Petőfi Népe, 1967. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-26 / 49. szám
1967. február ?8, vasárnap ä. oldal A Népfront utca jelöltje Első választók Az ni házak között még érezni lehet a malter friss szagát, ami elkeveredve a metsző téli széllel, könnyet csal az ember szemébe. Olyan egyformák az épületek, hogy meg sem kísérlem kitalálni, melyikben lakhatnak Kovács V. Sán- dornéék, hanem sorra veszem az ajtókat s minhenhová bekopogtatok. Persze, csak az járhat így, aki először jött Kiskunhalasra, a Népfront utcába. A házak tulajdonosai nem tévednek el. Nemcsak azért, mert már néhány hete itt laknak, feladva az albérletet, az életveszélyes, vagy egészségtelen szük- ségmegoldásökat, hanem, mert a házaknak minden darabja megfordult a kezükben, hogy úgy mondjam, jó ismerősük. A beköltözés még korán tsena jelent mindenhol tiszta, szőnye- ges szobákat. Kovács V. Sándo- réknál például csak egy kályha áll a szoba sarkában, és ontja a melegeit. Még le sem tudunk ülni, csak állva, a frissen meszelt falnak dőlve beszélgetünk Kovácsáéval, aki a húsz családból alakult építőközösség intéző bizottságának elnöke volt. A lakás többi helyiségében festők dolgoznak s egy-két bútordarab húzódik meg a sarokban. — A Hazafias Népfront városi bizottsága kezdeményezésére 1965 decemberében alakult meg az építőközösség, húsz család fogott hozzá, hogy otthont építsen magának — mondja a fiatalasszony. — Voltak közöttünk olyanok, akik évek óta gyűjtötték a pénzt Például Magyar Károly, Ambrus Károly, Do- dogh László stb. Nem volt könnyű, amíg eljutottunk a kulcsok átadásáig, de mondhatom, hogy sok segítséget kaptunk mindenhonnan, elsősorban a népfronttól, Tóth Ferenc elvtárstól. A lakók ehhez még hozzáteszik, hogy Kovács V. Sándor^ né fáradtságot nem ismerve intézte a húsz' család problémáját Nem egy esetben reggel ment el hazulról és csak este jutott ismét haza. Napközben intézkedett az OTP-nél, anyag miatt a TÜZÉP-hez szaladt, aztán a ktsz-szel tárgyalt, majd a telkek kisajátítását szorgalmazta, társadalmi munkát szervezett, hogy kisebb legyen a költség és hamarabb elkészüljenek az új otthonok, beköltözhessenek a lakók. — Tisztában voltam vele, hogy mit jelent ennek a húsz családnak az új ház. Mi tíz évig különböző helyeken húztuk meg magunkat a férjemmel és két kis gyermekünkkel. Éppen ezért szívügyemnek tartottam, hogy minden simán és gyorsan menjen. Elmondhatom azt is, hogy az emberek első szóra fogták a lapátot, ásót és munka után végezték az alapok kiásását, a vízvezeték árkainak elkészítését. íay volt •! Kovácséknál is. A férj, aki a MÁV-nál vonatvezető, fárasztó szolgálatát letéve, egyenesen az építkezéshez sietett. — Sokszor még főtt étellel sem tudtam várni — mondja a felesége, de rögtön hozzáteszi: — Ezért soha egyetlen szóval sem neheztelt, ö is tisztában volt azzal, mit jelent házait építeni, húsz család gondját — ha nem is mindet — egy embernek intézni. Talán még büszke is volt a feleségére éppen úgy, mint a többiek, akik maguk között csak „elnökasszonynak” szólították Kovács V. Sandámét. Még azok is, akiknek kor szerint a lánya lehetne. Megható jelenet zajlott le a kulcsátadási ünnepségen, január 21-én, vacsora közben. Egymás után hangzottak el a pohárköszöntök, majd felállt egy idős vasutas. Meleg szavakkal köszönte meg az „elnökasszony” fáradozásait. Beszédét nem fejezhette be, mert könnyek árasztották el a szemét... Nemcsak a maga véleményét mondta el, de az egész építőközössségét: — A sok munkától fáradtak voltunk, de ezen az éjszakán, mikor már zsebünkben volt a kulcs, hajnali ötig jártuk a táncot Ügy éreztük, hogy egy nagy családhoz tartozunk valameny- nyien. Közös munka, közös öröm kapcsolt össze bennünket. Azt a sok elismerő szót, amit Kovács V. Sándornéról, elnöki tevékenységéről elmondtak különböző helyeken — városi tanács, népfrontbizottság, az építők stb. — nehéz volna mind felsorolni. De hogy elégedettek voltak a munkájával, azt bizonyítja, hogy városi tanácstagnak jelölték. A Népfront utcát és környékét — az 50-es választókörzetet — fogja képviselni. Munkája lesz, hiszen még nincsenek utak, járdák a körzetében, de összefogással, szorgalommal ezek a gondok is megoldódnak. Gál Sándor (MTI Foto — Had as János felvétele.) Százak előtt — először szólni A teremben több mint hétszá- zan gyűltek össze. A házigazdák, azaz a konzervgyáriak népes csoportjai közé reszelőgyári, cipőgyári munkások, gépkocsivezetők, pedagógusok vegyül- pillanatai voltak ezek. Okos, megfontolt ajánlás után elsőként a megyei néptfrontbizott- ság elnöke, majd a városi pártbizottság első titkára emelkedett szólásra. S amikor szavaik után elült a helyeslést kifejező taps, a zsúfolt teremben harmadikként egy sötét hajú fiatalasz- szony kért szót: — Engedjék meg, hogy néhány gondolattal én is segítsem a gyűlés munkáját — szólt kissé elfogódottan, aztán sorolta: Zubornyák József- né vagyok, az Alföldi Cipőgyár Kecskeméti Gyáregységének dolgozója, a tüzödei „B"-műszak egyik szocialista címért küzdő brigádjának vezetője ... Nagy megtiszteltetés számomra, hogy dolgozó társaim nevében is szólhatok és csatlakozhatom Molnár elvtárs jelöléséhez —, mondotta. Majd arról beszélt, hogy a képviselőjelölt a közelmúltban járt üzemükben, s tartott tájékoztatót a IX. kongresszusról, melynek határozatai a cipőgyári dolgozók között is nagy érdeklődést keltettek. • „Engem és bizonyára az ország valamennyi asszonyát az a határozat ragadott meg legjobban, ami az édesanyákra vonatkozik, s ami ez évtől lehetővé hiszen ha árnyékol, arra árnyékoljon, mivel nyomtatni árnyékban bajos dolog. Kiváltképpen, ha esős idő jár. A szegényember portája még ennél is sivatagosabb volt, hiszen jószága semmi, lapos kis szalmacsomó inkább, mint kazal, aztán egy, vagy két kóró- kúp, és öt-hat nyúk kóringyál alásfel az udvaron és nincs tovább. De mégse lehet beültetni, vagy felásni, mert először is az egész faluban senki se látott még ilyet, aztán pedig hátha mégis, jószágót tud szerezni? Ezért volt, hogy a szegényem- ber udvara még sivatagosabb volt, mint a módosabbaké. A harminces évek elején már felástam, gyümölcsfákat ülteti tem, bokrokat és ezit a pompás szőlőlugast! Negyvenben, mikor visszakerültem, széltére kezdték művelni az udvarokat. S mára? Hatvanötre? Nincsen a régi udvarokból egyetlen egy se az egész faluban, de az egész országban. Előbb-utóbb mindenki rájön a helyes útra. Csakhát nem árt, ha van valaki, aki tanáccsal, példamutatással sietteti. De nemcsak a kertben, udvaron kezdtem én a „modern” munkálkodást, hanem kint, a határban is. Pár éve volt a tagosítás, és az Ördögárok mellett lett a tagom, három és fél hold föld. Azért ennyi, aminek külön története lenne, de a más életét se lehet minden rezdülésében megírni, hogyan lehetne hát az enyémet? Elég az hozzá, hogy... kint, a tagon négyvagy ötszáz négyszögölnyi akácerdőt is ültettünk a feleségemmel, és a két gyermekkel, s mára szépen meglombosodott. Most majd csinálok nádból egy kicsi házikót inkább, mint kunyhót. Veszek egy biciklit, aztán még egy biciklit, s tavaszi, nyári délutánonként ketten járunk majd ki a tagra a feleségemmel .,, Valaha egy biciklin is mentünk ketten erre ia, arra is, most miért ne menjünk külön- külön? (Hát nem igaz?) Tél elején megjelent az Őszi vetés, komoly, szép sikere volt és én már írom, óh, be nagy kedvvel, lendülettel írom a Lakodalom — Keresztelő — Bölcső első kötetét. S három hét alatt készen is lett. Postán küldtem el Hártyámnak, a következő évben, negyvenegyben, könyvnapra meg is jelent. Mikor megkaptam az első példányokat, elolvastam azonnal. Igen, ez már más, ez már valami más. Ebben mái- nemcsak látszik a falu, mint a tó, vagy a folyó tükrében, ebben már benne van. Vagyis. Maga a falu a tükör. Aki belenéz, önmagát Is megtalálja benne Feltéve persze, ha van szeme. Éreztem, hogy megvan a lépcső ahhoz a műhöz, amire folyton készülődtem és ha ami elkészülhet, nem éltem hiába, és némi értelme lesz annak, hogy vagyok. (Folytatása következik) teszi minden édesanyának, hogy két és fél éven keresztül nyugodtan nevelheti otthon gyermekét ...” Hétszáz ember előtt vallott arról, hogy a 75 százalékban nőket foglalkoztató üzemben miként szeretnék megháláni a párt gondoskodását: „... o két gyáregység együttesen félmillió pár cipőt termel terven felül. Én, a brigádom mindén tagja és a vállalat valamennyi dolgozója arra törekszünk, hogy minél több és jobb minőségű cipő készüljön gyermekeinknek .. Hangja egyre határozottabbá, magabiztosabbá vált. Talán mert nem gondolt arra, hogy hétszáz szempár szegeződik rá, hogy életében most szólal fel először ennyi ember előtt. Tisztán csengő szavaival százak, ezrek gondolatait, érzéseit tolmácsolta minden szónoki fogás nélkül, mégis fordulatokban gazdagon, eredetien. Akik hallották sokáig nem felejtik el... És ő? — Én eddig csak magamban „szónokoltam”. Munka közben, ha elgondolkoztam valamin ... Ennyire futotta a bátorságomból. Amikor megtudtam, hogy a brigádunk, s az üzem kollektívája nevében beszélhetek, örültem és izgatott is voltam egyszerre — mesélte mosolyogva, amikor néhány nap múltán találkoztunk. Nem „politizált”, nem mondott nagy szavakat, de tudott minden fontos dologról, ami az üzemben történik: Hogy a szalagról egy műszakban 972 cipő kerül le, hogy hányán dolgosnak a két gyáregységben, ki va* szülési szabadságon, s mikor lesz a szakszervezeti bizottság újjáválasztása... — A brigádunk? Még nagyon keveset mondhatok róla. A múlt hónapban alakítottuk tízen. Van közöttünk segéd- és szakmunkás. Hét pontból áll a brigádszerződésünk, a legtöbbje a munkánkkal kapcsolatos. Elsősorban azt szeretnénk mindenkor becsülettel elvégezni, egymást segítve és megértve ... Ezenkívül közösen veszünk majd részt a szakszervezeti oktatáson, a TIT- előadásokon és van egy nagy tervünk' A nyári szabadság idején — amikor leáll a gyár — Szegeden meglátogatjuk a testvérüzemünket és a hosszú időre élményt jelentő tapasztalatcsere után megnézünk egy szabadtéri előadást... Ennyit mond a brigádról, saz csak a beszélgetés végén, apró mozaikokból áll össze, hogy az első bátorítások után ő volt a kis kollektíva „összeszövetkezé- sének” fő szervezője, s hogy az ő példájuk nyomán már egy másik, szocialista címért küzdő brigád is alakult a tűzödében. — Ha sikerül elérnünk a szocialista címet — as kettős öröm lesz számomra: részben utolérem a férjem... ö ugyanis már többszörös szocialista brigádtag ..." — Foglalkozása? — Központifűtés-szerelő, most itt dolgoznak a Széchenyi téri építkezésen — mondja, s olyan örömmel, mint aki saját otthona építését dédelgeti. Azután kiderül: nem erről van szó. Saját erejükből is áldozva a szülőknél kialakították otthonukat és a nagymama jóvoltából a harmadik éves kisfiút sem keil bölcsődébe vinni... A Széchenyi téri és a többi kecskeméti építkezés számára elsősorban azért jelent örömet, mert itthon dolgozhat a férje. A hat és fél évből — amióta összeházasodtak — három úgy telt el, hogy hol Salgótarjánból, hol az ország, vagy a megye más vidékéről várta hét végén a vonat érkezését. S két vasárnap között nélküle kellett megbirkózni minden gonddal... — Mi a legközelebbi terv? — Régi vágyam, hogy tanulhassak, de mindig közbejött valami, Most beszélgettünk arról, hogy beiratkozhatnék a technikumba ... Amikor elbúcsúztunk, mentegetőzött, mint egy kisdiák, akit már akkor faggatni kezdenek, amikor még csak éppen írni kezdte a dolgozatát. Ügy érzi, keveset. tud még mondani. Pedig már eszében, szívében megfogalmazódtak a leglényegesebb mondanivalók. Élete "első felszólalása is ezt bizonyította. Étűik Éva
