak szabálytalanságot. Azaz mindig csak tanítottam, ilytön kifelé. Mintha menni De a falu a szájára vett. Még neveltem, de sose iskolásokat, karna utánuk. Ki a mezőre, az a barátaim is kezdtek elhúzód- Ugye, nehéz eset? Mit is lehetrszágútra, a földekre. )e most még nem le- , r betett. Fegyelmezte ar- F. TÓTH PA L át ahogy rám nézett, ne kezdeni egy ilyen semmihez sem értő emberrel?-*• Mióta párttag? s válaszolgatott kér- ■ -m -m — Harminckilenc óta. (léseimre. Túl voltunk A A A I T R Azt a néhány évet lea manapság kötelező jf fb 'W9'W ffe B jf T CJ számítva az ötvenes feketén, sőt a páncél- hm jj I lila w |n években, de azt is igaszekrényben őrzött ba- -*■ »WivllvU zodták. rackpálinkából is kós- — A kerületében tűdtől tam már. ö csak egy nak-e magáról? gyűszűnyit ivott — ma még ve- ni tőlem... Hetenként haza- — Csak annyit, hogy léte- zetek, mára elég volt! —, ud- utaztam, ez tartotta bennem a zem, hogy vagyok. Amolyan variasságból kínált és koccin- lelket. Egyszer aztán már nem tartalékos. A lerokkant center- tott velem. Egymásra néztünk, kellett visszamennem. A kór- csatár. Jó lenne már a hátvéd mintha latolgatnánk, mivel is házban ébredtem fel. Két hó- posztián is. Ha lehetne vala- szeghetnénk be természetes mó- napig feküdtem mozdulatlanul. j10j J— a beszélgetést. Udvariasan Ha nem tudtam volna, hogy ... illő legyen életveszélyben forgok, még jól Csend. A titkár jegyez. Aztán is esett volna az a csend és nem ígér semmit. Majd utánanéz, mit is lehetne tenni az er- ^ . _ ... . dekében, mert tennie kell, az — És azóta mi van a szövet- nem vitds csak a módját megkérdezte csendesen jgen nehéz. Egy csendes nyugodt hely. Szívbeteg ember- Már a hatvan forintnál nek való. Olyannak, aki már tartanak. Jó a vezetés, elisme- meghúzhatná magát, élhetne le- rem. Ez már az ő érdemük. Tu- rokkantosítva is, de ezt nem dók róluk mindent. Néha, csak bírná ki. Dolgoznia kell. Vala- úgy pihenésképpen kiutazom hol. mT _ , , ,, , . . . hozzájuk. Szívesen látnak, még N'hi: a tanácsaimat is meghallgatják, szén végeztünk mar, de nem akarnak fogad_ azért visszaereszkedtem a ké- , semmiiyen pozícióba. Azt nyelmes fotelbe, amely most m^ndják eljárt felettem az id6. L^n .aií Rugalmasabb vezetési módsze- tartoznek regtol fogva. S aki ^ kellenek és nagyobb szak. lőtt az volna az idegen. Vagy értejem De bogv m£g raktáros- kár. csak azért, mert egy közönséges 6 székre ült, s azon is kissé mereven, katonásan, várakozóan. dón és barátian, hogy az elköszönés. Akkor nyitott be egy ember nFuSalom. az aitón. Alacsony, ötven év körüli, zömök, férfi volt, és nem látszott rajta semmi feszélye- zettség. A titkár hellyel kínálta, majd felém fordult. — Azt hiszem, nem fog zavarni. Maradjon csak — s ma- rasztalóan tekintett rám. kezettel? a titkár. ÍZ- ezet fog Pusztai Sándor, és elmegy. Nem kér, nem követel. A tartása egyenes. Nézünk utána elgondolkozva. — Nem haragszik, hogy itt marasztaltam? — kérdi a tit— Hallgatom az elvtársat — mondta a titkár. — Kérem — kezdte el akadozva a férfi, aki Pusztai Sán— Most miből él? ]fc| ég táppénzes vagyok, de már nem sokáig. Utána kell néznem valaminek. De hát oda nem mehetek visz- sza, ezek szerint. Az utcáról nem vesznek fel sehol senkit. Mit is mondanék, ki vagyok, mi vagyok. Ha akarnák elhinnék, ha nem, nem... Elhallgatott, mintha azt latolgatná, folytassa-e. De az is lehet, hogy csak a szava akadt el az erős felindulástól? — Belátom, nem szakmám nekem a mezőgazdaság. Ezt vetették mindég a szememre, ha nem egyezett a véleményünk. És elég sűrűn nem egyezett. Különösen eleinte. Amíg laza volt a munkafegyelem. Azt is kiszimatolták, hogy rendőrtiszt voltam valamikor. Rámfogták, nak se lennék jó, azt nem hi- — Már hogy is haragudnék, szem- sőt köszönöm. Nagyon tanulsá— És mihez értene, vagy mi- gos volt számomra is ez a béhez érezne vonzalmat az elv- szélgetés. társ? — Gondoltam, jobban érdekli — Nehéz kérdés. Tényleg majd, mint egy magamfajta dór néven mutatkozott be az rendőr voltam a felszabadulás funkcionárius élete — mondta előbb —, ne haragudjon, hogy után. Akkor oda állított a párt. némi öngúnnyal hangjában. S feltartom, de hívatni tetszett, és Aztán jött ott is a nehéz idő- már nyúlt is a telefon után. én eljöttem. szak... Egy üzemet hívott, az igazgatót — Igen, igen. A múltkor N- T ehajtja fejét, gondolko- vagy a személyzetist' ben jártam és ott hallottam az dik, majd neveket említ Egy viszonylag békésebb elvtársról. Azt mondták ott a Országos neveket, akikkel együtt munkahelyet keresett egy meg- járásnál, hogy hozzánk költő- volt bebörtönözve a személyi rokkant csatár, egy pályára kí- zött. Itt él a mi vidékünkön, de kultusz éveiben. vánkozó tartalékos számára, nem tudunk magáról. Nem Jelentkezett még nálunk. Azt is mondták, hogy jól ismerik, használható elvtárs, így mondták, ne hagyjuk parlagon. — Hát ez kedves, hogy így törődnek velem. Pedig ők rúgtak ki félig-meddig. Azaz, dehogy, szívtrombózist kaptam, ráment az egészségem, majdnem az életem is a sok veszekedésre, vitára. Lehet persze, hogy nekik volt igazuk. De amikor írtam nekik, hogy most már felgyógyultam és dolgozni szeretnék, ha valami könnyebb munkát tudnának adni, azt üzenték, hogy minden helyet betöltötték már. Dolgozatokból Az oktatási év végén kiosztják a bizonyítványt, s pihenni térnek a dolgozatfüzetek, melyekben ez évben is bőséggel akadtak kisebb-nagyobb, derűt keltő írások. Ezekből idézzük az alábbiakat: Rákóczit a németek nevelték és német nőt is vett feleségül, de mindez csak részben sikerült. őseink sem éltek haláluk napjáig, mert rendszerint előbb a csatában elestek. * A csontváz olyan ember, akinek a belseje van kifordítva és külseje nincs sehol. * A sztetoszkóp olyan kémcső, amellyel az orvos a beteg mellébe néz a fülével. • Fagypontnál a higany visszahúzódik egy olyan helyre, melyet nullával jelölünk. Caesar egyik kezével felemelte a kardot, a másikkal rákiáltott katonáira: előre a győzelemért! Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy lakosai másutt laknak. • A klinika olyan ház, ahová az ember azért megy be, hogy megszülessen. • Arany János 1817-től 1882-ig született. * V. László egy ballada, amelyben V. Lászlót feldolgozták. • Dugonics Titusz a hátsóját a falnak támasztotta és azon felmászott. A puszitizmus csehországi társadalmi mozgalom. * A hisztériás énekeket lantosok adták elő. »vgfiusn íi/jviab; Panner László: Kompozíció. Amikor Kiskunfélegyházára figyelt az egész ország... Otven évvel ezelőtt, 1917. nyarán a békevágy egyre erősebben jelentkezett hazánkban. Magyarország népe már harmadik éve volt szenvedő alanya a borzalmas világégésnek. Katonáink idegen érdekekért vérez- tek, a hátország lakossága az uraik hasznáért nélkülözött. A gyalázatos háborút azonban nyíltan bírálni politikai rendezvényeken nem lehetett Legalábbis így volt ez 1917. tavaszáig. Az orosz forradalom nyomán azonban a hatalmon levők kénytelenek voltak némileg enyhíteni az elnyomást. Ebben a megváltozott légkörben elérkezett az idő, hogy végre megtörjön a jég, és elsőnek valahol kimondják: elég volt a háborúból! Kiskunfélegyháza lakossága nem sejtette, hogy éppen náluk kerül sor e sorsdöntő lépésre. A városban 1917-ig nem is volt túlságosan élénk a politikai tevékenység. A lakosság jelentős része azonban híve volt a függetlenségi gondolatnak és az erről elnevezett pártnak, melynek élén Károlyi Mihály állott. Éppen ezért nagy örömmel fogadták a hírt, hogy június végén az országos „Függetlenségi és 48-as Párt” vezetősége lejön hozzájuk és népgyűlést tart. Már június 17-én megjelentek a gyűlésre felhívó falragaszok. A város lakossága nagy előkészületeket tett a vendégek méltó fogadására. Eljött a nagy nap, június 24-én a déli vonattal érkeztek a párt vezetői Pestről. Sokezres tömeg várta őket az állomáson. Lelkes fogadtatásban részesültek Károlyiék, miközben a függetlenséget, a demokratikus választójogot és a szabadságot éltető kiáltások hangzottak el. A tömeg szíve legmélyén élő vágy: a béke követelése azonban ekkor még nem harsam fel a jelenlevők ajkán. A hatóság ezt a jelszót üldözte eddig a legjobban, s érthető, ha sokan féltek attól, hogy e „tiltott szót” nyiltan kiáltsák. Megkezdődött a gyűlés. A fő szónok: Károlyi Mihály, ö szólalt fel elsőnek. A néhány hete megbukott Tisza-reakció kormányának bűneit leplezte le. Nemcsak belpolitikai kérdésekkel foglalkozott azonban, hanem az eddig nyilvános népgyűléseken alig érintett külpolitikával is. „Békét akarunk!” — kiáltotta világgá. A jelenlevők az első másodpercben talán megdermedtek e szokatlanul bátor szavak hallatán. De már a következő pillanatban dörgő lelkesedéssel ünnepelték a szónokot. Percekig tartott a tapsvihar, valahányszor Károlyi elítélte a hatalmon levők háborús politikáját, és kifejezte békevágyát. Sűrűn viharzott a taps, hiszen a béke melletti állásfoglalás volt a nagy hazafi beszédének központi gondolata. A hatalmon levők arcába vágta: „Nem bánom, ha megköveznek is érte, de kimondom, hogy ezért a háborúért a felelősséget nem vállalom.” Vádolta a bukott Ti- sza-kormányt, amiért oly aktív szerepet játszott a háború kirobbantásában. Ország-világ előtt kinyilvánította felelősségüket a sok magyar vér ontásáért. Támadta azt, amit akkoriban pedig Bécs és Budapest hatalmasai szentnek és sérthetetlennek tartottak: a német szövetséget. Beszédében hangoztatta, hogy hazánkat idegen, német érdekekért sodorták a vérengző háborúba. Károlyi Mihály kifejezte a magyar népbe vetett bizalmát. „El kell jönnie a demokráciának, és ha a mi magyar népünk kezébe veszi sorsának irányítását, többé ilyen véres kalandba nem fogják sodorni.” Ezzel függött össze beszédének legfőbb belpolitikai vonatkozású követelése: „Azokat, akik a háborúért felelősek, többé ne engedjük vissza a hatalomba!” Itt a Tisza-reakcióra célzott. (Az akkor hatalomra jutott Eszter- házy-kormány álláspontja még nem volt egészen világos. Sokan — így Károlyi is — ekkor még bíztak abban, hogy a nép nyomására ez az új kabinet lépéseket tesz a németekkel való szakítás és a béke érdekében. Sajnos, hamarosan csalódni kellett ebben is.) Károlyi beszédében körvonalazta a nemzetközi békére vonatkozó elgondolásait is. Kifejtette, hogy a militarizmusnak többé egyetlen országban sem szabad megmaradnia. A nemzetek egymás iránti megbecsülésére, a hódításról és a hadisarcról való lemondásra van szükség. Kifejezte a népek háborúellenes harcába vetett hitét. „A béke megteremtésére — mondotta —, arra, amire képtelennek bizonyult a diplomácia, én képesnek tartom a népeket." Károlyi Mihály beszédét Kiskunfélegyháza népének tomboló lelkesedése köszöntötte. Utána felszólalt a kerület országgyűlési képviselője, a függetlenségi és 48-as Holló Lajos. Ő is élesen támadta a reakciót és követelte a demokratikus szabadságjogokot. A külpolitikai kérdésekkel azonban nem foglalkozott. (Ügy látszik, pártvezérének: Károlyi Mihálynak bátor szavai őt is kissé meglepték.) A kiskunfélegyházi beszéd azonbas nemcsak a városnak
