Petőfi Népe, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-25 / 148. szám

1981. június 25. vasárnap

5. oldal

Feltámad az ősi hangszer?

'Wfe, napfény, levegő

Tixxauffalli határában, az wstvántanya mélyén olajfák ölelik a kis hajlékot.

Mindössze egy különös ismertető jele van a portának: a kamra, amelyben kis gépek és míves szerszámok sorakoznak: faeszterga, gyalupad, fúrók, vésők, reszelők.v Festékek ibrikekben, ragasztók és gyanták.

Bársony Mihály 52 éves tsz- tag tLZ Alkotmányban dolgozik, a kőművesbrigádban. Azonkívül? Messze földön ismert muzsikáló ember és az országban egy azon kevesek közül, akik isrtiaík az ősrégi magyar hang- szerszáflP, a tekerő, vagyis nye- nyere #1kait. És ő az, aki készíti n*a is ezt az ősi hangszert. Talán egyedül foglalkozik vele az országban.

A legfortélyosabb mester is büszke lehetne a műre, amely itt fekszik Bársony Mihály ölében. Menten fel is csendül rajta a nóta: „Vadkörtefa fehéret virágzik...”

— Azért ezt a „vadkörtefa” nótát tekerem rajta, mert ez a kerék, tessék ide tekinteni, abból van. Száraz vadkörtefából. Ügy találtam fel, hogy mikor egyet csináltam, nem kaptam

más száraz fát, csak vadkörtét. Ez vált be legjobban.

Hozzákezd újból. Jobb kezével tekeri a forgó részt, amely a recsegő hangot csalja ki a gyönyörűen készült dobozból, bal kezével pedig boszorkányos gyorsasággal nyomkodja a billentyűzetet

Folyik a nóta a bűvös szekrényből, mozdul az ember lába, lobban a ritmus és men^ ten feléled a jókedv.

— Egész lakodalmakat muzsikáltam már végig vele. Egyedül, vagy két klarinéttal. Ehhez nem alkalmas ám akármilyen klarinét, csak az „Esz”, annak a kottaberendezése van vele összhangban — magyarázza szakszerűen.

— Hányat készített már belőle?

Számol kicsit az ujján:

— A háború után fogtam új ból hozzá. Vélem, hogy ez a tizenötödik azóta. Sok került belőlük a Néprajzi Múzeumba, meg dr. Sárosi Bálint, az Akadémia népzenekutató csoportjának vezetője rendelt már több ízben. És zenetudósok, gyűjtők Nem győzöm csinálni, higgye el.

Különös hangszer, sokan csak hírből ismerik, vagy talán úgy sem. Honnét ered? Mi a történelmi sorsa? Már a X. században írnak róla, első rajzos ábrázolása a XII. századból való. Nyugati eredetű kódexekben fordul elő először.

Franciaországban a XVIII. ^században királyi udvarok kedvelt hangszere, hangversenyeken virtuózok muzsikáltak rajta zenekari kísérettel. Aztán leha- nyatiik a híre-neve. A XIX. században már csak koldusok, vándoremberek muzsikálnak vele, járva az országot. Azonkívül a szétszórt tanyavilágnak úgyszólván egyetlen zeneszerszáma.

S mit tesz a humor és a jókedv, ha elemében van?

— Hallgassa csak!

És kicsalja a cifra hangszerből a legdivatosabb beat- dalt: Isten veled, édes Piroskám ...

Végig, maradéktalanul.

— Hiszen ha volna táncdal- kottám. De nincs ...

Ennek a tanyán élő egyszerű parasztembernek bámulatos érzéke van a zene és a hangszer iránt. Egyrészt a technikai készsége hökkenti meg az embert, amikor a hangszer 90 darabból álló alkatrészeit tizedmilliméte- res pontossággal kiesztergálja a különféle fajta és más-más hőfokon szárított vadkörte-, fenyő-, fűz és isten tudja hányféle fából. Másrészt pedig any- nyira finom a zenei érzéke, hogy felhangoláshoz általa használt normál A-hangot megszólaltató sípot is ő maga esztergálta keményfából.

Lehet, hogy általa újból feltámad az ősi hangszer? Nincsen új a Nap alatt. Bátran gondolhatunk arra, hogy ez az egész zenekart helyettesítő hangszer megállná helyét ma is a táncos termekben.

Balogh József

Sokan felkeresik a Tiszakécske melletti Kerekdomb strand- janak termalvizű medencéjét. Különösen azóta, hogy — az évszaknak megfelelően — a nap is melegebben árasztja sugarait.

„Wir lemen deutsch” — felelik a képen látható diáklányok magyarul feltett kérdésünkre. Vagyis: németül tanulnak. Jól ösz- szekapcsolják a kellemest a hasznossal, mivel néhány nap múlva felvételiznek a Budapesti Felsőfokú Külkereskedelmi Szakiskolán.

szövetkezet valóban meglepetésnek számított még az edzett nyomozók szemében is.

De hogy jutott eszébe Kokénak és társainak éppen ezt a nehéz és ráadásul szigorúan büntetett „ipart” választani?

Koka esetében a válasz egyszerű. Ahogy a színházi kritikusok mondják: minden vágott a képbe, Koka hű maradt önmagához. Az aranypénzverés ideája régen megfogamzott benne a spekulánsokkal való érintkezés során, akik féltek nagy ösz- szegeket takarékpénztárba tenni, inkább szerették volna nemesfémbe fektetni a pénzüket. Hol az egyik, hol a másik fordult Kokához azzal a kéréssel, hogy szerezzen nekik cári tízrubelest. Valahogy éppen ennek volt a legnagyobb hitele. Koka nem tudta mindig kiszolgálni a megrendelőket, igazi cári aranyakat egyre nehezebb volt szerezni. így ötlött fel benne: nem lehetne-e házilag berendezkedni a tízrubelesek előállítására? Micsoda üzlet, és majdnem kockázatmentes!

Forgalomban levő szovjet pénzt hamisítani Koka soha nem mert volna és másoknak sem tanácsolná. Nagyon gyorsan a vádlottak padjára lehet vele kerülni. Viszont a cári pénz hamisítása más. Itt mind

a két fél, aki vesz és aki elad, titokban dolgozik, s nem avatkozik durván az állam jogaiba. A leleplezés veszélye a vevő részéről elenyészően csekély. Igaz, megeshet, hogy beverik az eladó pofáját, de ez Koka véleménye szerint egyáltalán nem veszélyeztette az tizem rentabilitását. Csupán arra kell vigyázni, nehogy magánpraxist folytató fogtechnikusba botoljanak, aki a tízrubelesből fogat készít.

Hogy miért éppen tőlük kellett félni, az a továbbiakban kiderül.

Az ötlet megvalósításához szüksége volt speciális ismeretekkel és műszaki tapasztalatokkal rendelkező emberekre is. Nyikoláj Nyikolajevics Kazin kitűnő szimata révén hamarosan elő is kerítette a megfelelő harcostársakat.

A Vésnököt gyorsan megdolgozta.

A Vésnök útja a pénzverdéig nagyon bonyolult. őszintén szólva az a fiatal elvtárs az operatív csoportból, aki az ügyet nyomozta, sehogy se tudta megérteni, miért lett ebből az emberből bűnöző.

(Folytatása következik.)

Dunáméntiekkel a Körös partján

Huszonnégy személygépkocsi szélvédőüvegén ugyanaz a papírembléma. — Egyébként: ahány kocsi, annyi márka. Mégis, az emblémán túl más is ösz- szefűzi ezeket: tulajdonosaik a kalocsai járás mezőgazdászai, tsz-elnökei, állatorvosai. Es valamennyien a helyi agrárklub tagjai. Az embléma felírása is ezt adja tudtul — az országút vándorainak.

A konvojba szerveződött kocsik nem sokkal reggel 5 után indultak útnak. Másfél óra múlva már a kecskeméti zeneiskola előtt sorakoznak. Félórás pihenő, lehet reggelizni. Utána irány: Szarvas. Végig .a nyárfák, akácosok szegélyezte műúton. Itt már e sorok írója is kísérője a kerekeken robogó klubnak, Ta- nyi János, a járási mezőgazda- sági osztályvezető „vezérkocsijában”.

— A múlt év őszén alakult klubnak ez már a második kirándulása — lelkendezik a mellettem ülő Bakos Béla, a klub titkára, egyébként járási öntözési főmérnök. — A kocsikban lehetnek vagy kilencvenen. Csak három gazdaságból nem jöttek.

Ilyenkor látni, hogy milyen szép számmal dolgoznak már agrárszakemberek, egyetlen járásban is.

Az Öntözési és Rizstermesztési Kutatóintézet — rövidített neve: ÖRKI — nemcsak országos, hanem európai hírű, mivel a KGST megbízásából végeznek itt öntözéses növénytermesztési kísérleteket. Ezekkel kíván ismerkedni a klub, amelynek nyilvánvaló a konkrét célja: a kalocsai járásban 15 ezer hold az öntözhető termőföld, a megye hasonló adottságú területének az egynegyede.

Nemcsak hasznos, kellemes látványt is nyújt a Hármas-Körösre épített duzzasztómű, Bé- késszentandrás határában. Három méter magasból zuhog alá a víz. Persze a Horthy-korszak beruházói annak idején nem gondoltak a vízi energia kihasználására. A létesítményt 1942- ben avatták.

A Körösök jelenléte lépten- nyomon érezhető ezen a tájon, ide-oda kanyarog a folyó, hajlatai között ezer holdas rizsföldek csillognak, töményzöld kukoricatáblák, érlelődő gabonák.

Kísérőnk, kalauzunk, s fáradhatatlan tájékoztatónk a még fiatalnak nevezhető Tóth József, tudomáríyos kutató közvetlen, barátságos ember. Már elet szavaival érdeklődést tud kelteni.

Karavánunk viiianyp*sz- tor-huzalokkal elkerített parcellák közé fut be. Legelésző növendékmarhák, kaszáló emberek, a sorok végén a kaszafenés gyerekkori emlékeket idéző, ismerős hangja. A fehér here ezernyi apró virága illatozik. Pillanatra lehunyom szemem: ez maga az idill. De a kutató szava a jelen gazdasági tennivalóira figyelmeztet: a legelők gondos, hozzáértő ápolása, hatalmas tartalékokat rejteget. Számok töltik be a levegőt. Lehetetlen mind megjegyezni. Talán csak annyit, hogy itt egy liter tej takarmányköltsége 74 fillérbe kerül. Feleannyiba, mint ahol csak abrakoltatásra rendezkedtek be.

S mi minden van még, ami új feladatokra serkent mostani mezőgazdálkodásunkban! Például az újfajta kapáslucerna, amely elnevezés itt „fából vaskarika”, mivel hogy nem kell kapálni. A lucerna-sorok közé ugyanis füvet vetettek, s ez olyanfajta csapadékszabályozó szerepet tölt be, amely szinte abszolút biztonságossá teszi az eddig kockázatosságáról közismert magfogást. A gazdászok is alig hisznek a fülüknek, amikor hallják, hogy itt tízszeres hozamot értek el, mint a hagyományos magtermesztésnél.

Szinte lángot vet az érdeklődés, amikor a legkülönbözőbb — hazai és jugoszláv — kukoricahibridek, a takarmánycirok és a szudáni fű kísérleti parcellái között megállunk. Ezek olyan mennyiségű abrakhozammal kecsegtetnek, hogy tömeges elterjesztésük rövid idő alatt megszüntetné állattenyésztésünk krónikus takarmányéhségét. — Máris röpködnek a kérdések: „Mibe kerül a vetőmag?” „Hogy lehet hozzájutni?” „Milyen talajerőpótlásra és vegyszerre van szükség?’’

Golyóstoll, papír majd minden kézben. Számolnak. Igen, ők már a nagyüzemek mezőgazdászai. Ahogy végigpillantok rajtuk, sok ismerős, de sok új arccal is találkozom. Az előbbiek már az átszervezéskor mint hozzáértő, gyakorlott gazdászok álltak a szövetkezetek élére, vagy e tulajdonságokra azóta tettek szert, nem kevés küzdelem árán; s az utóbbiak pedig többnyire a fiatalok, az egyetemen szerzett, korszerű tudással felfegyverkezve.

Hazafelé az úton, a volán mögött ülő Tanyi János ezt mondja:

— Többet ért ez a kirándulás, mint öt értekezlet.

Bakos Béla a jövő programjáról beszél. Augusztus végén 4 napra Jugoszláviába látogatnak, jövőre p$dig Bulgáriába készülődnek. Aki mérföldes léptekkel akar haladni, annak bizony sok mérföldet be kell járnia. Túl a saját provincián is.

y Hatvani Dániel