Petőfi Népe, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-24 / 71. szám

xxn. EVF., 7i. sz. Ara 60 fillér 1967. mabc. 21, péntek Belső használatra A cím nem valami gyógyszer használatával kapcsolatos, a képen látható abroncsokat a Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyárban belső szükségletre készítik. Az üzemben ugyanis hatalmas tartályokat gyárta­nak. Hegesztésük nem egyszerű művelet, különösen amikor a súlyos munkadarabokat forgat­ni kell. Most saját beruházás­ból hait darab tartályforgató berendezést készítenek, ame­lyek előmozdítják a hegesztés gyorsabb, és minőségileg jobb elvégzését. Képünkön Kállai László forgácsoló csoportveze­tő a tartályforgató berendezés egyik alkatrészét, a gumiab­roncskeretek méreteit ellenőrzi. N yereségrészesedés Több mint 9 millió forintot osztanak április 4-re dolgozóik között a tanácsi vállalatok Az új gazdaságirányítási rend­szer bevezetésével kapcsolatos előzetes részintézkedések már az elmúlt évben is lehetővé tet­ték, hogy önállóbban gazdál­kodjanak a vállalatok. Kezdet­ben némi tartózkodás és bi­zonytalanság volt tapasztalható az önállósággal kapcsolatban. A tanácsi vállalatok vezetőinek és dolgozóinak nagy része azonban hamar megtalálta ön­maga szerepét az új lehetősé­gek között s ötletekben gazdag kezdeményezések születtek a gazdaságos termelés előmozdí­tására, az igények kielégítésére. A megyei tanács pénzügyi osztályán elkészült a vállalatok gazdálkodásának kiértékelése. Ezek szerint a legnagyobb mér­tékű eredménynövekedést a megye tanácsi, .iparában a kis­kőrösi és a kiskunhalasi ve­gyesipari vállalatok érték el. Termékeik önköltségének csök­kentését az élő és holt munká- ■ val való takarékos gazdálkodás­sal mozdították elő. A kiskőrö­si vállalat 763 ezer, a kiskun­halasi vállalat 381 ezer forinttal javította vállalati eredményét. Mindkét üzem egyhavi bérnek megfelelő nyereségrészesedést oszt szét munkásai és alkalma­zottai között. Jól élt a nagyobb önállóság adta lehetőségekkel a Kecske­méti Ruhaipari Vállalat, amely 294 ezer forintot, a Kiskunha­lasi Vastömegcikkipari Vállalat, amely 246 ezer forintot oszt fel dolgozói között. Eredményesen gazdálkodott a megye négy sü­tőipari vállalata, s tíztől 19 nap közötti nyereségrészesedést fi­zetnek. Nem oszthat ugyanak­kor jutalmat dolgozóinak a Bács-Kiskun megyei Kézmű­ipari Vállalat, mert üzletköté­seit nem tudta összhangba hoz­ni reális termelési lehetőségei­vel. Az Észak-Bács-Kiskun me­gyei Vízmű Vállalat jól gazdál­kodott. A többleteredmények fi­gyelembevételével egyhavi nye­reségrészesedést oszthatott vol­na — hosszú ideig úgy tűnt, hogy ezt meg is teheti —, egy vállalati különfeltételt azonban nem tudott teljesíteni. Így is 18 és fél napi bérnek megfelelő nyereségrészesedést fizethet dol­gozóinak. Nagyszerű eredményekről ad­hat számot a Bács-Kiskun me­gyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat. Már — kísérleti jel­leggel — az 1968. január 1. után általánosan életbe lépő anyagi érdekeltségi rendszerben gazdálkodott. Sikeres vállalko­zásának eredményeként dolgo­zói között az átlagot jóval meg­haladó nyereségrészesedést oszt. A város- és községgazdálko­dási vállalatok — a kalocsai kivételével — eredményesen gazdálkodtak, s kettő és fél mil­lió forint többletbevétellel zár­ták mérlegüket. Ezek a vállala­tok 900 ezer forintot nyújtanak át rövidesen munkásaiknak és alkalmazottaiknak. A megye 43 ipari, kereskedelmi és kom­munális tanácsi vállalata közül 36-nál osztanak április 4-re nyereségrészesedést. A felszaba­Április 7-én összeül az Országos Béketanács Űjabb rangos feladat megol­dására készül a következő he­tekben. hónapokban a magyar békemozgalom. Április 7-én a parlamentben az Országos Bé­ketanács ülésén összegezik majd az elmúlt hónapok tapasztala­tait. Egyebek közt megtárgyal­ják, hogy milyen tanulságokat hozott a múlt évben meghirde­tett és lezárt „Egy kórházat, egy iskolát Vietnamnak” akció, amely népünk adományaiból több mint 17 millió forinttal gyarapította a szolidaritási csekkszámlát és lehetővé tette hogy három iskola és egy 300 ágyas kórház teljes felszerelé­sével. illetve berendezésével já­ruljanak hozzá a hős vietnami nép szenvedéseinek enyhítésé­hez. A városok és falvak lakói­nak adományaiból összegyűlt összegből hamarosan megvásá­rolják a szükséges felszerelése­ket és a tervek szerint má­jusban indítják útinak a Viet­nami Demokratikus Köztársa­ságba. Az ülésen ezenkívül meg­tárgyalják a soron következő tennivalókat és kijelölik azt a delegációt, amely Stockholmban részt vesz a nemzetközi Viet- nam-konferencián. Az előzetes tervek szerint az idén is megrendezik békemoz­galmunk hagyományos tavaszi demonstrációját. Május 9-én, • hitleri Németország fölött ara­tott győzelem 22. évfordulóján bontakozik ki a nagyszabású­nak ígérkező eseménysorozat. A gyűlések, találkozók és más ösz- szejövetelek résztvevőit ezúttal is arra szólítja az Országos Bé- ketnács: adjanak kifejezést a szabadságáért és függetlensé­géért harcoló hős vietnami nép iránti szolidaritásuknak, mond­janak ítéletet az Egyesült Álla­mok barbár agressziója felett, s emeljék fel szavukat Európa békéjéért, biztonságáért. (MTI) dulási ünnepségeken a tanácsi vállalatok összesen 9,1 millió forintot fizetnek ki dolgozóik­nak. N. O. Gazdag IBUSZ-program Kecskemétről külföldre Az idegen tájakat kedvelő megyebeliek örömére az idén több Kecskemétről induló kül­földi utazást szervez az IBUSZ. Akiket a lengyel hon vonz, a június 29-től július 4-ig és a július 11-től 16-ig tartó — tör­ténelmi emlékekben gazdag — poprád—krakow—katowice—zi- linai társasutazáson vehetnek részt. A turisták az utat autó­busszal teszik meg. Festői szlo­vák tájakon át jutnak el Len­gyelországba. Krakkóban — Lengyelország egykori főváro­sában, majd Katowicében, az ország legnagyobb iparvidéké­nek szívében töltenek egy na­pot. Közben megtekintik Aus- witz-et is. A hazautazás más útvonalon, de ugyancsak igen szép tájakon át történik. Nagyszerű programot ígér a cseh—lengyel Tátrába június 6 —július 1, július 24—29 és augusztus 9—14 között megren­dezésre kerülő Kecskemétről in­duló társasutazás. Az IBUSZ többek között Eperjessel, Ötát- rafüreddel, Zakopánéval, Krak­kóval és a Csorba-tóval ismer­teti meg utasait. Sokak régi vágyát elégíti ki az augusztus 6—12 között meg­rendezésre kerülő romániai, ju­goszláviai körutazás. Útvonala Kecskemét—Nagyvárad—Kolozs­vár—Torda—V aj d a-hunya d—Te­mesvár, majd Belgrád—Újvidék és újra Kecskemét. A hétnapos utazás programja természetesen sokkal gazdagabb, minthogy né­hány sorban érzékeltetni lehet­ne, hiszen az útvonal Erdély és Jugoszlávia legszebb tájain ha­lad keresztül. Ezenkívül a kecskeméti IBUSZ-iroda programjából a jugoszláviai Porecsbe szeptem­ber elején sorra kerülő társas­gyeimébe. A hétnapos üdülés a | vevői szombaton hajnalban in­szubtrópusi növényzetű, gyö- dúlnak Kecskemétről és éjfél nyörű fekvésű Porecsben nem- előtt érkeznek vissza. A prog­csak élményt, hanem kitűnő pi­henést is jelent. Az utasok ha­jóval kirándulnak a Limszki fjordra, Jugoszlávia legnagyobb osztrigatenyésztő telepére. Meg­látogatják a festői Rovinj-t, va­lamint Pulát. Végül egy érdekes villám­program: május 13-án, szomba­ton egynapos autóbuszkirándu­lás a Növi Sad-i vásár megte­kintésére. A társasutazás részt­ramban a vásár megtekintésén kívül városnézés is szerepel. Újvidék nevezetességeivel is­merkednek meg a kirándulók. Míg az előző — a lengyelor­szági. valamint a román—jugo­szláv utakat autóbusszal —, addig a porecsi társasutazást különvonattal bonyolítja le az IBUSZ. Valamennyi társasuta­zásra már lehet jelentkezni a kecskeméti IBUSZ-irodánál. Lucerna m ag-term eszi és világszínvonalon Megyei tanáeshoxás Dunapatajon Már többször hírt adtunk a kétszeresen kitüntetett, tudomá­nyos kutatókból, nemzetközileg elismert szakemberekből álló Tessedik szocialista brigád te­vékenységéről. A brigád az or­szág valamennyi megyéjében segíti a lucernatermesztő gazda­ságokat a korszerű agrotechni­kai eljárások elterjesztésében. Figyelemre méltó, hogy a leg­több — összesen 26 — termelő­szövetkezetet Bács-Kiskun me­gyében patronálnak a kiváló szakemberek. A brigád, melynek vezetője dr. Jánossy Andor, az Agrobo- tanikai Intézet igazgatója, csü­törtökön a dunapataji Petőfi Termelőszövetkezetben kibőví­tett ülést tartott. Részt vett a tanácskozáson Hunya István, a MEDOSZ elnöke, számos me­gyei, járási párt- és tanácsveze­tő. Jelen voltak a lucemater- mesztő közös gazdaságok elnö­utazást ajánljuk olvasóink fi- kei, vezető szakemberei. A Minisztertanács ülése A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A kohó- és gép­ipari miniszter a Lipcsei Nem­zetközi Vásáron, a földművelés- ügyi miniszter a Szíriái Arab Köztársaság nemzeti ünnepén részt vett kormányküldöttség útjáról számolt be a Miniszter- tanácsnak. A munkaügyi miniszter és a Szakszervezetek Országos Ta­nácsának Elnöksége javaslatot tett a csökkent munkaképessé­gű dolgozók megfelelő foglal­koztatásának, illetve szociális ellátásának egységes rendszeré­re. A Minisztertanács az előter­jesztést megvitatta, elfogadta, s határozatokat hozott. A kormány a művelődésügyi miniszter előterjesztése alap­ján határozatot hozott a Magyar Népköztársaság Kiváló művé­sze és Érdemes művésze cí­mek adományozására. A megbeszélésen a lucema- magtermasztés új módszereiről esett legtöbb szó. A szövetkezet a Tessedik-brigád segítségével már tavaly kiváló eredménye­ket ért el, hiszen két holdról csaknem 6 mázsa lucernamagot „fogott”. Az idén már 32 hol­don termesztenek lucernamagot a Tessedik-brigád útmutatásai mellett. A tanácskozásra eljött az or­szágban elsőnek alakult „kis Tessedik” szocialista címért küzdő brigád, amely a Petőfi Termelőszövetkezet növényter­mesztőiből alakult. A brigád 42 tagjából 39 a nő. A megyegyűlésen felszólaltak a „Nagy és kis Tessedik-brigád” tagjai. Keserű János, a „kis Tessedik” szocialista címért küzdő brigád vezetője ismertet­te a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére hirdetett versenyfel­hívásukat; valamennyi lucerna­termesztő gazdaság munkacsa­patát nemes vetélkedésre hív­ták ki. Céljuk: a magtermesz­tés fokozása, a szénahozam mennyiségi és minőségi növelé­se. A magtermesztésben el kí­vánják érni a tudomány leg­újabb eredményeinek gyakorla­ti alkalmazásával a világszín­vonalat. A versenykihívást a dunave- csei Virágzó Termelőszövetkezet és a kiskunhalasi járás lucerna­termesztő termelőszövetkezetei a helyszínen elfogadták. A tanácskozás résztvevői vé­gezetül megtekintették a terme­lőszövetkezet lucernatelepítéseit.

Next

/
Thumbnails
Contents