Petőfi Népe, 1966. október (21. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-23 / 251. szám

Befejezte tanácskozását a költők konferenciája Mátrai Sándor és Varga Zoltán Izsákon Szombaton tartotta záró ta­nácskozását a nemzetközi köl­tői konferencia, amelyen ezút­tal Darvas József elnökölt. Ga- rai Gábor, a rendező bizottság titkára foglalta össze a több­napos vita tanulságait. Ki­emelte, hogy a konferencia jól igazolta a korábbi tudatot: költészetünket, költőinket eré­nyeiről ismerik és nagyra be­csülik a kontinens országaiban. Darvas József, a rendező bi­zottság nevében így vont mér­leget a tanácskozásról: A buda­pesti találkozó egyebek között azt igazolta, hogy a legindividuá- lisabb műfaj, a költészet mű­velői — bár sok kérdésben el­térő nézeteket vallanak — a legalapvetőbb dolgokban: a hu­mánum szolgálatában és a har­M agyar szakácsok nemzetközi versenye Nem mindennapi meghívásnak tesz eleget a közeljövőben a magyar vendéglátóipar. A nem­zetközi szakácsszövetség felké­résére magyar küldöttség vesz részt az Egyesült Államokban, a floridai Miami Bea eh-ban ok­tóber 30-tól november 2-ig tartó nemzetközi szakács- és cukrász­művészeti bemutatón. „A világ legjobb főszakácsai a dobogón” címet viselő bemutatón Európa gasztronómiáját hat ország — Ausztria, Svájc, NSZK, Dánia, Hollandia és Magyarország — küldöttei képviselik. A tenge­rentúlról az Egyesült Államok, Izrael, Japán, Argentina, Bra­zília és Mexiko szakácsművé­szei mutatják be tudásukat mónia keresésében egyet tud­nak érteni. Az a kemény és kegyetlen törvényű megosztott­ság, aminő állapotban sajnos, ma él a világ, nem érződött ezen a találkozón. A költőknek, az íróknak műveikben a népek közötti egyetértésért, a félelem nélküli világért kell felemelni szavukat. Le kell küzdenünk a magunk teremtette szuper­félelmeket, az atomháború ví­zióját, s azt a lelkiismeretfur- dalásra adó nagy okot, hogy az emberiség kétharmada még ma is éhezik. Nem menekülhetünk az elől a gond elől sem, hogy a világ egyik részén, Vietnam­ban embertelen háború folyik. Vélekedhetünk e háború okait és természetét illetően másként —, de ez senkit sem ment fel a kötelezettségtől, hogy együtt követeljük a világ békéjét fe­nyegető konfliktusok felszámo­lását. Követeljük? Mit ér ez? Lehet hogy nem sokat — de mégis a legtöbbet: hivatásunk, az írók, a költők hivatásának tisztességét. (MTI) A jövő évben 22 magyar árubemutató lesz külföldön A magyar külkereskedelem az évi utolsó külföldi árubemuta­tójára, a lagosi magyar ipari kiállításra, már útnak indítot­ták az árut, s megkezdődtek az előkészületek a jövő évi vásá­rokra is. Elkészült a magyar külkereskedelem 1967. évi hi­vatalos külföldi kiállításának programja. Eszerint az előző évekhez hasonlóan jövőre is 22 nemzetközi vásáron lesz magyar árubemutató. (MTI) A ház mellett felépített három méter magas állványról ma még ismeretlen körülmények között lezuhant. Az idős ember olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a gyors orvosi beavatko­zás sem tudott segíteni rajta, s a helyszínen meghalt. Figyelmetlen utas Bátmonostor külterületén a Szigeti dűlőben pénteken dél­után szintén tragikus eset tör­tént. Papp József traktorvezető egy pőkocsit vontatott erőgépé­vel, amely a bátmonostori Kos­suth Tsz tulajdonát képezi. A pótkocsin helyet foglalt ifj. Fin- ta Béla 28 éves traktorvezető bátmonostori lakos. A kátyús úton haladó vontatmányból a figyelmetlen Finta Béla kizu­hant. A szerencsétlen férfit azonnal a kórházba szállították, de már a mentőautóban életét vesztette. G. G. SAKK A nemzetközi vegyes mester­verseny II. és in. fordulójának eredményei: Kalmár—Törteli 1:0 Flesch— Nagy 1:0, Portisch F.—Somogyi j 1:0, Bradarevics—dr. Bán, Tót— j Köberl és a Djaja—Virágh füg­gőben maradt. III. forduló: Törteli—Portisch ' F. 0:1. Virágh—Kalmár 1:0. Nagy—Djaja 1:0. Köbért—Flesch 1:0. Dr. Bán—Tóth 0,5:0,5. So mogyi—Bradvarevics 0:1. A verseny állása a III. for dúló után: 1. Portisch F. 3, ( Tót 2,5, 3—4. Flesch, Virág 2—2, 5—7. Bán dr., Bradvar. vies, Kőberl 1,5—1,5, 8—13 Djaja, Kalmár, Nagy A., So- : mogyi 1—1, 12. Törteli O. J RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Két hsdálos áldozat figyelmetlenségből Pénteken két tragikus baleset történt a megyében, amelyet a figyelmetlenség, a felelőtlenség okozott. A halálesetek a felte­vések szerint az áldozatok hibá­jából következtek be azonban az okok pontos megállapítása céljából a rendőrség vizsgála­tot indított Leesett az állványról Drámai haláleset történt pén­teken délelőtt 11 óra körül Kis­kunhalason. Boros Lajos 58 éves MÁV-alkalmazott Kiskunhalas, Gőgös utca 2. szám alatti lakos egy ház építkezésében vett részt vasárnap 9.25: Hírek. — 9.30: Népi muzsika. — 10.00: Faluműsor. — 10.45: Ezer miért. — 11.30: A bajnok. Sorozat­úim. — 12.00: Disneyland. — 16.30: Vasárnap délután. — 18.00: Egy mű- sorszám ismétlése. — 19.00: Hírek. — 19.05: Ivó Stivicic: Bátorsággyüj- tés, sorozatadás. — 19."4: Jó éjsza­kát, gyerekek! — 20.00: Tv-bíradó. — 20.45: Hirdetések. — 20.52: Román­cok. Szórakoztató, zenés műsor. — 81.52: Disneyland. — 22.42: Tv-hír- adó. HÉTFŐ 9.40: Xskola-tv. — 14.50: Iskola-tv. — Közben 16.50: Hírek. — 17.25: Kis világom. — 17.40: Rajzfilmek. — 17.55: Népszerű tudományos film. — 18.25: Műsorismertetés. — 18.30: Tv- újdonságok. — 18.45: Oktatás, neve­lés. — 19.15: Heti sportszemle. — 19.40: Hirdetések. — 19.51: Jó éjsza­kát, gyerekek! — 20.00: Tv-hiradó. — 20.30: Montreuxi visszhangok. Szórakoztató, zenés műsor. — 21.05: Hangverseny az ENSZ-napja alkal­mából. — 22.10: Tv-híradó. — 22.25: Mozaik. — 23.05: Hírek. Mi lesz vasárnap ? NB Ill-as rangadó Kecskeméten Délen még nem dőlt el... NEHÉZ lesz ez a vasárnap! Legalább is ezt vallják a lab­darúgó- és kosárlabda-szurkolók Kecskeméten, Kiskunfélegyhá­zán és Baján. Már csak azért is nehéz, hiszen a kedvenc csa­patoknak többnyire idegen pá­lyákon kell harcolni az annyira fontos bajnoki pontokért. A LABDARÚGÓ NB II-ben most a Kecskeméti Dózsának jutott a nehezebb feladat. A győzelem az ellenfél számára is sorsdöntő lehet, tehát hihetet­lenül nagy küzdelem várható. Ahhoz, hogy az egyik pontot ha­za tudják hozni a kecskeméti fiúk, á védelemnek és a csa­társornak is sokat kell javulnia. A Dózsa támadósorából kima­rad a sportszerűtlen életmódja miatt visszaesett Kasza és he­lyette újból Morvái kerül a csa­patba. Nem mehetnek biztosra ott­hon a Félegyházi Vasas labda­rúgói sem, pedig nagy szükség van az újabb két pontra. Győz­ni kell vasárnap is, és akkor már nem a kiesés ellen, hanem a jobb helyezésért harcolhatnak. A KECSKEMÉTI sportműsor legnagyobb eseménye kétségte­lenül a KTE—-Martfű rangadó lesz. A KTE-nek nyerni kell, mert másként, elbúcsúzhatnak az élmezőnytől. De nemcsak a győzelem, hanem a gólarány is fontos, mert legalább kétgólos győzelem kell ahhoz, hogy a kecskemétiek megelőzzék a táb­lázaton a vasárnapi ellenfelüket. Nehéz küzdelem vár az ősszel páratlan sikersorozatot elért Bajai Vasas MTE labdarúgókra is Nagykanizsán. Ha nem sza­kad meg ez a sikersorozat, ak­kor újabb lépéseket tehetnek az első három hely félé. A rivá­lisok közül ugyanis a Máza- Szászvár és a Pécsi Ércbányász egymás ellen játszik a Nagyka­nizsai Bányász pedig a kiesés ellen küzdő Pécsi Helyiipar el­len. A két kalocsai NB III.-as csapat mérkőzése inkább az el­lenfeleknek fontos a kiesés miatt. A MEGYEI labdarúgó-baj­nokság Északi csoportjában az első helyezés sorsa már eldőlt. Vasárnapra talán a 2. helye­zett is meglesz, mert a K. Hon­véd győzelme esetén az előnye a jobb gólarány miatt behozha­tatlan. A Déli csoportban viszont még semmi sem dőlt el, sőt valószínű, hogy ez a forduló sem hoz végeredményt. Az első két helyre esélyes négy „nagy” közül csak a Halasi MÁV ját­szik otthon. Jósolni egyszerűen nem lehet, mert ebben az ideg­tépő végküzdelemben minden eredmény lehetséges. Legvaló­Hétfőn délután rendkívül ér­dekes élménybeszámoló lesz Izsákon. A világbajnokságon járt FTC-labdarirtók Mátrai Sándor és Varga Zoltán, vala­mint Tátrai Sándor edző a VB élményeiről tartanak filmvetí­téssel egybekötött színes elő­adást. Az élménybeszámoló este 6 órakor kezdődik az Izsáki Mű­velődési házban. színűbb. az, hogy a döntést az utolsó fordulóra kell halae-r‘° " KOSÁRLABDÁBAN a bajai férfi csapat utolsó előtti hai mérkőzését játsza és biztos esé­lyesnek számít a SZEAC ellen. Mindkét női csapatunk számá­ra rendkívül fontos a K. Dózsa budapesti mérkőzése. Ha a kecs­kemétiek győznek, úgy ők már j végérvényesen bebiztosítják a bentmaradást, ugyanakkor a ba- jaiaknák is jó szolgálatot tehet­nek. A Kecskeméti Petőfi férfi ko­sarasai Kaposváron mérkőznek a Honvéd ellen. Győzelem ese­tén már bajnokok is lehetnek, mert ugyanekkor játsszák a Csepel Autó—Pécsi Postás rang­adót is Budapesten. MEGYESZERTE sok érdekes sporteseményre kerül sor vasár­nap. Kecskeméten NE I-es női tekemérkőzés és a vívók Bánfai Benő emlékversenye. Kiskőrö­sön serdülő birkózó bajnokság, Kiskunhalason és Kalocsán az asztaliteniszezők megyei tízek bajnoksága teszi változatossá a műsort. Sikeres évad volt Ez az év jól. sikerült repü­lőinknek. Az MHS megyei re­pülő klubja régen ért el olyan jó eredményeket, mint az idén, Csordás István, a repülőtér új parancsnoka gondoskodott róla, hogy a gépek és a műszaki be­rendezések mindig üzemkész állapotban legyenek. Így aztán, hacsak nem esett az eső, a klubtagok szabad idejükben, szombaton délután és egész va­sárnap mindig repülhettek. A nyáron az iskolai szünetben hétközben Is gyakorolhattak a pilóták, a kezdő növendékeknek pedig tábort tartottak, hogy így biztosítsák gyors fejlődésüket, a tanulás legjobb feltételeit. A tavaszi üzemkezdéstől több mint 2100 felszállást hajtottak végre a repülőklub oktatói és növendékei, 310 órát töltöttek a levegőben, s összesen több mint félszáz magassági, távolsági, il­letőleg időtartam-repülést vé­geztek. A legnagyobb teljesít­mények közé tartozott Lajos István röntgenszerelő 220 kilo­méteres célrepülése a kiindulá­si ponthoz való visszatéréssel és Szekér József mérnök 4500 mé­teres magassági repülése, amely- lyel a megyében harmadikként megszerezte a vitorlázórepülők nemzetközi aranykoszorús jel­vényét: A szép idő már nem tarthat soká. Télire a gépek hangárba kerülnek, hogy javítás felülvizs­gálat után tavasszal ismét Patkós János építőgép-szerelő hamarosan egyedül repülhet. Az utolsó gyakorló repülésekre indul Terescsényi Endre oktatóval. Az alsó képen: Csordás István repiilőtérparancsnok vontatja magasba motoros géppel a vitorlázókat. üzemképes állapotban álljanak a repülők rendelkezésére. A klubban nemsokára megkezdő­dik a most jelentkezett fiata­lok elméleti előkészítése a jö­vő esztendei repülésekre. Kecs­keméten is, Kiskunfélegyházán is filmvetítései kísért propagan­da előadások zajlottak le az is­kolákban, s ennek hatására szá­mosán jelentkeztek pilótának. Az utolsó verőfényes vasárna­pokon az új jelentkezőket elvi­szik még egy kis szoktató re­pülésre, hogy lássák, valóban szép és nemes sportot választot­tak. A sikeres üzemnap után várják a gépek, bogy leápolva, roegtifiztftv» « hang&ta kerüljenek.

Next

/
Thumbnails
Contents