Petőfi Népe, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-14 / 112. szám
4. oldal lsei. május 14. vasárnap Könnyíteni az anyák, ki váltképpen a sokgyermekes anyák helyzetén, elsőrendű és mindennapos társadalmi gondunk — ez volt a vezérgondolata a múlt év július 17-én megjelent „Villanyfény szomszédságában” című vasárnapi riportunknak. Ballószögön, a Karácsonyi iskola tőszomszédságában szerénykedő kis tanyába látogattunk el annak idején a nyolcgyermekes Strausz End- réékhez. Az indítékot ehhez Strauszné szerkesztőségünkhöz küldött levele szolgáltatta. Meghatóan kedves sorokkal keresett meg bennünket az édesanya, beszámolva arról, milyen érzéssel töltötte el Fekete Gyulának az akkoriban megjelent, s a fenti indító sorokat is tartalmazó „Illetlen krónika” című írása. Panaszosnak any- nyiban volt tekinthető a levél, hogy Strausz Endréné megemlítette: nyolc gyermeke közül 'jelenleg öt iskolás korú. Napi leckéjük elkészítéséhez a kis szoba-konyhás útőrház nem sok kényelmet biztosít. Mégsem ez a probléma. Sokkal fájdalmasabb gond, hogy az otthonuktól pár lépésre levő iskolaudvarból bevilágít a villanyfény, náluk, odabenn pedig pislákoló petróleumlámpa mellett tanulnak, olvasgatnak a gyerekek. Nem szólva arról, hogy ekkora családnál jócskán akad mosni, vasalni való, s villany híján nem könnyíthet nehéz munkáján a ma már oly természetes mosógép, villanyvasaló. Strausz Endre, a népes család feje, immár 15 éve a Közúti Igazgatóság dolgozója. Nem véletlen tehát, hogy riportunk mondanivalójával: a kiegyensúlyozott életű, sokgyermekes család említett gondjának felvázolásával segítségért a Közúti Igazgatóság vezetőihez, kollektívájához apelláltunk. Mert úgy As elfelejtett ígéret véltük: 10—15 méter huzal, s a villanybevezetés egyéb kellékeinek előteremtésében segíthetnek, de talán társadalmi munka megszervezésére is lehetőség nyílik a nagy létszámú közösségben. Még talán annyit az előzményekről, hogy a riporter — biztosra véve a pozitív fejleményeket — bejegyezte határidő naplójába: „Strausz Endréné, Ballószög, III. 72. Visszatérni 1967. májusában!” Újabb, mondhatni így is: kontroll látogatásunkat azonban megelőzte a sokgyermekes anya újabb levele. „Tessenek elhinni, végtelenül boldogok voltunk, amikor a cikk megjelenése után, tavaly szeptemberben meglátogattak bennünket a vállalat illetékesei, személyesen Kovács szakaszmérnök elvtárs is. Megnézték, hogyan lehetne rajtunk segí- ni, lakásunkba a villanyt bevezetni. Ügy találták, hogy egyszerű az egész. És megígérték: rövidesen megcsinálják. Sőt, mást is javasoltak, ami szintén ide kívánkozik. Szobánkban van egy nagy kemence, melyet nem használunk. Azt javasolták, dobjuk ki. De én rögtön hozzátettem: a szoba padlás, hogyha a kemencét kidobjuk, ott marad a helye. Ök kedvesen felajánlották, hogy van a vállalatnak hulladékdeszkája, majd küldenek ki. hisz ekkora családnak kell a hely. Nagyon jólesett, hogy ilyen figyelmesek, mert az egy szobában valóban szűkösen, nyolcán alszunk. Külön öröm volt ez azért is, mert ilyen kérésre a villany mellett én gondolni sem mertem... És azóta? Semmi... Semmi nem lett a szép ígéretekből. Pedig rögtön a látogatás után a kért papírt is beszereztem a tanácstól, amelyen Pusztai virtus AZ ÉVSZÁZADOKON ÄT kialakult pusztai törvények még ma is elevenen élnek az elmaradott emberek között. Megyénkben több olyan tanyaterület található, amely 10—15 kilométerre esik a legközelebbi községtől, s a valamikori cselédsorba ; kényszeri tett földművesek szemlélete nagyon keveset változott az utóbbi húsz esztendőben is. Balázspusztán például egészen a közelmúltig a férfiember elsőrendű szórakozóhelye a kocsma volt. Nem számított legénynek, aki legalább egyszer nem verekedett, aki szó és megtorlás nélkül hagyta a pofont, a sértegetést. Nemrégiben mozit kapott a puszta. De talán nem esünk túlzásba, ha azt állítjuk, hogy az italbolt ma is központi szerepet játszik a tanyasi férfiak — és kényszerűségből — az asz- szonyok életében is. Akik Itt laknak, itt születtek, évtizedek óta ismerik egymást, együtt jártak iskolába, egy brigádban, tsz-ben dolgoznak, s rendszerint együtt mennek el néhány pohár sörre, s ennek a „szórakozásnak” nem egyszer bírósági ügy a vége. ÍGY TÖRTÉNT Csörgő Iászló és Blazsák János esetében is. Évek óta jó barátságban voltak egymással, s a két fiatalember együtt italozott, sörözött. Mégis olyasmi miatt került Csörgő László a vádlottak padjára, amit egy tréfás szóval, kézlegyintéssel el lehetett volna intézni. Egy hónappal a bicskázás előtt, a múlt év júniusában egy alkalommal Csörgő László lóháton érkezett az italbolthoz. M'S bent söpörgetett, valaki eloldotta a villanvpóznához kötött lovat. Csörgő a minden bizonnyal tréfának szánt ugratással Blazsákot gyanúsította, s emiatt ferde szemmel nézett rá. A mostani vádlott, Csörgő László, aki mindössze 23 éves, egyébként is hajlamos a köte- kedésre. verekedésre. A MÚLT ÉV július 23-án aztán a ló eloldozása miatti nézeteltérés tettlegességgé fajult a két ember között, természetesen az italboltban. Csörgő számíthatott rá. mert zsebében nyitott bicskát tartott, s amikor Blazsákot kihívta, mert „elintézni valója” volt vele, kezét a zsebében tartva szorongatta a zsebkést. Ezt nyilván azért érezte fontosnak, mert ellenfele jóval magasabb, erősebb testalkatú ember. A párbaj azzal kezdődött, hogy Blazsák hatalmas pofont adott a bicskát szorongató Csörgő Lászlónak, aki abban a pillanatban — mikor a másik felemelte a karját — oldalról, a hóna alatt megszúrta és a kést megrántotta a biztonság kedvéért. Még néhány pofon csattant, párszor lendült a bicska és a párbaj befejeződött. A felek visszamentek az italboltba és Blazsák csak később vette észre, hogy vérzik az oldala. Csörgő ellen bűnvádi eljárást indítottak. A MEGYEI BtRÖSAG a napokban tárgyalta az ügyet elsőfokon. Csörgő László bűnösségét súlyos testi sértés kísérletében állapították meg, és ezért egv év, kéthónapl szabadság- vesztésre ítélték. Súlyosbító körülményként vette figyelembe a bíróság, hogy a vádlott már ! volt büntetve, s hogy az ilyen bicskázások a megye tanyavi- j 1 ágában eléggé elszaporodtak. I Az ítélet még nem jogerős. Gál Sándor hozzájárul, hogy az iskoláról hozzánk vezessék a villanyt.. ÄZ idézett panaszos sorok kézhezvétele és a napokban Ballószögön tett újabb látogatásunk között eltelt egy-két hét. Ez idő alatt megkerestük a vállalat igazgatóját, Cs. Nagy László elvtársat, megemlítve a segítségre mindenképpen érdemes család gondjának elhúzódását és — az ígéretet. Meglepődve fogadta az értesülést, mert — mint mondta — ' úgy hitte, hogy a villanyprobléma már régen megoldódott. De majd utána néz — ígérte. S hogy csakugyan meg is tette, abból következtetünk rá, hogy egy alkalommal telefonon keresett bennünket Kovács István szakaszmérnök is. Ám az ígéretet tettek mindmáig nem követték. Meggyőződtünk róla a helyszínen. Méghozzá egy újabb keserűséggel megtoldva. — Ha legalább szakszervezeti segélyt kapnánk, beszereltetnénk mi magunk is. Mert megalázó egy olyan ígéret után tovább könyörögni. Csakhogy a szakszervezethez fordulni se könnyű ... Az uram egyik munkatársa valami hasonló, nem nagy kéréssel ment a szakszervezeti elvtársakhoz, és nagyon csípősen elutasították azzal, hogy „talán még egy fürdőszoba is kéne?!” — sorolta keserűen Strauszné. Könnyíteni a sokgyermekes anyák helyzetén, első és mindennapos társadalmi gondunk... — tolakodik minduntalan eszembe. Erre hivatkozott első levelében a nyolcgyermekes édesanya is. Mert meghatotta a sorokból kicsendülő'' mélységes emberség. Valószínű, hasonló érzések töltötték el nyolc hónappal ezelőtt a helyszínen is tájékozódó vállalati illetékeseket, amikor az ígéretet tették. De vajon feltételezhető-e, hogy komolyan vették a kimondott szót, ha az ígéretet cselekedetek nem követték? * Strausz Endréék problémájára való visszatérésünk egy csakugyan mindennapos társadalmi gond kicsi mozaikja. S a cél, amiért erről ismételten szóltunk, a lelkiismeret ébrentartása. Mert a társadalmi gondok megoldása nem kismértékben a munkahelyek vezetőin, szakszervezeti bizottságain, a szocialista brigádkollektívákon — társadalmunk közösségein múlik. Pemy Irén Eszter második lett... Először a társairól beszél: — Valamennyien, akik indultunk a megyéből a Szakma Kiváló Tanulója verseny országos döntőjében, megszereztük azt a pontszámot, ami elegendő volt ahhoz, hogy már most, az előírtnál öt hónappal előbb kapjunk bizonyítványt. Pedig, valamennyi kereskedelmi szakmában erős volt a „konkurren- cia”, a magas követelményekről nem is beszélve... Szeretik, becsülik Pogány Esztert“ a kecskeméti kereskedelmi szakiskolában és a Kecskeméti Állami Áruház cipőosztályán. Tanárai, szülei, oktatói, vezetői, munkatársai, no meg az osztálytársak mégis meglepődtek, amikor megtudták a 17 éves kislány szép sikerét, ami az országos döntő második helyét jelentette. — Az az igazság — idézi fel az előkészületek a verseny, a gratulációk epizódjait Eszter —, hogy Dézsi Pista bácsi, az áruismeret tanárom és Feimer Gyuri bácsi, aki itt az „Államiban” a szakoktatóm, sokkal jobban bíztak bennem, mint én magamban. Az igaz, hogy az általánosban és a szakiskolában is végig kitűnő tanuló voltam, de én „konfekciós” szerettem volna lenni még nem is olyan régen. Csak „véletlenül” csöppentem a cipőszakmába, itt az áruházban. — Megbánta? — Most már nem cserélném semmivel, bottal sem tudnának elzavarni... Dr. Weither Dánielné, az állami áruház igazgatója mosolyogva kapcsolódik be a beszélgetésbe : — El sem engednénk, olyan ügyes kislány. Állandó vevőköre van, s hallatlanul jó érzéke ahhoz, hogy rövid idő alatt megállapítsa, kinek-kinek az egyéniségéhez milyen cipő felel meg. Emellett KISZ vezetőségi tag, s ő is belépett a nemrég alakult önkéntes női tűzoltó csapatba... A talpraesett kislány csak egyszer jött zavarba. — Már hazajöttem Pestről, a versenyről, dolgoztam az osztályon, amikor üzenetet kaptam: Kéretnek az igazgatói irodába. El sem tudtam képzelni, hogy miért. Belépek, hát látom, ott van az áruház egész vezetősége. Virágcsokorral vártak, üdvözöltek, és én percekig nem tudtam válaszolni. ... Május elején — az eddigi ösztöndíj helyett —, a jutalékkal együtt több mint ezer forintot vett fel Pogány Eszter. Az első fizetését. A pénzt mindig beosztotta, most is van vagy kétezer forintja a takarékban, ide került a második helyezésért kapott jutalom is, amit Pesten és az áruházban kapott. A kéthetes jutalomüdülést a Balaton partján kívánja eltölteni. A Szakma Kiváló Tanulója jelvényt azonban nem viszi magával, azt otthon őrzi a mama. Néhány könyvet azonban igen, szép- és szakirodalmat. Mert a tánc és a strandolás mellett már most készül a levelező tanulók felvételijére, a közgazdasági technikum kereskedelmi tagozatára... B Gy. .; <■ j ,'cftkoJíáí fügtDu. 1 ijLVl Járási Sü v'jst rí)fittet tűzoltóverseny Bátyán A kalocsai tűzirendészeti parancsnokság a járási tanács végrehajtó bizottságával közösen ma rendezi meg Bát,ya községben a hagyományos járási tűzoltó versenyt A reggeli zenés ébresztőt követően gyülekeznek a versenyben induló csapatok, a tanácsháza előtti téren, ahol 9 órakor dr. Sánta László, a járási tanács vb-titkára fogadja és üdvözli a versenyben résztvevőket. I. VÁRATLAN LÁTOGATÁS Másfél hónapja — amióta Pavel Szinyicin főhadnagy, azaz Bekasz letelepedett K-ban és magára vállalta Reménynek, a külföldi felderítő központ ügynökének a feladatait — nem történt semmi. De mindjárt a következő héten két nyugtalanító jel mutatkozott. Lehet, hogy ezek nem egyforma jelentőségűek, de ugyanazt bizonyították. Mégpedig azt, hogy a felderítő központ gyanakodott Reményre és szükségesnek tartotta, hogy alapos ellenőrzésnek vesse alá. Nyilvánvaló volt, hogy a határon túl egy ideje kételkednek: vajon az igazi, vagy pedig egy ál Remény működik-e a fedőnév alatt. Szigorúan véve a felderítő központnak lehettek is némi okai a bizalmatlanságra. Remény gazdái például jogosan gyanúsnak találhatták, hogy emberük Kurnakov álnéven is olyan könnyen eltűnik a szovjet elhárítás elől, amikor Leo- nyid Krugot külföldre szöktették. (Krugnak sikerült ugyan átjutnia a határon, de majdnem otthagyta a fogát.) S az, hogy a Reménnyel való kapcsolat helyreállítása érdekében kénytelenek voltak felhasználni Pavel—Bekaszt aligha csökkentette nyugtalanságukat. Az ellenőrző képeslapot Remény ugyan megkapta és helyreállította az összeköttetést is a központtal, de ez önmagában még nem szólt mellette. így tehát 1963. augusztus elején Pavel arra kényszerült, hogy — képletesen szólva — újra állig begombolkozzon. Ébernek kellett lennie. Hogy őszinték legyünk, az utóbbi másfél hónapban, majd két évi megfeszített munka után. megengedett magának egy kis lazítást. De nem volt nehéz visz- szanyemie a jó formáját. Utóvégre van már némi tapasztalat mögötte. Markov ezredes az összekötőn keresztül meghívta szombaton a nyaralóba. Pavel azt hitte, egyszerűen csak lehetőséget akarnak neki adni, hogy a vasárnapot elvtársai körében tölthesse. De kiderült, hogy egyáltalán nem ez a helyzet. — Emlékszel a választáviratodra? — kérdezte az ezredes, még mielőtt Pável leülhetett volna. — „Urán 5... Nyomára akadtam az objektumhoz vezető utaknak...” — idézte emlékezetből Pável. Markov félbeszakította. — Csakhogy drága Remény elvtárs, ilyen objektum nem létezik. Abban a négyzetben, ahol megjelölték, nyoma sincs semmiféle építkezésnek. És kilátás sincs rá a jövőben sem. Volt min csodálkoznia Pá- velnek: — Mire kellett ez nekik? Vagy helytelen információik voltak? — Gondoljuk át alaposan! — Markov gépelt lapot vett ki egy vékony dossziéból. — Itt a rádiógramjuk. Mi a iegszem- betűnőbb benne? A tökéletes határozottság. Semmi „lehetséges”, semmi „bizonyos adatok alapján”, vagy ehhez hasonló. Ezt a biztonságot, jegyezd meg, csak a kozmikus felderítés adataira lehetne alapozni. De
