Petőfi Népe, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-05 / 104. szám
V A szakszervezetek kongresszusának második napja n. XXII. evf., 104. sz. Ára 60 fillér Csütörtökön az első három apirendi pont feletti vitával olytatta munkáját a szakszerezetek XXI. kongresszusa. A anácskozáson részt vett és az elnökségben foglalt helyet Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke és Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai. A vitában elsőként Beckl Sándor, a SZOT titkára szólalt fel, aki az egyszemélyi felelős vezetés és a vállalati üzemi de- 1967. MÁJUS 5, PÉNTEK mokrácia érvényesülését eleFiatalok otthona A jobb, kulturáltabb közlekedésért A személyszállítás helyzetét vizsgálja a népi ellenőrzés Mintegy négy esztendővel ezelőtt alakultak az első ifjúsági klubok. A gondolat hamar népszerű lett; több ezerre tehető ma már hazánkban az ifjúsági klubok száma, megyénkben éppen eléri a százat. Legtöbbje művelődési házakban lelt otthont, de számos termelőszövetkezet és ipari vállalat is lehetőséget adott a fiatalok ilyen korszerű szórakoztatására és művelődésére. Mert a cél ez: szórakoztatás és művelődés — korszerű módon. Szórakozás? Igen. a fiatalság szórakozni akar. Az igény jogos, nagyon sok múlik azonban a „hogyan”-on. Ebben segítségre van szüksége az .ifjúságnak. Zene, tánc, társasjátékok, vetélkedők — mind alkalmasak arra, hogy a fiatalok ne csak el- töltsék a szabad idejüket. A művelődést pedig a könyvek, újságok, folyóiratok, rádió, televízió, lemezjátszó — és az előadások szolgálják. Ez az utóbbi az', amitől kezdetben bizony húzódoztak egyes ifjúsági klubok. Kell_e az előadás, szükség van-a rendszeres programra? Nem érzik_e majd kötelezőnek a tagok, kényszernek, s ettől hátha elmegy a kedvük? A tapasztalatok azt mutatják: előadása válogatja. Az előadás ne jelentsen puszta hallgatást, iskolai előadási módot, hanem eleven vitával egybekötött kicserélési lehetőségét a véleményeknek, a nézeteknek. Ahol megkérdezték a klubtagokat, hogy mire kíváncsiak, ahol igyekeznek alkalmazkadni az igényeikhez, s ráadásul ötletesek, találékonyak, egyéniek is tudnak lenni — ott szívesen vesznek részt a fiatalok az előadásokon. S ezek az előadások soha nem maradnak visszhang nélkül, hanem utána beszélgetésbe, vitába, élvezetes eszmecserébe torkollnak. Más tekintetben is igen alkalmasak ezek a klubok az aktivitás felkeltésére. A bajai művelődési ház ifjúsági klubjának a berendezését például jórészt maguk a fiatalok készítették. Kevés volt a pénz, összefogtak hát és ízlésük, képességeik szerint — mondhatnánk: a maguk képére — felépítették otthonukat. S otthon lett az valóban. Hivatkozhatnánk a halasi járás ifjúsági klubjaira is, továbbá számos olyan termelőszövetkezetet felhozhatnánk példának — a hartai tsz-eket elsőnek! —, ahol az ifjúsági klubok iránt előlegezett bizalom, az anyagi támogatás már meghozta első gyümölcseit. S mind szélesebb körben tapasztalhatjuk örömmel, milyen eredményekkel jár, ha a helyi — tanácsi és gazdasági — szervek megértéssel állnak az ifjúság mellé és támogatják klubmozgalmát. B. J. Tegnap Kecskeméten a megyei népi ellenőrzési bizottság kibővített ülést tartott, amelyen részt vett dr. Páles Gyula, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettese. Berbe- rovics István, a megyei párt- bizottság előadója. A megyei NEB a személyszállítás helyzetének vizsgálatát indítja el, s a napirend megtárgyalására meghívta a MÁV, az AKÖV illetékes szakembereit, a megyei tanács közlekedési állandó bizottságának tagjait, üzemek, gazdaságok, intézmények, iskolák, s az IBUSZ képviselőit. A megbeszélésen Sándor Béla, a megyei tanács vb építési, közlekedési és vízügyi osztályának vezetője tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit, s ismertette a személyszállítással kapcsolatos NEB-vizsgálat irányelveit. A célunk — hangsúlyozta az előadó .— annak kutatása, hogyan lehet jobbá, kulturáltabbá tenni a közlekedést. A vizsgálódások négy fő területre: — a személyszállítás általános kérdéseire; az egyes ipari, ’mezőgazda- sági, kulturális centrumok környékének forgalmára; a belföldi távolsági és a nemzetközi forgalomra terjednek ki. Nagyon fontos — a lakosságot igen közelről érintő probléma — vizsgálatába kezdett a népi ellenőrzés. A megye ipara, mezőgazdasága, művelődési, kulturális élete rendkívül dinamikusan fejlődött az élmúlt két Csütörtökön Prágából jövet, nem hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Mahendra Bikram Sah Déva, Nepál királya és felesége. Nepál királynéja, valamint leánya és fia. A Ferihegyi repülőtéren a magas rangú vendégek üdvözlésére megjelent Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Nagy Józsefné, könnyűipari miniszter, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Szarka Károly külügyminiszter-helyettes, valamint a Külügyminisztérium több vezető munkatársa. A királyi párnak népviseletbe öltözött leányok virágcsokrokkal kedveskedtek. Losonczi Pál. az Elnöki Tanács elnöke csütörtökön délután a Parlamentben fogadta évtizedben. Mindez magával vonta a vasúti és közúti személyszállítás nagyarányú fellendülését is. Egy új üzem, gazdaság, iskola, lakótelep azonnal a közlekedési igények bővülésével jár. Eddig is voltak különböző mérések a személyszállításra vonatkozóan. azonban a közlekedési szervek szakemberei — érthető módon — a nagyobb figyelmet az építkezésekkel, a termeléssel kapcsolatos anyag és áruszállításokra fordították. A most kezdődő széles körű •vizsgálat során a megye különböző részein a népi ellenőrök sok ember véleményét kérik ki a személyszállításokra vonatkozóan. Többek között az üzemek közül Kecskeméten a Fémmunkás Vállalat, Kalocsán az EKA, Baján a Fi nőm posztógyár. Kun- fehértón az Állami Gazdaság dolgozóit, ezenkívül néhány középiskola, felsőfokú tanintézet, körzetesített általános iskola diákjait kérdezik meg. mi a véleményük a munkahelyre, illetve iskolába utazás körülményeiről és mi a kívánságuk, javaslatuk. A vizsgálatokban több száz népi ellenőr vesz részt. A felmérés végeztével az összegyűjtött adatok alapján az országos jellegű közlekedési problémákat a központi, a megyeieket pedig az illetékes helyi szervek elemzik, s tesznek intézkedéseket a személyforgalom megjavítására. N. O. Mahendra Bir Bikram Shah Deva-t, Nepál királyát, akivel szívélyesen elbeszélgetett. A látogatásnál jelen volt Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke és Szarka Károly külügyminiszter-helyettes. A nepáli király és felesége, valamint leánya és fia Kisházi Ödön társaságában megtekintette a Parlamentet, majd vendéglátóik kíséretében a Nemzeti Galériát keresték fel. A képtáf gazdag gyűjteményét Pogány ö. Gábor, a Nemzeti Galéria főigazgatója mutatta be. A vendégek ezután a Halászbástyáról elgyönyörködtek a főváros látképében. Losonczi Pálné csütörtökön délután fogadta Ratna Rajya Lakhsmi Devi Shah-t, Nepál királynéját. mezte az új gazdasági mechanizmus tükrében. Rámutatott, hogy az egyszemélyi felelős vezetés elvi és gyakorlati megerősítésének együtt kell járnia a dolgozóknak a vezetésben történő szélesebb körű bevonásával. Arról beszélt a továbbiakban, hogy a gazdasági struktúra megvalósuló reformjai után a szakszervezeti mozgalomnak is egy sor új, a korábbitól merőben eltérő feladata adódik. A vállalati gondokból, a gazdasági tervezésből a dolgozók közvetlenül, illetve képviselőik, a kollektívák képviselői révén vehetik ki részüket. Beckl Sándor ezután felhívta a figyelmet arra, hogy a szak- szervezetek mint osztályszervezetek és mint a dolgozók képviseleti, érdekképviseleti szervei a gazdasági vezetéssel ne csupán formálisan működjenek együtt. Az együttműködésnek elvi alapon kell történnie, mind politikai, mind gazdasági, mind jogi vonatkozásban. Törekedni kell arra, hogy a dolgozók ne csak a termelési feladatok végrehajtói, hanem valóban gazdái is legyenek vállalatuknak. Ezután Kurlik Imréné, a Konzervipari Tröszt Szakszervezeti Tanácsának titkára, majd Rebika Bouálem, az Algériai Dolgozók Általános Szövetségének titkára és az Össz- afrikai Szakszervezeti Szövetség alelnöke kapott szót. Az afrikai küldött a proletár nemzetköziség és szolidaritás jelentőségét méltatta. — Algéria dolgozói aggodalommal látják — mondotta —, hogy az imperialista mesterkedések a Közel-Keleten csakúgy, mint Délkelet-Ázsiában, vagy a világ más részeiben, súlyosan veszélyeztetik a népek szabadságát. szakszervezeteknek még sokat kell tenniük e jogszaoai., oic maradéktalan érvenyesueseert. A szocializmus és az internacionalizmus táplálta bolgár— magyar barátságról szóit Gri- gor lliev, a Bolgár SzaKSzervezetek Központi Tanácsának titkára. Mári Sándorné, a Szegedi Ruhagyár szb-titkára felszólalása után Octavio Gonzales Becerra, a Chilei Dolgozók Egységes Szakszervezeti Központja titkárságának tagja tolmácsolta azt a meggyőződését, hogy ez a kongresszus is tovább erősíti a magyar és a külföldi szervezett dolgozók kapcsolatait. Michalakis Michaeiides, az összciprusi Szakszervezeti Szövetség főtitkárhelyettese hangsúlyozta: — Az imperialisták újra meg újra megsértik Ciprus függetlenségét, de népünk bátran szembeszáll a fenyegetésekkel, s — a szervezett dolgozók, a szocialista országok támogatásával — megvédi jogait. Oscar Molina Picado, a Cos- ta-Rica-i Általános Munkásszövetség titkára hazája és latin-amerikai dolgozóinak nevében köszöntötte a kongresszust. Gyöngyösi István, az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára bejelentette: a szakszervezet megvizsgálta a harmadik ötéves terv lakásépítési feladatait, s úgy határoztak, hogy az Építési és Városfejlesztési Minisztérium az ötéves tervidőszakban tízezer lakással többet ad át a tervezettnél. Ezután Bedrich Kozelka, a Csehszlovák Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára üdvözölte a kongresszust. Szünet után a tanácskozás elnöki tisztét Gál László, a SZOT titkára vette át. Bejelentette, Mahendra, Nepál királya és családja Budapesten Biszku Béla, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, a tanácskozás szünetében szakszervezeti vezetőkkel beszélget. (MTI Foto — Fényes Tamás felvétele.) Nemeslaki Tivadar, a Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára hangsúlyozta: A szakszervezetekre nagy feladat hárul a legmegfelelőbb ösztönzési formák kialakításában, s néha népszerűtlen feladatokat is kell majd vállal- niok, hogy megszűnjön az egyenlősdi. A béren kívüli juttatások körül nagy viták alakultak ki. A Vasas Szakszervezet egyetért azzal, hogy elsősorban a reálbérek növelésével kell az életszínvonalat emelni. Ezután a Latin-Amerikai Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Állandó Kongresszusának testvéri üdvözletét .tolmácsolta az argentin szakszervezeti egységmozgalom képviselője. Bartha Árpádné, a Szakszer- j vezetek Hajdú megyei Taná-1 csának vezető titkára a nők társadalmi helyzetéről, a termelő- munkában betöltött szerepükről s az ezzel kapcsolatos szakszer- i vezeti feladatokról beszélt Hangsúlyozta, hogy bár a nők szociális védelmét megfelel jogszabályok biztosítják, a hogy az ország minden vidékéről számos vállalattól, intézménytől további táviratok érkeztek a kongresszushoz. Ezután Donáth Béla, a SZOT munkavédelmi osztályának vezetője; Vass Imre, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkára; Brun Ignác Xavier, a Dahomey-i Dolgozók Általános Szövetsége Végrehajtó Bizottságának tagja; Jakó András, a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának vezető titkára; Mohamed Abdel Salam Ali, az EAK Szakszervezeti Szövetsége Végrehajtó Bizottságának tagja; Péter Ernő, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára: Víg János, az 1. sz. AKÖV szak szervezeti bizottságának titká - ra; Vainö Montonen, a Finr Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára; Amadeleine Colin, a Francia Általános Munkásszövetség titkára hozzászólása következett. A délutáni ülésen tizenhárom f lszólalás hangzott el. A kongresszus ma reggel 8.30-kor folytatja munkáját.