Petőfi Népe, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-28 / 24. szám
Az országgyűlés iolytóttá a költségvetés vitáját (Folytatás az 1. oldalról.) ra konkrétan azt jelenti, hogy itthon nyugodtan és sikeresen dolgozhatunk és munkánk eredményeit biztonságban tudhatjuk. Az 1967-es év nagy feladatokat tartogat mindannyiunk számára és rendkívül fontos állomása a magyar nép előrehaladásának. Az idei állami költségvetésünk — meggyőződésem szerint — jól fogja szolgálni és elősegíteni ezt a nagy munkát. Ezért az 1967. évi költségvetést a magam részéről elfogadom és a Magyar Szocialista Munkáspárt nevében elfogadásra ajánlom. Biszku Béla nagy tapssal fogadott beszéde után Klujber László Fejér megyei képviselő emelkedett szólásra. Ezután dr. Noszkay Aurél budapesti, majd Ollári István Borsod megyei képviselő szólalt fel. Dr. Mészöly Gyula: A fiatal agrárértelmiség helyzetéről Dr. Mészöly Gyula —* aki felszólalásában a fiatal agrárértelmiség alkalmazási és elhelyezési lehetőségeivel foglalkozott — bevezetőként először azt indokolta, miért tárja e látszólag egyszerű problémát az országgyűlés színe elé: — Egyrészt szóban, írásiban valljuk, hogy mezőgazdasági üzemeinknek egyre több jól képzett szakemberre van szükségük ahhoz, hogy korszerűen, a gazdaságosság követelményeinek megfelelően termeljenek, másrészt, egyre több olyan esettel találkozunk, hogy a végzett mezőgazdasági mérnökök, technikusok nehezen tudnak elhelyezkedni. Érdemes tehát megvizsgálni: valóban több-e a szakember, mint amennyire üzemeinknek szükségük van? Az utóbbi öt évben 9962 fiatal szerzett kertész-, mezőgazdasági-, gépészmérnöki, állatorvosi és felsőfokú technikusi oklevelet. A fiatalok többségét 1962-től zömmel termelőszövetkezetekhez irányították az illetékes földművelésügyi és tanácsi szervek. így az elmúlt hat év alatt mintegy 4500 kezdő szakember került a termelőszövetkezetekbe, s ma már az ország 3195 közös gazdaságában több mint 14 és fél ezer egyetemet, főiskolát, felső-, vagy középfokú technikumot végzett szakember van, s csupán 180 kis termelő- szövetkezetben nincs sem felső, sem középvégzettségű agrárér- télmiségi. Csakhogy míg egy mezőgazdasági mérnökre napjainkban az állami gazdaságokban 1300 hold szántó jut, addig a termelőszövetkezetekben 3586 hold. Természetesen, a szakembersűrűség országrészenként, megyénként változik. Például Szabolcsban, Bács-Kiskun- ban viszonylag több a szakember, mert jobban fizetik, megbecsülik őket. Felmérések tanúsága szerint azonban az 1963-ban kihelye-' zett 1400 fiatal agrárértelmiséginek általában csak 60 százaléka maradt a szakterületen, 40 százalék más szakmában helyezkedett el. A diplomát szerzett nők arányszámát tekintve még rosszabb a helyzet. A tsz- ekbe kihelyezetteknek 26, az állami gazdaságba kihelyezetteknek pedig csak 22 százaléka marad meg a szakmájában. A végleges elhelyezkedés alakulását figyelembe véve megállapítható, hogy az egyetemet, főiskolát, technikumot végzettek mintegy 15—30 százaléka már az első öt évben szakmát cserél, egy részük pedig munkát keresve járja az országot. Pedig államunknak sokba kerül egy agrárdiploma. Például egy agrármérnök kiképzésére hozzávetőleg 120 ezer forintot fordítunk. Állami költségvetésünk az idén is jelentős összegeket irányoz elő szakoktatásra, tanfolyamokra, ismeretterjesztésre. S ez a nagyarányú szellemi beruházás is indokolja, hogy a jövőben még több időt, türelmet, esetleg anyagi áldozatot kell váEalni, hogy kezdő szakembereink megszeressék a szakmát, s a gyakorlatban is helytálljanak. öt évvel ezelőtt az volt a fő kérdés: lesz-e elegendő szakember? Ma már minőségi gondjaink vannak. Illetékes szervek — FM, megyei tanácsok, MEDOSZ, Agrártudományi Egyesület, Hazafias Népfront — véleménye szerint jelenleg nincs túlképzés, mert a mérnöki és technikusi munkaköröknek csupán 50 százaléka van gyakorlatilag jól képzett szakemberekkel betöltve — mondotta többek között Mészöly Gyula, majd szólt azokról a körülményekről is, amelyek befolyásolják az agrár- értelmiség szakmában való tartós elhelyezkedését: — A MEDOSZ, a KISZ és a tanácsi mezőgazdásági szervek felmérése alapján csak néhány ilyen, elhelyezkedést befolyásoló körülményt szeretnék felsorolni: A kihelyezett szakembereknek ma is csak kisebb hányada végez képzettségének megfelelő munkát, ehelyett sok olyan feladatot is rájukbíznak, amelyet a szakmunkások is elvégezhetnének. Legtöbbször adminisztrációs munkával terhelik le őket, így hátráltatják a szakmai fejlődésüket és kilátástalanná teszik számukra a képzettségüknek megfelelő besorolást. Előnytelen szerepet játszik a napi 10—12 órás munkaidő is, ami az állattenyésztési szakmában szinte általános. És sok gazdaságban úgy vélik, az a jó szakember, aki látás- tól-vakuiásig dolgozik. De ilyen esetben a fiatalnak sem művelődésre, sem szórakozásra nem marad ideje. A lakáshiány miatt alig van lehetőség a letelepedéshez, családalapításhoz, mert viszonylag kevés olyan tsz vagy állami gazdaság van, ahol ezt a kérdést, legalább a minimális igényeknek megfelelően rendezni tudták. Eddig a termelés közvetlen megszervezése vette igénybe gazdaságaink erőforrásait. A helyzetet súlyosbítja az a körülmény is, hogy a korábbi években szolgálati lakáshoz juttatott dolgozók egy része másutt helyezkedett el, de a gazdaság lakásában maradt. Vannak olyan gazdaságok, ahol a szolgálati lakások 20—30 százalékát más vállalatoknál dolgozó családok lakják. Ez a helyzet feltétlenül rendezésre vár. Ha az elmondottakon kívül figyelembe vesszük a mezőgazdasági termelő üzemek egyéb hátrányos adottságait az ipari üzemekkel szemben, könnyebben megértjük, hogy fiatal mérnökeink közül miért hagyDr. Várkonyi Imre: A családvédelem és n Tisztelt Országgyűlést Az 1967. évi állami költség- vetés tanulmányozása közben a törvényjavaslat indokolásában két számadat hívta fel magára figyelmemet. Az egyik: ^Az év folyamán az állami nyugdíjasok átlagszáma 40 ezer fővel nő és meghaladja a 850 ezret.” Továbbá: „Az állami nyugdíjasokon kívül a mezőgazdasági termelőszövetkezeti, a kisipari termelőszövetkezeti, a kisiparos és ügyvédi nyugdíjasokkal a nyugdíjasok és járadékosok száma eléri az 1 200 000 főt.” Ez a két számadat egyrészt örvendetes, másrészt nagyon elgondolkoztató. Az ország lakosságának jelenleg 12 százaléka nyugdíjas és járadékos. Mi lesz a további években? Nagyon valószínű, sőt biztos, hogy ez a szám tovább fog emelkedni. Ez önmagában még nem jelentene problémát. Problémát jelent azonban, hogy kik lesznek azok, akik munkájukkal megteremtik azokat a feltételeket, amelyek múlhatatlanul szükségesek ahhoz, hogy a munkában eltöltött hosszú évek után, idős embertársaink minden vonatkozásban jól és megelégedetten élhessék hátralevő, nyugdíjas éveiket. És itt jelentkezik, mint megoldást váró feladat, a népesedés kérdése. A probléma ismeretes. Az elmúlt év első tíz hónapjában is csupán 13,4 ezrelékes volt a népszaporulat. Az 1965. évhez képest mutatkozó nagyon csekély javulás senkit sem nyugkérdéséről tathat meg. Tisztában vagyok a kérdés erősen összetett mivoltával. Állítom azonban, hogy ez a kérdés nemcsak anyagi és nem is elsősorban az! Ha így lenne, akkor azoknál a családoknál, ahol a jövedelem és a lakáskörülmények minden vonatkozásban jók, három, vagy annál több gyermeknek kellene lennie. Mindnyájain tudjuk, hogy ez nem így van. Hol van tehát a probléma gyökere? Én úgy vélem, hogy minden emberi közösség legkisebb és legtermészetesebb sejtjében, a családban. Kormányunk az elmúlt években — és ezt senki le nem tagadhatja — erőihez képest naják el oly sokan a szakmát, már a kezdő években. Sokat segíthetünk rajtuk, ha már a kihelyezésük alkalmával őszinte jószándékkal fogadjuk őket és munkába lépésükkor, megfelelő munka- és szociális körülményeket biztosítunk számukra. Ezt társadalmi üggyé kell tenni. Az a törekvés, hogy a termelőszövetkezetek megfontolt előrelátással társadalmi ösztöndíj juttatásával elsősorban saját falubeli, a körülményeket jobban ismerő fiatalokból ké- peztetnek szakembereket, helyes. Az elmúlt évben ilyen tervék és meggondolások alapján -105 egyetemet és 76 felsőfokú technikumot végzett fiatal nyert végleges beosztást főag- ronómusi, főáUattenyésztőá, fő- kertészi és egyéb minőségben. Tisztelt Országgyűlés! Diplomás értelmiségünk elhanyagolása úgy minősíthető, mint a megtermelt gabona betakarításának elmulasztása. Mindkettő súlyos károkat okozhat. Ezért kell megadnunk a szükséges támogatást és megbecsülést a tehetséges, fiatal mezőgazdasági értelmiségnek, hiszen a jövőben tőlük várjuk a korszerű agrotechnika bevezetését, valamint a termelékenység folyamatos növelését. A kérdés megnyugtató rendezését tehát tovább halogatni nem szabad, mert abból a későbbi években sokkal nagyobb kór származik. A halogatással járó veszteségek sokszorosan meghaladhatják egy átgondolt, mielőbb végrehajtható rendelkezés költségeit. Ezért jogos az az igény és követelmény, hogy a Földművelésügyi Minisztérium — egyetértésben a tanácsi szervekkel és szakszervezetekkel — dolgozzon ki egy végrehajtási tervet agrárértelmiségünk megnyugtató elhelyezésére, valamint szociális és munkakörülményeink folyamatos megjavítására, ideértve a szakmunkás- képzés hatékonyabb és gyorsabb ütemű megoldását is — mondotta dr. Mészöly Gyula. gyón sokat tett a családvédelem területén. Ezt bizonyítják a családi pótlék rendezése, a lakásépítkezések fokozása, új iskolák, óvodák, bölcsődék építése, az édesanyák szempontjából a szülési szabadság meghosszabbítása és a tervbe vett gyermekgondozási segély is. De a felsoroltakon kívül is az élet szinte minden területén jelentkezett államunk segítőkészsége. Ezen pozitív tények és törekvések ellenére a népesedés kérdése szinte egy helyben topog. Tudomásom van róla, hogy az arra illetékesek a legmagasabb szinten is nagy komolysággal foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb az 1047/1956. június 3-án kelt minisztertanácsi határozat rendelkezései revízió alá fognak kerülni. Ezt a revíziót igényli nemcsak az egyre inkább kiteljesülő és gazdagodó életünk, hanem egész népünk, hazánk élete és érdekei is. De tudjuk art is, hogy ezt a kérdést semmiféle új, korszerű és körültekintőbb rendelkezés sem fogja gyökeresen megoldani. A megoldás, mint előbb' mondottam, csakis a családokban és a családokból indulhat ki. A rendelkezéseimre álló statisztikai adatok szerint az élve születések száma 1961 és 1965 között 767 903 fő volt. Ugyanakkor, hogy Werfel szavaival éljek, a „meg nem születettek csillagát” ugyanezen időszak alatt 872 219 fővel népesítettük be. Es ez a szám csak a hivatalosan isisért, bejelentett eseteket tartalmazza. A probléma megoldásának tehát a családból kell kiindulnia. A rendelkezésemre álló adatok szerint 1961-ben a válások száma 17 480 volt. Ez a szám 1965-re 20 363-ra emelkedett. Mit mutat ez a szám? Csak art, hogy bizonyos emberek valami tragikus és jóvá nem tehető oknál fogva nem tudnak tovább együtt élni házastársukkal? Nem! Hanem sokkal inkább mutatnak felelőtlenséget, meggondolatlanságot, önzést és art, hogy a legtermészetesebb házastársi erények, a szeretet, egymás segítése, megbecsülése és az áldozatvállalás, amelyek nélkül nincs igazi emberi élet, ezekben a házastársakban vagy sohasem voltak meg, vagy az idők folyamán engedték azokat elpusztulni. A mi társadalmunknak kell olyan erővel rendelkezni, amely erő a házastársak szemléletét képes megváltoztatni. A felnövekvő új nemzedék nevelése terén ezen a ponton komoly, nagy feladatok várnak egész társadalmunkra. Ide kapcsolódik és az előzőkkel szorosan összefügg az öregek és betegek megbecsülésének kérdése is. Államunk mindent elkövet, évről évre komoly anyagi áldozatokat vállal, hogy a szociális otthonokban minél több férőhely legyen és az ottani körülmények békés és megelégedett öreg kort biztosítsanak azoknak, akik ezekben az intézményekben töltik el életük hátralévő éveit. Tudomásom van róla, hogy az Egészségügyi Minisztériumban alapos felmérése főijük annak, hogy a szociális otthonokban valóban azok és csakis azok nyemek-e elhelyezést, akiknek és hozzátartozóiknak körülményei olyanok, hogy más megoldás nem lehetséges. Ez nagyon helyes törekvés és biztos vagyok benne, hogy a felmérés után következő miniszteri utasítás olyan rendelkezéseket fog tartalmazni, amely nem teszi lehetővé a jó keresetű és jó lakásviszonyok között élő hozzátartozóknak, elsősorban a gyermekeknek, hogy idős és beteg szüleiktől, vagy hozzátartozóiktól egyéni kényelmük és vágyaik miatt megszabaduljanak. Sajnos van még olyan szemlélet, amely elfelejteni látszik, hogy az ember mit köszönhet a szülőknek, akik olyan sokat áldoztak és vállaltak azért, hogy belőlünk ember legyen. Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyi tárca költségvetésének szakmai részével foglalkoznak azok a képviselő- társaim, akik az egyes kérdéseknek hivatott szakemberei. Amit én elmondtam, ez túl nő az egyes számadatokon és úgy érzem, hogy mindnyájunkat érintő és foglalkoztató probléma. Azt is tudom, hogy a mi társadalmunk az elmúlt évtizedekben nagy tetteket hajtott végre és mindenki által megbecsült eredményeket mutathat fel. Ezért vagyok biztos benne, hogy a családvédelem és népesedés kérdését is jól és eredményesen tudjuk megoldani és ebben a megnyugtató gondolatban az egészségügyi tárca 1967-ik évi költségvetését elfogadom és a tisztelt országgyűlésnek elfogadásra ajánlom. * Az országgyűlés vitájában a pénteki ülésen felszólalt még Major Tamás budapesti, dr. Hargitai Katalin Vas megyei, Gombaszögi Jenő Somogy megyei, Bodonyi Pálné budapesti. Ognyenovics Milán Baranya megyei képviselő, dr. Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter, dr. Mihályfi Ernő Nógrád megyei. Molnár Ernő budapesti, Csűrös János Szabolcs megyei, Nagy József Békés megyei, Papp József Borsod megyei képviselő. Ezután az elnöklő Beresztóczy Miklós berekesztette az ülést. Az országgyűlés szombaton folyta! jß munkáját.
