Petőfi Népe, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-30 / 125. szám
Í. «Mal 1961. májas 39, kedd Súlyos incidens Gazánál A nyugati hírügynökségek Tel Aviv-i keltezésű gyorshírben jelentették, hogy az izraeli hadsereg szóvivője szerint az egyiptomi hadsereg egységei hétfőn délelőtt Gaza városától keletre gépfegyverekkel és aknavetőkkel tüzet nyitottak izraeli területre. A tüzelés következtében a vetések kigyulladtak és a szóvivő azt mondotta, hogy a bejelentések időpontjában még nem sikerült eloltani a tüziet. Az izraeli bejelentés szerint az egyiptomi erők ugyanabban a térségben tüzet nyitottak egy izraeli járőrre is, könnyebben megsebesítve egyik katonáját. A MENA jelentése szerint hétfőn repülőgépen az Egyesült Arab Köztársaságba érkeztek az első kuwaiti csapategységek, hogy csatlakozzanak az egyiptomi erőkhöz Izraellel szemben. A malaysiai kormány felajánlotta, hogy biztosítja az EAK oldalán önkénteseknek jelentkező malaysiai állampolgárok számára a szállítást. Az EAK nagykövetségén eddig 110 malaysiai jélntkezett önkéntesnek. Pirzada pakisztáni külügyminiszter a nemzetgyűlés ülésén kijelentette, hogy kormánya erőteljes támogatást nyújt az arab országoknak az izraeli agresszióval szemben. A szíriai államfő hétfőn reggel különrepülőgépen Moszkvába utazott. A váratlan moszkvai látogatás okát nem közölték. Az AP hírügynökség jelenti Damaszkusziról, hogy a bagdadi rádió adását megszakítva jelentette be az iraki kormány nyilatkozatát. Ez hangoztatja, hogy Irak megtiltja olaj eladását mindazoknak az országoknak, amelyek segítséget, vagy támogatást nyújtanak Izraelnek háború esetén. 75 ország képviselője a Pacem in Terris konferencián GENF (MTI) U Thant ENSZ főtitkár mesterséges bolygó segítségével közvetített beszédével és VI. Pál pápa üzenetével nyílt meg vasárnap este Genfben az ENSZ-palotában a második Pacem in A harmadik támadás a hűéi jenki parancsnokság ellen SAIGON (MTI) Hétfőre virradó éjjel a felszabadító hadsereg tüzérsége sorozatos aknatámadást intézett a Hűé központjában levő amerikai laktanya ellen. Ebben a hónapban ez volt a harmadik támadás a huei amerikai parancsnokság ellen. A VNA egy hétfői jelentésében arról ad hírt, hogy a dél- vietnami kormánycsapatok egységei megtagadják az amerikai parancsok teljesítését. Így például május 11-én nem voltak hajlandók részt venni Saigon közelében egy hadműveletben, amely a lakosság ellen 'iráftyult, ezen a vidéken csupán május első napjaiban a kormányhadsereg 197 katonája'tagadta meg a szolgálatot úgy, hogy vagy hazatért, vagy átállt a szabadságharcosok oldalára. Az amerikai légierő gépei vasárnap ismét támadták Észak- Vietnam területeit. Az amerikaiak bombatámadásairól írva a Newsweek kommentárt közöl s ebben megállapítja, hogy a VDK légelhárítása, amelyet eddig is a leghatásosabbnak tekintettek a légi harcok eddigi történetében. a továbbiakban még jobban erősödik majd. A New York-i lap értesülése szerint ugyanis a Szovjetunió igen hatékony légvédelmi felszerelést szállított Hanoinak. Térris konferencia. A tanácskozás XXIII. János pápa encik- likájától kölcsönözte nevét, s első ízben két évvel ezelőtt New Yorkban rendezték meg. Szervezője egy amerikai magánintézmény. A genfi konferenciára 75 ország mintegy 350 képviselője érkezett. A tanácskozás hétfőn délelőtt a békés egymás mellett élést fenyegető veszélyekkel, délután a közel-keleti válsággal és a délkelet-ázsiai helyzettel foglalkozott. A Vietnammal kapcsolatos vitát levették a napirendről, miután a VDK, illetve DNFF nem küldött képviselőt Genfbe. Véget ért az arab szocialista szeminárium ALGÍR (MTI) Vasárnap délután véget ért Algírban az első arab szocialista szeminárium, amelyben Bumedi- en algíri elnök meghívására több mint száz arab haladó személyiség vett részt. A záró ülésen nyilatkozatot fogadtak el, amely felhívja az arab népeket: valósítsák meg egységüket, harcoljanak az imperialista összeesküvés ellen, haladjanak a szocializmushoz vezető úton. A szemináriumhoz a szocialista országok kommunista és munkáspártjainak megfigyelői üzenetet intéztek. Az üzenet rámutat arra, hogy a kommunista és mukáspártok és az arab szocialista erők közös harcot vívnak az imperializmus ellen, ezért együttműködésük szükségszerű. Az első arab szocialista találKözős piaci találkozó RÓMA (MTI) A Közös Piacról szóló római szerződés aláírásának 10. évfordulója alkalmából rendezett, hétfőn kezdődő tanácskozásra Rómába érkeztek a tagországok miniszterelnökei és külügyminiszterei. Megérkezett de Gaulle francia elnök, az egyetlen államfő is. Hat év óta ez az első közös piaci csúcsértekezlet, melyen de Gaulle is jelen van. A tanácskozás hétfő délután' hivatalos megnyitását megelőzően kétoldalú megbeszélések folytak a „színfalak mögött”. Így például hétfőn reggel Fanfani olasz külügyminiszter Brandt nyugatnémet külügyminiszterrel találkozott. Megbeszélésük témájáról részleteket nem hoztak nyilvánosságra. Brandt a DPA római tudósítójának adott nyilatkozatában hangsúlyozta, Nyugat-Németor- szágnak érdeke, hogy Nagy-Bri- tannia még a nyári szünet kezdete előtt megmagyarázhassa csatlakozási kérését az EGK kormányképviselőinek. Hozzátette, hogy a bonni kormánynak ezt az álláspontját a római külügyminiszteri tanácskozáson az öt másik tagállam is jóváhagyta. Garrison tárgyi bizonyítékokkal rendelkezik Jim Garrison New-Orleans-i kerületi ügyész vasárnap televíziós nyilatkozatban közölte, hogy későbbi időpontig „elhalasztják a letartóztatásokat”, de feltehető, hogy Clay Shaw tárgyalásának megkezdése előtt azért még lesz néhány őrizetbevétel. A tárgyalás időpontja még nem ismeretes. Garrison elmondotta ismét, hogy Kennedyt nem Oswald gyilkolta meg, hanem több ösz- Bzeesküvő. Oswald nem a CIA ügynöke volt, hanem feltehetően az amerikai kormány „felderítője”. A CIA nem volt ugyan benne az összeesküvésben, de eltitkolta, hogy egykori alkalmazottai részt vettek benne. Megkérdezték Garrisont, mi történnék, ha Clay Shaw tárgyalásán nem tudná bebizonyítani állításait. Garrison erre azt válaszolta, hogy „a vádat már bebizonyítottuk és van tárgyi bizonyítékunk is”. kozó szolidaritási üzenetet intézett a jemeni néphez a dél- arábiai függetlenségi harcosokhoz és a vietnami néphez. MOSZKVA (TASZSZ) Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke hétfőn repülőgépen Kabulba utazott. A szovjet államfő hivatalos látogatást tesz az országban. MOSZKVA (MTI) Hétfőn délben a Moszkvában tartózkodó Ilku Pál művelődés- ügyi miniszter és Szergej Koroa- novszkij. a külföldi kulturális kapcsolatok bizottságának elnöke jegyzőkönyvet írt alá a szovjet—magyar kormányközi kulturális együttműködési bizottság felállításáról. SZÓFIA (MTI) A szombat este óta Bulgáriában tartózkodó Caglayangil török' külügyminiszter és felesége vasárnap Várna vendége volt. Itt fogadta a Pogled című lap munkatársát és nyilatkozott neki. Caglayangil egyebek között kijelentette, hogy Ivan Basev bolgár külügyminiszter tavalyi törökországi látogatása idején elért eredmények „kellemes fordulatot” hoztak a két orszáig viszonyában. Sikeres tárgyalások folytak a bolgár—török határ rendjéről, s minden bizonynyal sikeres lesz a két országot összekötő közvetlen vasúti forgalom megnyitásáról folytatandó tárgyalás is. PHENJAN (MTI) A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzetvédelmi minisztériumának vezetői és a magyar katonai küldöttség tagjai Phenjanban tárgyalásokat folytattak. A tárgyalásokon a magyar küldöttséget Czinege Lajos vezérezredes, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, honvédelmi miniszter, a koreai küldöttséget pedig Kim Csan Bong hadseregtábornok, a Koreai Munkapárt Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes és nemzetvédelmi miniszter vezette. N A PT A B 1967. május 30. kedd Névnap: Janka Napkelte: 3 óra 52 perc. . Napnyugta: IS óra 32 perc. I — KÉPZŐMŰVÉSZET l film szovjet—NDK koprodukcióban. A le- ningrádi dokumentumfilm Stúdió és a berlini DEFA közös produkciójában színes film készül a Drezdai Képtár és az Ermitázs műkincseiről. — Jól sikerült békenagygyűlést tartottak vasárnap délután Kiskunfélegyházán, a Móra Ferenc Művelődési Házban. A gyűlésen megjelent és élménybeszámolót tartott vietnami út- járót Németi Irén, a Nők Lapja fő- szerkesztője. — Kecskemét belterületén személvgé kocsijával nekiütközött egy másik személygépkocsinak Fodor Menyhért kecskeméti elektroműszerész. A balesetet az okozta, hogy Fodor nem taríotta be a követési távolságot. — ÉRTELMISÉGI ankét falun. Az elmúlt hét végén Hajóson a József Attila Termelőszövetkezet klubhelyiségében rendeztek értelmiségi ankétot, amelyen Pozsgay Imre, a megyei pártbizottság osztályvezetője tartott vitaindítót az értelmiség szerepéről és feladatairól a IX. kongresszus utáni időszakban, majd Gyovai Gyula, a Központi Bizottság alosztályvezetője külpolitikai beszámolót tartott. Az ankéton a községből és a környékről 90 pedagógus és agrárértelmiségi vett részt. — Szövetkezeti küldöttség utazott Finnországba és Svédországba Molnár Károlynak, a SZÖVOSZ elnökhelyettesének vezetésével. A delegáció részt vesz mindkét országban a fogyasztási szövetkezetek kongresszusán és tanulmányozza a szövetkezeti mozgalmat. — A PARKOK, terek mentén több mint százezer fát ültettek el a Kecskemét környéki méhészek, illetve az iskolások a tavasz - szal. Legtöbb a kitűnő ..mézfából”, a Kínából származó evód.iából. valamint harsból, juharból és hóbogvóhól került e'to'eoítésre. HELYREIGAZÍTÁS. Vasárnapi számunk első oldalán a könyvhét eseményeiről szóló beszámolóban sajnálatos elírás történt. Az Aranyhomok Szálló megjutalmazott könyvbizományosa nem Mat- kó Sándorné, hanem Matók Gábomé. — MEZŐKÖVESDEN az idén rendezik meg ötödször a Kis Jankó Bori emlékünnepséget. A palóc falvakból, a Sárközből. Buzsák- ról, Hódmezővásárhelyről. Kalocsáról, Szentistvánról és Tardról több mint 800 pályamunkát várnak az augusztus 12—13-án sorra- kerülő hímzőkiálií- tásra. A kétnapos ünnepség alkalmából rendezik meg a Borsod. Pest, Heves és Nógrád megyéi díszítőművészeti szakkörvezetők tanácskozását. — Békatenyésztés teknőben. A Bugaci Erdőgazdaság a határához tartozó egyik tóban kecskebékatenyésztésre szándékozik berendezkedni. Ezt megelőzően azonban teknőben tanulmányozták a békák szaporodását, táplálkozását. Az intenzív békatenyésztéshez elsősorban a szaporodást, takarmányozást figyelték meg. Megállapították például, hogy a kecskebéka Jóízűen elfogyasztja az árpát is. = EGY KIS STATISZTIKA. 16,6 millió lakást — az Egyesült Államok egész lakás- állományának több mint 25 százalékát — hivatalosan is a normáknak meg nem felelőnek nyilvánítottak. Ezek közé tartozik 3 millió viskó és sátor- lakás és 8 3 millió elavult, omladozó ház. 75 éve, 1892. május 30-án halt meg Újpesten Lebstück Mária, a szabadságharc vitéz katonája. Tizennyolc éves korában, már a bécsi forradalom barikádjain harcolt és meg is sebesült, majd Bécs feladása után a híres bécsi légió önkéntes katonájaként harcolt a magyar szabadságért. Részese volt a bra- nyiszkói diadalnak, küzdött a kápolnai csatában, kitüntette magát Buda ostrománál is. Bátorságával a csatamezőkön érdemelte ki előbb a fővadász, majd hadnagyi, később a főhadnagyi rangot. „Károly főhadnagy” csak a dicsőséges harcok elbukása után fedte fel azt, hogy nő. A szabadságharc leverése után az aradi vár kazamatáiban szenvedett börtönt. Utána Győrött, majd Komáromban, később Budán élt szűkös anyagi viszonyok között. Élete utolsó tizenkét esztendejében, 1892-ben bekövetkezett haláláig Újpesten lakott Regényes alakját többször feldolgozták szépirodalmi művekben. Jókai sokszpr írt róla, és ő a címszereplője Huszka Jenő „Mária főhadnagy”, című operettjének. — MAI SZÁMUNKBÓL — sajnálatos anyagtnrló- dás miatt a Nyílt kártyákkal című folytatásos regényünk kimaradt. — Kitűnően fejlődik a fűszerpaprika több mint ötezer holdon kerültek ki ültetésre a bokrok. A még hátralevő területen május végéig mindenütt földbe kerülnek a növények. A palántázáshoz kitűnőek a talaj- adottságok, s biztonságos a megere- dés. Ennek ellenére azonban mindenütt bejárják a paprikaföldeket, hogy az esetleges kipusztult töveket pótolják. — MUNKA VERSENYT indítottak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére a csikó? riai Üj Kalász Termelőszövetkezetben. A gazdaság valamennyi üzemága részt vesz a versenyben és már eddig is nagyobb eredményeket értek el a munkában. így például az év első negyedében háromszor annyi tejet adott az állattenyésztés. mint tavaly az első negyedévben. (Vízin. Gergely) — A KIRÁNDULÓK ezrei keresték fel vasárnap a homoki erdőket a holt-Tisza vidékén, A kellemes időben sokan töltötték a hét végét a természetvédett lakiteleki Tőserdőben. Baján pedig első vízi túrára indultak a motorcsónakosok. A Duna-parti város vízkedvelői késő őszig megszállva tartják a sugovicai „kikötőt”. — Gyomirtó hadjárat a földeken. A termelőszövetkezetek zömében már befejeződött a kukorica vetése, s most minden erőt a kapás növények ápolására for 1> Iának. Naponta 8—9 ezren dolgoznak a földeken, s több mint 500 ne vén v - ápoló gép segíti munkájukat. A répaföldek már legtöbb helven ayom- talanul fejlődnek. Várható időjárás kedden estig: felhőátvonulások, többfelé esővel, időnként élénk ászaid, északkeleti szél. A nappali felmelegedés gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 18—23 fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: május 28-án a középhő- mérséklet 19,6 (az 50 éves átlag 19,1), legmagasabb hőmérséklet 23,8. Celsius-fok. A napsütéses órák száma 14. Május 29-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 16 5, délután egy órakor mért hőmérséklet 22,7, legalacsonyabb hőmérséklet lld Celsius-fok.