Petőfi Népe, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-30 / 101. szám
jCátéhatáfi Saroíta: Egyszál magam Fényes Adolf születésének századik évfordulóján Verseskötete megjelenéseken: a kritikusok és recenzorok ösz- sze-vissza beszéltek arról a látszólag lényegtelen körülményről, hogy hol él Raffai Sarolta. Az egyik Kalocsát, a másik „egy eldugott tanyai iskolát«« a harmadik Kalocsa meletti kis falut emlegetett, de senki sem tudta, hogy Úszódon lakik, s az általános iskolában tanít. Mindezt elöljáróban azért mondom, mert regénye — versei után — ékes bizonyítéka annak, hogy nemcsak fővárosban lehet jó irodalmat csinálni, hogy nem kritériuma az írónak az „országos fórum” bűvkörében való élet, hogy nincs vidéki és fővárosi irodalom. Nincs olyan kritikusi mérleg, amelyen Raffai Sarolta nemrégiben megjelent regénye köny- nyűnek találtatna. Bár az írónő első prózai kötete van a kezünkben, mégis félre kell tenni azt a kezdőkkel szemben szokásos sztereotip hangot« ami tulajdonképpen semmit nem mond. Itt nem arrról van szó, hogy milyen további útra következtethetünk az Egyszál magam-ból, itt nem térhetünk ki az egyértelmű elismerés elől — erre nem kényszerít a kezdőik Írásait általában jellemző mutáló hang. Raffai Sarolta első regényében az írói mesterség teljes fegyverzetében lép elénk. Sokkal többet tud a modern regényről, mint néhány olyan pályatársa, aki már túljutott második, harmadik kötetének izgalmán, langyos, vagy elmarasztaló kritikáin, ö nemcsak ír, hanem ábrázol, világot teremt és alakjai a belső és külső törvények kényszerének kettős kötésében élnek, dolgoznak, hajszolják egyéni boldogságukat, könyök-harcot vívnak a „karrier” érdekében, s közben pokollá teszik egymás életét, hétköznapjait. Energiájuk zöme a helyezkedésben pazarló- dik el, a lélekgyilkoló kombinálásokban: ki, mikor, kivel és miért? Az ötvenes évek közepén a káderpolitika jóvoltából egy olyan ember kerül a falusi iskola igazgatói székébe, akinek sem szakmai képzettsége« sem politikai, erkölcsi tartása, szilárdsága nincs. Hatalmát, rosz- szul felfogott tekintélyét úgy akarja megteremteni, szilárdítani, hogy diktatórikus módszerekhez folyamodik: az iskolában senki másnak nincs szava« csak neki. Felesége, Kuti Anna, aki ugyancsak pedagógus, megdöbbenve veszi észre. Csak olaj a tűzre, ami ezután következik. Az igazgató úr egymás után fekteti le a pedagóguslányokat. A felesége közönye utálattá, majd gyűlöletté válik. Közben kiderül, hogy a férjnek szövevényes anyagi manipulációi is vannak. Anna névtelen levelet ír a járásnak, de az ügy elsimul. Sőt egy olyan kollegára terelődött a gyanú, aki viszonylag a legtisztább közöttük. Anna látja gerinctelen férje erkölcsi szabadesését, ami az ellenforradalom idején már szinte plasztikusan mutatkozik meg. A vergődő fiatalasszony, aki egyszál maga áll ebben a bűzlő kavargásban, tisztaságával úgy emelkedik ki a fertőből« mint mocsárból a virág. Mindezt olyan írói erényekkel, olyan ábrázolói tehetséggel bonyolítja Raffai Sarolta, ami egy „befutott” írónak is becsületére válna. Nem tobzódik a mást talán elsodró, csábító lehetőségekben. nem részletezi a tettenéréseket, majd az erkölcsileg tökéletesen indokolt gyilkosságot, hanem csupán mindezt érintve tár döbbenetes képet az olvasó elé. Az Egyszál magam úgynevezett lélektani regény, s az embernek olvasás közben akaratlanul is Németh László Iszony-a jut eszébe. Molnár Gábor igazgató lebecsüli asszonyát, aki értelmileg, érzelmileg magasan fölötte áll. Ügy átnéz hitvány férjén, mint a rostán. Az igazgató úr erre nem is gondol, s egymás után szövi pillangó életű kalandjait és sejtelme sincs arról, hogy Kuti Annát már rég elvesztette. Jégcsapnak hiszi az asz- szonyt, aki pedig ha igazán szeret, egészséges tűzzel fellobban, mint villámtól a szalmakazal. Dömök István a járási tanács előadója a kellő lélektani pillanatban érkezik« szinte perceik alatt „kigyullad” a két ember. Anna néhány hét, hónap múlva már azt tervezgeti, hogy mindennel szakítva követi Dömököt. De mikor a férfi felesége meghal és egyedül marad, már oda a szerelem. Kuti Anna talán még egy ideig együttmaradna férjével az új ház« a gyerek és a faluban törvénnyé merevedett' látszat kedvéért. Iszonyú lelki gyötrelmek után időlegesen túltenné magát az értéktelen szoknyaügyeken. De amikor Molnár Gábor a tulajdon lányához nyúl, betelik a pohár — erre már nincs bocsánat. „Sletlopásért életlopás ...” Raffai Sarolta nem kezdő fró. Első regénye mindenképpen a fiatal prózaírók élére állította, mint ahogy vereseivel is komoly elismerést aratott. A Magvető Kiadónak becsületére válik az impozáns külső és az- hogy a regényt tíz és félezres példányszámban jelentette meg. Kétségtelen, hogy rövid idő alatt elfogy a könyv a boltokból, s az sem vitás, hogy az országos kritika még sokat foglalkozik ezzel a regénnyel. Gál Sándor Művészetének híre meszsze az országhatáron túl szárnyalt, képei a hazai művésztársak és műgyűjtők körében is sikert arattak. Csak szülővárosában esett kevés szó róla, különösen a Horthy- korszak alatt. A felszabadulás utáni újjáépítő és a talmi értékeket valódi értékekre átrendező évek szolgáltattak elégtételt többek közt Fényes Adolf emlékének is. Emléktáblával jelölték meg Wesselényi utcai szülőházát, majd bronzmellszobrát is felállították a tanácsháza mellett, a Lestár téri parkban. Mellesleg jegyezzük meg, hogy ez egyike a város legjobb portrészobrainak. Petri Lajosnak, a művész barátjának alkotása. Fényes Adolf 1867. április 29- től hosszú, sikerekkel, de megpróbáltatásokkal is bővelkedő utat tett meg. Kecskeméten a múlt század második felében csak felekezeti iskolák voltak. Különösen jó híre volt a zsidó iskolának, ahol — már csak a többi iskolával való versenyképesség miatt is — jól képzett pedagógusokat alkalmaztak, köztük például Veigelsberg Húgót, aki később a Pester Lloyd szerkesztője lett és akinek fia volt Ignotus. Fényes Adolf innen lép át a piarista gimnáziumba. 1876-tól 1881-ig öt osztályt végez, mindegyiket jeles eredménnyel. Csupán testgyakorlatból kap egy fokkal gyengébb jegyet. De első osztálytól kezdve tanul rajzot, ötödikben még gyorsírást is. Ebben az időben halt meg édesatyja. A család Pestre költözik. Fényes Adolf ott fejezi be a gimnáziumot, majd az egyetemen jogra iratkozik. Közben hasznosítja rajztudását és illusztrációkat készít a Borsszem Jankó-ba, amelyet Csicseri Bors* álnéven a jankováci — most Jánoshalma — születésű Ágai Adolf szerkesztett A népszerű élclapba raj- zolgató Fényes Adolf nem túlságosan rajongott a jogi tanulmányokért. Elhivatását követve beiratkozott a mintarajziskolá- ba. Itt 1884-től 1887-ig Székely Bertalan volt a mestere. Azután külföldi tanulmányútra indult. München volt a célja, itt a nagy történelmi tablókat alkotó Pilotynál szándékozott továbbfejleszteni tudását. De Wei- mart érintve ott ragadt Max Thedynél, aki az akadémikus irányzattal szakítva merészebb, új utakra tört 1890-ben Fényes a párizsi Julien Akadémián tanul. 1891- ben tér vissza Weimarba, majd 1894-ben Budapestre. Még ugyanebben az évben elnyeri „Pletyka” című művével a Képzőművészeti Társulat díját. 1896-ban „Civódás” című munkájával újabb díjat szerez. Ezek az alkotásai már a szociális gondolatok jegyében fogannak. Ebben az időben egyre fokozódik hazánkban is a munkásság szervezkedése. A munkások szakmák szerint tömörülnek a szociáldemokrata pártba. Hatással van ez a haladó gondolkodású alkotóművészekre is. A millennium elégedettséget szug- geráló légkörében így teremnek legnevesebb művészeink munkás és népi kérdéseket felvető művei. Ebben az időben jelentkezik Kemstock Károly az „Agi- tátor”-ral, Munkácsy Mihály a „Sztrájk”-kal és Révész Imre a „Panem’-mel. 1898-ban a „Család”-dal indítja meg Fényes a Szegény ember élete sorozat festését. Agitatív realitású képeire felhorkan a reakció és az akadémikus kritika. Támadások érik. De Fényes nem tágít az általa igaznak felismert úttól. 1905-ben gyűjteményes kiállítást rendez ilyen tárgyú rajzaiból, plakátjaiból és festményeiből. Nem volt forma szerint szocialista, de önvallomásában, amelyet a támadásokra adott válaszul, mégis ilyen szellemben nyilatkozott: „Elsősorban nem mint művész festettem a képeket, hanem mint ember. A szociális szempont mélyebben érdekelt a művészinél.” Sikereit felsorolni kevés egy újságcikk kerete. Csak néhányat közülük: A Képzőművészeti Társulat 1899—1900. évi tárlatán 29 olajfestménnyel szerepel. A Társulat tárlatát, a Fényes-képekkel együtt, külföldi túméra viszik. Pétervár, Berlin, Párizs — a legfontosabb állomások. 1912- ben és 1918-ban az Ernst Múzeumban volt gyűjteményes kiállítása. Békeszeretefe a háború alatt más irányba fordítja művészetét. A dekoratív szépet keresi. Majd háborús képeket fest biblikus környezetbe helyezve. A proletárdiktatúrát követő fehérterror megrendíti. 1923-ban lép újra nyilvánosság elé. Az Ernst Múzeumban tíz év biblikus és stilizált alkotásaiból rendez kiállítást. A költött világ mellett újból foglalkozik a parasztság életével is. Utolsó kiállítása a felszabadulás előtt 1936-ban volt a Frankel Szalonban. Romantikus, belső látomásokat tükröző képeket állított ki, mintegy befelé menekülve a fasizmus fenyegető rémei elől. A magyar festők közéletében sem mindennapi szerepet töltött be. Szép tájakat és népi modelleket keresve beutazta egész Magyarországot. Része volt a Szolnoki Művésztelep megalakításában és fenntartásában. 1902-től, a telep megnyitásától kezdve dolgozott nyaranta Szolnokon, mint az intézmény egyik alapító tagja. 1942-ig a telep vezetőségi tagja volt. Ebben a minőségében az üldözött művészeket megszégyenítő intézkedések ügyében kérvényt intézett a kormányzóhoz. Kérte az ország hírnevét gyarapító nagy művészekkel szemben kivételes eljárás alkalmazását. Az előkészítő fórumokon Hajlandóság mutatkozott a kielégítő megoldásra, de a kormányzó a kiadandó rendelkezés aláírását megtagadta. Fényes ezek után teljesen visszavonult a közélettől. Műterme álomvilágába húzódott vissza. De hátra volt még a legkeserűbb pohár. A fasiszta megszállás után gettóba hurcolták. Onnan 1945. elején ugyan visszatérhetett elpusztult otthonába, de az aránylag épen maradt cselédszobában húzódhatott csak meg. Ebben a fű- tetlen helyiségben tengődött testileg és lelkileg teljesen megtörve március 14-én bekövetkezett haláláig. Születésének löo. évfordulóján illő, hogy szülővárosa meghajtsa előtt az emlékezés lobogóját és lerója tiszteletét azzal a nagy művésszel szemben, aki elsősorban nem művész, hanem a szegények igazáért küzdő ember akart lenni. Joós Ferenc Szabadság és szerelem fái KÖTÖZIK, díszítik szerte az országban a fákat. Májusfákat. Ezret és tízezret. Szalagokkal, füzérekkel, virágokkal és ágakkal. Májusi jelekkel: szabadsággal és szerelemmel. Üldözésben, rabságban született. Szabadságfa lett hát az első neve. L’arbe de la liberté. Az első májusfát — talán — az Angliából menekülő üldözöttek hajója, a May Flower vitte át oromdíszében az Üjvi- lágba. Innét Is a hajó neve — májusvírág —, s Kossuth Lajos 1852- ben, visszatérve amerikai körútjáról, a ply- mouth-i kikötőben így beszélt róla: Az önök szabadságfája a May Flower —, a miénk a Habsburgok akasztófája. 1790-től aztán az Angliánál elszakadt északamerikai gyarmatok példájára szerte a világban ültettek szabadságfákat. Nyárfát, vagy tölgyet, s növekedésük a szabadság feltörekvését jelképezte. A szabadság májusi ünnepeit e fák körül rendezték. Az 1848-as forradalmak után Németországban, Svájcban és Itáliában is elterjedt. És nálunk? AZ ELSŐ szabadságfát Pesten 1792-ben állították. Az akkori Újépület börtönudvarán francia hadifoglyok ácsolták, s hegyébe kitűzték a zöld ágakat. Tőlük vette át e szép szokást a pesti iparosság, céhek, mesterlegények. Május előestéjén, azaz délután, gyerekek járták az utcákat, végigdobolták a várost, és énekelték: „lesz, lesz, majales”. Másnap aztán a mulatságok! A májusfa tetejére már ajándékokat, pipát, kolbászt, kendőt aggattak, és aki elsőnek felmászott értük, megszerezhette. Igen, de a lehántolt friss fát szappannal kenték, hogy síkos legyen. MÁJUS elsején, Ja- kab-napkor, az úgynevezett „Jakabos tisztes uraimék”, a városi tisztviselők kötötték meg az évi szerződéseket a hentesekkel, kocsmárosok- kal, kávésokkal. Ilyenkor aztán a mester áldomást fizetett, a céhlegények ihattak. Innét is a mondás: „Nagy céh- có volt!” Vagyis a céh fizetett: die Zöch zahlt. A nóta meg zengett: „Ma van Jakab-nap, Ma iszik a pap, de a szegény mesterlegény Csak amikor kap.” Hát a szerelem? SOKÁGÜ a májusfa, vagy ahogy egyes vidékeken mondják: hajnalfa, zöldfa, májfa. A szerelemnek is van rajta ága. A legények állították kedvesük háza elé. Egy 25 évvel ezelőtti tanulmányban Szendrey Zsig- mond írta — megtudhatjuk: hol, hogyan. A magyar vidék a francia szabadságfákkal egyidőben — zöld ágakat vagy nyárfát, vagy jegenyenyárt (csak fehér fát!) állított május elsején. Voltak községek, ahol csak egy közös fát állítottak a legények, s arra a sok ajándékot. Van község, ahol csak a falu szépe kap május- fát. Ha a legények nem tudtak megegyezni, ki a falu szépe, összeverekedtek, de előfordult az is, hogy megegyeztek és — két fát állítottak. A fát, például Pest megyében, a fiúk a lányoktól kérik — ő díszíti, s ezzel is kimutatja, mennyire kedveli a legényt — de másutt szerzik. Nógrádon az a fö, hogy szerzemény legyen. Van, ahol a lányok kendőit kötik a fa tetejére, és a legények célbalö- völdözik az ágakat, t közben kiáltják kedvesük nevét, kinek a kendőjét akarják levenni. A Mátra vidékén az elutasított kérő is állít májusfát a lány ablaka elé. De bosszúból: száraz karót, vagy meszelönyelet. Jászon a lány csak akkor hagyja ablaka alatt nappal is a fát, ha elfogadja a legény ajánl- kozását. Rákospalotán — régen — ahány lány egy háznál, annyi fát állítottak nekik a fiúk. * KÖTÖZIK, díszítik szerte az országban a fákat. Ezret, tízezret. Színes szalaggal, csokorral, virággal, örömmel, szerelemmel. k. Gr.
