Petőfi Népe, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-29 / 25. szám

196Í. január 29, vaaaraxp 5, oldal Külvárosi presszó Kecskemét — Rendőrfalu. Ilyen a csendes külváros, amely mellett nem egyszer sóvárogva autózik el a nagyváros zajos belterületének lakója. Tágasság * Rj_ ▼an, napfény, nyugalom, ide­get pihentető közvetlenség. Mintha errefelé mindé* tekin­tetben közelebb élnének egymáshoz az embere*­Ennek az otthono* mezőnek az elején a múlt fi tavaszán még amolyan külterületi zöld­ség-gyümölcs stan<ocska volt. Aki azóta nem j-rt ott, most alaposan meglepőül Nemcsak a kis zöldséges »avilon helyett talál ott egy mo-ern üzletházat, hanem emellett egy cukrászda­presszót is mepsodálhat. Olyan helyes, kis méeteiben is nagy­vonalú ez a presszó, hogy kap­va kapnának rajta akár a Ba­laton partja*, akár Budán, a Rózsadombét- Fő frontja — természetesen más arányokban — cseppet sem alábbvaló pél­dául az Aanyhomok földszint­jénél. ÜVg és üveg, igen ízlé­ses, fincnan omló függönyök, épí’tészetleg művészien kikép­zett beárati, s portálmegoldá­sok. Ki kőplatz a presszó na­gyobb helyiségének szélességé­ben. Kelegben, színes ernyők alatt fagylaltozni, — jó lehet. Oeabent: minden űj, ra~ gyop, választékosán szép. Süte- méryek kelletik magukat az üvges pultban. A fényes presz- sz<gép mögött, a tükrös polco- koi édességek, palackos borok nárkái, sör, röviditalók csillog­tuk, megsokszorozva önma gú­lát a meleg fényű tükörben. A belső helyiségben mintegy izenöt csinos asztal, „absztrakt” huzatú, szolid színű székek. A plafonon fekete színű, fordított csoní^kúpok sorakoznak. Vil­lany túrák, melyek alól meghitt szefdsóggel szóródik szét a fén/... Minden olyan — ked­ves. Ez a szó jön az ember szá­jári. Nem hiába, hogy ez a pr«sszó neve is: „Kedves”. A. fehér köpenyes üzletve­zető nyugodt szavú, pedáns rregjelenésű lány: Jász Mária. — Mikor „termett” ide ez a tedves presszó? — Tavaly nyáron, az első fél­év végén. — Van-e nagy forgalom, megszokták-e már? Mosolyog, vállát kicsit felhúz­za, meg a szemöldökét is. Mint mikor az ember bizonytalanko­dik, hogyan is mondja. — Hát... egészen tele még nem sokszor volt... Még töb­ben, inkább elmennek a kocs­mába ... Ezt is meg kell szokni. — Persze, ahhoz be-be kell ide látogatni, hogy valaki meg­szeresse. Azért vannak már törzsvendégek is? — Hogyne. — Talán név szerinti isme­rősök is? — Még — nemigen. — Fiatalok járnak inkább? — Ök is, de munkásnők, asz- szonyok, munkások szintén ven­dégeink. Ma már természetes, hogy például munkából jövet benéz egy üveg sörre, egy ids süteményezésre, kávéra — a munkásasszony is, barátnői­vel. — Hát a szerelmespárok?.. C Minthogy ilyen kellemes, barát­ságos környezet, csendesség van. — Jönnek ők is. De jobbára úgy, hogy megáll egy autó, ki­száll a hölgy s. az udvarlóia. Tehát olyanok, akik nem erre­felé laknak. Az itteniek behú­zódnak — a városba. — Valahogy így logikus. — Miket kedvelnek elsősor­ban a fogyasztók? — A kávé ma már magától értetődő. Azonkívül rövid- és palackos italokat, sört rendel­nek, meg süteményt. Ez utóbbit, vasárnapokra, otthonra is vá­sárolják. — Hideg készítmények? — Tavaly is próbálkoztunk velük, nem ment. Ismét elkezd­tük, de most sem sok sikerrel. Az imbisz, kaszinótojás és tár­sai ismeretlenek, talán akik ki­próbálnák, restellik kérdezni, mi az, milyen? Virsli, szend­vics ... Errefelé diszót vágnak az embereik, nem igénylik..: Fagylaltot viszont tegnap is vett volna egy kislány. — Milyen volt a szilveszter? — Mint egy gyenge vasár­nap ... Mulatni nem ide jöttek. Csend van. Nyugalom pedig „odakint” is. Külön azért nem ide vágynak... Felvetették azonban a vendégek, hogy egy kis zenét elhallgatnának; jó lenne egy rádió, vagy lemez­játszó. Ilyenkor, télen rendsze­resen felkeresi a presszót egy sportolókból álló társaság. Itt tartanak megbeszélést.. Vala­melyiküknek van táskarádiója, meg itt az enyém is — mutat a párkányon fekvő kis rádióra —; végighallgatjuk a rádió ze­nei koktélját. Mialatt beszélgetünk, négy vendég váltja egymást. Kávét, sört, konyakot isznak. Egy-egy pohárral, aztán mennek. Bepillantok a nagyobb helyi­ségbe. Egy-két szép kép elkelne a csupasz falakon. Egyik belső sarokba, csinos kis könyvespol­cot is szívesen odaképzel az ember... Aztán más városok hasonló cufcrászdái-presszói jut­nak az eszébe. Ha kis diszkrét zeneszó is van, valahogy „élőbb” a'hangulat. Attól még nem lesz „kocsma” a hely. Igazán min­den elismerés megilleti a Bács megyei Vendéglátó Vállalatot, hogy Kecskemét egyik nagy munkásnegyedébe ilyen modern, kulturált üzletet építtetett. Mi­után már megvan a szívet-lel- ket gyönyörködtető létesítmény, most már az következnék, hogy töltsük meg minél elevenebb élettel. Nem veszítene semmit halk szolidságából a kis cuk­rászda-presszó, ha például a kö­zeli üzemek, vállalatok fiataljai egy-egy „oldottabb” KISZ-ren- dezvényre igénybe vennék. Kávé, bambi, sütemény mellett nagyon vonzó, bensőséges író— olvasó ismerkedőt, élménybe­számolót, kis terjedelmű műve­lődési programot — szavalat, beszélgetés filmekről, találkozó egy-egy városi pártvezetőve], veteránnal, kedvenc színésszel stb. — kitűnően meg lehetne itt rendezni. Még rendezni se na­gyon kellene, hiszen ezeknek a spontán, közvetlenségben kife­jeződő hatásában lenne a lé­nyeg. Természetes, hogy semmi sem megy magától. Bizonyos új alkalmak okos, kellemes kihasz­nálására is nevelni kell az em­bereket. Elbben semmi különös, vagy lebecsülő szempont nincs. Mindenki úgy van vele: amit nem ismer, nem szokott meg, — arra egy kis befolyásolást is elvár. A jót, szépet, kulturáltat a szórakozásban is hamar meg­szereti az ember; —fh —n A kulacs mestere Csikóbőrös kulacsból jobban esik a bor. mint holmi demi- zsonból. Hát van még csikóbőrös ku­lacs? Hogyne volna, Bognár Lajos szabadszállási szíjgyártó és nyergesmester gyakorta el­ad egy-egy remekbe készült darabot. Fáját Kecskeméten fa­ragják. a dísz, a pompába öl­töztetés pedig az ő dolga. Ért hozzá, ötvenkét éve csinálja. 1910-ben kapta meg a segédle­velet Kozma Gábor mestertől itt. Szabadszálláson. Nagy idő telt el azóta. Ám az idős mester ma is töretlen erővel dolgozik. Szépen meginvitál, nézzük meg a „raktárát”. Katonás rendben, tiszta ruhával letakar­va • sorakoznak egy tartóra akasztva a kész lószerszámok. Puha. finom bőrből, parádés lóra és teherre is, mindenfajta. — Nemrégiben a Mathiász szám-díszeket. Valóságos ék­szerek! — Kell az embernek egy kis befektetés. Én akármilyen dí­szes lószerszámot el tudok ké­szítem. Csak jöjjön a vevő. Mostanában nagyon pang az üzlet. Tél is van. azért. Aztán visszakanyarodunk a kulacsra. Előhoz egyet, három- literes ez a díszpéldány. Sely­mes tapintású a köntöse, szí­nes díszek átlózzák. Csikorog a csutorája, ha megcsavarom. — Most üres. — mondja a mester. — Veszik még a kulacsot? — Egyre jobban. Lakodal­makban. népünnepélyeken di­vat. Rendelnek is nálam. Ez a háromliteres háromszázötven­be kerül. Nem olcsó, de sok munka van vele. Megsimogatja, látszik, hogy szívéhez nőtt. Pedig ettől is megválik nemsokára. Ha jön Tsz-nek húsz lovat szerszámom tam fel, Bátyára egy másik tsz-nek tíz lószerszámot készí­tettem. A lovat nem lehet nél­külözni. Tessék elhinni, az első világháborúban láttam, mikor a rokitnői mocsarakba belesüiy- lyedt az ágyú, csak a ló tudta kihúzni. A gép csődöt mondott Erősen lópárti Bognár bácsi. Nem csoda, hiszen huszár volt „a nagy háborúban”. Aztán megmutatja a többi készárut. Nyergek, ostorszíjak, ostomyelek, bakancsszíjak. És mikor már feltámadt benne a bizalom, megmutatja egy öreg íróasztal fiókjában a lószer­egy vevő. Mert most csak kettő van raktáron. Turisták is ke­resik. Frici. a kandúr dorombol az asztal sarkán. Jó meleg ömlik el a szobában. Az idős mester egy aktatáskát foltoz. Csinálja azt, amit hoznak, amit kérnek. Pénzből él. — Tessék megírni, akár ötös­fogatra is csinálok szerszámot, ha kell. Mert szeretek ám én dolgozni nagyon. Ez töltötte ki az életét min­dig: a munka. B. J. (Pásztor Zoltán felvétele.) 13. Rövidesen kiépítették a talál­kahelyeket, a titkos postaládá­kat. Natasa az egyik parkban egy öreg fa odvábán hagyta a küldeményt. Megtanulta a tit­kos írást, és azt, hogy bár kö­zömbös arccal figyelje társait, mindent elraktározzon fejében. utasítást kapott: _ A főnök elégedett munká­jával, de azt kéri, magasabb fo­kon tevékenykedjen. _Hogyan? Mit tehetek még? — Azt kéri, hogy említsem meg az ön legerősebb fegyve­rét test tett Pjotr Makszimovi csról. Natasa kitűnően belejött a sze­repébe. És akkor érte hirtelen az első meglepetés. A Szokol metróál­lomásánál kellett „Atlétá”-val találkoznia. Ritkán folyamodott ilyesmihez, de most a munka sürgette. Azonnal értesítsen a szibé­Aztán meg egészen furcsa feladatot kapott: — Csütörtökön Pjotr Makszi- movics nem maradhat a labo­ratóriumban. önnel, vagy ön nélkül el kell hagynia az inté­zetet. Itt van két színházjegy. Lehet, hogy hasznát veszi. És mára is valami fontos fel- hogy. a Metrónál találkoznak. „Várjon, majd megszólítom.” Meg is jelent, de nem lépett Natasához. Valami történhe­tett ... Kellemetlen érzése volt néhány napig. De minden rendben van. Az „Atléta” ismét jelt adott. Csak óvatosságból nem szólította meg akkor, azt hitte, követi valaki. A titkos helyen üzenet: a fő­nököt nyugtalanítja a Turista sikertelensége és energikus cse­lekvést sürget. Az öreg „játék­szeréről” kell pontosabb adato­kait szerezni. A Turista — Kari, az öreg — Kruglov, a játékszer — az inté­zetben készített szerkezet. Vénusnak szerencséje volt. Jegorov fecsegett. Energikus cselekvésre nem volt szükség. És aztán a strand. A vízhatlan zacskó. És a letartóztatás... Ptyicin újra elolvassa a „Ve­nus” és „Atléta” kihallgatásá­ról készített jegyzőkönyvet. Ami tettüket illeti, minden vi­lágos. Csak az nyugtalanítja, hogy — értesülései szerint — Kari megint készül valamire. Ezért érdeklődik módszerei iránt. „Atléta” nem az egyedüli ügynök. Talán Szerzs, háború előtti barátai közül valaki? Nem, az ellenfél nem buta. „Atléta” lebukása után ő eltű- tűnik a porondról. Hogy mi kell még most nekik? Kruglo- vot valószínű nem fogják ostro­molni. De hát ki, mi követke­zik. Ptyicin másnap fejezi be „Ve­nus” kihallgatását. — Mikor látta utoljára a fő­nököt? — Fél éve. — Hol? — Színházban. — Üdvözölte? — Nem, ezt megtiltották. — Ö megismerte önt? — Ügy tűnt, igen. — Kit ismer barátai közül? — Senkit. Sohasem láttam őt más társaságában. — Karllal találkozott? — Nem. — De terveiről tudott? — Igen, „Atlétá”-tól. Kruglov professzor laboratóriumában el­ső felderítését kellett elvégez­nem. A terv szerint a Turista Pjotr Mákszimoviccsal terem­tett volna kapcsolatot. — Mi volt az ön szerepe eb­ben az első felderítésben? — Ügy tűnik semmi... Pasz- szív megfigyelő. — Valóban? — Engedje meg, hogy meg­jegyezzem, ez nem egészen így van. Például a telefon? Ki adta meg Karinak Jegorov számát? — Dehát ez apróság.:. Nem­de? — Tételezzük fel. Ptyicin feláll, az ablakhoz megy, majd visszafordul: — Mondja, önnek valóban közömbös volt, hogy miként végződik Pjotr Makszimovics találkozása Karllal? —■ Néha azt hittem, valóban szeretem Pjotrt. És ő sem ké­telkedett őszinteségemben, ami­kor azt kérdeztem tőle, nem fe­csegtél-e el valamit. Olyan rész­letesen beszámolt nekem és én tovább adtam a hírt. Pjotmak nem volt titka előttem. — Meggyőződött erről? — kérdi mosolyogva Ptyicin. ’ (VÉGE) — Melyiket? — Hogy ön m i* , Éb emli- aidaí lehűl. Már néhány dolog Alekszej riai tudós megérkezéséről. Je- Makszimovics kutatásaiból is a lezze, hol tölti a szabadidejét, külföldi hírszerző szervek bir- Ha színházban, tudja meg, me­lókéba jutott, amikor a lány íyikben.

Next

/
Thumbnails
Contents