Petőfi Népe, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-29 / 75. szám
4. oldal 1967. március 30. csütörtök Belterjesség a juhászaiban Egy megyei ankét tapasztalatai A közelmúltban —- mint a Petőfi Népe hírül adta — me- g>VÍ juhtcr.yésztési tanácskozást tartottak a kiskunfélegyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben. Igen érdekes, jól sikerült tanácskozás volt, amelyen több száz szakember vett részt, éppen ezért érdemes visz- szatérni rá. Azzal kezdeném, hogy az állattenyésztés ágazatai között a juhászat a legszerényebb helyet foglalja el. Hozzáteszem, hogy ezt a szerénységet gyakran felcserélik az igénytelenség fogalmával. Mind a takarmányozás, mind az elhelyezés tekintetében extenzív körülmények között tartják a juhokat, pedig azok meghálálják a gondos, jó takarmányozást, a megfelelő elhelyezést. Gyapjútermelésünk a textilüzemek nyersanyagellátását csak részben fedezi. Jelentős A mákdaráló és a dühös művezető A Bács—Szolnok megyei Vas- Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat nem rendel több mákdarálót a Kalocsai Fémtömegcikkipari Vállalattól. Nem azért, mintha a mákostészta kiment volna a divatból, hanem azért, mert a kalocsaiak terméke nem felel meg a vásárlók igényének és így a kereskedelem igényének sem. Tehát vagy lemondanak a mákőrlő gyártásáról, ami figyelembe véve, hogy szerszámokkal és egyebekkel már berendezkedtek e cikk előállítására — anyagi veszteséget is jelent számukra, vagy az eddiginél jobbat produkálnak. Mostanában divatos dolog minden gazdasági jelenséget a reform hatásának tulajdonítani. A mákőrlő esetében nem a divathoz való igazodás mondatja velünk: itt valóban a gazdaság- irányítási rendszer reformjának az előszele érződik. A szállítási szerződéseik új rendje a kereskedelmi módszereket, a megrendelő jogait helyezi előtérbe. Elmúlt az az idő, amikor a kereskedelem feladata csupán a megtermelt cikkek eladása volt. Most valahogy fordítva áll a dolog: a fogyasztók igényét jól ismerő kereskedő diktálja az iparnak, mit és milyen minőségben kell gyártania. Ellenkező esetben ugyanis az történik, ami a mákőrlővel kapcsolatban történt: áru van, de vevő nincs. Nemrégiben a konzervgyár kereskedelmi osztályán akaratlanul végighallgattunk egy — meglehetősen harsány — párbeszédet. Az egyik termelőüzem vezetője ripakodott rá az osztály dolgozójára: „Lehet, hogy van jobb is annál, amit csinálunk, de ti azért vagytok itt, hogy eladjátok a gyengébbet is.” Hamis ez az okoskodás (Erről különben erélyesen ki is oktat- tarták a harsány üzemvezetőt.) H-unis, mert figyelmen kívül hagyja azokat, akik megveszik és elfogyasztják a gyenge minőségű árut. Az Igaz, hogy a fogyasztót be k-het csapni, hiszen a befőttes üveget csak azután bonthatja fel, méltán kifizette. De többször egymásután senki sem hagyja falhoz állítani magát. Ne azzal foglalkozzon tehát a kereskedelmi osztály, vagy általában a kereskedő, hogy megpróbálja a gyanútlan fogyasztó „nyakába sózni” a silány árut. Hivatását akkor tölti be Igazán, ha az igények ismeretében a választék bővítésére, a minőség javítására ösztönzi ipari Partnereit. És ha nincs más lehetőség, akkor joggal választja a befolvásolás módszeréül a megrendelések beszüntetését is. B. D. hányadot, vagyis a nyersanyag 40—50 százalékát valuta ellenében külföldről hozzuk be. Ebből következik, hogy a juhtenyésztés még hosszú időn keresztül kifizetődő lesz, a gyapjú pedig fontos és keresett cikk marad. Számottevő fejlődést mutat a korábbi évekhez viszonyítva az export. Mind több pecsenyebárányt és hízott ürüt szállítunk külföldre. A Gyapjúforgalmi Vállalat megyei kirendeltségének adatai szerint az export csaknem megtízszereződött 1959-től 1966-ig. Tavaly már 6 ezer bárányt szállítottak külföldre. Egy kilő sajt csaknem egy dollár A juhtej feldolgozása szintén elősegíti exportbevételünk növelését. A kaskavál külföldre szállítása igen előnyös, mert egy kiló sajtért 96 dollár-centet kapunk, míg az ementáli kilogrammonként 52, a trappistasajt pedig 32 dollár-centet ér. Tegyünk egy rövid számítást, öt liter juhtejből tudunk előállítani 1 kilogramm kaskavál- sajtot, egy anyajuh pedig 30 liter tejet ad. Tehát mintegy 6 deviza-dollárt nyerhetünk évente egy anyajuh után. Ami a prém alapanyag ellátást illeti, a juh adja prémter- melésün'k zömét. Mindezek után látható, milyen fontos az üzemág fejlesztése. Jelentős eredményekről adhatunk számot, mert a megye összes állománya hat év alatt megkétszereződött. 1965- ről 1966-ra közel 10 ezer darabbal nőtt. A termelőszövetkezetekben a fejlődés háromszoros, mert míg 1960-ban 67 ezer, tavaly már 215 ezer darab volt a termelőszövetkezetek kezelésében levő állomány. A növekedéssel azonban nem volt arányban a férőhely és a felszerelés fejlesztése. Ugyancsak egyre nagyobb mértékben jelentkezik a szakembergond, a juhászutánpótlás. A homoki körzet vezet Ha a megye termelési körzeteit vizsgáljuk, a bácskai löszháton inkább mint „takarító brigád” szerepel a juhászat, mert az állományt a gazdasági melléktermékekre alapozzák. A homoki körzetben van a megye állományának mintegy fele. A Duna-melléki körzetben is megvan az adottság a fejlesztésre, ahol ennek régi hagyományai vannak. A további előrehaladás még sok erőfeszítést kíván. A rét- és legelőjavítás elősegíti a takarmányellátást. Törekednünk kell a megye juhállományának nemesítésére, a gyapjútermelés fokozására. A magyar fésűs merinói fajtához tartozik jelenleg a megye juhállományának 90—95 százaléka. Nemesítését az ország szakembereivel egyetértésben a szovjet sztavropoli és a francia merinói fajtával történő keresztezéssel valósítjuk meg. Egyébként a juhállomány megtermékenyítése már évek óta mesterséges úton történik. Az állami gazdaságokban, a termelőszövetkezetekben is mindinkább alkalmazzák ezt a módszert. Egyik legfőbb feltétele a juhászat fejlesztésének a megfelelő férőhely. Ezeket a lehető legolcsóbban, de mégis a korszerű tartás követelményeinek megfelelően kell építenünk. Számos kezdeményezésről tudunk. Többek között ott Is, ahol a jól sikerült tanácskozást tartottuk: a kiskunfélegyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben. Itt átalakítással nyerték a juhhodályt. Ahhoz, hogy a juh a benne rejlő üzemi és népgazdasági tartalékokat felszínre hozza, szükséges a tenyésztelepek közelében gondoskodni legalább 150—180 napra a téli tömegta- karmányról: répáról, silóról, jó minőségű szénáról, takarmány- és alomszalmáról egyaránt. Hol a bojtár? Az ankéton nagyon sok szó esett egyéb dolgokról is. Egyik a mesterséges termékenyítés nagyobb mértékű alkalmazása érdekében indítandó tanfolyam. Még sürgetőbb dolog a juhászutánpótlásról való gondoskodás. Sajnos, még a régi pásztordinasztiák utódai sem szívesen vállalják ezt a foglalkozást. Gondoskodni kellene az anyagi érdekeltség érvényesítésével a tanfolyamot végzettek magasabb bérezéséről, a korszerű tenyésztési lehetőségekről. Csak így lehet a fiatalok között is kedvet kelteni a juhászat iránt. Reméljük, hogy az ankét tapasztalatai nyomán javul a helyzet és az ötéves terv végére tervezett 455 ezres létszámú állományt sikerül elérnie a megye közös gazdaságainak. A juhtenyésztés kellő szakértelemmel igen gazdaságos, a felvásárlási árak megfelelőek és minden juhászat megtalálja a számítását. DR. MAÁR ANDRÁS 2731 hold fűszerpaprika a kalocsai járásban A kalocsai iárásban idén 2731 katasztrális holdon ültetnek fű- szerpaprikát a termelőiszövetkezetek. Minden tsz-ben elkészültek a melegágyak, amelyekben nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező tsz-gazdák, gazda- asszonyok nevelik a gépi ültetésre is alkalmas fűszerpaprika palántákat. A termelőszövetkezetek tulajdonában levő palán- tázógépek kijavítása már megtörtént, és ezekben a napokban a dusnoki Egyesült Munkás-Paraszt, a hajósi József Attila, a foktői Béke, valamint a duna- szentbenedeki Üjhajnal Tsz-ben és a járás többi, fűszerpaprika- termesztő gazdaságában a talajelőkészítést végzik, hogy a pa- látázás idejére a talaj megfelelő állapotba kerüljön. A bácsalmási kórházban A múlt év közepén adták át rendeltetésének a „bácsalmási kórházat”, pontosabban a Bajai Városi Kórház II. számú 65 ágyas belgyógyászati osztályát. Azóta betegek százai hagyták el gyógyultan a bajai járás egyik legjobban felszerelt, legkorszerűbb gyógyító intézményét. Havonta mintegy négyezer vizsgálatot végeznek el a kór. házi osztály laboratóriumában Funták Kázmérné laborasszisztens és munkatársai. A nemrég beszerzett, több százezer forint értékű műszer segítségével ma már a nehéz, bonyolult vizsgálatok elvégzésére is képesek a laboratóriumban* A jó étvágy — fél gyógyulás. Lángos Istvánná és Horváth Andrásné az ebédet osztja a már lábadozó betegeknek, (Pásztor Zoltán felvételei.) Ütban Kecskemét felé... L Alekszandr Kovtun, ma már nyugalmazott vezérőrnagy, katonái voltak az elsők, akik hírt hoztak Kecskemétre: Nem messze a szabadulás órája, a felszabadító Vörös Hadsereg. A. Kovtun jelenleg testvérterületünk székhelyén, Szimfetam a parancsnoka, hogy támadni kell. Az előttünk álló feladat: Csongrád körzetében ta a pipában a dohányt és folytatta. — Eleinte féltek az oroszoktól. Csak azok, akik tizenkilencben harcoltak a Tariácsköz- tarsaságért, siettek segítségükre. — Maga emlékszik még tiátkelni a Tiszán, majd elfoglal- zenkilencre? kérdeztem ni Kecskemétet. Ezt a parancsot végrehajtottuk... Sok év múltán ismét meglátogattam azokat a helyeket, hol kemény harcokat vívtunk, találkoztam emberekkel, kikkel ropolban él. Előrehaladott kora baráti jobbot nyújtottunk egyetlenére aktívan részt vesz a társadalmi életben, elsősorban a Szovjet—Magyar Baráti Társaság szimferopoli tagozatéban tevékenykedik. Gyakran tart előadásokat a szovjet—magyar barátságról és nagy szeretettel, tisztelettel emlékezik magyar barátairól, a magyar népről, a magyar földről, melynek felszabadításáért harcolt azokban a kegyetlen esztendőkben. Visszaemlékezéseit megírta a „Szimferopol—Kecskemét: Barátság” című könyvben, melyet krími barátaink adtak ki városaink egyre gyümölcsözőbb és szorosabb barátságáról, annak mérföldköveiről. Ezekből a visszaemlékezésekből idézünk az alábbiakban. • 1944 októberében Alehin tábornok, hadtestparancsnok elrendelte a hadosztálynak, melynek abban az időben én volmásnak éveiben. a megpróbáltatások 1.. Ülünk a Tisza-parton, Kovács István kísérőm, Tóth Antal, egy öreg tanyai magyar és én. Esteledik. A lenyugvó nap bíborsugarai bearanyozzák a folyót... Ki-ki a gondolatába merülten ül. Antal, aki még a vendégek kedvéért sem volt hajlandó cigarettára gyújtani, ráérősen tömködte pipáját. — 1944 őszén itt keltek át az oroszok a fólyón — törte meg a hallgatást az öreg magyar. — Mi is segítettünk akkor. Emlékszem, az egyik öreg éjszaka megmutatta, hogyan lehet megkerülni a fasiszták erődítéseit, akik nem is sejtették, hogy maguk olyan gyorsan elérik a folyót. Bütykös ujjaival megigazítot— Már hogyne emlékeznék, magam is harcoltam, Szeged alatt megsebesültem. Mikor felépültem, a Dunántúlra mentem el cselédnek. A háború előtt tértem vissza ide. Nehéz idők voltak azok, nem is szeretek visszaemlékezni... — Nagyapó, kész a halászlé! — hallottuk egy kisfiú hangját. A tűz mellett egy tizenhárom év körüli fiúcska ügyeskedett. — Az unokája? — Árva — felelt az öreg halász. — Az apja elesett a háborúban, aztán az anyja is meghalt. Magamhoz vettem a gyereket, azóta nagyapónak hív. i — Akkor hát kóstolja meg a mi folyónk halát — javasolta Antal. Örömmel fogadtam el a meghívást. Vacsora után az öreg halász elment megnézni a hálókat, én és Kovács a tűz mellett maradtunk. a gyönyörű este meleg éjszakát ígért. Friss szénán készítettünk magunknak fekhelyet, de nem volt kedvünk még lefeküdni. A csillagos ég, a folyó halk suttogása, mind az
