Petőfi Népe, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-09 / 83. szám
4. oldal 1961. április 9, vasárnap Paragrafusok és lelkek átvesztője 1. A volt nagygazda tekintélyes belső telkét 1945-ben két részre osztotta a földigénylő bizottság, és úgy adta két juttatottnak, hogy mindegyikre essen egy- egy lakóház. A kisebbik házban és telken az eredeti juttatott — nevezzük őt Kis Péternek — él ma is. A szomszéd azonban már harmadik birtokosa, illetve most már tulajdonosa a másik házas bel- teleknek. Először mint bérlő került oda. A juttatott rég lemondott a házról, így az az államé lett. A szomszéd — legyen az ő neve Nagy Pál — már benne lakott, mikor a tanács csereingatlanként odaadta azt egy gazdának, aki viszont ebben sohasem lakott. Tőle vette meg tulajdonul a szomszéd. Nos, ennek az adás-vételnek a rendezésénél tűnt ki, hogy a másik portából 95 négyszögöl nincs a Kis Péterék nevére írva. Nosza, mérnököt hívatott Nagy Pál, és ezt a darabot ki- karóztatta Kisék ingatlanából, mondván, hogy a telekkönyvi állapot szerint ő ezért is fizetett. Természetesen, Kis Péter a telekrészt nem adta oda, hiszen 21 év óta úgy lakja, használja a portát, ahogy most van és 1945-ben a földigénylő bizottság birtokba helyezte. A másik telkes házingatlant és telket ugyancsak a juttatáskor megállapított nagyságban birtokolta mindenki negyvenöt óta. Nagy Pál is. Kis Péter kérte hát, hogy utólagosan adják telekkönyvi tulajdonába ezt a 95 négyszögölet is. Első fokon úgy is döntöttek. hogy juttatás címén a kérdéses telekrész tulajdonjogát is Kis Péter javára telekköny- vezzék. Nagy Pál ebbe nem nyugodott bele, tovább ment. Másodfokon izgalmas latolgatások, viták, elemzések sora mutatta, hogy a paragrafusokhoz való szigorú ragaszkodás ez esetben nem vezet megnyugtató megoldáshoz. Mégis: megsemmisítették az elsőfokú határozatot. Nagy Pál még bátrabban követelte a kis telekrészt. Megromlott a jószomszédi viszony. Itt szekáltak, amott elkeseredtek. 2. Kis Péter panasszal élt a másodfokú határozat ellen. Irt az újságnak is, segítsen igazságot tenni. Jártunk a helyszínen, ilyen véleményeket hallottunk. Párttitkár: Kis Péternek van igaza. 1945-ben forradalmi intézkedéssel kapták birtokukba az ingatlant, amit azóta is úgy használnak. Vannak új jogszabályok, paragrafusok a telek- könyvezés finomítására, a pontosabb rögzítésre. Ezek azonban nem semmisíthetik meg a földigénylő bizottság döntését. Tanácselnök: Jól ismerjük az ügyet. Érzésünk, szívünk szerint Kiséknek adunk igazat. Baj viszont, hogy nem néztek utána a juttatás óta, — rendben van-e minden a telekkönyvben? Járt nálam a néni, neki is megmondtam, mi nem határozhatunk abban, hogy írják utólag az ő nevükre a 95 négyszögölet. Még korholt is, hogy mi is „ellenük vagyunk”... De már a harmadik tulajdonosé az a másik porta, és most már... Tudja — elvtárs —, ez a Nagy Pál vb-tag is. Mikor elkezdte ezt az ügyet, mindjárt mondtam neki: „Nézd Pali, én hagynám azt a 95 négyszögölet... Előbbre leszel vele? Olyan nagyon hiányzik az neked? Nem éri meg, hogy miatta szembekerülsz a jó szomszédoddal...” Egyik-másik paragrafus valahogy furcsán megköti a kezünket ilven speciális esetekben is. Nem hiszem, hogy ne lenne fórum, amely nem az eredeti júttátás szellemében tenne igazságot ... Egyébként Nagy Pál helyében még most is azt tenném: visszavonnám a követelést. vagy — ahogy Kis Péterek is ajánlották — eladnám nekik azt a darabkát 3. Kis Petemé: Az uram munkában van. Tetszik tudni, mi nem vagyunk párttagok, de elejétől fogva a párttal érzünk... Veszélyes övezet Ha egy madár csiripel, az ember gyönyörködik. Ha- megáll, figyel és sonlóképpen viselkedik a polgár, ha két madár hangversenyének lehet fültanúja. Erősebb idegzetnek egészen tíz madárig nyugodtak maradnak. Olyan azonban nem akad, aki ötszáz, vagy ezer madái---kü lönösen veréb — hangorkánját élvezetként tudná elviselni. Ha valaki mégis képességet érez magában eziránt, menjen el esténként Kecskeméten a posta elé, de ne álljon a fa alá, mert így tavasszal a patyolatnak is sok a munkája. Mondanom sem kell, hogy én is tanultam valamikor az iskolában a gyermeteg jelszót: Ne bántsd a madarat, óvd a fészkét is ...! De kérem szépen. Az ember mégsem lehet annyira jámbor, hogy mindent eltűrjön az ártatlan madárkáknak. Mit lehetne itt tenni? Nem könnyű a válasz. Minden esetre eredményes lehetne, ha kivágnánk az összes fákat Kecskeméten. Persze ez se tökéletes megoldás. mert természetbarátok is laknak a városban, s azok tiltakoznának. Tehát nézzünk más javaslatot. A fák ágait szappannal kellene bekenni, hogy a verebek ne tudjanak megkapaszkodni benne. Ehhez persze sok szappan és létra, miegymás kellene. Egészségesebbnek látszik, ha a fák alá hatalmas náj- lon lepedőket feszítünk ki, s az így összegyűlt guanót talajerő pótlásra használjuk. Esetleg közadakozásból lehetne egy „félreeső helyet” építeni a város peremén kizárólag a verebek részére, s a szemtelen, zajos kis jószágokat betanítani, hoqy oda járjanak, ha már minden kötél szakad. Ezeket a javaslatokat elmondtam egy öreg barátomnak, aki él-hal a madarakért. Újabbat ajánlott: össze kell fogdosni az ártatlan lelkeket, beletenni egy külön autóbuszba, kiszállítani őket a Kala- hári sivatagba, ahonnan nem tudnának visszajönni. Szállítás közben természetesen az egyenként adagolt altatótól mély álomba esve aludnának. Életrevalónak azonban mégis a másik indítványa látszik. Apró alsónadrágokat kell varratni valamelyik vállalattal. De mi lesz a hangorkánnal? Sajnos ezt el kell viselni. Ügy hírlik, hogy a Madártani Intézet küXföldről nagy mennyiségű füldugót importál. No, nem az embereknek, hanem az ártatlan madárkáknak, hogy ne hallják, ha egy-egy magáról megfeledkezett polgár egetverő káromkodásba kezd, ha valami nedveset érez a vállán. Hogy is mondjam? Hát miértünk tesz mindent. Megérti azt az elvtárs, mit is akarnék mondani. Az uram ennek a Bergernek — vagy hogy is hívták — volt a cselédje a felszabadulás előtt. Akinek az ingatlanából osztották ezt a két portát, házat. Amiben lakunk is. A mostani tárgyaláson is tanúsította ezt a földigénylő bizottság akkori helyettes elnöke, meg az első juttatott, akié az a másik házastelek lett. Mert mi úgy gondoltuk, jó lesz nekünk ez a kisebb ház. Amaz jusson olyannak, akinek nagyobb a családja. Ügy élünk, lakunk ezen is, azon is, ahogy akkor ideadták ... Nekünk kevés iskolánk van, nem értünk a hivatalos papírokhoz. Ki gondolta volna, hogy abból, amin lakunk, 95 négyszögöl nincs ránk írva? örültünk, hogy házat, földet kaptunk... Hogy miért változott így meg a szomszéd? Miért akarja most azt a kis darabot leszakítani, mikor tudva tudja, hogy 21 esztendeje a miénk. De ha már így van, miért nem adja el? Mert még abba is belemennénk, hogy kifizetjük. Nekünk kell az a kis kert. Mi tettük termővé azt a részt. Régen istálló állt rajta, nem lehetett használni. Mi munkáltuk. Felástuk, megtrágyáztuk. Jó kis veteményeskert lett belőle. Négy meggyfát és nyolc őszibarackfát is ültettünk bele... Hát csak nem másítják meg a történelmet?! — mondogatja a nős fiam is... 4. Eljártunk a II. Fórumnál. Azzal kezdték az elvtársak, hogy tiszteletre méltó tárgyilagossággal ismerték el: őket sem nyugtatta meg az elintézés. Biztatták is a Kisék jogi képviselőjét, fellebbezzen. Alaposabban tájékozódtak a helyi, járási, szervnél is, megvizsgálták a jogügylet részleteit, a szerződést, amiben például ilyen kitétel is van: „Megtekintett állapotban.” Azaz, úgy vette meg Nagy Pál az ingatlant, ahogy látta, lakta évek óta ... Véletlenül „keresztbeintézkedés” is szült egy elsietett határozatot. Éppen amikor önkritikusan korrigálni akarták saját döntésüket. Azzal búcsúztak: „Tessék átküldeni hozzánk Kis Péterék panaszbeadványát. Intézkedünk, hogy igazságos, megnyugtató legyen a befejezés ...” Tisztelet érte. Tóth István Idill a kispadon A fényképezőgép lencséje elől bújt el vajon a kiskatona, vagy éppen most suttogja az örök hűség, szerelem fogadalmát választottja fülébe? A válasz maradjon kettőjük titka, hiszen ilyenkor tavasszal sok olyan titok adódik, aminek megfejtésére nem éppen a fotoriporter az illetékes ... (Pásztor Zoltán felvétele.) Gazdag kulturális program Lakiteleken Szavalóverseny a Költészet Napján Ebben a hónapban a lakitel eleieknek különféle rendezvényeken nyújt lehetőséget a művelődésre, szórakozásra az ottani művelődési ház. Programjában a többi közt a „Lássuk a szerzőt” című műsor is szerepel. Fővárosi művészek lépnek fel: Breitner János táncdalszerző és énekes Lelkes Péter gitárzenekarának a kíséretével legnépszerűbb szerzeményeit adja elő, s még két énekessel együtt Juhász Pál, a Kecskeméti Katona József Színház néhány évvel ezelőtti közkedvelt bonvivánja is a közönség elé lép. Színielőadás sem hiányzik az áprilisi programból. A Szolnoki Szigligeti Színház művészei „A kaktusz virága” című francia zenés vígjátékkal szórakoztatják a község színházat szerető lakóit. Gyöngyösi Györgynek, a művelődési ház igazgatójának a kezdeményezésére a Költészet Napja keretében 11-én, kedden este, a községben először, szavalóverseny megrendezésére is sor kerül. Mintegy huszonötén, nagyrészt diákok, mérik össze versmondó képességeiket. A két csoport legjobbja jutalomként részt vehet a helybeli irodalmi színpad balatoni kirándulásán. A második és harmadik helyezettek a földművesszövetkezet, valamint a szakszervezetek szakmaközi bizottságának a könyvajándékában részesülnek. T. I. A fehér szvetteres Huszonhét évvel ezelőtt, 1940. április 9-én reggel fél nyolckor Budapesten, az egyik Népszínház utcai bérház kapujában, két detektív közrefogott egy munkába induló, magas, tiszta tekintetű fiatalembert, s erélyes hangon ezt mondta neki: „Ne csináljon semmi feltűnést! Gyerünk az autóhoz!” Aznap délután Schönherz Zoltán, az illegális Kommunisták Magyarországi Pártja egyik szervezője a szokott időpontnál néhány órával korábban azzal az utasítással kereste fel összekötőjüket, egy fiatal magántanárnőt, hogy az Országos Ifjúsági Bizottság titkárának haladéktalanul adja tudomására: késlekedés nélkül vonuljon illegalitásba. Este derült ki, hogy elkéstek: Kulich Gyula lebukott, a politikai rendőrség foglya. A hír mélyen megdöbbentette a föld alá kényszerített párt, s az ifjúmunkás-mozgalom tagjait, de pánikot nem keltett körükben. Az utóbbiak egvike még az éjszakai vonattal Békéscsabára utazott, hogy eltüntesse lebukott titkáruk édesanyjánál, özvegy Kulich Mihálynénál esetleg található kompromittáló leveleket. ★ Ki is volt tulajdonképpen Kulich Gyula? Egy szegény csabai szabómester gyermekeként látta meg a napvilágot, s kilencéves mindössze, amikor három kisebb testvérével együtt félárvaságra jutott. Édesapját az első világháború frontjain szerzett szívbaja vitte sírba. Az özvegy mosni járt gazdag családokhoz, hajnaltól késő estig tartó robottal kereste meg négy apróságának a szűkös falatot. Odahaza a nagyon komoly Gyuszi helyettesítette: kikérdezte kistestvéreitől a leckét, rendet tartott közöttük. Közben állandóan tanult, olvasott Azzal vigasztalta az esténként holtfáradtan hazatérő édesanyját, hogy ő is iskolázott ember lesz, s a drága maminak (mindig így nevezte, a későbbi leveleiben is) gondtalan életet biztosít. Gyermeki vágya nem teljesülhetett. Az elemi után — egy tanár segítségével — a polgári iskolát még elvégezhette, de hiába volt a legjobb tanuló, feneketlen nyomoruk miatt búcsút kellett mondania az iskolapadnak. Szakmát választott, kitűnő női szabó lett. (A mostani békéscsabai ipari tanulók ereklyeként őrzik a varrógépét.) Műveltségének gyarapítását azonban nem szakította félbe: tizenhét éves korában egyebek közt már kitűnően tudott németül és eszperantóul. A műnyelven osztrák, német, román, angol, norvég ifjúmunkásokkal, sőt, két haladó szellemű japán diákkal is levelezett. A gazadsági válság következtében állását vesztette, s a harmincas évek elején a fővárosba ment szerencsét próbálni. Egy kosárka almát vitt magával, azon tengődött napokon át. Alkalmi munkák után nagysokára egv előkelő szalonban szabász lehetett, s tervezte: kimegy Párizsba, a divat fővárosába, hogy onnan segíthesse édesanyját, testvéreit. Vasszorgalommal rövid idő alatt megtanult franciául. Párizsi útja azonban elma-j
