Petőfi Népe, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-05 / 55. szám
PiHaniás a hídról A harmadik Miller-bemutató Kecskeméten Most, amikor nem túlságosan hosszú idő alatt Arthur Miller harmadik drámáját mutatja be a Kecskeméti Katona József Színház, örömmel állapíthatjuk meg, jelentős kulturális missziót teljesített azzal, hogy korunk egyik legnagyobb tengerentúli drámaírójának arcképét szinte az összes színek és árnyalatok erejéig híven mutatta meg az érdeklődő nézőnek, szinte otthonossá tette abban a különös szenvedélyektől, viharoktól szabdalt keserű világban, melynek vészterhes légkörében Miller bősei mozognak. A magyar társadalmi valóság szempontjából szinte teljesen ismeretlen közegben mozog a Pillantás a hídról története. Azok a viharos feszültségek, melyek a gigantikus világváros, New York szegénynegyedében az ott élő olaszok szűk kis közösségében gyötrik az egyszerű embereket a saját hazájuk embertelen nyomorúsága elől a tengeren túlra menekülő kikötőmunkásokat, mégis ismerőssé — emberi vívódásaik mélységei erejéig ismerőssé teszik előttünk az Eddie Carbonék életét At tudjuk látni kegyetlen sorsuk végzetszerű szenvedéseinek szemhatárát, azonosulni tudunk az író szándékaival, nem is titkolt rokonszenvével az elnyomott emberek iránt. Még akkor is, ha — mint Eddie sorsában is — nem közvetlenül az amerikai életforma törvényei ítélkeznek a hősök felett, hanem sorsuk kérlelhetetlen rohanását a pusztulás felé, saját keserű, belső törvényszerűségeik is meggyorsítják. Eddie feljelenti felesége rokonait, s ezzel megsérti a brook- lynl élet sötétjében meghúzódott menekültek törvényét, közben azonban a saját torz belső törvényéhez igazodik és mint ahogy az író szócsöve Alfieri mondja a darabban — „igén sokan vannak errefelé, akiket igazságosan lőttek le igazságtalan emberek”. Miller nem mondja, hogy a végzet fonalát darabjában a nagy monopóliumok farkastörvényei szövik és mozgatják. Nem fest közvetlenül leleplező képet az amerikai külvárosok társadalmának valódi hátteréről, mégis a néző szívszorongva ismeri fel a párkák szőtte fonállal vezettetve a nagytőke érdekeiért hó- hérbárd alá jutott emberek cselekedetének minden igazi rugóját, mozgatóját. V A „Pillantás” ragyogóan megszerkesztett dráma. Nagy felkészültséget, beleérzést, választékos alkotói eszközöket kíván a rendezőtől, szereplőktől egyaránt.'A bonyolult mondanivaló a kecskeméti színház előadásán világosan kibontakozik, hozzáférhetővé válik a néző számára még akkor is, ha Földeák Róbert rendezése nem mindenütt kölcsönzi az előadásnak azokat a mélytüzű színeket, azokat a lobogó szenvedélyeket, melyek a darabban izzanak. A színészi játék is ott igazán magával ragadó és erőltetettség nélkül igaz, ahol a Miller által felidézett végzet még nem bontotta ki vészterhes szárnyait. A mű második részében, ahol a beteljeEddic Carbone, a feleség és az eszménykép Catherine közölt (Göndör Klára, Fekete Tibor és Moőr Marianne) Cimfcepäi* első rés* sülés vad kegyetlensége veszi át az uralmat, halványabbak a színek, lekerekítettebbek a mozdulatok, csak az emberi szenvedés jajszava hallik tiszta csengéssel, nem a fejünk felett tombol a zivatar, villámainak fényét tá volabbról tükrözik vissza a brooklyni híd kegyetlenül racionális acélívei. Az élmény azért így is magá val ragadó. A szereplők minden mondatán érzik az átélés, a nagy-nagy szeretet, hódolat a dráma, az írói felelősség tisztasága iránt. Ez teszi tisztává az Eddie Carbonét megszemélyesítő Fekete Tibor játékát. Vele hosszú időn át nem találkoztunk a műsorban. Most a viszontlátás öröme — játéka láttán — gazdag fényeket kap a nézőben, keveredik a megtalált és tisztán kifejeződő színészi eszközök fö lötti elismeréssel. Sikerült Fekete Tibornak árnyalatosán ábrázolnia Eddie Carbonénak a lelkében azt a változást, amely jellemének tiszta vízét zavarossá teszi. A szemünk előtt játszódik le az a nagyon is bonyolult lélektani folyamat, ahogyan Eddie cselekedeteiben a dráma egyre erősödő sodrása közben átveszik az irányítást a vak szenvedély démonai. Talán a lélekváltás tragikus pillanatai nem tükröződnek elegendő élességgel játékában, miközben kérlelhetetlen erőktől űzve tántorog az életét kioltó kés felé. Göndör Klára Beatrice alakjában szemünk láttára törik ösz- sze, alázza meg magát egészen a földig, mint nő, mint feleség, • mint áldozat. Eddie iránti sze- retete, a hozzávaló alkalmazkodás szelíd alázata pompásan érvényesül játékában. Arcán a kétségbeesett feszültség riadt kifejezését szinte észrevétlenül váltja fel a bágyadtan megadó, gépies mosoly, amikor az események villanásai közepette ráismer a sors nála hatalmasabb kezének sújtó lendületére. Marco megszemélyesítője Piróth Gyula teljesen azonosul nehéz, kulcsfontosságú szerepével. Miller szándékai szerint Marco idősebb férfi. Piróth Gyula ezt a számára szinte lehetetlennek tűnő feladatot, hogy saját alkata adottságaival mutassa meg a munkanélküliség kínjától űzött egyszerű, tiszta embert — tőle eddig nem tapasztalt művészi hitelességgel oldja meg. Rodol- pho és Catherine — a két szerelmes alakja — Moór Marione és Forró Pál játékában ■''ejtő tisztasággal bontakozik !. Mindketten csak áldozatok, s inte az első pillanattól tudjuk, h 'gy erőtlen szembeszegülésük a ' égzettel sikertelen lesz. Dr. Alfieri — az író gondolatainak szószólója a darabban — a mű hazai bemutatóján olyan monuScmzon — tanulsággal Az áj ruhád az szép volt s benne te. — „Párizsi” — mondta a könnyed fölény. — De úgy ám, hogy a Place PigaUe fanyar lehetletc bebújt felöltöm vásott könyökért A hangsúly tette — én már nem tudom — ahogyan mondtad — „párizsi” — szivem? Csak arra emlékszem, hogy hirtelen minden olyan előkelő lett ée idegen azon az estén ott a Körúton; hogy kopottas, vidékies idegem beléborzongott — S éppen mondani akartam én úgy terveztem eddig: — hogyha már párizsi — hát az a modell Van Gogh legyen vagy Guillaume Apollinaire (legalább kettőnknek) — amikor látom hogy egy faluról ideszármazott tanácstalan akácról a foltozott öszvégi levelek oly szégyenlősen hullanak alá mint holmi divatjamúlt hazai népviselet — Hogy ez tette, a hangsúly, vagy egyéb? — már nem tudom —, de olyan messze voltál akkor mint még sosem. — Pedig, szívem, az új ruhád az szép volt. — S mégis — mondd már — ahogyan lassan távolodtál — mi hozta hozzám egyre közelébb — lenvászon ingben, kékfestős kötényben — a barmódpusztai cselédsort? Simonyi Imre F.ddie-t nem lehet letériteni végzete útjáról (Fekete Tibor és Mester János.) mentálisan nagy színészi egyéniség megfogalmazásában él emlékezetünkben, mint az Uray Tivadaré. Mester Jánosnak sikerült sajátos eszközökkel, a tiszta humánum gazdag érzelmessé- gével újjáteremtenie ezt a figurát. A teljes melléállás benső rezdüléseinek húrjain játszik alakítása. Szívét a tenyerén nyújtja a nézőnek, úgy tudja felülről láttatni az eseményeket, hogy teljes közösséget vállal nemcsak jogilag, hanem emberileg is hőseivel, akinek sorsát aggodalommal, de tehetetlenül nézi. A dráma többi szereplői nagy műgonddal, odaadással fo málják meg színpadi pillanata kát, pedig tulajdonképpen a h főszereplőn kívül érdemleg szerep másnak alig jut ebb< a darabban. Mégis szívesen en lékezünk Gyulay Antal, Kölgy< »* György, a másik szereposztá ban Rodolpho szerepét is játs, Papp László és a többiek alak tására. Borosa István kitűnő színpac képe együtt él a drámával és jó! jellegzetesek Gombár Judit rí hál Clsaky Lajos
