Petőfi Népe, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-16 / 89. szám
1967. április 16, vasárnap 5. oldal (Isiiiagkinto ritmusok Akinek nem naptár jelzi az ünnepeket A hátpettyes nehezen szánja rá magát, hogy elrepüljön. A kislány váltig biztatja: — Katicabogárka, szállj fel az égbe, vidd el a hideget, hozd el a meleget... De aztán, hess, mégicscsak elröppen, el az Érsek kert felé. A kislány tapsol örömében. Ha elrepült a hétpettyes, ez már tavasz, jó idő. Itt is az ideje. Az öreg iskola előtt gyülekeznek, ezerszínű kötényke rajtuk, párta a fejükön, fehér harisnya, díszes papucs, a legénykéken csizma, hószínű ing és fekete nadrág. Ennivalóan szépek; gyerekek és komolykodó, meggondolt felnőttek is egyben. Megkérdem az égjük kislányt: — Mire gyűltek ma össze? — Főpróba lesz! — csicsergi, aztán szalad tovább. Kergetőz- nek, így kosztümösen. Bent a legnagyobb osztályteremben már ott vannak a többiek. Lassan összegyűl valamennyi. Az ablakok nyitva, be- áramlik az illatos levegő. A serkenő tavasz a táncos kedvet is hevíti. A téli zimankóban nem pompázik úgy a hímes pruszlik, kötény és szoknya ezer virága, mintha március végi langyos szél lebbenti. Ezért így, ilyenkor a hang is más, a tánclépés is, az apró lábak dobbanása az öreg padlón, a kalocsai Ének-Zenei Általános Iskolában, ebben a vén épületben, ahol íme, már szól a kedves népdal: — Búza-búza, de szép tábla búza. Tündérszép ruhácskákba öltözött kisfiúk, kislányok járják összefogódzva a táncot. Zenekí- séret nélkül, ők maguk éneklik a dalt és járják is tüzesen, szépen, pontos ritmusokkal. A körön kívül igazgatja őket Pécsi Sándor és nővére, Pécsi Erzsébet. Ök a lelkei, mozgatói az együttesnek, sikereik kovácsai, és meleg szívű serkentői. Főpróba, ahogv az imént a kislány mondta. Külföldről jön egy küldöttség a városba, nekik adnak majd holnap ízelítőt a kalocsai népművészet szépségeiből. Nem ritka az ilyen alkalom, a város idegenforgalmi jellegzetessége ez már, az utóbbi időben. „Táncoló virágok” — így nevezte őket egyszer, nemrégiben az újságíró. Valóban azok. Mindenekelőtt a kalocsai népviselet hordozói, ennek a pompázatos, sokszínű gyönyörűségnek eleven próbababái. A tarka réttel kelnek versenyre, ha felöltik a népi díszítésekkel ékes ruhákat. Tettünk egy próbát: sorra kérdeztük a kis táncosokat, mi- Ij'en a bizonyítványuk. Meglepő válaszokat kaptunk, aminek valódiságáról akkor győződtünk meg, amikor Pécsi Sándor, az iskola ‘igazgatója megmutatta: az iskola félévi átlaga 4,05 volt. És mi a cél, mi a jövő? Semmiesetre sem a művészképzés. Az I. István Gimnázium és a Szakmaközi Bizottság népitánc együttese innen kapja az utánpótlást, ott táncolnak tovább a gyerekek. És aztán? Felnőnek, mint mások és jó kedvű, kiegyensúlyozott emberekké válnak. De lelkűkben ott a felhalmozódott kincs, amit ebből az iskolából vittek magukkal. Tavaly egy nyugatnémet vállalat, a Bavaria Folklór filmfelvételt készített Magyarország legszebb táncairól. Kiket vettek filmszalagra? A Vasas Tánc- együttest, a Mecsek Együttest, a Debreceni Népiegyüttest és — a kalocsai úttörőház gyermek népitánc együttesét. Ilyen rangos partnerekkel együtt szerepelni azt jelenti: a kalocsai gyerekek táncegyüttesének híre már túlnőtt a város, az ország határain. Balogh József* — Találomra mondj egy hétköznapot. — Március 17. Fellapozza a naplóul szolgáló kockás irkáját, s máris mondja: Hetvenketten keresték fel a rendelőjében és négy fekvő beteget látogatott meg. — Ünnepnapi „forgalomra” is kíváncsi vagy? — Igen. Mondjuk, a húsvéthétfőire. — Tizenegyen voltak nálam és hat helyre kellett kimennem. — Mindig ennyi a beteged? — Ennél jóval több is volt már. Az influenzajárvány idején egyetlen nap százharminc- hárman jelentek meg a rendelőmben. Körülbelül ez a rekordom a fél év alatt. A beszélgetést dr. Sebestyén László jakabszállási körzeti orvossal foljüatom a lakásán. Tavaly ősszel került a községbe, azelőtt Nyárlőrincen praktizált. A diplomáját 1963-ban, Szegeden szerezte meg. Egyébként Dömsödről származik. Előtte a háromezer-kétszáz lelkes, több mint 13 ezer holdas határral rendelkező községnek csak egyszer volt huzamos ideig itt lakó orvosa. Korábban Budapestről, az Orvostudományi Intézettől három, nagyritkán hat hónapra leköltözött egy-egy orvos, de a missziója után visszament eredeti munkahelyére. Még korábban Kecskemétről kijáró orvos gyógjütotta a jakabszállási betegeket. Az orvosi lakást, a rendelővel együtt, községfejlesztési alapból négy esztendeje építették. A zömök, szemüveges férfi tehát Jakabszállás állandó la- kója, s az itteniek egészségének legfőbb őre lett. Hogy nem könnyű a szolgálata, korábbi két találkozásunkkor is gyanítottam. Még a télutóján kecskeméti társaságban, egy szombat este ismerkedtem vele össze. Egyik barátja hozta be autóján a feleségével együtt. Este 10-kor érkeztek, s a jó hangulat ellenére éjfélkor már távoztak. Éjszak^ is jöhetnek érte valamelyik tanyáról, mondta. Másodszor biciklin ülve láttam, ahogy a kormányra akasztott orvosi táskájával csizmásán kerekezett ki a határba, ahol a község lakosságának a négyötöde él. Most szombat délután van, egy órakor véget ért a rendelési idő, de fél óra alatt három beteg csöngetett be hozzá. — Igen, itt mások a szokások, mint városon, vagy a nem tanyás községekben — magyarázza, miután visszatért a rendelőből. Nem panaszként mondja mindezt, kérdésekkel kell „kiszednem” belőle hivatása gyakorlásának sajátos körülményeit. És — szociográfiai tanulmány egyik fejezetéhez szolgálhatna adalékul a tapasztalata arról, hogy a tanyavilág lakói most már hogyan törődnek egészségükkel, s miként „viszonyulnak” orvosukhoz. Mindenekelőtt tudni kell. hogy a község földművelői tszcs-gazdák. Kormányrendelet számukra is lehetővé tette, hogy önkéntes biztosítás keretében havi 60 forintért ugyanolyan orvosi és gyógyszerellátásban részesüljenek a családtagjaikkal együtt, mint az SZTK-betegek. És ml derült ki ? Számtalanszor olyan betegségekkel keresik fel dr. Sebestyén Lászlót, amelyekkel jónéhány évvel ezelőtt már orvoshoz kellett volna menni. Azelőtt halogatták a szakszerű gyógyíttatást, mert sokallották a privát kezelés költségeit. Inkább a ..parlagdoktor” (néhány javasasszony) kezére bízták egészségüket. Megmosolyogtató, kedves eset is előfordult nemrégiben. Idős nénike valamelyik távoli tanvárói azzal tipegett be a rendelőbe, hogy az orvos mérje meg a vérnyomását. A szomszédasszonyok már mind ismerik a sajátjukét, hát ő is kíváncsi a magáéra. Persze, nem ritkák az ellenkező esetek sem. Komplikált szülés levezetéséhez az utolsó pillanatban hívták ki a körzeti orvost, s arra is van nem egy példa, hogy a tanyasi beteg kiváltja a gyógyszert, de elfelejti bevenni. Dr. Sebestyén ellenőrző kör útján két héttel előbb kiírt gyógyszert is talált már érintetlenül az így természetesen nehezen gyógyuló beteg éjjeli- szekrényének a fiókjában. Az Orvos tevékenységének köréhez tehát itt nemcsak a gyógykezelés, hanem a nevelés is hozzátartozik. A tgnyavilágból bejáró jónéhány férfi beteget például arra is rá Kell nevelni, hogy a váróhelyiségben ne úgy viselkedjék, mint a kocsmában. Megtörtént már az is, hogy egyikük várakozás és kopogtatás nélkül belépett a rendelőbe, ahol az orvos épp egy másik beteget vizsgált. — Ilyen az én munkám. Ha éjszaka jönnek értem, akkor is mennem kell. Vagy: a felesé-; gém, aki egyébként az asszisztensem, a rendelési idő után kitálalja az ebédet, ám meg sem foghatom a kanalat, máris nyomják a csengőt, menjek valamelyik tanyára. Kerékpáron* trágyás szekéren, mindenféle járművön utazom a helvéciai határ sarkától a bugaciig. Mintegy 12 kilométer átmérőjű a „birodalmam” ... Persze, nem mindig lesz így. Egy-két év múlva megszűnnek az éveken át elhanyagolt betegségek, aztán lassan-lassan felszámolódnak a tanyák is, lakóik beköltöznek a községbe. — Addig viszont neked ünnepnapjaid sincsenek. — Ne érts félre. Mondtam, nem panaszként tájékoztattalak. S ha naptár szerint veszem, akkor csakugyan nincsenek ünnepeim. A hivatásom gyakorlása, a nehézségek legyűrése azonban engem mindig ünnepi érzésekkel tölt el. Mert nem hétköznapi dolog embertársaimnak visszaadni az egészségét, vagy egyeseket a sír széléről visszahozni az életbe. Értem már miért mondják dr. Sebestyén Lászlóról a ja- kabszállásiak: „Nagyon rendes ember... Közvetlen, barátsá- gis ... Nem kíméli magát.” S arra is választ kaptam: március 19-én miért választották a községi tanácstagok sorába. Tarján István Nívődfi a legfőbb lakóház tervezőinek és kivitelezőinek Az építésügyi miniszter a lakóházak tervezési és építési színvonalának növelésére, a mind jobb munka ösztönzésére nívódíjat alapított. A „Legjobb lakóház nívódíj” elnevezésű kitüntetést évente adomá- nyozzá majd a legjobban megtervezett és kivitelezett lakóház alkotóinak, tehát a tervdokumentáció készítőinek, az építés- vezetőnek, illetve a generál- ás alvállalkozók legkiemelkedőbb munkát végző dolgozóinak. Indokolt esetben a típusterv eredeti tervezője és a lakóterületi egység részletes rendezési tervét készítő várostervező is kitüntethető. A miniszteri utasítás alapján első alkalommal ez év májusában készítik el ez előterjesztést az 1966 első félév végéig átadott legjobb lakóházak alkotóinak nívódíjáról. (MTI) flonka néni észre vette ezt és megkérdezte mit nevet. — Mit szólna ehhez Sárika, ha látná, hogy mink együtt eszünk itt? — A halottak nem beszélnek — válaszolta az asszony, de éppen ekkor mintha az ura hangját hallotta volna meg: — Jól van Ilonka, vigyázzatok egymásra. Az öreg koma mindig ren des ember volt... Erre m§g egy kanállal tett a láthatóan éhes ember tányérjába és összenevettek. — Ha rossz a lába, miért nem cseréli el ezt a lakást? — kérdezte válasz helyett az öreg. — Ö, isten őrizz! Hogy megint hurcolkodjak? Nincs nekem arra pénzem. Inkább csak hetenként egyszer megyek le az emeletről. Megleszek már én itt arra a pár évre, ami még, hátra van. — Én se tudok emeletre járni a szívem miatt. A szív a gyenge Ilonka, a szív. Míg az asszony a konyhaszekrényben babrált, Béla bácsi rövid csend után megszólalt: — Nem is kéne leírni azokat a leveseket, ha oda költözne hozzám. — Gondoltam már én is, hogy férjhez kellene menni, de ez csak úgy átszaladt a fejemen. Öregek vagyunk mink már az ilyesmihez. Béla. — Nem úgy gondoltam én, hanem, hogy két öreg jobban kijön, mint aki egj^edül ténfe- reg. Ott van az a szép kis kert az udvaron, fák vannak ottan, szép pázsit is, nem kellene emeletet járni, meg minden. — Jól van Béla, én nem bánom. Próbáljuk meg együtt. Maga ismer engem, én is tudom, hogy maga kicsoda, nem kell itt sokat beszélni. Majd szólok az öcsémnek, 6 elviszi a holmit a kocsijával. Róla bácsi bólogatott, szólam nem mert, mert valami remegés volt a torkában. Ilonka néni is gyorsan elmondta, amit akart, de az utolsó szavaknál bizonytalanná vált a hangja. Asztalra tette a lábast, rendezgette a tányérokat, s végül — mert látta öreg társa zavarát — szép csendesen megjegyezte: — Együk meg ezt a krumplit Is, mert mindjárt es+e lesz. Gál Sándor Ezek a táncos fiúk—lányok az iskola legjobb tanulói közé tartoznak. Az együttesbe bekerülni: rangot, dicsőséget jelent.
