Petőfi Népe, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-22 / 69. szám
*. oldal 1967. március 22. szerű* Johnson folytatja és fokozza a háborút Véget ért a haditanács GUAM (MTI) Johnson amerikai elnök kedden különrepülőgéppel hazaindult a csendes-óceáni Guam szigetéről, a legközelebbi tanácsadóival és a saigoni rezsim vezetőivel megtartott haditanács színhelyéről. A csúcsértekezletet hamarosan a hadműveletek fokozása követi majd Dél-Vietnamban — állapítja meg az AFP illetékes amerikai körökre hivatkozva. „Johnson elnök úgy határozott, hogy folytatja és fokozza a „furkósbot és mézesmadzag” eddigi politikájának alkalmazását. „A vietnami konfliktus fokozatos kiterjesztése kész tény” — írja Francis Lara a francia hírszolgálati iroda Guamban tartózkodó különtudósító ja. A tudósító megállapítja, hogy Ky tábornok, dél-vietnami kormányfő teljes mértékben beváltotta 'Washington hozzáfűzött reményeit, leverte a buddhistákat, „demokratikus választásokat” szervezett és sikerült keresztülvinni akaratát a parlamentben. A miniszterelnök most benyújtotta a számlát a Johnson-kormányzatnak. Az amerikai elnök elutazása előtt rövid sajtóértekezletet tartott a repülőtéren „építő jellegűnek és őszintének” minősítette a tanácskozásokat, de hozzáfűzte, hogy „nem hoztak semmiféle katonai döntést”. Azt jósolta, hogy a háború hosszú és nehéz lesz, SAIGON Keddre virradó éjszaka a délvietnami felszabadítási arcvonal- rohamoszitagai nehéz aknavetőkkel lőtték a saigoni kormány- csapatok és az amerikai expedients hadtest állásait, a demili- tarizált övezettől délre. Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint az első gránátvető támadás majdnem két órán át tartott. A partizánok 82 és 120 mm-es aknavetőkből 500 aknát zúdítottak egy délvietnami állásra és az amerikaiak egyik nehézütegére. A Gio Linh közelében felállított ütegállásban 175, 155 és 105 mm-es nehézágyúkat helyeztek el, s ezekből lövik a Vietnami Demokratikus Köztársaság területének déli övezeteit. Gio Linht kedden a kora reggeli órákban újabb támadás érA VÖK külügyminisztériumának nyilatkozata az agresszió kiterjesztéséről HANOI (VNA) A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma március 21-én az alábbi nyilatkozatot adta ki: Az elmúlt időszakban a világ közvéleménye élesen elítélte az amerikai imperialisták vietnami agresszióját, s ugyanakkor erőteljesen támogatta a vietnami nép hazafias harcát, igazságos álláspontját. A világ közvéleményének jogos követeléseire az amerikai agresszorok arcátlanul a háború igen súlyos kiterjesztésével válaszoltak. A világ közvéleményének tájékoztatására, az Egyesült Államok vezetői konokságának és álnokságának leleplezésére a Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma közzéteszi Ho Si Minh elnöknek Lyndon B. Johnson amerikai elnökhöz intézett válaszát. Ho Si Minh elnök válaszában leszögezi: Az Egyesült Államok kormánya indította el az agresz- szív háborút Vietnamban. Neki kell megszüntetnie az agresz- sziót. Ez a béke helyreállításának egyetlen módja. Az Egyesült Államok kormáhyának végérvényesen és feltétlenül be kell szüntetnie a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen irányuló bombatámadásait és egyéb háborús cselekedeteit, Dél-Vietnamból ki kell vonnia az összes amerikai és csatlós csapatokat, el kell ismernie a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Frontot és engednie kell, hogy a vietnamiak maguk rendezzék ügyeiket. Ez a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya négy pontból álló álláspontjának alapvető tartalma, s megtestesíti a Vietnamra vonatkozó 1954. évi genfi egyezmények lényeges elveit és rendelkezéseit, alapja a vietnami probléma helyes politikai megoldásának. Ho Si Minh levelére Johnson ugyancsak februárban válaszolt, amelyben azonban csupán eddigi „békeajánlatait” ismételte meg. te. A szabadságharcosok ez alkalommal csapást mértek az amerikaiak Con Thien-i védelmi rendszerére is. A saigoni főparancsnokság azt állítja, hogy a rajtaütések csak kis károkat okoztak. DONG HA A vietnami néphadsereg tüzérsége ellencsapást mért a Vietnami Demokratikus Köztársaság területét állandóan tűz alatt tartó amerikai ütegállásokra. A néphadsereg tüzérei 152 és 120 milliméter űrméretű ágyúkból 600 lövedéket küldtek a demilitarizált övezet déli oldalán elhelyezkedő Gio Linh-i amerikai ütegek irányába, NDK-kiildöttség utazott Moszkvába Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára, az NDK államtanácsának elnöke kedden küldöttség élén Moszkvába érkezett. Az SZKP Központi Bizottságának meghívására érkezett küldöttség tagjai között van Willi Stoph, az NDK miniszterelnöke, valamint több más párt- és állami vezető személyiség is. A repülőtéren Leonyid Brezs- nyev, Alekszej Koszigin, Nyi- kolaj Podgornij és más hivatalos személyiségek fogadták a küldöttséget. Kinek a pajzsa ? Ítéletet hirdettek a „pajzs” fedőnevű görög összeesküvők ügyében. Hírügynökségi jelentésekből az ügyet Aszpida- perként ismerjük. A hosszú hónznojt óta folyó bírósági kihallgatások, tanú- vallomások és vizsgálatok során nem sikerült a vád igazolása. nem tudták 'a 28 vádlott közül egyre sem rábizonyítani, hogy a görög monarchia megdöntésére szövetkezett. Mindazonáltal tizenötöt ítéltek el 2—18 évig terjedő börtön- büntetésre, lázadás és hazaárulás címén. Külön érdekes, hogy a 13 felmentett közül hárman elismerték, hogy részt vettek a szervezetben, míg az elítéltek egyöntetűen tagadták bűnösségüket. Az ügyész gyenge pozíciójából pedig még rajtuk kívül is gyanúba fogott civileket, például a görög politikai élet olyan ismert személyiségeit, mint a két Papandreu, akik ugyan nem akarnak változtatni az ország politikai fekvésén, nem követelik Görögország kiválását a NATO-ból, csak éppen demokratikusabb berendezkedést akarnak. Mert a Papandreu-kormány menesztése óta az egykori Hel- lász-nak ügyvivő és ideiglenes, vagy kinevezett kormánya volt, a választásokat elodázták, mert féltek tőle. Most májusban lenne esedékes ismét a népszavazás. És egyes athéni körök minden erővel szeretnék megakadályozni lebonyolítását. Az egységes demokratikus baloldali párt, az EDA nyíltan kimondja nyilatkozatában. hogy reakciós körök. Más görög politikai körök amnesztiát javasolnak, és azt tanácsolják a hatalmasoknak, ne élezzék ki a választások előtt a hangulatot, a feszültség fokozása csak további bajokkal járhat. A végső döntés Konstantin király kezében van. S még nem ismeretes, hogy kire fog hallgatni. De az nyilvánvaló, hogy az Asz- pida-ügy maga nem oly lényeges a rendszer számára. Sokkal fontosabb, hogy ezt a pajzsot — amelyet lehet, hogy éppen a demokratikus erők tartottak — dárdává élesíthetik a demokratikus erők ellen, amelyek még nem találták meg igazi szervezetüket. B. K. Klaus kancellár befejezte szovjetunióbeli látogatását Közlemény a tárgyalásokról Josef Klaus osztrák szövetségi kancellár kedden Moszkvából Kijevbe repült, ahonnan ma este hazautazik Becsbe. A kancellár egyhetes hivatalos látoAPN-kommentár Miért vesztette el hatalmát Sukarno? Az Arab Liga napján A brit imperializmus keresztapa- Az Arab Ligán belül jelentkező ságával, az arab nacionalizmus je- ellentétek — mint a tanács mostani gyében 1945 tavaszán, március 22-én 47. ülésszaka is tanúsította — alapéletre hívott Arab Liga vezető s/.er- jában az arab államokban fennálló ve, a tanács, 22 éves fennállása alatt társadalmi viszonyok különbözősé- lalán, most ’ a 47-ik ülésszakon il- géből és az ebből adódó eltérő tö- lusztrálta leginkább az arab álla- rekvéséből fakadnak. A Liga kairói mok között kialakult ellentéteket. székházában a tanács 47. ülésszakán Az Arab Ligán belül jelentkező a legreakciósabb berendezkedésű egyenetlenség avagy széthúzás eav- Jordánia és Szaúd-Arábia magalar- ben kifeiezi azt az egészséges vál- tása állította egymással szembe az tozást. amely az Arab Liga meg- arab államokat. Az Imperialista ha- alakulása óta végbement az arab talmak most éppen ezt a két álla- államok egv részében. Huszonkét mól használják fel az arab világ éve a feléledő arab nacionalizmusra haladó törekvései ellen. Az Egyesült énítve az angol Imperialisták sugall- Államok Szaúd-Arábia reakciós ve- ták ügynöküknek, az iraki Nurl zetőít bízta meg az Iszlám Paktum Szaidnak a Liga életrehívását. Az megszervezésével, a társadalmi ha- angolok akkor a francia gyarmaté- ladás útjára lépett Szíria ellen pc- sftók kiszorítására és az Egyesült dig elsősorban Jordániát mozgősí- Allamok éppen csak kibontakozó tották. AZ arab nacionalizmus Jegyében Később felazSZEgynisflú Aúamolf is ÄtJcyS E SrSsif£hrsz1k getlen^lgi ÄÄ “ff fdejfekre, hanem a „ igén vével - társadalmi haladásra kell alapozniok. Ennek a felismerésnek adott a társadalmi változás igényével azonban keresztülhúzta az imperia- , . ...... „ lista hatalmak számításait. Az Arab jjfjf0* ** kttlügyrplniszlere. Liga azonban az imperialista törek- J*»hmud ^iad. ?m,k v n “'biMn résekkel szemben felién« szervezet- *üldütt távozásával kapcsolóban té feilödött. legsikeresebb imneria- megjegyezte. „Az áruló távozása listseiler.es akelóia az algériai ha- nem gyengíti meg az arabok kozos- zaflaknak a francia gyarmatosítók sr”'t. elleni harcához nyújtott segítség. Bőgős László A szovjet sajtó amely sohasem hallgatta el Sukarno kimagasló szerepét Indonézia nemzeti függetlenségének kivívásában és az ország egyesítésében, magyarázatot keres Su- korno tekintélyének és hatalmának hanyatlására. Határozott megfogalmazásával tűnik ki V. Verbenkónak, az APN munkatársának kommentárja, amelyet moszkvai lapok is átvettek. „Bármiképp nézzük is a dolgot — írja Verbenko, — Su- korno szembehelyezkedett a békés egymás mellett élés eszméjével és lényegében szakított a bandungi szellemmel. Kiléptette Indonéziát az ENSZ-ből annak ellenére hogy az ENSZ minden fogyatékossága mellett — az imperializmus és a kolonializ- mus elleni harc hatékony intézménye marad ... Sukarno központi feladatként állította országa elé a Malaysiával való szembehelyezkedást, ami évente az állami költségvetés 80 százalékát emésztette fel. A pekingi vezetők egymás éllen uszították az államokat, és ez a szembehelyezkedás, teljes tetszésükkel találkozott”. Az APN-kommentár rámutat, hogy jóllehet az indonéz gazdasági élet egyre jobban hanyatlott, az elnök csak a „virágzás” szót emlegette és fantasztikus tervekkel hozakodott elő. „A reakció kihasználva az országban mesterségesen teremtett helyzetet, súlyos csapást mért a kommunista pártra, a haladó erőkre” — írja Verbenko, majd így folytatja: „A történészek majd megmondják, menyiben felelős dr. Sukamo személy szerint mindezért. Egyelőre korai volna ítéletet mondani az új Indonéz kormány politikai irányvonaláról. De ha a jelenlegi vezetők nem hagyják az országot bevonni az imperialista befolyási övezetbe, akkor Indonézia méltó helyet foglalhat el jelenlegi világunkban”. A djihomti igen Lezajlottak Francia-Szomáli- parton a választások, amelynek fontos kérdésről kellett döntenie: tartozzék-e továbbra is Franciaországhoz, vagy pedig a függetlenség útjára lépjen az „ország”. A szavazási eredményekről beszámoltunk, ezek a számok nyelvén elmondották, hogy Francia-Szomálipart hivatalosan továbbra is az anyaország része lesz. A djibouti igen azonban különös bólintás volt. A szomáli függetlenségi vezetek többségét letartóztatták, nehogy hangulatot kelthessenek, ennek ellenére azonban a szavazás alkalmával, és még tegnap is ösz- szetflzések színhelye volt a főváros. a francia csapatok „acél- gyűrűvel” vették körül Djibouti Szomáliák lakta negyedét és fenntartották a katonai készültséget. Igazoltatják az embereket, nemcsak az utcákon, hanem a lakásokat is járják a csendőrök, a gyanús elemeket szögesdróttal körülzárt táborba viszik. A távirati jelentések beszámoltak a nyílt fondorlatról, amellyel a francia hatóságok biztosítani akarták jóelőre a djibouti igent. Hogy a Szomáliák, — akik túlnyomó többségben lakják az országot, lényegesen kevesebb szavazót adhattak, mint az afar-törzsbeliek. Népszavazás zajlott Francia- Szomáliparton. És ennek eredménye: a francia fondorlat és a lakosság reagálása révén: — igen, amely nemet jelent. gatást tett a Szovjetunióban. Klaus búcsúztatásán a vnuko- vói repülőtéren megjelent Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke, Nyikolaj Tyihonov, a miniszter- tanács elnökének helyettese, Andrej Gromiko külügyminiszter és Jekatyerina Furceva művelődésügyi miniszter. Josef Klaus kedden megérkezett az ukrán fővárosba, Kijevbe. A vendéget és kíséretét a kijevi repülőtéren Vlagyimir Scserbickij, az Ukrán Köztársaság minisztertanácsának elnöke fogadta. Kedden Moszkvában hivatalos közleményt adtak ki Klaus osztrák szövetségi kancellárnak március 14-től 21-ig a Szovjetunióban tett látogatásáról. A közlemény szerint a Szovjetunió és Ausztria megállapította, hogy „sok európai állam erőfeszítéseinek eredményeként észrevehető jelek mutatkoznak az európai helyzet javulására és a békés együttműködés erősítésére”. Az érdekelt államok nézeteinek közeledését elősegítené egy összeurópai értekezlet, amelyen megvitatnák a kontinens biztonságának és az együttműködés kifej Lesztésének problémáit. A Szovjetunió és Ausztria szükségesnek tartja, hogy „a vietnami nép kapjon lehetőséget, hogy maga oldja meg ügyeit”. A közlemény elmondja, hogy Koszigin szovjet kormányfő hivatalos látogatást tesz Ausztriában. Az év végén Toncic osztrák külügyminiszter látogat a Szovjetunióba. „A Szovjetunió és Ausztria érdekei megegyeznek az európai béke és biztonság megszilárdítását illetően” — állapítja meg a kölemény. — A felek kijelentik. hogy elő kell mozdítani a különböző társadalmi rendszerű európai államok kapcsolatainak rendezését mindennemű megkülönböztetés nélkül, és mind kétoldalú, mind összeurópai alanon bővíteni kell a gazdasági, kulturális, tudományos és műszaki kapcsolatokat. Meg kell akadályozni, hogy a náci ideológia bármilyen formában újjáéledjen. A közlemény rámutat arra, hogy a moszkvai eszmecsere .bővítette a Szovjetunió és Ausztria közötti kölcsönös megértést”.