Petőfi Népe, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-22 / 69. szám
4. of flat 1967. március 21, Kedd I n a p T A B 19€7. március 22. I szerda Névnap: Izolda Napkelte: 1 5 óra 44 perc. ■ Napnyugta: 17 óra 59 perc. I — A TANÄCSKÖZ- TÄRSASÄG örökszép 133 napját, sorsfordulót hozó emlékét megörökítő újabb képzőművészeti alkotással gyarapodott a főváros: kedden a Kun Béla téren felavatták az első magyar proletárhatalom három kiemelkedő vezetőjének, Kun Bélának, Landler Jenőnek és Szamuely Tibornak monumentális emlékmiíyét. •— ötszáz viharkárt becsült fel eddig az Állami Biztositól megyénkben. A február végi viharos időjárás eddig több mint száz gazdaságot sújtott és közel ezer lakost. A teljes kárbecslést akadályozza. hogy az esőzések által sokfelé nehezen járhatók az utak. A biztosító megyei igazgatósága egész szakértői apparátusát a viharkárok sürgős rendezésére mozgósította. Veres Péter Kecskeméten Veres Péter Kos- suth-dlias író ma a délutáni órákban Kecskemétre érkezik. Előbb a megyeszékhely kulturális életének néhánv vezetőjével találkozik, majd a Felsőfokú Intézetek Ifjúsági Klubjában részt vesz és felszólal a „Mit vár a társadalom a főiskolás ifjúságtól?” című vitaesten. — Kivonultak a határba az asszonyok. A megye déli részén megkezdődött a hagymás műszak s a Duna menti falvakban vetik a burgonyát. A több mint 1600 holdas vöröshagymatermő területen hetekig találnak maid miunkát az asszonyok. _ A tiszakécskei Tiszagyöngye Termelőszövetkezetben készülnek a szabadföldi korai zöldségtermesztésre. A palántanevelő telepükön már eddig mintegy 80 ezer kiültetésre váró paprika, illetve paradicsompalántát tápkockáztak, amely április közepén kerül maid a szabadba. SZERDA 9.40: Iskola-tv. — 13.40: Iskola-tv. — 15.00: Egy sportesemény közvetítése. _ 17.00: Hírek. — 17.05: B ábjáték. — 11.25: Népszerű tudományos íilm. — 17.55: Műsorismertetés. —i 18.00: Tv-újdonságok. — Ezer miért. — 19.00: Ri- portműsor. — 19.30: A tv postája. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: Tv-híradó. — 20.30: Hirdetések. — 20.37: Hazug vallomások. Francia játék- tűm. = 22.05: Tv-híradó, —- Francia filmes expedíció készül Vietnamba. Gérard Calisti fiatal rendező hat társával szeretne dokumentumfilmet készíteni. A munka számos francia és más nemzetiségű értelmiségit fellelkesített. Jean-Luc Godard egymillió régi frankot adományozott e célra, de Picasso, Alain Resnais. Sartre, Simone de Beauvoir, Marcel Camus, Yves M ootand. Richard Lester, Joseph Losey, Za- vattdni. Vittorio de Sica és Pasolini is segíteni kívánja elkészítését. Tsz-asszonyokat tüntetnek ki. A nemzetközi nőnap alkalmával 20 Bács-Kiskun megyei termelőszövetkezeti asszony, s lány kapott miniszteri kitüntetést, illetve oklevelet. Április 4-én újabb 15 nő érdemeit jutalmazzák majd hasonló kitüntetésekkel. Kecskeméti kulturális program Kiállítások Közép-magyarországi képzőművészek kiállítása (Katona József Múzeum) — Bozsó János bemutatója (Művészklub). Élménybeszámoló Dr. Hont! Géza vetítettképes előadása skóciai útjáról. (Művészklub, 19 óra.) Ismeretterjesztés Hogyan változtassunk gyermekünk hibáin? (H. sz. iskola, 17.30) — A családi nevelés hibái. (Belső- nyíri iskola, 18) Mesefilmek Délelőtt io-kor a Gyermekszínházban. — A SZÜLÖK akadémiája keretében, érdekes előadást tartdr. Török Lászlóné orvos ma este 6 órai kezdettel Kiskunmajsán, a könyvtárban. „Küzdelem a kuruzslás és a babona ellen” címmel. — MA ESTE felelevenítik a húsvéti népszokásokat Izsákon, a Táncsics Mihály Művelődési Házban. Az erről szóló előadást filmvetítéssel egészítik ki. — KEDDEN délelőtt a Tanácsköztársaság kikiáltásának 48. és a KISZ megalakulásának 10. évfordulója alkalmából a KISZ dunavecsei járási bizottsága a járási művelődési otthonban ünnepi nagygyűlést rendezett. Látos István, az MSZMP dunavecsei járási bizottságánál! első titkára beszédében elismerését fejezte ki azoknak a KISZ-fiataloknak, akik már 10 éve tevékenykednek az ifjúsági mozgalomban, majd emléklapot és emlékjelvényt nyújtott át Bábel Sándornak, Huszár Péternek, Huszár Pétemének, Győrödi Lajosnak és Leirer Jánosnak. Kovács Tibornak, Somogyi Erzsébetnek, Szabó Attilának és Szabó Tibornak. írói munkássága elismeréséül, nyolcvanadik születésnapja alkalmából a Kossuth-díjas Kassák Lajosnak, a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta a Népköztársaság Elnöki Tanácsa. Képűnk: Kisházi Ödön átadja a kitüntetést. (MTI-foto Tormai Andor felvétele.) — Kiskunfélegyháza határában vezető 5-ös számú főútvonalon vezette a petőfiszáílási Aranyhomok Tsz vontatóját Rózsa Sándor. Vele azonos Irányban haladit kerékpárjával Palotás Mihály. A vontatóvezető szabálytalanul előzte meg járművével a kerékpárost. s ezért a vontatót már előző teher— Olvastuk Az illimoisd egyetem újságjában közölték, az alábbi apróhirdetést: egy bűbájos idős hölgy szeretne levelezni azzal a 180 centiméter magas barnaszemű főiskolai hallgatóval, akinek neve a JDB betűkkel kezdődik; Aláírás: az édesanyja. Március 23-án este 6 óra 50 perckor a Magyar Televízió „Monitor” című műsor keretében bemutatja azt a 30 perces dokumentumfilmet, mely Nyugaton készült filmrészletekkel sajtóanyagokkal leplezi le az USA központi hírszerző hivatalának felforgató tevékenységét. Ugyanebben a műsorban ítélet kémügyben címmel bemutatják az Egedy-—As- bóth-ügy elítéltjein keresztül az amerikai hírszerzés hazánk elleni tevékenységét. — KÉTNAPOS továbbképzésen vesznek részt megyénk hivatásos népművelői Szegeden, március 22—23-án. Előadók lesznek: Pán- di Pál irodalomtörténész, Poszler György és Maróti Gyula, a Népművelési Intézet osztályvezetői. — MEG JELENTEK az első kisnyulak a bugaci zárt rezervátumban. A védett területen láthatólag jól érzik magukat a fülesek, szépen fejlettek, egészségesek az utódok is. A vadászok magaslesről figyelik az apróvadállományt és szaporodását. Az itt befogott nyulak szaporulatát élve értékesítik majd. Újabb kétmillió forint értékű segítség KASSÁK LAJOS KITÜNTETÉSE Két kémfilm egy műsorban gépkocsival összeütközött. Szerencsére személyi sérülés nem történt. az anyagi kár több mint négyezer forint; — EGÉSZ NAPOS fásítási ankétot rendez ma az Országos Erdészeti Egyesület Kecskeméten. a megyei tanácson. A délelőtt 10 órakor kezdődő ankéten Fekete Gyula tart előadást a fásítás Jelentőségéről. — Ittas állapotban hajtotta kerékpárját Bán József kecskeméti lakos, emiatt összeütközött a vele szemben sízabályosan közlekedő Go-lovics János által vezetett vontatóval. Bán Józsefet könnyű sérüléssel szállították a megyei kórháziba. Dolgozó népünk újabb meggyőző bizonyítékát adta a szabadságáért harcoló, hős vietnami nép iránti együttérzésének: kedden a SZOT székházában Blaha Béla, a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke, mintegy 2 millió forint értékű ajándékot adott át a Vietnami Szakszervezeti Szövetség megbízottatnak. Az ajándékot átvéve, Hoang Luong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete — a Vietnami Szakszervezeti Szövetség nevében — meg- hatottan mondott köszönetét. Kifejezte azt a szilárd meggyőződését, hogy Vietnam népe kiűzi hazája földjéről a betolakodókat. A küldeményt — gyógyszert, ruhaneműt, kerékpárokat és egyéb műszaki felszerelést — a napokban Indítják útnak. (MTI) — Fáznak a madarak. A hideggel érkezett tavasz visszavetette a madarak érkezését. A szokottnál korábban hazatértek és dideregnek a szeles időben. A nálunk honos seregélyek, feketerigók és a balkáni gerlék — amelyek már költenek — egy percre sem hagy iák el fészküket. Március 23-e körül várják a szalonkákat, de ha a hűvös Idő tariőssbb lesz, később húznak. Várható időjárás szerda estig: felhőátvonulások. többfelé, főként az ország északi részein eső, a magasabb helyeken havaseső. Az élénk, helyenként erős északi szél mérséklődik, a nappali felmelegedés kissé emelkedik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 8—13 fok között, Tanácskoztak a közalkalmazottak küldöttei Tegnap a megyei tanács kultúrtermében tanácskoztak a Közalkalmazottak Szakszervezetének megyei küldöttei. A megye több mint ötezerkétszáz közalkalmazottját tömörítő 38 szak- szervezeti alapszervezetet nyolcvanhat küldött képviselte. A küldöttközgyűlés elnökségében foglalt helyet dr. Jókai Lóránd, a Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára, dr. Glied Károly, a megyei pártbizottság titkára, dr. Varga Jenő, a megyei tanács vb-elnöke, Némedi Sándor, az SZMT titkára, Csenki Ferenc, a Közalkalmazottak Szakszervezete megyei bizottságának titkára, dr. Bodóczky László, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke, valamint dr. Virányi Imre, az SZTK megyei igazgatója, akit az ülés levezető elnökének választottak meg. Megnyitó beszéde után Csenki Ferenc, a megyei bizottság titkára egészítette ki szóbelileg a küldöttek között kiosztott írásbeli beszámolót. Ennek során foglalkozott a most lezajlott alapszervezeti választásokkal, méltatva azok eredményességét, majd az elmúlt négy év alatt végzett munka eredményeit, tanulságait elemezte. — Megmutatkozik a fejlődét abban is —1 mondotta többek között —, hogy a dolgozók élet- és munkakörülményeinek további javításával kapcsolatos kérdéseket sokkal bátrabban, de ugyanakkor a realitás talaján maradva tárták fel Előrehaladás tapasztalható az általános politikai nevelő munkában, a politizáló légkör kialakításában. — Fontos feladat, hogy a köz-- alkalmazottak a lakosság ügyeit gyorsan, hatékonyan, bürokráciamentesen intézzék, a vezetők épp úgy, mint a beosztottak — hangsúlyozta Csenki Ferenc a munkafegyelemről szólva. Majd a bérügyi és szociálpolitikai kérdésekkel, a tagság felvetései nyomán lefolytatott széleskörű vizsgálatokkal foglalkozott részletesen. Rámutatott, hogy a jelenlegi helyzet fonákságait az érvényben levő bérrendszer megfelelő finomítása, illetve a jelen körülményekhez alkalmazkodó módosítása oldja meg elsősorban. A megyebizottsági titkár tartalmas beszámolóját hasonló vita követte. Ezután választotta meg a küldöttközgyűlés a Közalkalmazottak Szakszervezetének 17 tagú megyei bizottságát. Ennek titkárául Csenki Ferencet választották. Megyei diákparlament Kecskeméten Hétfőn és kedden a Forradalmi Ifjúsági Napok rendezvénysorozata keretében a kecskeméti Fegyveres Erők Klubjában ülésezett az első megyei diákparlament. A megye középfokú tanintézeteit 73 diákfiatal képviselte a rendezvényen, aminek célja a középfokú tanintézeti diákok problémáinak, feladatainak megvitatása és az áprilisban Budapesten sorrakerülő I. Országos Diákparlament tíztagú megyei küldöttségének megválasztása volt. A „Diákifjúságunk feladatai az újért való harcban” című referátumhoz 33 hozzászólás, ezen kívül különböző kérdésekkel kapcsolatban 17 interpelláció hangzott el a diákparlamentben. A kérdésekre Madarász László, a megyei tanács vb-elnökhelyet- tese, Gyóni Lajos, a megyei pártbizottság propaganda és művelődésügyi osztályának köznevelési felelőse. Szvorény János, a KISZ megyei bizottsága titkára, Krajcsovics Mihály, a megyei tanács művelődési osztályának előadója, a KISZ megyei bizottsága és a megyei TS munkatársai válaszoltak. A megyei diákparlament küldöttei — akik részit vettek a hétfőn délután rendezett tanácsköztársasági és KISZ-jubileumi emlékünnepségen a Katona József Színházban —, kedden délelőtt megkosz0 -űztök a kecskeméti tanácsköztársasági emlékművet. Az első megyei diákparlament kétnapos ülésszaka kedden délben Pap István, a KISZ megyei bizottsága iskolai osztálya vezetőjének vitaösszefoglalójával ért véget. Új bölcsödé Rövidesen fogadja kis lakóit a le- ninvárosi bölcsőde. A bölcsőde dolgozói izgalommal és szeretettel váriák az első napot, amikor megérkeznek az első „lakók”, akiknek második otthonuk lesz ez a mesebeli palota. Kicsi asztalkák, székek, ízléses színárnyalatban válogatott függönyök, szőnvegek, mackók, babák és mindenféle játékok a polcokon. Tisztaság, modem felszerelés. Minden megvan, amire a kicsiknek szükségük lehet. És ami talán a külsőségeken kívül a legfontosabb, a húsz főnyi személyzet sze- retete, amellyel a kicsinyeket várják. Azok a mamák, akik a lenin- városi bölcsődébe viszik kicsinyei-* két, nem lesz okuk aggodalomra* mert kulturált, jó körülmények között viselik gondjukat. Lazics Anita A legszentebb érzés jp] gyütt látogattuk meg a délvidéki község földművesszövetkezeti boltjait, egyéb létesítményeit. A fél napon át kitűnőbb kalauzom nem lehetett volna nála. hiszen ő a helyi fmsz elnöke. Már a kezdetkezdetén részt vett a földmű- messzövetkezeti mozgalomban, ismeri annak eredményeit, s a nehézségeit is. Tájékoztatása alapján most könnyen írhatnék hát mindezekről, — ám félreteszem a témát, egy másik ihleti a toliamat. Erre a témára pedig nem is számítottam. Váratlanul született, illetve nem is akkor, amikor „felkínálta magát”, hanem most kerekedik ki bennem, ahogy felelevenítem az aznap megismert elnökkel való találkozásom búcsúmozzanatát. Asztalnál pohár borral melegítettük fel magunkat, s mint ilyenkor lenni szokott, nemcsak arról beszélgettünk, amit a korábbi órákban látö'^k, tapasztaltunk. Társai-',~"”k témaköre egyre bővült, mélyült. A helyi események, problémák már lég lekerültek eszmecserénk „napirendjéről”, a társalgásunkat „tápláló” élményvilágunk határait térben és időben messzire tágítottuk. Egyszóval: politizálgattunk. Azonos életkorúak vagyunk, s ez, valamint az, hogy különbözőek életkörülményeink, következésképp a tapasztalataink is, csak felkeltették bennünk az érdeklődést az iránt, hogy bizonyos történelmi viszonyok hogyan érintettek bennünket, illetve miképpen vészeltük át azokat. Az 56-os ellenforradalomnál tartottunk, amikor vajúdni kezdett a téma. S most látom: az fmsz-elnöknél keresve sem találhattam volna hozzá jobb alanyt. — Én akkor már ugyanebben a beosztásban dolgoztam itt, a községben — mesélte. — Zavaros és ellenőrizhetetlen hírek érkeztek a fővárosban, s az ország más részein történtekről.