Petőfi Népe, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-05 / 55. szám

1967. március 5, vasárnap

5

Régi választások

1831—1935—1939 — akkor is választott az ország. A mai bar- nainoas-negyvenes évjáratú állampolgárok ezekben az években születtek, vagy olyan kisgyerekek voltak még, akik legfeljebb nemzetiszínű pódiumokra, rezesbandák esindrattájára emlékeznek. Az idősebbek az eseményekre is, melyek har- sénysága, rikító színpadiassága belerágta magát az emlékezetbe. Tudják egyes pártok nevét, látják maguk előtt az ágáló szónokokat, korteseket... De az ő emlékezetük is kopott már. A politikai hadszínterek erővonalait aligha tudták kivenni akkor. Hiszen — ha egyáltalán értelmét találta dolgozó ember arcnak, hogy figyelemmel kísérje az úri világ machinációit — tudva tudta, hogy a lényeg a kulisszák mögött történik.

FÁRADT, csak egy-két színfoltot képes felidézni az idősebbek emlékezete. Hívjuk meg tanúul az egykori helyi újságokat, melyek lapjai ugyancsak sárgultak, avultak mór azóta. De ne mondja senki, hogy elfogultak vagyunk. Beszéljenek a _régi betűk.. •

1931, 1995 és a többi esztendő. A helyi lapok is, mint az országosak ugyanazokkal az elvekkel, a nyomorúságnak

ugyanolyan infemójával, a tehetetlen vagy nagyobbrészt csak a vagyonos osztályok érdekeit tükröző városvezetés híradásaival öntik e! a népet. A „szegedi gondolat”, „nemzeti egység”, „keresztény gondolat” dallamait játssza a verkli. Ezzel mozgósítják esztendőről esztendőre a fasiszta, revizionista célok

megvalósítására a zsírosparasztokat, s a kispolgárság városi rétegeit. Ugyanakkor a városi kispolgári, meg a paraszti rétegek felé bizonyos szociális demagógiával egyesítik soviniszta, revizionista, szovjetellenes, antiszemita szólamaikat. „Osztály-, vagyon- és rangkülönbség nélkül kell a haza szolgálatába állania mindenkinek... Nagy, hatalmas egyetértésre van most szükség” — ilyen, frázisok vonulnak végig a Horthy-korszak propagandá j án.

VÁLSÁG. Robbanásig feszült helyzet a nagy nyomorúság miatt. Az iparban és mező- gazdaságban — családtagokkal együtt több mint 3 millió ember volt részben vagy egészen munka nélkül a Bethlen-éra alatt... Nem egy üzemben 13— 14 éves lányok dolgoztak 16—20 filléres órabér mellett, napi 12

fiatalok életébe, mint kellett volna. Vagy amennyire saját nyugalma, a családi harmónia érdekében hasznos lett volna. Ha a gazdag lány mamája volt, a vagyon súlyával „értékesebb” házastárs helyett és nevében uralkodott a férjen, de a tapasztalatlan fiatalasszonyon, a saját lányán is. Másik oldalról meg mint cerberusz őrizte a vagyont, hogy a földet, házat, üzletet, amelynek fia csak az ő halála után lesz örököse, a menyecske el ne herdálja ... így is, úgy is igyekezett a prímet vinni a családban. Az apósok kevésbé ügyesek, gyakorlatiasak, inkább hallható többször ilyen megjegyzés: „Az apósommal nem lenne semmi baj ...”

De itt lennénk a „szocialista” anyósoknál. Akik kétszeres forradalmi változást értek meg, és igen sokuk talajvesztetten, csaknem megalázkodásig erőtlenedve éli öreg napjait. öregek, sokuk alig érti meg, mi történt körülöttük, ök is egyenjogúak, akik megszokták. hogy csak oldalbordák, hűórát. (Gondoljanak majd mindezekre, amikor egy parlamenti riporttal összefüggésben, egyik „aktív” országgyűlési képviselő jövedelméről olvasnak a továbbiak során.)

Amint a KMP Központi Bizottsága 1932. májusi teljes ülésének határozata rámutatott —, „A burzsoázia... a dolgozók terheit növelő adó- és gazdaságpolitikával a nagybirtokosoknak nyújtott kedvezményekkel, mesterséges mag- és gabonaáraikkal, a föídreformren- dezés «'mén a nagybirtoknak juttatott adóelengedésekkel igyekszik menekülni a válságból.*'

Több millió mázsa gabona hiába vár kivitelre: megfestéssel takarmányozásra használták fel egy részét, más részét szesz- főzésre. . i Ugyanakkor százezrek éheznek... Nyakunkon marad a hazai bányák szene. Hiába van belőle sok, a szegény ember nem tudja megvásárolni, hiszen nincs munkája. Akinek viszont pénze van, parosszenet — importszenet — kénytelen venni. A nemzetköri szénkar- tell ezt még a húszas évek közepén kikötötte, amikor a nép- szövetségi, Speyer és egyéb kölcsönöket adta ,a nagytőkéseknek, nagybirtokosoknak.

BESZÁMOLNÁK a lapok —, s kérdezik „Miért, miért miért?” —, hogy mennyi külföldi árut hozunk be, melyeket itthon is gyártunk. A magyar dolgozó miből vegye meg azokat, ha elbocsátják a gyárból, mert nincs hazai fogyasztás — de export sem?..; Hogyan ír a polgármester egyik helyi lapban a munkanélküliekről?

A TŰRHETETLEN állapotok megszüntetéséért csak a kommunisták harcoltak következetesen. .. 1930. szeptember 1-én százezres tüntetés Budapesten. Elszánt tömegek szállnak szembe a nagy túlerővel, fegyverrel, páncélautókkal támadó rendőrökkel. Barrikádokat emeltek, autókat, villamosokat borítottak fel védekezésül a harcoló munkások. A fokozódó elégedetlenség válságos helyzetbe hozta a kormányt. Gróf Bethlen Istvánnak le kellett mondania. Lemondása előtt azonban kiíratta a választásokat. Hátha... Ennek értelmében került sor a kecskeméti országgyűlési választásokra is.

Idézzük tehát az akkori lapokból. ..

(Folytatása következik.)

séges szolgáló! a férfinak? Hogy s mint kezdjenek ezzel a nagy, rájuk szakadt szabadsággal? Mikor azt is olyan nehezen lehet megérteni, hogyan mehet el asszonylányuk — férje nélkül — más asszonyokkal, férfi kollegákkal például a presszóba, vagy még nyaralni is az üdülőbe? Hogy a diáklány unoka garde-ma ma nélkül jár bálba, bulikra..,

Megtgyávultak. Menynyien viselik néma türelemmel, még sóhajukat is magányukba fojtva — a tömérdek házi munka, gyerekgondozás terhét. Hány családban csak akkor kezdik értékelni ennek a szótlan, áldozatos robotnak az értékét, amikor a mama egyszer mégiscsak leesik a lábáról. Amikor megbomlik az életnek az a másodpercekhez is mért ritmusa, amivel a nők termelő-, alkotó, közéleti munkába való részvétele jár. Ami szintén más, mint amit a mama, az anyós megszokott, amiben a fiatalasszony, a lánya is felnőtt, de mivel most ő nem „gyakorolja”, értéHarckocsi éleslövészeten

A lőtér az előző napi zuhogó a kiváló eredmény elérése, csak keresztjében hirtelen megjelent esőtől mocsárrá változott. Az pontosan azt kell csinálni, amit egy harckocsit utánzó céltábla, agyagos sár mint a kelttészta eddig tanultunk... A „fűrész” Makkajda tizedes óvatosanmoz- mindenre rátapadt, fogvatartott. — csapkodta meg tenyerével a dított egyet a csövön, s le- Szepesi József őrnagy katonái harckocsi sáros homlokpáncél- nyomta az elsütő billentyűt. A amikor a harckocsik mellett áll- ját — még a világ végére is dörrenés megrázta a harckocsit, va végignéztek a kopár, a lánctal- elvisz bennünket, ez a kis sár s a csípős füst marta a fiúk pák által végigszabdalt terepen, nem számít neki. szemét.

a napfényben csillogó tócsákon, A katonák, akik a múlt év — Előre! — hallatszott a tizedes hangja a sisakba szerelt telefonon, s a harckocsi előr# lendült.

A következő lövő Kiss Béla irányzó volt. Beszélgetésre nem volt idő, Makkajda tizedes beosztottjára hunyorított. Akun- baracsi fiú — parancsnokának elmondta: nagyon megszerette a harckocsizókat, később vezetni is szívesen megtanulna, s titkos álma, hogy egyszer parancsnok legyen — várta a tűz- parancsot. Amikor felcsattant a vezényszó, egyetlen dologra, a célra összpontosította figyelmét. ..

A toronyban Szepesi őrnagy távcsövön figyelte a „Pacsirtát”. Az ágyúdörgés szüneteiben ő is hallotta a lövészetet vezető tiszt hangját:

— Kiváló!... Kiváló!.;. Kiváló! — majd néhány másodperccel később — Állj!... Pa- llarehoz! A Pacsirta legénysége a harckocsival éleslövészetre csirta vissza a kiindulási teindul. repszakaszra.

jobb híján elfintorították az arcukat. Farkas József honvéd, nagyon is stílszerűen, megjegyezte:

— Na, az ilyen terepen lőttek a kiváló eredménynek.

A többiek, Makkajda Sándor tizedes harckocsijának beosztott katonái bólintottak, s hangosan azt latolgatták: ebben a derékig érő sárban hogyan jutnak el a megindulási terepszakasztól a tüzelőállásig, s ha ez sikerül is, hátra van még a neheze, a lö- veggel való pontos célzás..; A vitát Makikajda tizedes szava vágta ketté:

— Fejezzétek be! Nem kunszt

kelni is akkor tudja, ha a mama, az anyós kidől.

Axt mondtuk, meggyávul- tak az anyósok. No nem mind. Igen szép számúak a fiatal anyósok is, akik kitűnően feltalálják magukat, talán munkába is eljárnak még, élnek önállóságukkal, még élvezni tudják az egyenjogúság előnyeit. Ők az okosak, a diplomatikusak, akik kiválóan megérzik, milyen radarhullámok kerülgetik a vő, a meny részéről, és tapintatosan észre térítik a gyerekeket, ha túlmennek az elégen. Ismerik emberi értéküket, s ennek tudatában erősek.

Most azonban a gyengébb, a bátortalanabb anyósok kedvéért és érdekében szóltunk, akik szolidságuk mellett ugyanilyen erősek, nélkülözhetetlenek a családban. Főznek, takarítanak, piacra járnak, törődnek a gyerekekkel, és láthatatlan szálakkal is segítenek meleg egyensúlyban tartani a családot.

Hiszen ők a ntí édesanyáink !

Tóth István

novemberében vonultak he, figyelmesen hallgatták a parancsnok csendes, megfontolt hangú érvelését. Alaposan megismerték a tizedest, a néphadsereg kiváló katonáját, tudták róla, hogy bár állandó kimaradása van, de sokszor még vasárnap délután is ott „bütyköl” a telephelyen. Igaz, az ő harckocsijuk egy percet sem állt, s az eddigi gyakorlatokon soha sem „robbant le”.

— Ha te mondod — szólalt meg Farkas honvéd, aki Tisza- kécskéről került az alakulathoz — akkor ez a kis sár igazán nem nagy ügy, nem is mély —, s hogy nyomatéket adjon szavainak, belelépett a sárba. A híg lé térdéig csapott fel, s nem csoda, hogy a fiúk hangosan felnevettek.

— Figyelem! — hangzott fel a vezényszó — Pacsirta felkészülni! — Makkajda tizedes katonái felsorakoztak a harckocsi előtt.

— Harchoz! — A fiatal katonák begyakorlott mozdulatokkal másztak fel az acélparipa testére, s eltűntek a szűk nyílásokban. Egy pillanattal később hangosan felbőgtek a motorok, megcsikordultak a lánctalpak, s a behemót, több tíztonnás acélszomy magasra vágva maga mögött a sarat, fürgén megindult. A kocsiban meleg és sötét volt. A motorok dübörgésétől csak nagyon halkan hallatszott a parancsnokkal egyedüli összeköttetést biztosító rádió hangja.

— Figyelem!... Állj! — a harckocsi megtorpant.

Makkajda tizedes meglökte Farkas József honvédet, ami azt jelentette: tölts! A töltőkezelő kinyitotta a lövegzárat, belökte a lövedéket, s a tizedesre nézett, aki a lövegtávcsőben a célt figyelte. A lövegtávcső száldult, s dübörögve indult vissza a toronyhoz. Legénységét a torony aljában már várta Szepesi őrnagy. Amikor a fiúk sárosán, izzadtan, s a lőporfüsttől fekete arccal a „fűrész” előtt álltak, s Makkajda tizedes jelenteni akart, Szepesi őrnagy megelőzte:

— Megdicsérem önöket! VaA néphadsereg kiváló katoná ja, Makkajda Sándor tizedes,, a löveg töltése közben.

lamennyien kiváló eredményt lőttek.

Farkas József honvéd — miközben mosolygó társaival együtt kiáltotta: „A dolgozó népet szolgálom” — könyökével oldalba lökte Makkajda Sándor tizedest,;.

Gémes Gábor