Petőfi Népe, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-18 / 115. szám

1961. május 18, csütörtök 9. oldal /. Pályakezdő remények A Hotel Rosszija megnyitott nyugati szárnya az eiső vendégek is megerősíthet­nek — a kontinens egyik legmoder­nebb vendéglátó intézménye, amely már elkészült és még készülő ti­zenegy emeletes, zárt négyszöget alkotó épületszárnyaival és huszon­két emeletes főrészével a Moszkva folyó partján, a Vörös térnél várja azokat, akik a szovjet főváros éven­te csaknem kétszázezer vendége kö­zül itt keresnek maguknak szállást. Az üvegajtón belépve a márvány- padlós hallba, jutunk, — amelynek egyszerre ünnepélyes és modern hatását fokozza, hogy fekete már­ványoszlopait alumíniumbetétek dí­szítik. A könnyed ülőbútorok mel­lett elhaladva a hall két oldalán tíz gyorslift között válogathatunk. A hívórendszerben működő liftek gombnyomásra ,,házhoz jönnek”: egy jelzés egyszerre három felvo­nónak szól — a három közül az engedelmeskedik a hívásnak, ame­lyik a hozzánk éppen legközelebb eső emeleten tartózkodik. Mind a és sok egyéb gép működtetéséről és karbantartásáról. Az ablakokból szép kilátás nyílik a Kremlre és a Vörös térre. A Rosz- szija Hotelben a szállodában szoká­sos éttermi és egyéb szolgáltatások mellett bevezetik — az amatőrök kényelmére — a filmelőhívást is. A Rosszijának egyelőre csak az egyhatodát fejezték be. Hátra van még a huszonkét emeletes épület­rész és az egybeépült mozi-, illetve koncertterem is. Az utóbbi, három­ezer férőhelyével, a szovjet főváros második legnagyobb ilyen intézmé­nye lesz. Külön érdekesség, hogy gombnyomásra táncteremmé, illet­ve sportcsarnokká alakítható. E nagytermen kívül a Rosszija Hotel­nek még két, egyenkint 750 férő­helyes vetítőhelyisége lesz. Szó van egy házi uszoda tervéről is. Az építők azt tervezik, hogy a Hotel Rossziján a szovjethatalom fenn­állásának ünnepi 50. évfordulójára elvégzik az utolsó simításokat. Hányán is vannak? A me­gyei statisztika szerint Bács- Kiskun megye közös—gazdasá­gaiba 1962-ben tíz, 63-ban 41, 64-ben 60, 65-ben 102, 66-ban 155 fiatal, „frissen végzett”, egyetemi, főiskolai, illetve felső­fokú technikumi képesítéssel rendelkező szakember került. Az emelkedés egyenletes. Dehát mi lett és mi van ve­lük? Hogyan élnek, mik a tö­rekvéseik, lehetőségeik? Nálunk jobb? Dr. Mészöly Gyula, megyénk képviselője legutóbbi országgyű­lési felszólalásában ezt mon­dotta: — A három évvel ezelőtt az ország közös gazdaságaiba ki­helyezett 1400 fiatal agrárértel­miséginek általában 60 száza­léka maradt a szakterületen. A többi más szakmában helyezke­dett el. — Majd hozzátette: — Szabolcsban, Bács-Kiskunban viszonylag több a szakember, meri jobban fizetik, megbecsü­lik őket. Tükrözi ezt a megyei helyzet? Szántosi János, a megyei tanácr vb mezőgazdasági főelőadója igennel válaszol, — A „lemorzsolódás” nálunk évente 10—15 százalékra tehető. És elébem rakja a részletes listákat. „Elment.” „Ismeret­len helyre költözött.” „Az OTP- nél helyezkedett el.” Ilyen, s eh­hez hasonló beírások találha­tók. Zömmel női nevek után. Másutt az tűnik a szemembe, hogy a gyakornoki id.ő letelté­vel a véglegesített növényter­mesztő agronómuslánynak 300 forinttal kevesebb a fizetése, mint fiúkollégájának, akivel egyidőben került oda, s munka­körük is azonos. Emeletes ágy Alig nyolc négyzetméteres kis szoba a mélykúti Alkotmány Tsz egyik központi épületében, a szövetkezet korábbi székhá­zában. Emeletes vaságy, szek­rény. apró asztalka, két szék, kis állvány, rajta rádióval, né­hány könyvvel, alatta villany- rezsó. Rongyszőnyeg a kőpad­lón. A tárgyak ízlésre törekvő el­rendezése csak némiképp eny­híti a zsúfoltságot. — Hát itt lakunk — mutat körbe a fiatalasszony, Andriska Lászlóné. — A szoba a tsz-é', használatáért nem kell fizetnünk Andriska Lászlóné: „A szoba és a bútor is a tsz-é.” semmit. És amit itt lát, a vil- lanyrezsón kívül, ugyancsak mind a gazdaságé. Nekünk még ezután lesz bútorunk. És persze lakásunk is. Mindketten baromfitenyésztő- gyakornokok. Férje 24, Ildikó, a fiatalasszony 21 éves. Még Pécelen, a felsőfokú technikum­ban ismerkedtek meg egymással, s keltek egybe. Ott albérletben laktak. Azt mondja, ahhoz ké­pest most nem panaszkodhat­nak. Munkaidejük, sok esetben, eléggé szabálytalanul alakul. Mint ahogy ezen a napon is, amikor hajnali háromkor kel­tek, a piaci szállítás miatt. Férje csak délután felé tér meg Bajá­ról. Máskor éjféltájt érkezik a naposcsibe. Akkor is talpon kell lenni. Ha nincs „rendkívüli vi­lágnap”, hatkor kelnek. És legtöbbször este 6-ig vannak a telepen. Szívesen maradnának — Hogyan kerültek ide? Hi­szen a férje kiskőrösi, Ildikó szentesi. — Szinte véletlenül — hang­zik a válasz. — Megpályáztuk, még a technikumban. A tsz-nek is szüksége van szakemberekre. Itt valóban nagyüzemi barom­finevelés folyik. Egy-egy tur­nusban 32 ezer csibe növekszik az ólakban. A takarmány-fel­használás egy kiló húshoz 2,70— 2,80 kiló között van. Nem egy­szer másfél kilós átlagsúllyal értékesítenek. Ehhez nekik is van közük? Azt mondja, ezt megállapítani nem az ő dolguk. De mióta itt vannak, sikerült elérni, hogy a gondozók a ta­karmány apraját is feletessék, s ha szükséges, ne idegenkedje­nek a ventillátor használatától. — Kedvelik ezt a szakmát? — A férjem imádja. Több fényképfelvétele jelent már meg a Baromfitenyésztés című szak. lapban. — Szégyenlős mosollyal hozzáteszi: — Igaz, én nem erre a pályára készültem középisko­lás koromban, de most már kedvvel csinálom. — Szabad idő? — Az kevés. Van kerékpá­runk, néha bemegyünk moziba. A község két kilométerre. Meg néha hazalátogatunk. Kiskőrös­re inkább, mivel az van köze­lebb. Többre a gyakornoki fize­tés nem g.d módot. Ami 1300 forint. Kettőjüknek 2600. Azonkívül? Semmi. A gya­kornoki idő ezév augusztusában lejár. Maradnak? — A tsz vezetői még nem nyi­latkoztak. Ha szükség lesz ránk, szívesen maradunk. Mélykúton nem lenne rossz letelepedni. De ettől még messze vannak. Személyi holmijuk könnyen el­férne két bőröndben. Ám a rá­csos bóbiágynak mostani szállá­sukon aligha akadna hely. És ezt ők is tudják. (Folytatjuk.) Hatvani Qániei Bevált a németöves sertés A kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövetkezetben az elő­ző években vegyes sertésállo­mányt tartottak. Nem volt cél­tudatos tenyésztés és a külön­böző keresztezések rontották az állományt A szövetkezet szakvezetése elhatározta, hogy áttér a né­metöves állomány kialakításá­ra. Ez a fajta jól bevált Angol lapájsertéssel párosították és olyan hízó alapanyagot kaptak, amely típusában a fehér hús­sertéshez áll közelebb. A szövetkezetnek jövedelme­ző a sertéstenyésztés. A Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium németöves törzste­nyésztő gazdaságnak jelölte ki a Lenin Termelőszövetkezetet. Cikkünk nyomán Megállapodtak a termelőkkel Lapunk március 10-i számá­ban „Plusz, mínusz, egyenlő” címmel cikk jelent meg a tanyai tejfelvásárlás problé­máiról, közelebbről pedig a szállítási költségek csökkenté­séről illetve azoknak a terme­lőkre történt fokozottabb mér­vű áthárításáról. A cikkre a Budapest és Vi­déke Tejipari Vállalat levél­ben válaszolt. Ebben arról tá­jékoztattak, hogy a szállítási költségekkel kapcsolatos intéz­kedés a vállalatnak miniszteri rendeletben biztosított joga. Az említett módosítást előzőleg a termelőkkel esetenként közöl­ték, akik ehhez való hozzájá­rulásukat aláírásukkal is meg­Az év elején megnyitotta kapuit Európa egyik legnagyobb szálloda­kombinátjának, a moszkvai, hat­ezer vendégre tervezett Hotel Kosz- szíjának első befejezett — nyugati — épületszárnya. A tervezőgárda hosszas külföldi előtanulmányok után készítette el a Rosszija ter­veit. Az eredmény — amit most már Moszkva új színfoltja Megnyílt a Hotel Rosszija folyosókat, mind az egy-, két- és háromszemélyes lakosztályokat mű­anyagpadló és műanyagszőnyeg bo­rítja. A rendelésre készült szoba­berendezések világos faanyaga össz­hangban van a szálloda egészének modern összhatásával. A szobák hő­mérséklete és levegőjének pára- tartalma a vendég kívánsága sze­rint helyben szabályozható. A hat­ezer személyes szállodának roppant méretű technikai apparátusa van: a légkondicionálás és a központi porelszívás mellett gondoskodni kell majd az összesen 93 személy- és teherlift, a nyolc mozgólépcső erősítették. Legalábbis a buda­pesti vállalat felvásárlási kör­zetében ez a helyzet. (A me­gyében ugyanis ezt a tevékeny­séget a tröszt három területi egysége bonyolítja le.) Ebben a körzetben ezenkívül — szem­ben a többiekkel, ahol a hozzá­járulási költség egészét már áthárították a termelőkre — átlagoran mindössze 50 száza­lékos áthárításra került eddig sor. A vállalat felmérései egyébként azt bizonyítják, hogy a felvásárolt tej mennyisége e rendelkezés ellenére sem csök­kent. Alkalmunk nyílt a közel­múltban a levélben foglalta­kat a helyszínen, a megye ta­nyavilágában ellenőrizni. Köz­vetlen tapasztalataink arra vallanak, hogy a termelők túl­nyomó része a költség-áthárí­tást nem tartja aránytalan megterhelésnek, sőt közülük nem egy a jelenleginél nagyobb összegű költségvállalás esetén sem cserélné fel a megszokott helyzetet a piacozással járó többlet gondokkal. Különösen, ha ehhez azt is hozzászámítjuk, hogy a tejipari vállalat ösztön­zésképpen kedvezményes áron korpát is juttat azoknak, akik rendszeresen jó minőségű te­jet értékesítenek. J. T. Á tunyaság ballasztja Ki ne ismerné ezt a szólás­mondást: „Nem az én aszta­lom”. Akkor szoktuk idézni, ha valaki kényelmességből, vagy azért mert irtózik a felelősség vállalástól, elhárítja magától a tennivalót. Ilyen emberrel sű­rűn találkozhattunk az elmúlt években a különféle hivatalok­ban, vállalati irodákban, de a gépek mellett is. Vajon miért? Egyszerűen azért, mert ezek az emberek így is megkapják a fizetésüket, így is biztonságban érezhették magukat pozíciójukban, ami lehetett egy kis előadói státusz, de lehetett busásan fizetett ve­zető beosztás is. Nem követeltük meg kellő eréllyel mindenkitől, hogy ké­pességének legjavát nyújtsa, sőt sokszor még azt sem, hogy megdolgozzon a fizetéséért. Ok­kal emlegettük intő példaként a kapitalista társadalomra jel­lemző kenyérharcot, tülekedést. Távol áll tőlünk, hogy álta­lánosítsunk és társadalmi mé­retű tunyaságról beszéljünk. Hiába is beszélnénk, úgyis megcáfolnának bűnünket az elért eredmények. De ezeknek az eredményeknek a kivívásá­ért egyesek csak annyit, vagy annyit sem tettek, amennyit feltétlenül kellett. A fiatal műszakiak helyzeté­ről beszélgettünk nemrégiben néhány gazdasági vezetővel. A jövőről szólva az egyik így fo­galmazta meg a véleményét: „Biztos vagyok benne, hogy a következő években sűrűn át­pislognak majd a szomszédos íróasztalra, munkaterületre is a szakeméberek. Nem fordul elő, hogy 'ha betegség vagy egyéb ok miatt kiesik valaki a termelésből akkor senkit sem találok aki helyettesítse. Növe­kednek a követelmények, minden vezető olyan munka­társakat igyekszik maga köré gyűjteni, akik sokoldalúan képzettek, vagy legalábbis igyekeznek megismerkedni mindennel, ami körülöttük tör­ténik.” Igen, valahogy így lesz. És ez nem kíméletlen harc a ke­nyérért, nem kapitalizmus. De mozgás, erőfeszítés a megbe­csülésért, a jobb beosztásért és ezzel együtt természetesen a társadalmi fejlődésért is. Űj szempontok? Nem. Leg­feljebb csak egyesek számára újak. A változás mindössze annyi, hogy az eddiginél szi­gorúbban követeli meg a tár­sadalom mindenkitől a szor­galmat, a felelősségvállalást. Azoknak tehát nincs okuk ag­godalomra, akik eddig is min­dent megtettek ami tőlük telt. Sőt elégedetten nyugtázhatják, hogy léghajónk kosarából vég­re kidobjuk a tunyaság bal­lasztját és könnyebben emel­kedünk tovább. B. D. Iskolapad után a gazdaságban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents