Petőfi Népe, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-26 / 73. szám

„Egy könnycsepp és kész...“ í evelet kapott a szerkesz- tőség. A kék borítékból pontosan tenyérnyi kockáspapír került ki. Két oldalán mind­össze 10 sor írás. De ez a tíz sor — éget! „Anyósok és Anyák. Ha nem tudnának némán tűrni és hall­gatni, vajon mi lenne akkor, ha azt kérdezi a négyéves uno­kájuk: „Nagymama, te nagyma­ma vagy?" — Igen. Miért kér­dezed kisfiam? — Mert anyu­kám azt mondta, te vén hülye vagy, meg azt is mondta, vén ■paraszt vagy, nem nagymama." Mit lehet erre mondani9 Egy könnycsepp, és kész. Megöregedtünk becsülettel, éjt napállá teszünk még ma is.” Ennyi hát a levélke. Megbor­zad az ember. Egy anya — egy anyós — csak így tud, csak így mer pár panaszos szót ej­teni. Illegálisan! Azt, hogy alá­írás nélkül' teszi, meg lehet ér­teni. Ki ne restellne anya­anyós létére, ha lánya-me- nye így beszél róla az unokájá­nak? Maga elé képzeli az ember ezt a nénikét. Egyike lehet azok­nak a halk, gyámoltalan öreg­asszonyoknak, akiket tejeskan- csóval. bolti portékával teli há­lóval látunk szép új bérházak tövén osonni, totyogni, iparkod­ni — melyiküknek hogy bírják a lábai. Bátortalanságukban leg­jobban szeretnének láthatatlan­ná válni. Akkor érzik nyugod­tan magukat, ha befordulhatnak a kapun. Fel a lépcsőn, be a lakásba, ahol várja őket a kis unoka. Egy még apró, tiszta ér­zésű emberke. A feleslegesként megtűrt nagyszülők egyetlen olyan „fix pontja”, ahol még szeretetre, melegségre lelnek. Ez tartja őket életben. Ezért még érdemes élni. Sok mindent megért, megérez, elvisel, lenyel némán egy ilyen gyenge öregasszony. És eljön egy nap, amikor ilyet kérdez tőle a kis unoka. Nem tudjuk, ki ez a „hülyé- ző”, „vén parasztozó” lány vagy meny. Leginkább olyasvalakinek képzelhető, aki — férje jól ke­reső állásban lévén — odahaza csipkéi igazgatásával, porcelán­jai, csillogó bútorai törölgetésé- vel, szabásminták szenvedélyes tanulmányozgatásával, köröm- és szempillafestéssel, s hason­lókkal veri el óráit. Nehezen várja, hogy mehessen a fodrász­hoz, szabóhoz, másik ráérő ba­rátnőhöz. Nyöszörögni, hogy mi­lyen „borzalmas” az élet Lehet ez a lány — meny — dolgozó nő. De abból a fajtából, aki a férjét is gyűlöli magában, mert mellette neki is „állásban kell lennie”. Ráadásul itt van ez az „öregasszony”, nyafogja kolleganőjének... A többit már tudja mindenki. Az a nagymama pedig lehetett valamikor az a szívós, bírós kis parasztasszony, aki például ma­rokszedője volt az urának a zsí­rosparaszt. vagy a gróf birto­kán. Aki öt gyerekét tolta ki minden hétfő hajnalban a ta­nyára — talicskán, mert olyan kicsik voltak még. örült, hogy volt egy eperfa, ami alatt „ei< böngészgettek” a kicsik, míg ők arattak. Aztán mikor jött a dél, könnyüket nyelve fordították el a fejüket, hogy a gyerekeknek nem tudnak mit enni adni. Azok meg nyeldekelve meresztgették a szemüket a többi aratómun­kásra, akik legalább kenyeret, hagymát, de tán még szalonnát is ehettek. Az az apró, de határtalan erős napszámos édesanya pedig úgy segített kínján, hogy felkapott egy köcsögöt, és a déli pihenő alatt körülszalad­gálta a tehetősek tanyáit: adná­nak egy kis tejet. Hányszor, de hányszor fordult holtfáradtan, és sírva, üresein tette vissza az edényt az eperfa alá ... Ezek a paraszt anyák, apák álltak a munkásosztály, a Vö­röshadsereg mellé, mikor forra­dalomra szólított minden sze­gényt, elnyomottat a történelem. Ók adták a vérüket, tartották mellüket, hátukat, karjukat a veszélynek, míg stabil lábon nem állott az Üj Világ. Igaz, nem tudták, mi a kibernetika, retteg­tek az íróasztaltól, azt is keve­sen értették esetleg, hogy mi a tagadás tagadásának törvénye, az objektív tényező ... Egyva­lamit holtbiztosán tudtak: Meg kell változtatni a világot, mert a szolgaságot, nyomort nem le­het tűrni. Mindezért ilyen osztályrész­nek kell jutnia egyes nagyma­máknak, nagyapáknak? Hát ezeknek a „vén parasztoknak”, „vén munkásoknak” nincs any- nyi nyugodt zuguk némely me­nők szép, új otthonában, mint volt valamikor a nyárspolgárok, kispolgárak szüleinek? Akikről ha émelygős érzéssel is, de mint „fehér hajú”, „megfáradt” öreg­szülékről szóltak úgy általában. Akik pipázva, kötögetve üldö­géltek a zajos unokák körében. A mi levélírónk szavai: „Meg­öregedtünk becsülettel, éjt nap­pallá teszünk még ma is.” sak azzal ne exkuzálja va­laki ezt a helyzetet, hogy „Ez azért nem általános.” — Persze, hogy nem az. Higgyük ©1 az egyre iskolázottabb, tv-t néző, rádiót hallgató, színházba járó társadalomról, hogy ezzel tisztában van. Elég gyakori, pri­mitív érv még ez: nem általá­nos. Hát olyankor tegyünk szóvá a szocialista erkölcsi normákkal össze nem férő magatartásokat, mikor már általánossá váltak?! T. L VASÁRNAP: Becsinált leves há- rányhúsból, töltött bárány, karikára vágott sültburgonya, fejessaláta, mokkatorta tejszínhabbal. HÉTFŐ: Zöldségleves, bárány pap­rikás galuskával, fejessalátával, hab­roló. KEDD; Savanyú-tojásleves, párolt hátszín, makaróni, alma. SZERDA: Lebbencsleves, somlói galuska. CSÜTÖRTÖK: Gombaleves, rántott tonhal, burgonyapüré, cékla. PÉNTEK: Bableves, füstölt csülök­kel. SZOMBAT: Burgonyaleves mar­hasült tojással töltve, kelfőzelék. RECEPTEK BAkANYPAPBIKAS. A megmosott és feldarabolt bárányhúst, zsíron kissé megpirított hagymás, paprikás lébe tesszük. Kevés vizet öntünk hozzá. Megsózzuk és fedő alatt pá­roljuk. Adunk alá kevés vörös bort. Ha megfőtt, tojásos, apróra szagga­tott galuskával tálaljuk. Tetejére tejfelt teszünk. párolt hátszín, a hátszínt megmosva, 10 deka szalonnával meg­tűzdeljük, sózzuk, borsozzuk. Ser­penyőben mindkét oldalát forró zsír­ban pirosra sütjük. A visszamaradt zsírban kis cukrot pirítunk. Bele­teszünk 10 deka karikára vágott zöldséget, egy nagy fej karikára vá­gott vöröshagymát, 2 gerezd fok­hagymát. Megpirítjuk, megszórjuk kevés liszttel adunk hozzá 3—1 gom­bát, 2 babérlevelet, egy evőkanál paradicsompürét. Felöntjük 2 deci fehér borral, kis vízzel felforraljuk. A levet ráöntjük a lábasba tett hús­ra és lefedve sütőbe egy órán át pároljuk, míg puha lesz. Időközben a húst meg Is fordíthatjuk. Mikor a hús megpuhult kiszedjük a léből és felszeleteiíük, a mártást átszűrjük, kellő sűrűségűre lefőzzük és tálalás­kor a húsra öntjük. Makarónival tálaljuk. MOKKATORTA. Hozzávalók: 6 db db tojás, 12 deka cukor. 12 deka liszt, krém. A tojás sárgáját a cu­korral habosra keverjük. majd kanalanként beleszórjuk a lisztet. Ezután hozzáadjuk a hat tojás ke­ményre vert habját, kisütjük. A ki­sült piskótát lis-tezett papírra bo­rítjuk. ha kihűlt vízszintesen há­rom részre vágjuk és krémmé1 meg­töltjük. A k-émhez. 20 deka vajat jól kikeverünk 15 d»ka no-mkorral és 'éldeci, erősre főzött feketekávé­val. ISMEREK egy csa­ládot, kertes házból költöztek az új la­kótelep egyik össz­komfortos lakásába. A régi, omladozó házban, ahol több lakóval együtt na­gy on szűkös viszo­nyok közt laktak, nem volt fürdőszo­ba, az ivóvizet a sa­rokról kellett be­hordani, a falakról pedig minden év­ben kívül-belül le- mállott a vakolat. Mégis megsiratták — a kert miatt. Mert a kert, az va­lóságos mesevilág volt: az orgonabok­rok alja a gyerekek titkos összeesküvé­seinek búvóhelye, a napos, szélvédett sarokban, a jácin­tok, jázminok, tuli­pánok között már kora tavasszal bar­nára lehetett sülni. Elbúcsúztak a kerttől, kiástak né­hány tövet, cserép­be ültették és kirak­ták az új lakás te­raszára, hogy ne maradjanak virág nélkül. A költözködés évében még kietlen nőit a környék. Ár­kok, buckák vették körül a házakat. esős időben bokáin ért a sár. Virág csak ez ablakokban, er­kélyeken virított. Aztán lassan rlké­szültek a járdák. Kié a park? ősszel pedig már a virágágyások, apró játszóterek, homo­kozók körvonalai is kibontakoztak. A kertészek facseme­téket, évelő töveket ültettek és fűmag­gal szórták be a felásott, elegyenge­tett földet. De az új park már másnap reggel tele volt a munká­ba siető lakók láb­nyomaival. A kifor­duló személykocsik mély árkokat hagy­tak maguk után a puha talajban es a játszadozó gyerekek betalpaltak a virág­ágyak közepébe a labda után. Köztük ugrándozott az is­merős család két nagyobbik fia is, és a legkisebbet na- poztató édesanya — ölti o kertet sírva hagyta ott — nem szólt rájuk. MOST újra kita­vaszodott. a nap heve apró zöld rü­gyeket fakdszt az ágakon, de a lakó­telep környékén, a keményre taposott parkokban már nem nőtt ki a fű. Persze újra jönnek majd a kertészek, újra fel­ássák és bevetik a kopár részeket, be­ültetik virággal a kirugdosott tövek helyét. Felszerelik a padok ülőkéit is, hogy a környező há­zak lakói jól érez­zék magukat a ta­vaszi napsütésben. Olyan jól, mintha saját kis kertjükben üldögélnének. Hiszen ott is ül­dögélnek, mert a kert — a házakat körül ölelő park — mindenkié. Azoké is, akik most még nem vigyáznak rá, nem óvják: mert még nem érzik ma­gukénak. Ragasz­kodnak a régi „kő­fal elmélethez": ami a kerítésen belül van, az az enyém, a többi nem érde­kel. Es úgy érzik, hogy ez a kőfal most a lakásküszöbig szű­kült össze, eddig tart a saját birodal­muk. Pedig éppen ellenkezőleg: a fa­lak kitárultak, az én kertem helyett a mi lakótelepün­ket, a mi városun­kat, a mi országun­kat határolják kö­rül. ANNAK, aki ezt még nem érzi és közönyösségében le­gázolja a saját vi­rágos kertjét, ma­gyaráznák meg a többiek. D. Zs. Az év legszebb kisipari termékei Bútorok az QKISZ-Iiifítisról Kiállítás nyílt a napokban Budapesten, a Bacsó Béla ut­cában, amelyen „A szövetke­zeti ipar 1966. évi legszebb terméke” pályázatra érkezett cikkeket mutatják be. Sajnos, hiába kerestük a megyei ktsa ek termékeit i gazdag kiállítás anyagban, pedif az 57 pályadíj­ból 22-t vidék szövetkezetnek ítéltek oda. bútorok általában műanyag- betéttel, világos ' fából készül­nek, a hagyományos huzar tok mellett igen gyakori a színes műbőr is. Ez alkalom mai a bútorai közül mutatunk be néhányat, a ruházati és egyéb cikkekről készült felvéte­leinkkel a kö­vetkező „Ott­hon” oldalakon jelentkezünk. Egy mondat­ban így össze­gezhetjük a bú­torkiállításon szerzett tapasz­talatainkat: a Szinte hívogatja a látogatót egy kis ringa­nyugodt vona- tózásra, elmélkedésre a Budapesti Kárpitos lú, kényelmes Ktsz szép és kényelmes hintafotelje. Második díjjal jutalmazták a legszebb termékek versenyé­ben a Fejlődés Bútor Ktsz Hungária nevű lakószoba-garnitú­ráját. A „Hungáriához” hasonlóan világos fából készült a Stylbú- tor Ktsz lakősz'-bá-'a is amely szerencsésen egyesíti a régi és a legmodernebb bútorformákat.

Next

/
Thumbnails
Contents