Petőfi Népe, 1966. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-05 / 262. szám
i «Mal I-s 1966. nwemlbe* & awwaftai I NAPT«! 19M. november szombat Névnap: Imre Napkelte: 1 6 óra S3 perc. . Napnyugta: 16 óra 21 perc. AZ IMRE rokonságot tart a Henrikkel, ugyanis annak latin nevéből, a Henricusból származik az Bmcricus, Emrich, Emreh, Imreh alakokon keresztül es csupán a XIV. században vált önálló névvé. De rokonságot tart Amerikával is, ugyanis a XV. századiban Amerigo Vespucci viselte ezt a nevet, akinek nagyszerű munkájából értesült Európa az új földrész felfedezéséről. Az új földrész a XVI. század elején személynevéről, Amerigoról (Imre) neveztek el. — Tegnap újabb 12 vagon paradicsompaprikát exportáltak a megyéből a Szovjetunióba, Csehszlotmkiá- ba és Lengyelországba. Ezzel összesen 465 vagon paprika került a határon túli államokba. A kertészetekben még mindig frisseik a bokrok, amelyeken jócskán van még szecL nivaló. — A szocialista brigádok tagjaival együtt 7750 munkás, termelőszövetkezeti tag, állami gazdasági és föld- müvesszövetkezeti dolgozó vesz részt a bajai járásban a kongresszusi munkaversenyben. Mimkafét- ajánlásuk összértéke 102 millió forint. „Szóljanak a bajaíak“ A Bajai József Attila Művelődési Ház az elmúlt év példájára az idén is’ megrendezi a „Szóljanak a ba- jaiak” klubestéket. A november 6-án kezdődő előadássorozatra a városból elkerült neves politikusokat, kutatókat hívják meg, akik a saját munka- területükről tartanak majd előadásokat. A klubest első vendége Udvardi Erzsébet, a bajai születésű festőmü- vésznő, aki Badacsonyban telepedett le és festményei külföldi, hazai kiállításokon szerepeltek. Ez alkalommal a Türr István Múzeumban festményeiből tárlatot is rendeznek. SZOMBAT 9.40: I&kola-tv. — 14.50: Iskola-tv. — 17.10: Hirck. — 17.15: Bábjáték. — 17.35: Hol van, mi lehet? 17 50: Riportmüsor. — 18.10: Dal és élet. — 18.25: Szóban és képekben. — 19.10: Operarészletek. — 20.00: Tv-biraűó. — 20.30: Filmszatíra. — 21.00: Szórakoztató műsor. — 22.00: Bonanca. Sorozatffim. — 22 50: Bledd Dzsesszfeszti- Vál, e= 23.20: TT-hfcadÓ. — A KECSKEMÉTI Fotoklub a békéscsabai országos fotókiállításon Dezső Pál Hon. F. SEAPS. Tanyák és Vihar előtt, Meiszinger Frigyes Várakozás című képével és Vincze János A fia című díjazott képével szerepel. — Az idén újabb 19,2 millió forintot költöttek a bajai járás közös gazdaságai gépesítésre. Az erőgépeken kívül főleg munkagépeket vásároltak, ugyanis az üzemágak komplex gépesítésére törekszenek. — A kecskeméti Berkes Ferenc ifjúsági klub nagy sikerű kerékasztal beszélgetést rendezett csütörtökön este. A vitát Szekér Endre és ifj. Szabadi Sándor tanárok vezették Dürrenmatt Az ígéret című regényéről. — ÉVSZÁZADUNK egyik legfiatalabb és legnagyobb távlatokat ígérő tudománya, a kibernetika, saját tudományos központtal rendelkezik majd Ukrajnában. A központ építése most kezdődött el Kiev- ben, a köztársaság fővárosában. Tervezőirodáiban és laboratóriumaiban hatezer tudós munkálkodik majd az elektronikus számológépek megalkotásán. — MÁSODSZOR IS termést hozott az almafa. Szabó Gábor, Kecskemét, Belsőbal- lószög 119. szám alatti lakos kertjében két hónappal ezelőtt az idén másodvirágzásnak indult egy nyolc éves almafa. A virágok nagy része lehullott, éle háromból kisebb diónagyságú alma fejlődött, . — ŰTNAK INDÍTOTTÁK az első őszi karalábéexportot a kecskeméti Béke Termelőszövetkezet palántanevelő telepéről, az NDK-ba. Ma újabb 22 ezer friss karalábét csomagolnak, s ezt követően folyamatos lesz a szállítás külföldre. — ÉN ÉS A KISÖCSÉM című három felvonásos operettet mutatja be a Szolnoki Szigligeti Színház a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Házban november 8-án, kedden este 7 órai kezdettel. — Megkezdték a szőlővessző kitermelését a megye szőlőszaporító gazdaságaiban. Bács-Kiskun és Csong- rád megye szőlőültetvényeinek pótlására és újabb szőlősök kialakítására 12 millió szőlővesszőre van szükség most őszön és a jövő év tavaszán. A szükséglet nagy részét, mintegy 7,5 milliót, a közös gazdaságokban állítatták elő a többit pedig az állami gazdaságok gyöke reztető iskolái szolgáltatják. A szaporítóanyag egy része csemegeszőlő. — Ingmar Bergman megfilmesíti Pieyre de Mandiangues „A motorkerékpár” című regényét. A felvételek egy részét a Fekete-erdőben forgatják. — Korszerűsítik a Bács-Kisffcun megyei Kézműipari Vállalat alpári kosárfonó üzemét ahol máris nagy méretű vesszőfőző üstöket helyeztek üzembe. s ezzel 4—5 százalékkal nőtt a termelékenység. A kosárfonó üzemből eddig már 1 millió 600 ezer forint értékű fonottárut exportáltak. s még az év végéig 400 ezer forint értékben küldenek kosarakat. szinte a világ minden tálára. — CSOHÁNY Kál- mán Munkácsy-díjas grafikusművész képeiből kiállítást rendez a Kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum. A kiállítást B. Supka Magdolna, a Magyar Nemzeti Galéria osztályvezetőhelyettese nyitja meg vasárnap délelőtt 11 órakor. 250 éve, 1716-ban halt meg Hell Máté Kornél Selmecbányái bányame»- ter. a bányagépesítés magyarországi úttörője. Közismert, hogy a földalatti bányászat legnagyobb nehézségét a kitermelőhelyek víztelenítése okozta. Hell munkálkodása a maga korában, sokkal járult hozzá ennek az akadálynak leküzdéséhez. Lovakkal működtetett első vízemelő berendezését az 1600-as évek utolsó évtizedében szerkesztette. — Hosszas kísérletezés után 17Ll-ben, a szélaknai Mag- dolna-aknában. üzembe helyezte legjelentősebb találmányát, a vízikerékkel meghajtott rudas-szivaty- tyút. A találmány annyira bevált, hogy a készülék — viszonylag rövid idő alatt — „selmeci szivattyú” elnevezéssel, szerte .Európában mindenütt elterjedt. Külföldön először a svédországi rézbányákban majd a bajor- országi Reichenhall bányáiban vezették be. Hellnek jelentékeny szerepe volt még, a szintén mesz- 6ze földön elterjedt és az akkori idők legmegbízhatóbbnak tartott, függőleges aknaszállító gépeinek, a „selmeci lójárgány”-ok- nak kialakításában és korszerűsítésében. — JÓL SIKERÜLT Bugacon a csütörtökön megtartott véradónap. A helyi vöröskereszt- szervezet felhívására a község csaknem száz lakosa mintegy 25 liter vért adott beteg és bajba jutott embertársaik megsegítésére. — Jelentős eredményeket ériek el a legelőjavításban és hasznosításban a kiskun- halasi Vörös Október Termelőszövetkezetben. Ennek köszönhető, hogy 1968-ban ebben a közös gazdaságban rendezik meg az országos legelőj avítási és hasznosítási bemutatót. (Tudósítónktól.) — A 82 éves André Maurois-t felkérték, hogy 1967-ben Brookhavenben, az amerikai tudósok városában — előadássorozatot tartson az illúziókról. Maurois egyévi gondolkodási időt kért. fi lottó e heti nyerőszámai: 14,43,59,85,90 A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: November 3-án a középhőmérséklet 8,3, (az ötven éves átlag 7,4). a legmagasabb nappali hőmérséklet 11,4 Cel- sius-fok, a napsütéses órák száma 3 volt. November 4-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 8,0, a 13 órakor mért hőmérséklet 16,1, a legalacsonyabb nappali hőmérséklet 5,7 fok volt. Várható időjárás szombaton estig: felhőátvonulások. esők, egy-két helyen zivatar. Mérséklődő délkeleti, déli szél. Enyhe idő. Várhaté legmagasabb nappali hőmérséklet 13—18 fok között. Kitüntetés A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 49. évfordulója alkalmából a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést adományozta F. Tóth Pálnak, lapunk főszerkesztő-helyettesének. A kitüntetést Naményi Géza, a Tájékoztatási Hivatal vezetője tegnap délután ünnepélyes keretek között adta át a Parlamentben. Szegedi orvoskutatók találmánya A Szegedi Orvostudományi Egyetem szülészeti és nőgyógyászati klinikáján már több száz esetben alkalmazták eredményesen az Analgomat nevű készüléket a fájdalom nélküli szülés érdekében. A helyi orvoskutatók találmányát a szülő nő maga hozhatja működésbe a szakaszosan jelentkező fájdalmak érzésekor. Ilyenkor arcára illeszthet egy maszkot, amelyben automatikusan megnyílnak a szelepek és a berendezés nitrogén- oxidul és oxigénkevéréket juttat a szervezetbe. A tapasztalatok szerint ennek a nitrogéndús gáznak fájdalomcsillapító hatása nem gátolja a szülés természetes folyamatát. Rövidesen megkezdik az Analgomat sorozatgyártását. (MTI) I mezőgazdasági gépbemutató slágere A néhány napja tartott vecsésl mezőgazdasági gépbemutatón legnagyobb érdeklődést a Vörös Csillag Traktorgyár legújabb 50 L4C-S konstrukciója: az UE— 5fr-es traktor váltotta ki. Koszorózások, megemlékezések az ellenforradalom áldozatainak emlékművénél A főváros dolgozói az 1956-os ellenforradalom áldozataira emlékezve pénteken megkoszorúzták a mártírok sírjait és emlékműveit. A Köztársaság téri emlékműnél Budapest ifjú kommunistái sorakoztak fel. Díszőrséggel köszöntötték a forradalmi munkás—paraszt kormány megalakulásának 10. évfordulóját, s lerótták kegyeletüket az ellenforradalom elleni harc mártírjainak emléke . előtt. A budapesti pártház védelmében elesettek emléktáblájához hosszú sorokban zarándokoltak el a budapestiek. Koszorút helyezett el az emléktáblánál Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Németh Károly, a budapesti pártbizottság első titkára, Venéczi János, Katona Imre és Szépvölgyi Zoltán, a pártbizottság titkárai. A megemlékezés virágai borították el a Kerepesi temetőben nyugvó mártírok sírjait is. Koszorút helyezett el ott Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Németh Károly, a budapesti pártbizottság első titkára és Csémi Károly altábornagy- gyal, a honvédelmi miniszter első helyettesével az élen a fegyveres erők magas rangú képviselői. Megemlékeztek a budapestiek a fegyveres erőknek az ellen- forradalommal vívott küzdelemben hősi halált halt tagjairól is. A Kerepesi úti temetőben nyugvó hősi halottak emlékművénél díszszázad sorakozott fel. A Himnusz hangjai utánj gyászdallamok kíséretében helyezték el virágaikat az emlékmű talapzatán: a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Kádár János, az MSZMP KB első titkára és Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, a budapesti pártbizottság, a Honvédelmi Minisztérium magas rangú képviselői és sokan mások, közöttük a munkásőrség koszorúját Karsai Ferenc országos parancsnokhelyettes és Ruzsbatzki László budapesti parancsnok helyezte el. A koszorú zási ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. (MTI) Zászlófelvonás a Parlament előtt és a Gellérthegyen A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 49. évfordulója alkalmából vasárnap 16 óra 30 perckor a Kossuth Lajos téren katonai tiszteletadás közepette felvonják az Állami Zászlót. A gellérthegyi felszabadulási emlékműnél pedig a nemzeti lobogót és a nemzetközi munkás- mozgalom vörös zászlaját vonják fel 15 óra 30 perckor. Hétfőn délben mindkét helyen zenés őrségváltást rendeznek. Az ünnepélyes zászlólevonásra november 8-án, kedden, a Gellérthegyen reggel 9 órakor, a Kossuth Lajos téren 10 órakor kerül sor. (MTI) Teljesítették kongresszusi vállalásukat r ,,Uj tevékenységek“ a lakosság ellátása érdekében Ülést tartott a MÉSZÖV választmánya Tegnap Kecskeméten ülést tartott a MÉSZÖV választmánya, amely a kongresszusi munkaverseny, s ennek kapcsán a háromnegyedévi tervek teljesítéséről, az új tevékenységekről és a küldöttgyűlés előkészületeiről tárgyalt. Brachna Jánosnak, a MÉSZÖV elnökének megnyitó szavai után Bercsényi József főosztályvezet ő elmondotta, hogy a földművesszövetkezetek ez ideig teljesítették kongresszusi vállalásaikat, de az év hátralevő részében is minden lehetőséget ki kell használni, hogy a gazdasági eredmények tovább javuljanak. A három kategóriában versenyző földművesszövetkezetek közül a kunszentmikló- si, a solti és a bugaci jár eddig az élen. Piukovics Miklós elnökhelyettes beszámolt az úgynevezett új tevékenységek bevezetéséről, amelynek célja a lakosság minél jobb ellátása, a helyi árualapok bővítése. Ágasegyházán, Hartán és Mélykúton megkezdődött a salakblokk gyártás, Hartán készül a durvabeton üzem, amelynek évi termelési értéke 6 millió forint lesz, s év végén már teljes kapacitással dolgozik. Bácsalmáson és Bácsboko- don sertésfeldolgozó üzem létesült, amely ellátja töltelékáruval a környező községeket. Bácsalmáson és Kecskeméten még ebben az évben megkezdi üzemelését a javító és szolgáltató részleg. Jászszen tlászlón gyékény és csuhéj feldolgozó társulás alakult, s a gombatermesztés is mintegy 1700 négyzetméteren indult meg a földművesszövetkezetek szervezésében. A beszámolókat követő hozzászólások után a választmány határozatban rögzítette az év hátralevő részében elvégzendő feladatokat. G. É. Késő éjjelbe nyúló vita Zsúfolásig megtelt a Kecske- meti Művészklub csütörtökön. A színházi előadás után kezdődött és éjfél után fél kettőig tartott a vita az Elektráról. A Katona József Színház részéről Udvaros Béla rendezőn, Dévay Kamillán, Göndör Klárán és az előadás többi főszereplőjén kívül Radó Vilmos igazgató és Turián György főrendező is jelen volt. Olykor szenvedélyes vitatkozásba csapó beszélgetésük a klub tagjaival sokoldalúan értelmezte a drámát és a kecskeméti produkciót. A művészklub vezetősége a jövőben rendszeressé kívánja tenni a bemutatók utáni színházi vitaesteket; és állandóvá a klub jó * kapcsolatait a színházzal. A Vörös Csillag Tsz a léire raktároz A város téli zöldségellátására is gondol a kiskunfélegyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezet. A közös gazdaság pincét bérelt, ahol 3 vagon burgonyát, 1,5 vagon vöröshagymát, fokhagymát és egyéb zöldséget tartalékol téli értékesítésre, ezenkívül savanyító üzemük 10 vagon árut — nagyrészt káposztát — konzervált-