Petőfi Népe, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-13 / 111. szám
Világ proletárjai, egyesűljeteU XXII. ÉVFOLYAM, 111. SZÁM 1967. MÁJUS 13. SZOMBAT Több pedagógus üdülhet Csereakció a megyék között Önköltségen és szakszervezeti támogatással A műanyag horgászbottól — a fehér körömcipSig Tavasz végén, nyár előtt... belül tíz nap múlva kezdődik Közeleg a nyári iskolai szünet, ezért a pedagógus szak- szervezetekben mostanában a legtöbb munkát a nevelők nyári üdültetésének gondja jelenti. A pedagógusok munkája — mint a szakszervezetek megyei tanácsának állásfoglalása is szólt róla — szezon jellegű, ezért arra kell törekedni, hogy szervezett üdültetésük az iskolai szünidőben, tehát nyáron és kisebb mértékben télen történjék. Természetesen, mivel mindenki szünidőben szeretne üdülni, kevésnek bizonyul a beutaló, ezért nem kevés az üdülésekkel kapcsolatos panasz pedagóguskörökben. Mi lesz az idén? Erre a kérdésre kértünk választ Kobold Ferenctől, a pedagógus szak- szervezet mégyei üdültetési felelősétől. — Mindenekelőtt közölhetem, hogy míg tavaly az igények mintegy 40 százalékát nem tudtuk teljesíteni, addig az idén már csak 25 százalékot kell a jelentkezők közül — beutalójegyek, vagy más lehetőségek hiányában — elutasítanunk. Növekedtek a lehetőségek, ami azért is örvendetes, mert az igény is nagyobb. Megyénk 6070 oktatásügyi dolgozójának 10 százaléka nem pedagógus, ők az év bármely szakában üdülhetnek. A pedagógus szakszervezet tagjai közül mintegy ezren igényeltek ebben az évben beutalót. Milyen formák között lehet válogatni? SZOT-beutalóból az idén 4G0-at kaptak megyénk pedagógusai, ebből 80 téli üdüléses beutaló. Ez utóbbit főként magánosok veszik igénybe. A SZOT egyhetes hajóüdültetésében tizennyolcán vehetnek részt az idén és utazhatnak hajóval az Al- Dunára vagy Pozsonyba. Külföldi csereüdültetésre négy pedagógus mehet a nyáron, mégpedig ketten a Szovjetunióba és ketten az NDK-ba. Kedves formája a pedagógus üdültetésnek az önköltséges forma: Pécsett és Fonyódon. Ez nem is nagyon drága, pl. egy 3 tagú család 820 forintot' fizet 2 hétre, ehhez a szakszervezet még 380 forinttal járul hozzá. Ezt a formát 20 család — negyven személy — két turnusban veheti igénybe. Ugyancsak Pécsett és Fonyódon bonyolódik le a turista üdültetés is, ami 2 hétre 480 forintba kerül, ebből az üdülő pedagógus 340 forintot fizet, a többit segély formájában a szakszervezet fedezi. Lehetőség nyílt megyék közötti csereüdültetésre is, önköltséges és turista formában. Ennek jóvoltából pedagógusaink Hajdúszoboszlón, Miskolc-Tapolcán, Gyulán, Balatonfüreden és Almádiban, valamint Harkányban üdülhetnek. Akik többet tudnak áldozni j g nyári üdülésre, részt vehet-1 nek jugoszláviai utazásos üdülésen. Az útvonal: Belgrád— Szara j evő—Dubrovnik—Split— Zadar—Plitvica—Zágráb—Kecskemét. Ez a 14 napos utazás 3500 forintba kerül, a szakszervezet 500 forinttal járul hozzá. A Pedagógus Szakszervezet Országos Központja az idén is szervez gyermek- üdültetést Pécsett, a Balatonon, a Mátrában és Budapesten. Ezen a kéthetes üdülésen megyénkből 100 pedagógus gyermek vehet részt 200 forintért. A felsoroltakon kívül a járási bizottságok legtöbbje rendszeresen bérel szobát a Balatonon, Hévízen, a Mátrában és Hajdúszoboszlón. A szobákat díjtalanul, vagy mérsékelt díjazásért bocsátják a tagok rendelkezésére. A kecskeméti pedagógus szak- szervezet úgy igyekszik az üdültetési nehézségeken segíteni, hogy saját üdülőt épít a sóit vadkerti Petőfi-tó mellett. Ezt az üdülőt, amelyben 20 család pihenhet majd 2 héten át, június közepén adják át rendeltetésének Olcsóbb a nyakkendőselyem, a pantalló, az ingpulóver A szokottnál is szebbek mostanában a kecskeméti kirakatok. Átöltöztek nyári ruhába, hívják, csalogatják az üvegablakok előtt megálló vásárlókat, akik közül sokan betérnek az üzletekbe, hogy felfrissítsék ruhatárukat. Keresett cikkek A Rákóczi úti 151. számú sportszerboltban hosszú sor áll a pult előtt, legtöbben horgászok, Nagy a keletje a műanyagból készült import horgászbotoknak, a francia zsinórnak, a norvég horognak. — Melyek még a keresett cikkek? — kérdeztük meg az üzletvezető-helyettestől. — A negyven százalékkal olcsóbb gyapjú ingpulóver, a fekete garbo-ing, az ugyancsak leértékelt melegítő és a sportos szabású kulikabát, ami tavaly még hiánycikk volt. Tornacipő, vietnami strandpapucs van elég, lehet kapni ifjúsági teniszütőt is, a horgászok részére pedig rövidesen megérkezik a boltban a kempingvásár... Felkészültek a gyermeknapra Az Arany János utcai Pajtás Áruházban május 27-től rendezik meg a két hétig tartó gyermek fürdőruha- és strandcikk bemutatót. A gyermeknapra, színes nyári kirakat készül a rendelkezésre álló kollekcióból. — Még soha nem álltunk olyan jól a nyári felkészüléssel, mint most — mondotta az áruház vezetője —, hiszen a megrendelt készletnek több mint hatvan százaléka már a raktárunkban van. A „Pajtás”-tól néhány lépésre a BRK bőrdíszmű szaküz- lett. Színben, formában divatos táskákat, retikülöket láthatunk a polcokon; magyar és külföldi gyártmányút egyaránt. Gazdag a bőröndök, műbőr- táskák választéka is, magyar, csehszlovák, jugoszláv és keletnémet szakemberek készítették ezeket. A modern formájú szalma strandtáskák viszont a magyar ktsz-ek dolgozóinak ízlését, ügyeségét dicsérik. Nemcsak látni — kapni is lehet A Kecskeméti Állami Áruház kirakatsora előtt — ahogy mondani szokás —, nem lehet nem megállni. A vasárnap rendezett fürdőruha- és strandcikkbemutatón már ízelítőt kaphattunk a nyári kínálatból, s ezalkalomal — többek között —, 140 (!) női fürdőruha modellt láthattunk. Az egyrészes fürdőruha és a bikini küzdelme — úgy tűnik —, az idén is döntetlent hoz, a lábbelifronton azonban a fehér női körömcipő, a kéreg nélküli férfi szandál erőteljes előretörésére lehet számítani. Utcai papucs, gumitalpú strandpapucs, lyukacsos férfi nyári cipő tartozik még a legújabb lábbeli slágerek közé. Az Államiban a gyűrhetet- len anyagból készült selyemruha, a kartonruha éppen úgy a keresett cikkek közé tartozik, mint a legkülönfélébb kemping-felszerelések, vagy a régi árhoz viszonyítva 30 százalékkal olcsóbb nyakkendőselyem, gyermek tréningruha és férfi pantalló. Az olcsóbban kapható cikkekből külön kirakat készül. — Ha csökkent is, de még akad minőségi kifogás egyes cipők iránt. Mit tesznek annak érdekében, hogy még az eddiginél is kevesebb legyen a panasz — ezúttal — a nyári cipőkre? — kérdeztük az áruház igazgatói irodáján. Megszigorítottuk az áruátvételt — hangzott a válasz. — Ha ennek ellenére mégis előfordul jogos kifogás, mint ahogyan eddig, természetesen ezután is van lehetőség a vásárló kártalanítására, a rossz cipő kicserélésére. B. Gy. B. J. a külföldi horgászorsó. KörülSzilvalekvár — mázas köcsögben Rövidesen megjelenik a Kecskeméti Konzervgyár újdonsága, a köcsögös szilvalekvár a megyeszékhely konzerv mintaboltjában és néhány budapesti üzletben is. Egyelőre ezer, hód- mezővásárhelyről rendelt mázas cserépedényt töltenek meg a — háziasszonyok kipróbált receptje szerint gyártott — gombócba valóval. Az 1,3 kilogramm súlyú, konzervgyári emblémával és piros pecséttel díszített, pergamenpapírral fedett köcsögök ára 23,80 forint. Ha sikert arat az új cikk, akkor jövőre már 10—15 ezret hoz forgalomba a hazai piacon a konzervgyár. Képünkön: Kötözik a frissen töltött lekváros köcsögöket. (Pásztor Zoltán felvétele) Változás a földeken Az elmúlt években a tavaszi növényápolás idején ezt a címet adtuk a mezőkön folyó munkáról szóló vezércikkünknek: A kapáké a szó. Manapság ilyen általános megállapítást tenni a növényápolással kapcsolatban már egy kissé korszerűtlen: A tudomány és a technika e tekintetben is betört a mezőgazdaságba. A kemizálás számottevő ágazatává fejlődött a növényvédelemnek, ez veszi el egyre inkább a kapák elől a munkát. Mit mutat a statisztika? 1965-ben csaknem 54 500 holdon, tavaly pedig már 77 ezer holdon történt vegyszeres gyomirtás. A termelőszövetkezetek a vegyszerezett terület nagyságát 35 százalékkal emélték egy esztendő alatt. Az állami gazdaságok a tavalyelőtti tízezer hold helyett az elmúlt évben már 17 ezer holdat meghaladó területen alkalmazták a kemizálás fejlődésének legújabb eszközeit. Az idei előirányzatok ismét jelentősen meghaladják a tavalyit. Számos előnye, kedvező hatása van a kémiai növényápolásnak. Egy hold kukorica vegyszeres gyomirtása mintegy fele annyiba kerül, mint a hagyományos kézi és gépi kapáiás. Ehhez járul a kedvező biológiai hatás, többek között az, hogy már a vetéstől kezdődően gyorsabb a kultúrnövény fejlődése, mert a gyom nem vonja el tőle a tápanyagot és a vizet A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a Hungazinnal kezelt kukorica 20—30 százalékkal magasabb terméseredményt ad, mint a hagyományosan ápolt vetés. Természetesen ezek a vegyszerek nem csodaszerek, csak_ akkor hatnak, ha alkalmazásukkal párosul a korszerű agrotechnika. A szükséges gépek rendelkezésre állnak, sőt az idén három növényvédő repülőgép is részt vesz a gyomirtásban. Többek között az állami gazdaságok tízezer hold kalászosán végeztek vegyszerezést. A növényápolás és a növény- védelem a mezőgazdaságban a kemizálás fontos ága. A fejlődés egyre gyorsabb. Számos feladatot még nem oldottunk meg, hiszen a szőlő és gyümölcsös vegyszeres gyomirtása még csak kísérleti stádiumban van. A növényvédelemhez azonban elegendő, sokféle vegyszer áll rendelkezésre. Hétszázötven különböző növényvédő gép van a termelőszövetkezeti gazdaságokban. A gépek számának növekedésével együtt jár a szakemberképzés fontossága is. Ezzel elmaradtunk. A kiképzett 370 szakmunkásból a vizsgálatok szerint mintegy 150 más munka- területen dolgozik. Ebből is látszik, hogy a meglevő gépekhez kevés a szakmunkás. Képzésük sürgető feladat. Már most fel kell készülni tanfolyamok szervezésére és arra, hogy a közös gazdaságok gondoskodjanak a szakember-utánpótlásról. Fejlődik a technika, a tudomány. Az igények ennek megfelelően nőnek és egy-egy vegyszer helytelen alkalmazása százezer forintos károkat okozhat. Nagyon fontos tehát, hogy szakszerű legyen az irányítás. A gépek olyan emberek kezében legyenek, akik értenek hozzájuk és a vegyszerekhez is, amelyeket a növényre juttatnak. Korszerűbbé válik a gazdálkodás, ezzel együtt más a földeken a,munka. Ez a változás hozzátartozik a gazdaságok mindennapjaihoz. Természete- son mint minden — ez is folyamat és a növényápolásnál az ősi szerszámot, a kapát még nem lehet a sutba dobni és még hosszú évekig szükség lesz rá és korszerűbb változatara, a kapálógépekre is. Ha szétnézünk a határban és látjuk a szorgos munkát, amelynek nyomán gazdagabb lesz a termes, megállapíthatjuk, hogy e tekintetben is megteszi a magaét parasztságunk. k S