Petőfi Népe, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-25 / 148. szám

C oldal 1967. Június 25. vasárnap Nehéz lesz lemondani róla... Márciusi tsz-közgyűlés. Mennyi minden kínálkozik meg­vitatásra ilyenkor! Tavasz, az újrakezdés időszaka. S akkor az elnök bejelentette: Mészáros Já­nos elvtárs, a szövetkezet, a község párttitkára nyugdíjba vonult. Az egybegyűltek tekin­tete Jani bácsira szegeződött. S hogy ki, mire gondolt közben? A szót kérő Ludas István, a hajdani középparaszt csak eny- nyit mondott: — De sokszor nem értettük Mészáros elvtársat, mennyit ké­telkedtem magam is! És utólag az élet mindig őt igazolta, min­dig jó lett, amiért síkra szállt, amire lelkesített... Egyszerű, őszinte szavak. De a legszebb elismerés a párt mun­kásának. Így érezte Mészáros János ott, a márciusi közgyű­lésen, s hogy, hogy nem. Ludas István szavai jutottak eszébe, amikor elfátyolosodott tekinte­tével a napokban kézhez vett kitüntetését: a Munka Érdem­rend ezüst fokozatát simogatta. Rakoncátlankodó szíve teszi-e, amely a nyugdíjbame- netelre is késztette, de az elér- zékenyedés gyakran a hatalmá­ba keríti. Ezért kényszerül kis szüneteket tartani, miközben a felszabadulás óta eltelt több mint húsz év egy-egy állomá­sát, felejthetetlen emlékét, epi­zódját idézi. — Világéletemben munkásem­ber voltam. A felszabadulás előtt kubikos. Sokáig bandagaz­da is, mert a számolásra jól fo­gott a fejem. Gyakran eszembe jut, milyen jó hasznát vettem Menetrend — pult alól? Viszonylag ritkán utazom vonat­tal, de akkor aztán kiadósán, sok átszállással kombinálva. Éppen ezért fölöttébb hasznos kézikönyv­nek tartom az évről évre megjele­nő vasúti menetrendet, s nem cso­da, ha az ideiből kettőt vásárol­tam, egyet magamnak, egyet a ro­konság részére. Nos, a vásárlás szónál időzzünk el egy kissé ... Mert nem is volt olyan egyszerű a menetrend beszerzése. Pláne, két példányban. Mondhatni, pult alól jutottam hozzá, az IBUSZ kecske­méti irodájában. S nem is egyszer­re kaptam meg a kettőt, hanem két vagy három hét „közbeiktatá­sával”. Miután, okulva a korábbi évek tapasztalatából, két hónap­pal korábban benyújtottam a meg­rendelést. Mégis örülök, s helyzetemet — legalábbis e vonatkozásban — sze­rencsésnek kell tartanom. Hogy miért, az mindjárt kiderül. Amikor a másodikért mentem, az utazási iroda egyik alkalmazottja barátságosan megkérdezte: nincs-e szükségem autóbuszmenetrendre is. Mert azokból aztán van bőven. Es az egyik sarokban heverő nagy csomagokra mutatott. Mondtam, hogy a buszok menetrendjének be­szerzése nem szerepel a családi költségvetésben, annál is inkább, mert különösebben nincs is rá szükségünk. Megértőén bólogatott vonakodásomra, amely számára nem lehetett túlságosan újszerű, mivel a MAVAUT' ideérkező 400 menetrendjéből nem egészen száz fogy el. Am a vasútiból még 150 sem érkezett, noha fél ezer is el­kelne belőle. Az előrendeléseket sem tudják maradéktalanul kielé­gíteni. Ezért kellett hát örülnöm. Am ez az önzés öröme volt, s mint ilyen, eléggé kisszerű. Holott a nagysze­rű, vagy éppen csak természetes az lenne, ha a vasúti menetrendet bármikor, emberi mértékek szegjnt bármily mennyiségben, minden kü­lönösebb előrendelés, közbenjárás nélkül megvehetném akármelyik utazási irodában, vagy a vasútállo­mások pavilonjaiban. Mint a gyu­fát, a cigarettát, vagy a képesla­pot. A menetrendek körül mutatkozó kereslet-kínálat ismerete, enyhén szólva, nem kielégítő. Miért is fog­lalkozzék ilyesmivel a kiadást fi­nanszírozó Közlekedésügyi Minisz­térium? Hiszen a rendelkezésére bocsátott papír-kontingenst Így is, úgy is kimeríti. Am azért megkoc­káztatnék egy merésznek tűnő öt­letet: a nyomtatásnál meg kellene fordítani a kétféle menetrend mennyiségi arányát. Ez, gondolom, különösebb költséget nem Igényel, az utasnak meg mindenképpen hasznos lenne. Es talán a MAV- nak sincs ártalmára, ha minél töb­ben ellenőrizhetik: betartja-e a sa­ját menetrendjét.--ni --el a számolásnálc az utóbbi húsz évben is!... Erről jut eszembe — vált hirtelen más témára —, miért nem látogatnak el az elv­társak gyakrabban Tataházára? Tudják-e, hogy ma már a ko­rábbi négy helyett két kiló het­ven deka takarmányból állíta­nak elő nálunk egy kilogramm csirkét? így mondja: „nálunk”. Pedig, hogy pihenése biztos legyen, arra beteg szívének feltétlenül szüksége van. Baján vett egy fél házat. Dehát a tágabb csa­ládot számára mindig is Tata­háza fogja jelenteni. Az emlé­kek ezernyi szála oda láncolja őt. íme, máris: — .... Tataházán olyan elv­társak vannak, hogy ... Mindig öröm volt velük együtt dolgoz­ni! — Akadtak időszakok, amikor olyan sovány voltam, mint a bőregér. Mert annyi volt a gond, hogy aludni sem bírtam. Mégis mindig erőt adtak az emberek. Elég volt annyi, hogy eszembe jutott például Somogyi Anti, aki most a tsz gépesített brigádjá­nak vezetője. Hát kérem, ez az ember, amikor a baromfite­nyésztéshez, a tsz-közi nagy vállalkozáshoz kezdtünk, eluta­zott Veszprémbe. Mert először a tizenkét csirkeól kellett, de az építkezéshez se engedély, se szakrajz, no és fa sem volt. So­kan nem értettek egyet a kez­deményezéssel a községben. El­marasztaltak minket a megyé­nél is. És ilyen körülmények között is, Somogyi Antal elin­dult fát szerezni a tetőszerke­zethez. Egy ingben ment el, Veszprém megyében töltötte az egész karácsonyt is, de összevá­sárolta a szükséges faanyagot, megépült a tizenkét ól! Ezek­ben azóta évente 250—260 ezer csirke nevelődik Évi négy-öt­millió a bruttó és egy—másfél millió forint a tiszta bevétel. És 1961. óta garantált munkaegy­ség van, mert sokat segített a csirke, gyorsan térülő befekte­tés! ... Jani bácsi bizalmat ger­jesztő barna szeme elrévedt egy pillanatra, de máris idézi az újabb emléket. Szavai nyomán szinte látom őt Kovács Mihály, Markó István és Lengyel Béla társaságában, amint kerékpá­ron a Bácsalmás és Tataháza közti országutat róják. A járási pártbizottság üléséről karikái­nak haza — nem túl nagy lel­kesedéssel. Mert amikor 1958- ban a párt Központi Bizottsága úgy határozott, hogy ismét előbbre kell lépni a mezőgazda­ság szocialista átszervezésében, mérlegelve a feladatokat, a bácsalmási járási pártbizottsá­gon úgy döntöttek, hogy Tata­háza egyelőre nem kerül sorra. — Amikor hazaértünk, össze­ültünk. a tsz-ek. vezetőségével. ‘Mert nálunk akkor már két erős tsz volt és tudtuk, hogy ezek vonzók. Kicseréltük né­zeteinket, véleményeinket és abban maradtunk, hogy mi sem íétlenkedünk. Negyven-ötven ak­tivistára mindig támaszkodha­tott a pártszervezetünk. És ná­lunk a szervezés úgy ment, hogy mindenütt, ahová bekopogtat­tunk, szinte „testre szabtuk” a meggyőző szót. Csak, hogy job­ban érzékeltessem, mondok egy példát. Egy tekintélyes közép­paraszt családhoz szándékosan utoljára mentem el. Az asszony így fogadott; „Jani bácsi, való­ban csak mirajtunk múlik., hogy tsz-község legyen Tataháza? ... Én nem bánom, belépünk, de van egy kikötésem; legyen an­nak a szövetkezetnek Arany­kalász a neve!” Az lett. Arany­kalásznak hívták a harmadik­nak létrejött közös gazdaságun­kat. De hol van már az az idő! Ma mint egy gabonakéve, úgy tartozik össze az egész község! Feledhetetlen emlékek. Több regényre való kitelne be­lőlük. Izgalmas, fordulatos, de szép regény. Mert nem véletlen az, hogy Mészáros Jani bácsinak megint furcsán fénylik a szeme, amikor mondja: — Nagyon-nagyon szerettem a pártmunkát! Nehéz lemondani róla... De csak pihenjen meg kicsit a szívem, majd kérek erőmhöz mért megbízatást Ba­ján! ... Otthon pedig, Tatahá­zán .., Ügy érzem. Selymes Jó­zsi személyében igazán jó párt­titkárt választottunk. KISZ-tit- kár volt korábban, van tapasz­talata és szereti ő is a munkát! P. I Fegyelmileg elbocsátva NEM MIDENNAPI ügyben gatók kihelyezett osztályának hozott jogerős döntést a napok- bankettjét tartották meg Kis- ban a Bács-Kiskun megyei Te- kőrösön. Itt azonban a sértege­rületi Munkaügyi Döntőbizott­ság. A tárgyalás anyagát olvas­gatva alig hiszi el az ember, hogy a jegyzőkönyvbe foglalt vallomások egy hivatásos neve­lőre vonatkoznak. Nem idézhe­tünk a jegyzőkönyvből, mert az abban rögzítettek a legváloga- tottabb kijelentéseket tartal­mazzák, s így nyomdafestéket sem tűrnek. Az illető nevét is csupán az iskolára való tekin­tettel nem írjuk ki, hiszen a jó hírű intézet nevelőire egyál­talán nem jellemző L. A. maga­tartása. Nem a szóbanforgó volt az első esete, de ezzel telt be a pohár.. KORÁBBAN, az elmúlt évek­ben munkatársai magatartásá­val kapcsolatban alaptalan be­jelentésekkel fordult a felsőbb szervekhez. Ezért figyelmezte­tésben részesült. „Nyomatéko­san felhívom, hogy a jövőben csak a valóságnak megfelelő bejelentéseket tegyen, mert el­lenkező esetben fegyelmileg vo­nom felelősségre...” — írta a főigazgató még 1961-ben L. A. tanárnak. A figyelmeztetés azonban nem használt. A fiatal pedagógus to­vábbra is bomlasztotta a tantes­tület egységét, többször leitta- sodott és ilyenkor becsületsérlő kijelentésekkel illette kollégáit, így történt ez 1967. januárjá­ban is, amikor a levelező hall­Korszerűsödő ipar, növekvő kapacitás (Tudósítónktól.) Befejezéshez közeledik a gppek és berendezé­sek rekonstrukciója a Kalocsai Fűszerpaprika- és Konzervipari Vállalat telepein. így a duna- pataji konzervüzemben már kor­szerűbb technológiai feltételek­kel várják a nyersáru érkezé­sét. A jól felkészített és kibő­vített üzemen kívül a válla­lat miskei telepén is hozzá­fogtak a konzervipari gépek ja­vításához. Az utóbbi telepen nemcsak a gépek nagyjavítására kerül majd sor, hanem az új gazdasági igényeknek megfelelő bővítésre is. Mindezzel az épü­letek átalakítása, átrendezése is együtt jár. Már korábban el­végezték az említett javításokat a kiskőrösi üzemben, ahol jelen­leg jó ütemben halad a szamó­ca, cseresznye és meggy feldol­gozása. A vállalat vezetői a konzervipar nyári tennivalóin túl már a fűszerpaprika idény­re is gondolnak. így a jelenlegi felkészítéssel, és üzembővítéssel együtt célul tűzték a fűszer- paprika feldolgozó kapacitásá­nak további növelését. Ennek első lépéseként folyamatosan sor kerül a régebbi szárítógépek átalakítására, felújítására. _______________________________* l éseken, alaptalan rágalmazá­sokon túl tettlegességre is sor került. L. A. megverte közvet­len felettesét: T. J. csoportve­zető tanárt. HOGYAN fajulhatott eddig a dolog, mi indította arra a fia­tal tanárembert, hogy bicskát rántson, és leüsse a nála gyen­gébb fizikumú csoportvezetőt? A tárgyaláson kiderült, hogy kettőjük között jó ideje szemé­lyi ellentét támadt. Ez azonban csupán L. A. részéről nyilvá­nult meg, különböző vélt sé­relmek miatt. Felettese ugyanis korábban többször figyelmeztet­te, hogy ne igyon, de L. A. azt is felettese rovására írta, hogy egyszer nem kapott családos üdülésre szóló beutalót, majd azt vetette szemére, hogy egy választás alkalmával ellene sza­vazott stb. AZ ISKOLA fegyelmi bizott­sága azonnali hatállyal elbocsá­totta L. A. tanárt. Indokolásá­ban többek között a következő­ket olvashatjuk: „Az elbírálás során súlyosbító körülményként vettük figyelembe, hogy más alkalommal is leittasodva más tanártársával szemben is fenye­getően lépett fel, és tettleges­ségre csupán harmadik személy közbelépése miatt nem került sor... A történtekről nemcsak a jelenlevő, hanem más hallga­tók is tudomást szereztek... akik méltán elvárják, hogy az őket oktató tanár emberi ma­gatartása, viselkedése minden esetben olyan legyen, amilyet tőle nemcsak pedagógus társai és hallgatói, hanem az egész társadalom elvár...” A Üf&ntés többszöri fellebbezés folytán el­jutott a megyei Területi Mun­kaügyi Döntőbizottsághoz, ahol helybenhagyták az intézet fe­gyelmi bizottságának határoza­tát. A FEGYELMI eljárással pár­huzamosan azonban büntetőper is indult a rpagáról megfeled­kezett ember ellen. A kiskőrösi járási ügyészség súlyos testi sér­tés bűntette miatt vádiratot nyújtott át a járásbíróságnak. Az ügyben még nem született ítélet, de annak ismertetésére visszatérünk. G. S. Nem undorodott a lopott hol­miktól sem, de ettől fogva nem került a törvény kezére. Ennek a szűk baráti társaság­nak negyedik tagja Koka, aki tulajdonképpen összekovácsolta őket. Mindig Puskarjévnél jöttek össze, aki egy alagsori kétszo­bás lakásban lakott a „Kursz- kij” pályudvar közelében. A „Laboráns” és a „Vésnök” — így nevezték az első kettőt a társasággal foglalkozó nyo­mozók — mindég valamilyen csomaggal a kezükben jöttek Puskarjevhez. Néha Koka is degeszre tömött aktatáskával igyekezett a találkára. Az egész hatvanhármas év folyamán a csoport rendszere­sen összejött, hetenként egyszer, szombaton. Csak Koka mulasz­tott el néhány összejövetelt. Mi hozta ilyen közel egymás­hoz ezeket az olyannyira külön­böző embereket? Mi miatt ta­lálkoztak minden szombaton? Tegyük fel: szeretnek prefe- ránszozni. Három-négy óra hosszát ültek Puskarjévnél, nagyjából annyit, amennyi idő alatt le lehet játszani egy par­tit. A társaság négy, ha Koka távol volt, három emberből állt. Ennyi játékos kell a preferánsz- hoz. A csomagokban pedig in­ni- és harapnivaló lehet, ami tudvalevőleg nem ellentétes a játékszabályokkal. De hamarosan kiderült, hogy Koka barátait nem ragadta el a hazárdjáték szenvedélye. Nem volt nehéz műszerekkel kimutatni, hogy a Vésnök és a Laboráns csomagjában, va­lamint Koka terjedelmes akta­táskájában, valahányszor Pus­karjevhez jöttek, majdnem min­dig fém van. Valószínű — álla­pították meg a nyomozók —, hogy Puskarjev házába valami­lyen gép alkatrészeit hordják. Megtudták, hogy a Laboráns gyakran bent marad munka­időn túl is az intézetben és kí­sérleteket végez különféle ötvö­zetekkel. Egy ideje pedig a fő munkaterületétől nagyon távol eső galvanikai kérdések iránt érdeklődik. A műhelyben, ahol a Vésnök dolgozott, egy összetört gipsz­mintát találtak a sarokba do­bált szemét között — a cári tíz­rubeles lenyomatával! Látszott, hogy a Vésnök nem sokat törő­dött a konspirációval, elégsé­gesnek találta, ha néhány na­gyobb darabra töri a mintát, de porrá zúzni már lusta volt. A banda tehát a véletlennek is köszönhetően nagyon gyorsan lelepleződött: Kokáék hamis pénzverde felállításán dolgoz­nak. A büntető törvénykönyvben szereplő bűncselekmények kö­zül alighanem a pénzhamisítás az egyik legcsábítóbb. Minden kornak és minden népnek meg­volt a maga megdöbbentő re­kordere ebben a „szakmában”. A pénzhamisítók hosszú utat jártak meg a történelem során attól a műveletlen kézművestől, aki még ceruzával rajzolta a bankjegyeket, a hitleri Német­ország pénzügyminisztériumáig, ahol a hamis font sterling és a szovjet bankjegyek készítését stratégiai és állami fontosságú üggyé emelték. A huszadik század hatvanas éveiben Moszkva kellős köze­pén azonban egy pénzhamisító

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents