Petőfi Népe, 1966. október (21. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-09 / 239. szám

WA gróf bej ifit”

Vem fontos hot történt, mindenesetre nem régen esett meg, hogy egy járási kulturális szemlén botrányba fulladt valamelyik falusi együttes előadása. Valami francia vígjátékot tanultak be. Halk kuncogás vonult végig a termen, amikor először mondták ki betű szerint, hogy Monsieur és Madmoi- selle. Fonetikusan ejtették a neveket is, csoda, hogy egyszeregyszer ki nem bicsaklott a nyelvük.

Meghökkent csendet, s azután alig-alig visszafojtható derültséget keltett, amikor a hallgató- Eág rájött, hogy a szereplők a szerzői utasítást is betanulták és fennhangon biztatták magukat imigyen: „A gróf bejön,”, vagy „a titkár mélyen meghajol” ...

Roppant mulatságos előadás volt. Csak aki eltűnődött rajta, ez komolyodott el: Megható, mekkora erőfeszítésükbe kerülhetett ezeknek a falusi fiataloknak így, ennyire nem értve betanulni három felvonást. Mekkora lelkesedés kellett ehhez, s milyen kár, hogy az eredményt tekintve ennyire hiábavaló volt.

Hogy most felidéztük ezt az akkoriban szakmai körökben ennyit emlegetett történetet, csupán azért tettük, mert érzékeltetni akartuk, milyen fontos célt tűzött maga elé a jubileumi évadjához érkezett Kommunista Ifjúsági Szövetség. Március 21-én lesz 10 éve, hogy megalakult a KISZ. Mégis — ez első pillantásra valóban meglepő — az évad kulturális programjának megszervezésénél hangsúlyozzék, hogy az alapszervezetek és különféle szintű bizottságok ne elsősorban a látványos rendezvényekre törekedjenek, mert az ifjúság szabad idejének kultúrált eltöltése szempontjából a nagy, mutatós akcióknál sokkal fontosabb és értékesebb az úgynevezett aprómunka. A különféle helyi rendezvények, szórakoztató műsorok, játékok, vetélkedők, a művelődés és az ismeretek fejlesztésének színes, köny- j nyen hozzáférhető módszerei.

Éppen ezért ajánlja a KISZ i Központi Bizottsága a klubélet, fellendítését, a klubmozgalom' kiszélesítését. Bács-Kiskun me-: gyében ebben a tekintetben jók az utóbbi esztendők tapasztalatai. Már csaknem 100 ifjúsági klub működik nálunk, ebből több mint 30 tavaly alakult. A KISZ Központi Bizottsága nemrégiben elismerését is fejezte ki ezért a megyei KlSZ-bizottság- nak és az alapszervezeteknek, valamint a klubmozgalom támogatói nak.

Többé-kevésbé új törekvésnek tekinthető az idei tervekben az is, hogy keresik a kapcsolatot az alapszervezetek a többi tömegszervezettel. Éppen a héten zajlott le egy széles körű tanácskozás a megyei KISZ-bi- zottságön, ahol ezekről a kapcsolatokról, az eddiginél jobb együttműködésről igen sok szó esett.

ff Illában, szinte nevetséges volt az az erőlködés és féltékenykedés, aminek nem is olyan régen annyiszor tanúi lehettünk. Legjobb példa erre a bálák rendezése. A KISZ, a művelődési ház, esetleg a szakszervezet, vagy az MHS, a nőtanács, és ki tudná felsorolni hány féle szervezet, minduntalan külön-külön akart bálát rendezni. A „saját zászlója alatt”, versenyezve a többivel, akárhányszor ugyanazon a napon, hol kárörömmel, hol pedig irigyen figyelve a többit aszerint, hogy neki sikerült jobban a mulatság. vagy a másiknak. Legtöbbször azonban egyiknek sem sikerült jól. Vetélkedtek persze a különféle szervek néha mős-J

ban is: Színdarabot tanultak be

például külön-külön. S egy kisebb faluban alig lehetett így találni jó, s élegendő számú szereplőt.

Mindez többnyire már a múlté. De amint az említett tanácskozás bizonyította, az eddiginél is céltudatosabban és határozottabban kell törekedni az erők egyesítésére.

S az erők alatt az anyagi erőforrásokat is értjük. Ez még nem éppen könnyű. Különféle rendelkezések és szabályok eléggé megnehezítik az ilyen együttműködést, különösen akkor, ha a szervek gazdasági vezetői sem igen keresik a megoldás lehetséges módjait, hanem ehelyett a könnyebb ütat választják és elzárkóznak bármiféle pénzügyi együttműködés elől.

Természetesen a jó kapcsolatok mégsem elsősorban az anyagiakon múlnak. Számtalan lehetőség van enélkül is arra, hogy a különféle irodalmi műsorokat, vetélkedőket, játékokat, komplex ismeretterjesztő előadásokat és találkozókat az erők egyesítésével rendezzék meg. S hogy itt bőven akad még tennivaló, arra jól rámutatott az egyik hozzászóló, amikor elmondta, hogy náluk a művelődési ház igazgatója elzárkózik az ifjúság rendezvényei elől, mondván, hogy a felnőttekkel kevesebb a baj. Hogyan történhet ez meg akkor, amikor az előírások szerint a művelődési házak társadalmi vezetőségében a KISZ képviselője kell legyen a függetlenített igazgató helyettese? A válasz: Ügy történhet meg, hogy egyrészt sok helyen nincs is társadalmi vezetőség a művelődési házban, vagy ha megválasztották, nem dolgozik. Ahol pedig működik a vezetőség, ott sem igen tudnak erről az előírásról.

A sok új vonás között, amit a KISZ idei kulturális terve tartalmaz, az egyik legfontosabb a középiskolások és a felsőfokú

intézmények KISZ-fiataljainak fokozottabb részvétele a falusi művelődés támogatásában. Az iskolák ma már rendszeresen rész vesznek a falu életének legfontosabb eseményében: a betakarításban. Ezzel a diákok nemcsak hasznos segítséget nyújtanak, hanem többé-kevésbé meg is ismerik a parasztság életét. A KISZ most arra törekszik, hogy ezt a kapcsolatot terjesszék ki a népművelésre is. Hiszen a tanulóifjúság itt valóban nagyon sokféle és értékes segítséget adhat.

Csupán megjegyezni kívánjuk, hogy természetesen nem maradnak el az említettek mellett az idén sem az országos és megyei nagy rendezvények. Az idén. is Lesz táncdalfesztivál, társastáncversenyeik. különféle pályázatok. (Ezek közül is kiemelkedik a tavasszal megrendezendő Falusi Fiatalok Hete, ahol fiatal szakemberek tanácskozására is sor kerül, emellett fellépnek a legjobb kulturális csoportok, szólisták, akik később országos versenyen is találkoznak.) A másik fontos esemény a Forradalmi Ifjúsági Napok megrendezése március 15-én, 21-én és április 4-én. Ez egyúttal a KISZ 10 éves jubileumának ünneplése is lesz, s némiképp már előkészület a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50 éves évfordulójára.

A tervek tehát jók és ahogyan a megvalósításhoz hozzáfog a KISZ, igen biztatóak. Végre igazán céltudatosan kap segítséget majd a falusi és tanyai ifjúság. S ez rendkívül fontos eredmény. Mindezeken kívül még valami van itt, amit nem lehet ugyan tervezni, de ilyen nagy megmozdulásnak elkerülhetetlen és üdvös velejárója lesz: hogy megmozgatja azokat is a megelevenedett KISZ-élet, akiknek a segítségére oly nagy szükség van. A fiatal értelmiségieket; mezőgazdászokat, orvosokat, pedagógusokat,

M. L.

íHMivmJUNMé»

VlXMí&ía WM&

EQYEDÜL

Elmenekülve a gondtól, padra a partra kiülve.

Még szerelemre se gondol, a jóra, ml messze kerülite, Csak belebámul a vízbe, ha tudna nevetni, nevetne.

Mert az eszébe jutott, az a vicc, de a vége ... a vége. ?. Kár, hogy a vége... Kikopva az emberi társadalomból Oly suta, ostoba, céltalan, értelmetlen az élet.

Mint az a vicc, az az elfeledett nevetés, az a torzó.

Rudnai Gábor

Bálványos Huba: öregember.

viíwészet és nagyközönség

A z írók és művészek körében hóna- pókkal a megjelenés után is sok szó esik arról a tanulmányról, amelyet az MSZMP kulturális elméleti munkaközössége a Társadalmi Szemlében adott ki, hogy méginkább elősegítse a szocialista realizmus egyes vitatott kérdéseinek tisztázását. A különböző nézeteket szembesítő, új -gondolatokat üdvözlő, és ellentmondásokra fogyatékosságokra is érvelő elemzéssel mutató dokumentum a problémák sorát érinti. Gondolatébresztő hatása, állásfoglalásainak érvénye igen széleskörű. Fejezetei közül néhány inkább csak a szakemberek körében támaszthat visszhangot, más részei azonban az olvasók szélesebb körét foglalkoztatják, mindazok számára érdekesek, akik új irodalmunk, színház- és filmművészetünk, képző- és zeneművészetünk eredményeit, gondjait figyelemmel kísérik.

A közérdeklődésre leginkább számot tartó fejezet az, amely művészet és nagy- közönség kapcsolatával foglalkozik, igen konkrétan és sok tekintetben új módon. Köztudott, hogy ekörül olykor a legszélsőségesebb nézetek ütköznek. Egyesek idillikusán zavartalannak vélik, mások eleve eredménytelenek, létrehozhatatlan- nak tartják ezt a kapcsolatot. Az előbbi vélemény hirdetői azt gondolják, hogy a kapitalizmus megdöntésével automatikusan elhárulnak az akadályok, amelyek a modern polgári társadalomban annyira megnehezítik, ha ki nem zárják a tömegek és az igazi művészet találkozását, kölcsönhatását. Ellenfeleik viszont nem veszik figyelembe, hogy ez a folyamat — ha nem is egycsapásra, nem is buktatók és vargabetűk nélkül — kibontakozik az épülő szocializmus társadalmában. Az elméleti munkaközösség — vitázva a tényeket egyaránt figyelmen kívül hagyó véleményekkel, hangoztatja: a munkásosztály céljait az össznépi törekvéseket vállaló és kifejezésre juttató művészet megnyeri a tömegek rokonszenvét, a kulturális forradalom pedig a szocializmus viszonyai között megteremti a művészetek kibonttakozásának és hatásának kedvező feltételeit. Ez azonban csak lehetőség, aminek érvényesítése körül sok még a tennivaló.

Emberek százezreire, sőt millióira hatni, csak közérthető művészet képes. Ez olyan vonás, mely megkülönbözteti, sőt szembeállítja a szocialista-realista igényű alkotót a polgári művészet egyes irányzatainak művelőivel. A fejlett kapitalista országokban mind élesebb ellentmondás figyelhető meg a keveseknek (igen gyakran, meggyőződés nélkül lelkendező sznoboknak) szóló arisztokratikus különcködés, és a tömegeknek szánt kulturális termelés alantas ízlésű, kétes hatású dömpingtermékei között. Nálunk ez a konfliktus nem bontakozhat ki. A társadalmi feltételek kizárják mindkét szélsőség érvényesülését. Ez persze, nem azt jelenti, hogy hasonló tendenciák nyomaival sem találkozhatunk a magyar kulturális életben. Csaknem valamennyi művészeti területről idézhető példák figyelmeztetnek, egyrészt a vájtfülű kevesekre számító arisztokratizmus, a közönség kevésbé igényes részét lenéző fölényeskedés, másrészt az igények mai színvonalát egyszer s mindenkorra adottnak tekintő, a giccs vonzására üzleti politikát építő cinizmus tüneteinek leküzdése ma is feladat.

A pártdokumentum állásfoglalása jelentős és félreértéseket oszlató a közérthetőség értelmezésében. Itt is kétfrontos küzdelem vár a szocialista realizmus híveire, a művészekre és a kritikára, a teoretikusokra és a népművelő szakemberekre. Kétféle értetlenség változataival kell szembesíteni a közönség és a művészet igényeit.

A ligha van igazuk azoknak a művé- széknek, akik az érthetetlenséget, a megfejthetetlen bonyolultságot önmagában és kizárólagosan a jövőt ostromló igazi művészet zálogának tekintik. Sok példa van arra, hogy a művészetben jelentkező forradalmi új érthetőségét semmi nem nehezíti. S amit nem értünk, gyakran nem újszerű, hanem egyszerűen zavaros. Kétségtelen viszont, hogy a művészetek fejlődése a mi korunk bonyolult viszonyai között, a megértésre és kifejezésre váró jelenségek tükrözésére, a súlyos, olykor pedig fájdalmas konfliktusok ábrázolására és feloldására törekedve, tehát az új tartalomhoz illő formákat, eszközöket, megjelenítési módokat keresve, távol is kerülhet attól, aminek megértése akadálytalanul könnyű. Ezért a dokumentum leszögezi: „A köz- érthetőség nem azonos a köznapi, vagy a tudományos, általában a logikai-intellektuális érthetőséggel. A művészeti közérthetőség elválaszthatatlan az adott művészeti ág formanyelvének ismeretétől, ezért szorosan összefügg a közönség általános művészi kulturáltságával.” Érvelésének ezen a pontján is megfigyelhető a tanulmány jellegzetessége; legrokonszenvesebb vonása. Az ugyanis, hogy nemcsak vitát indít, hanem a gyakorlat számára is kiindulópontot jelent, feladatokat jelöl.

J¥a vannak jelentős életművek, arae*“■ lyek újszerűségük miatt egy ideig a meg nem értés falába ütköznek, az idő segít az áttörésben, közmegbecsülésük kivívásában, hatásuk utat tört magúnak, és a tömegek ízlésnevelésének eszközeivé váltak. A munkaközösség tanulmánya ezt üdvözli, s figyelmeztet arra is, hogy a művészeti termés differenciált, szeles skáMn mozog. „Általában lehetőség nyílik tehát arra, hogy a kiadási, publikációs, műsor- és főleg terjesztési politika nevelő, fejlesztő, magasabb fokra átvezető módon alkalmazkodjék az egyes rétegek ízlésszintjéhez”. Ez a körültekintő, érvek és ellenérvek logikáját számba vevő, a művészet törvényszerűségeit és igényeit messzemenően tisztelő elemzés ad súlyt az állásfoglalásnak, amikor a művészet és a tömegek kapcsolatát tárgyaló rész végén kimondja:, az érthetetlennek tartott alkotások igen gyakran valóban azok is. Áttekinthetetlenségük, fonttá tlanságuk nem az új érzések és gondolatok, még kevésbé az új felismerésekkel karöltve járó pártos állásfoglalás igényéből ered, hanem magamutogatásból, mindenáron való eredetieskedésből. nagyon is „hagyományos” sőt, már avult ízlés- és magatartásformák ! ismétléséből.

Dersi Tamás