Petőfi Népe, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-10 / 108. szám

N A PTAB 1967. május M. szerda Névnap: Armin Napkelte: 4 óra 14 perc. Napnyugta: 19 óra 08 perc. n — TAVASZI VI­RÁGVÁSÁR. Kecske­mét virágboltjaiban, s a piaci standokon ke­resett a vágottvirág. A ballagó diákok, az anyákat köszöntő gye­rekek az utóbbi két nap alatt csak a vi­rágboltokban több mint 100 ezer forint értékű dísznövényt vá­sároltak. A Kecskemé­ti Községgazdálkodási Vállalat virágboltja 73 ezer forint értékű szegfűt, nefelejcset, tu­lipánt, gyöngyvirágot, és kisebb cserepes vi­rágot adott eL Nem volt rendhagyó az április Két, egymáshoz meglehetősen hasonló, enyhe de­rült és száraz hónap után az április sem hozott rend­kívüli időjárást: átlagkörüli hőmérsékletű, napsütésű és esapadékú napokkal köszöntött be. A középhőmérséklet 0,2 fokkal haladta meg a 11,1 fokos átlagot. Enyhe, meleg és hűvös hóharmadok váltakoztak. A legmagasabb hőmérsékletet — 24 fokot — lö-én mérték. Ezzel szemben 24-én 0,7 fékig süly- lyedt a higanyszál. A 183 napsütéses óra hárommal kevesebb volt az átlagosnál. A havi csapadék összege 49 millimétert tett ki, ami az eddigi átlagot egy milliméterrel múlja felül. Mér­sékelten száraz hetek után, április utolsó napjai igen „nedvesnek’* bizonyultak. A májust megelőző tíz nap­ban például 31 milliméter csapadékot mértek. Egyéb­ként a hó egyetlen viharos napján, 22-én hullott a legnagyobb csapadék is. Az ekkor mért 23,7 millimé­ter több, mint április első három hetének összes csa­padékmennyisége. — Halászcsárda nyílt a foktői Duna- partom. A kis vendég­lőt a helybeli Béke Termelőszövetkezet üzemelteti, saját ha­lastavából látja el nyersanyaggal. A fes­tőién szép Duna-par- tot kirándulóhellyé fejlesztik. Így jó for­galomra számíthat majd a halászcsárda. — JÓZSEF ATTILA versei románul. A bu­karesti könyvpiacon megjelent román és magyar nyelven József Attila több verse. A „Versek—Poezii” cí­met viselő kétnyelvű kötet költeményeit Mi­hail Beniuc, a neves román költő fordította és a bukaresti Irodal­mi Könyvkiadó gon­dozásában került for­galomba. Ujjlenyomat Két rakoncátlan kis óvodás kölyök ballag a kecske­méti Kisfaludy utcán. Mindent meglógnak, mindent megnéznek, nem sietnek az óvodába. Igazi gyerekek. Az egyik ház előtt autó áll. Az egyik fiúcska azon is végighüzza az ujját. Abban a pillanatban egy ma­gas férfi ugrik ki a kapu alól, elkapja a gyereket, s a kezére fit. A két megszeppent lurkó megy tovább, aztán az egyik visszanéz, s nyelvet ölt a kapuban tovább vadászó autósra. Észreveszik, hogy figyelem filcet, s rámnevetnek. És én vissza . .. Együtt nevetünk a pulykamérges emberen, aki így elrontotta a napját. Egy ártatlan ujjlenyomat miatt. (T—1.) A MAGYAR Tudó­mányos Akadémia na­pokban megtartott köz­gyűlésén az akadémia levelező tagjává vá­lasztották dr. Mészöly Gyulát, a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet Kos- suth-díjas igazgatóját, az ismert paradicsom- nemesi tőt. Élüzem Tiszakécskén A n apókban avatták él üzemmé a Vegyimű­veket Szerelő Vállalat Tiszakécskei Gyáregy­ségét. A községi mű­velődési ház nagyter­mében. megtartott ün­nepségen részt vettek a gyáregység dolgozói, a községi párt- és ta­nácsi szervek vezetői. A 800 főnyi közönség ellőtt Bakó László gyártásvezetési cso­portvezető ismertette a gyáregység eredmé­nyeit. — Diirrög a túzok. Ez a kiveszőben levő európai óriásmadár a Duna—Tisza közén fő­leg a kumszentmiklósi szikes területeken ta­nyázik. Az itteni állo­mányt mintegy 80—90 madárra becsülik a vadászok. Most a fé­szekrakás idején kü­lön engedéllyel lehet vadászni túzokkakas­ra. Az országban azon­ban mindössze csak 50—60 násztáncot járó dürrögő kakast lőhet­nek ki a hazai és kül­földi vadászok. — Gazdag a bajai művelődési intézmé­nyek májusi program­ja. A szakszervezetek szakmaközi bizottsága művelődési házában a hónap legjelentősebb eseménye a Türr Ist­ván Múzeum képző- művészeti alkotásaiból rendezett kamarakiál­lítás lesz. A Fegyveres Erők Klubjában a Ma­gyar Néphadsereg Mű­vészegyüttesének nóta- estjp és a BEAT-ze- nepédium ígér kelle­mes szórakozást. A központi művelődési házban ismét bemu­tatkozik a Duna-foto- klub. Kiállítják a nem­zetközi pályázatokra készült képeket, az if­júsági fotoklubban pe­dig megyei fénykép- kiállítást rendeznek. Lakásépítkezés a vitágban Az ENSZ adatai szerint két évvel ezelőtt Európá­ban ezer főre számítva, átlagosan nyolc lakás épült egy év alatt. Az ezer főre jutó évi lakásépítés tekintetében Svédország állt az élen 12 és fél la­kással, utána Svájc és az NSZK (tíz lakás), a Szov­jetunió (9 és fél), Hollan­dia (9,4) következett. Az Egyesült Államokban ezer lakosra számítva 1,9 lakás . épült egy esztendő alatt. SPAGETTI-CSOMÖ” — 4 ezerrel szapo­rodott a háztáji gazda­ságok kocaállománya. A tavaszi állatszámlá­lások tapasztalatai szerint leginkább a sertésállományi; gyara­pították a kisgazdasá­gokban. Így 40 ezer­rel több kismalacot ne­velnek fel az idén, amely a jövő évi ser­téshúsellátásban je­lentkezik áruként. Kecskeméti kulturális program Filozófiai szabadegyetem Az elemi erkölcsi nor­mák és a valláserkölcs (Megyei Kórház, 14.J0, Óvónőképző, 17, SZTK, 10 óra). Kiállítások Xványi-Grünwald Béla centenáriumi tárlata (Ka­tona József Múzeum). — Molnár Zoltán festményei (Művészklub). — Megyei politechnikai kiállítás (Üt- törőház). — BUDAPESTRŐL kedden „utazott” el Bécsbe a Szépművé­szeti Múzeum váloga­tott rajzanyaga, amely május 22-től az Alber­tina termeiben látható. A legnagyobb magyar múzeum világhírű rajzkincseit 122 alko­tás reprezentálja. A kiállítás Bécsben ugyanolyan nagy él­ménynek ígérkezik, mint amilyen tavaly Budapesten az Alber­tina műkincseiből a Szépművészeti Múze­umban rendezett tár­lat volt. (MTI) 80 éve, 1887. május 10-én kezdte meg működését az egy héttel korábban meg­alakult Budapesti önkén­tes Mentőegyesület. Az in­tézményt Kresz Géza or­vos fáradhatatlan agitá- eióója és szervezőmunká­ja hívta életre. Feladatul tekintették a mentési munkán kívül tanfolya­mok tartásával az elsőse­gély-nyújtás ismereteinek terjesztését is, továbbá oktató kiadványok meg­jelentetését. 1890-ben már székházat építettek a Mar­kó utcában. A mentők in­tézménye több mint egy fél évszázadig a jótékony- kodók bizonytalan anyagi támogatásától függött. — Költségei önkéntes ado­mányokból gyűltek össze mindaddig, amíg 1948-ban állami kezelésbe vették. Azóta gyorsan fejlődik. 1954-ben nálunk állították munkába — a világon el­sőként — az első mentő- rohamkocsit, amelynek felszerelése a bonyolul­tabb orvosi feladatok hely­színi elvégzését is lehető­vé teszi. Ugyancsak ná­lunk épült fel 1956-ban a világ első mentő-kórháza. Duisburg (NSZK). — Az első pillanatra összeku- száltnak tűnik ennek a műszakilag komplikált, de mégis nagyszerűen megoldott útkereszteződésnek a modellje. Az új közlekedési csomópont a Német Szövetségi Köztársaság egyik fontos iparvidékének tehermentesítését szolgálja és a Ruhrvidék—Kölni Autobahn-t fogja összekötni, az ugyancsak erős for­galmú Ruhr-gyorsúttal. A technikúsok „Spagetti- csomé”-nak keresztelték el ezt a tervezetet, amely légtávolból nézve valóban az olaszok kedvenc éte­léhez hasonlít. A 11 hidat és a számtalan fel- és le­vezető út mindegyikét 1968 végén adják át a for­galomnak. — Egy hét múlva várják az első zöld­borsószállítmányt a í’etvásárlótel epek. Az idén elsőnek a duna- vecsei járás zöldöve­zetéből jelezték a bor­só érkezését, ahol már elvirágoztak a bokrok. A felvásárlótelepek több mint 100 vagon zöldborsót várnak és továbbítanak a megye, illetve az ország fo­gyasztóihoz. Várható időjárás szerda estig; főként nappali felhőképződés, inkább csak a keleti országrészben szórvá­nyosan kialakuló helyi záporral, zivatarral, napközben megélénkü­lő északlas szél. Meleg marad az idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 22—26 fok között. A Kecskeméti Agrome­teorológiai Obszervatórium jelenti: május 8-án a kö­zéphőmérséklet 20,1 (az 50 éves átlag 15,9) a legma­gasabb hőmérséklet 24,3 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 13. Május 9-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 15,8, » dél­után egy órakor mért hő­mérséklet 23,1, a legala­csonyabb hőmérséklet 12,5 Celsius-fok. Már a terménybelakarítasra készülnek Bemutatták a tisztítás és a feldolgozás új gépeit A napokban ikerült sor a | Bács-Kiskun megyei Gabona- felvásárló és Feldolgozó Vál­lalat két telepén arra a jól si­került bemutatóra, amelyen né­hány új típusú gépet, azok mű­ködését és előnyeit ismertet­ték a szakemberekkel. A légosztályozással tisztító berendezés alkalmazásával régi problémát sikerült megoldani, egyúttal jelentős munkaerő- és költségmegtakarítás érhető el. Rendkívül fontos szempont ugyanis, hogy az átvett gabo­na megfelelően tisztítva kerül­jön raktárba. A gabona eredeti állapotában számos olyan ide­gen anyagot — polyva, szalma, csutka, stb. — tartalmaz, ame­lyek nedvességtartalma a ga­bonáénál jóval magasabb, s így romlást, dohosodást idéz elő. Harmadéve kezdték a Gabo­natrösztnél és vállalatainál a natúr gabona átvételét, ami ta­valy már az évi termésnek az egynegyedére terjedt ki. A múlt év meglehetősen gazdag tapasz­talatai alapján alakították ki a már említett magtisztítót, amelynek óránkénti teljesítmé­nye 20 tonna és a naturgabona biztonságos tárolását elősegítő ;ó hatásfokkal dolgozik. A vállalat keverő üzemében a cséplőgépből házilag átalakí­tott kukoricamorzsolót mutat­ták be. Ennek teljesítménye óránként 80 mázsa szemes ku­korica. Ezt a gépet is a gazda­ságosságra való törekvés hozta létre, hiszen a most forgalom­ban levők csekély kapacitása a szedés! és szárítási idényben rendkíyüld mértékben hátráltat­ta a munkát. A teljesítmény nö­velésével viszont lényegesen le­rövidíthető a szedési és a szá­rítási időszak, s elkerülhető a prizmákban való szabadtéri tá­rolás. Mindennek a népgazda­sági előnyét szinte felesleges hangsúlyozni. A gépbemutató résztvevőinek teljes megelégedését vívták ki az említett berendezések, fő­ként a morzsológép. amely — a szakértők véleménye szerint — a jelenleg forgalomban levőhöz képest háromszoros teljesít­ménnyel végzi munkáját. Elis­merően nyilatkoztak a keverő üzemben kialakított anyagmoz­gató gépláncról is, amely a morzsolástól a szárítón keresz­tül a raktárig a terménynek géppel történő továbbítását old­ja meg. J. T. Vegyipari dolgozók világkonferenciála Budapesten Kedden reggel az Építők Ró­zsa Ferenc Művelődési Házá­nak kongresszusi termében megkezdődött a vegyi-, olaj- és rokonszakmák dolgozóinak nemzetközi szakszervezeti szö­vetsége által rendezett V. világ- konferencia. A négynapos ta­nácskozáson megjelent Louis Padilla, a Szakszervezeti Vi­lágszövetség titkára is. A tanácskozást Roger Pascre, a francia vegyipari szakszerve­zet főtitkára, a nemzetközi szö­vetség alelnöke nyitotta meg. Az V. világkonferencia célja — hangoztatta — elősegíteni a szövetséghez tartozó iparágak­ban dolgozók egységének meg­valósítását. Délután a szövetséghez tar­tozó iparágak képviselői külön- külön tanácskoztak sajátos problémáikról, szerdán pedig általános vitával folytatódik a vegyipari dolgozók V. világ- konferenciája. (MTI) RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Ittasságból, szabálytalanságból súlyos balesetek A hét első napján három olyan közúti baleset történt a megyében, amelyek ismételten arra figyelmeztetnek, milyen súlyos következményekkel jár az ittas vezetés és a KRESZ szabályainak megsértése. Leesett a motorról A rendőrség eljárást indított Babinyecz Sándor, 28 éves ma- darasi lakos ellen, mert május 8-án délelőtt 9 óra után né­hány perccel erősen ittas álla­potban motorkerékpárral köz­lekedett Bácsbokod belterüle­tén. Babinyecz olyan részeg volt, hogy a 40 kilométeres se­bességgel haladó motorkerék­párról leesett. A mentők súlyos sérüléssel, életveszélyes állapot­ban szállították a kórházba. Ha két részeg találkozik Bugac határában egy föld­úton motorkerékpározott Ka­posvári Sándor 26 éves szaty- mazi lakos. Későn vette észre az előtte kivilágítatlan kerék­páron haladó erősen ittas álla­potban levő Tarjányi József 28 éves bugaci fiatalembert, és el­ütötte. A két járművezető a földre zuhant, s a mentők sú­lyos sérülésekkel szállították őket a kiskunfélegyházi kór­házba. A kórházba szállítás után kiderült, hogy Kaposvári Sándor is meglehetősen sok italt fogyasztott. A rendőrség mindkettőjük ellen eljárást in­dított. Egy ütközés, öt súlyos sérülés Hétfőn este Bátya község belterületén egy éles útkanyar­ban 60 kilométeres sebességgel vezette Szegő Károly a rábízott tehergépkocsit. A nagy sebes­ség miatt balra kormányozta a járművet, s ezért összeütközött a vele szemben érkező Huszár János vezette tehergépkocsival. Az ütközés nyomán a teher­gépkocsin utazók közül Tom­pos Antal, Szabó Miklós, Hu­szár János, Békási Attila és Istella László kalocsai lakosok súlyosan megsérültek. A két járműben több mint 120 ezer forint anyagi kár keletkezett. Tűz a Kiskőrösi Állami Gazdaságban Hétfőn hajnalban két óra után néhány perccel a Kiskő­rösi Állami Gazdaság tabdi ke­rületének központi telephelyén tűz keletkezett. A gépszínben hét darab UE—28-as erőgép volt, amelyeknek üzemanyag- tartályait szinültig töltötték üzemanyaggal. A lángok az egyik erőgépről terjedtek tova. amelynek következtében két traktor erősen megrongálódott, s az előzetes becslések szerint közel 50 ezer forintos anyagi kár keletkezett. A tűz felfede­zésekor a gépszín éjjeliőre, munkatársai segítségével, a töb­bi erőgépet kimentette az égő épületből. A tűz keletkezése okának megállapítása céljából a me­gyei rendőr-főkapitányság vizs­gálatot indított. G. G. PFTOFI NÉPE — A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő; F. Tóth Pál — Kiadja a Báes megyei Lapkiadó vállalat — Felelős kiadó- Mezei István igazgató — Szerkesztőség: Kecskemét. Városi Tanácsház. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16 Szerkesztő bizottság: 10-38. — Kiadóhivatal: Szabadság tér l/a Telefon; 17-09. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethet« a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési dij egy hónapra: 13,— forint. — Kecskemet, & s Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon; 11-53. — Indes; 23 063. <

Next

/
Thumbnails
Contents