Petőfi Népe, 1966. október (21. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-22 / 250. szám
4. oldal 1966. október 22. szombat DUNAVECSEI JÁRÁS A fejlődés kezdeményezői és szervezői a kommunisták Tegnap reggel fél 9 órai kezdettel a dun a versei kultúrolt- honban ült össze a járási párt- alapszer vezetek 162 küldötte, hogy megvitassa az elmúlt négy évben végzett munkát, a soron- következő feladatokat és újraválassza a járási pártbizottságot. Latos István, a járási párt- bizottság első titkára üdvözölte a résztvevőket és javaslatot tett az elnökség, a mandátumvizsgáló-, szavazatszedő- és jelölő- bizottság megválasztására. A tanácskozást levezető elnöknek Búza Dezsőt, a járási párt-végrehajtóbizottság tagját, a járási tanács vb-elnökét választották. Az elnökségben helyet foglalt — az MSZMP Központi Bizottságának képviseletében megjelent — dr. Dallos Ferenc, a Minisztertanács Tanácsszervek Osztályának vezetője, Borsodi György, a megyei pártbizottság titkára, Pankovits József né és idős Oláh Pál, a megyei párt- bizottság tagjai, ország- gyűlési képviselők. A jelölő- bizottság elnökévé Tumai Kálmánt, a mandátumvizsgáló bizottság elnökévé Horváth Józsefet, a szavazatszedő bizottság elnökévé pedig Győri Ödönt választották. A gyűlés elnökének, Búza Dezsőnek a megnyitó szavai után a résztvevők egyperces néma felállással adóztak a napokban elhunyt Füstös István, a párt- bizottság tagjának, a munkás- mozgalom régi harcosának az emlékére. Dobpergés kíséretében vonultak be a terembe a járás KISZ-fiataljainjk és úttörőinek a képviselői, hogy meleg szavakkal és virággal köszöntsék a küldötteket. Taps fogadta a szabadszállási Lenin Tsz táviratát. amelyben a tsz tagsága közölte, hogy határidő előtt teljesítette az őszi kalászosok vetéstervét. A tanácskozás Látos István referátumával folytatódott. A járási pártbizottság első titkára számos gondolattal egészítette ki a vitára kerülő beszámolót, amelyet már korábban írásban kézhezkaptak a küldöttek. A beszámoló bevezetőül hangsúlyozta: az elmúlt négy évben végzet politikai munka legfon- tosabo eredménye az. hogy a lakosság többségét kitevő termelőszövetkezeti parasztság bizalma megszilárdult a közös gazdaságok Iránt, jelentős fejlődést értek el a termelőszövetkezetek politikai és gazdasági téren egyaránt. A járás életében végbement változások kezdeményezői, szervezői a kommunisták voltak. Munkájuk fő irányát, módszerét a párt Központi Bizottságának, illetve a megyei pártbizottságnak a határozatai szellemében, a járás sajátos társadalmi és gazdasági viszonyainak megfelelően, a járási pártbizottság jelölte meg. Kulcskérdés volt a párt szövetségi politikájának a megértetése és elfogadtatása a járás parasztságával. Korábban előfordult, hogy külön brigádot alakítottak a volt szegény és középparasztok egy gazdaságon belül. A manapság tapasztalható ellentmondások alapvetően különböznek az akkoriaktól. Csak olyan kisebb érdekellentétről lehet beszélni, mint amilyen az alkalmazottak és a tagok között mutatkozik. A következetes eszmei nevelés eredményeképpen növekszik a parasztság aktivitása a közügyek gyakorlásában és általában a politikai életben. Egyre több vezetőt sikerült kinevelni és funkcióba állítani a szövetkezeti parasztság soraiból. Szervezetileg is megerősödött a párt a járásban. Az elmúlt pár tér tekezde tek óta az alap-. Látos István szervezetek száma kilenccel gyarapodott. összesen 435 tagjelöltet és 335 tagot vettek fel — négy év alatt az alapszervezetek és örvendetesen nőtt az üzemi munkások aránya a párttagságon belül. Javult a párttagság összetétele az iskolázottság és a szakképzettség terén is. Figyelemre méltó, hogy jelenleg is 92 párttag részesül állami oktatásban. Fejlődött a párt munkastílusa — állapította meg a továbbiakban a beszámoló. Ma már a községi vezetőségek és az alapszervezetek is munkatervek alapján tevékenykednek és nagyot léptek előre a demokratizmus, az önállóság terén. Részletesen foglalkozott a beszámoló a fiatalok politikai nevelésével és a tömegszervezetekkel kialakult kapcsolatokkal. Többek között szólt arról, hogy a járási KISZ-szervezetek évente 20—25 fiatalt ajánlanak tagjelöltnek a pártalapszervezetek- be. A nőmozgalom különösen a békeharcra való mozgósítás területén végzett eredményes munkát az elmúlt időszakban. Erősödött a szakszervezetek pártirányítása és ennek nyomán javult a munkaverseny-mozga- lom szervezése, a dolgozók érdekvédelme. A népfrontmozgalom a lakosság különböző rétegének összefogásában, hazafias nevelésében ért el szép eredményeket. A párt és a tömegek közötti kapcsolat fejlődését bizonyítja, hogy a járásban mintegy 600 pártonkívüll aktivista segíti a politikai munkát. Kedvezőnek mondható a kommunisták részvétele a tanácsi szervek irányító tevékenységében is. Részletesen elemezte a beszámoló azt a fejlődést, amely a járás gazdasági életében végbement a második ötéves tervidőszakában. hangsúlyozva, hogy a kommunisták eredményes agi- tációt folytattak a korszerű mezőgazdasági termelési eljárások széles körű alkalmazása érdekében, segítették a munkaverseny szervezését, a szőlő- és gyü- jnölestelepítést. az öntözött területek növelését. A termelőszövetkezetek gazdasági megerősödését bizonyítja, hogy a mérleghiányos tsz-ek száma az 1962. évi 15-ről 1965re kettőre, a mérleghiány összege 11 millió 761 ezer forintról 1 millió 510 ezer forintra csökkent. Ugyanaikkar nőtt a közepes és jó kategóriába tartozó tsz-ek száma. Közel háromezer hold szőlőt és gyümölcsöst telepítettek a közös gazdaságok, a járás öntözött területe több mint 7000 holddal növekedett. Pénzügyileg is megerősödtek a termelőszövetkezetek, az egy tagra jutó jövedelem az elmúlt évben Az ipar másodlagos fontossággal bír a járás gazdasági életében. De nem hagyható figyelmen kívül az a szerep, melyet a lakossági szolgáltatásokban és a munkaerő foglalkoztatásában betölt. Éppen ezért örvendetes, hogy a négy ktsz mellé újabb ipari telepek és egy tanácsi vállalat szerveződött a második ötéves terv időszakában. Az ipari termelés öt év alatt jóval több mint a duplájára növekedett. A gazdasági fejlődés eredményeképpen sokat javult a járás lakosságának életszínvonala, szociális és kulturális ellátottsága — hangsúlyozta a beszámoló. Jellemző adatként megemlítette. hogy az elmúlt öt évben 812 lakóház épült a községekben és 36,6 százalékkal emelkedett a kereskedelem áruforgalma. A párt VIII. kongresz- szusának a határozatai értelmében a járási pártszervek nagy gondot fordítottak az iskolareform időszakos feladatainak a végrehajtására. Jelentős eredmény a 25 tanyai iskola körzetesítése, amellyel elérték, hogy a tanulók 89,5 százaléka ma már szakrendszerű okatás- ban részesül. Sokat tettek a pártszervezetek azért is, hogy a nevelők a szakmai ismeretek mellett eszmei, politikai téren is fejlődjenek. A következő évek tennivalóiról szólva a beszámoló hangsúlyozta, hogy tovább kell erősíteni a párt vezető szerepét, a gazdasági és politikai élet minden területén. Kívánatos, hogy bővüljenek az alapszervezetek tcmegkapcsolatai és növekedjen az alapszervezetek létszáma. Arra is felhívta a figyelmet, a beszámoló, hogy bár az utóbbi vezetőségválasztás nyomán jelentősen javult a pártszervezetek irányításának a színvonala, további erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy eltűnjenek azok a minőségi különbségek, amelyek ma még a párt- és gazdasági vezetés között mutatkoznak. További erőfeszítéseket kíván a szikes területeken gazdálkodó mérleghiányos termelőszövetkezetek megerősítése, a kenyérgabona-termésátlagok növelése és az állattenyésztés fejlesztése. A harmadik ötéves terv feladatai közé tartozik a kunszentmiklósi vasüzem bővítése. úgy, hogy legalább 600—700 dolgozót tudjon foglalkoztatni. Fokozott gondot igényel a szolgáltatások színvonalának az emelése is. Az egészségügyi ellátásban yponti feladat az, hogy a tervidőszak végére legalább egy orvos jusson a járásban kétezerötszáz lakosra. A beszámoló felett indított vitában véleményt nyilvánított dr. Nagy Béla, a Solti Általános Iskola igazgatója, Csőke István, a dunavecsed Virágzó Tsz elnöke, Leirer János, a járási úttörőtitkár, Topolszki Mátyás, a Solti Állami Gazdaság igazgatója, Szemerédi István, a járási tanács művelődési osztályának vezetője, Báli Ferenc, a szabadszállási Lenin Tsz elnöke, Bedő Ferenc Tass község párttitkára. Kurucz József, a solti Rákóczi Tsz elnöke, dr. Dallos Ferenc, a Minisztertanács Ta- nácsszarvek Osztályának vezetője — aki egyben átadta a Központi Bizottság üdvözletét —dr. Sándi Ottó, az apostagi Duna Tsz főagronómusa, Szabó Attila, a dunavecsei járási KISZ-bizottság titkára, Ács Viktor, a Dunavecsei Általános Iskola igazgatója, Borsodi György, a megyei pártbizottság titkára — aki átadta a megyei pártbizottság üdvözletét —, Réti Istvánná, a dunavecsei járási nőtanács titkára; Látos István, a járási pártbizottság első titkára foglalta össze a vitát, majd a pártértekezlet jóváhagyta a járási párt- bizottság beszámolóját. Ezután a jelölőbizottság javaslata alapján megválasztották a 45 tagú pártbizottságot, a 25 szavazati jogú küldöttet és 2 tanácskozási jogú küldöttet. Ezután az új pártbizottság megtartotta első ülését, amelyen 11 tagú végrehajtó bizottságot és 7 tagú fegyelmi bizottságot választottak. A járási pártbizottság első titkárául ismét Látos Istvánt, titkárul pedig Boza Józsefet választották. Békés Dezső A felvásárlás „finisében“ Szép ősz: kiváló exportlehetőségek Vége felé közeledik a MÉK árufelvásárlási idénye. Mint arról a vállalat központjában értesültünk, a remélhetőleg továbbra is kedvező időjárás mellett még mintegy 30 felvásárlási. napot „terveznek”. Ami eddigi mérlegüket illeti, a hét közepéig 10 600 vagont tett ki a felvásárolt összes mennyiség. Végéhez közeledik a burgonya szezonja — ebből két és fél ezer vagonnal vettek át —, rekordterméssel fizetett a vöröshagyma, amelyből másfélezer vagonnyi jutott a MÉK közvetítésével a bel- és külföldi fogyasztókhoz. Zöldpaprikából 630 vagon volt az idei forgalom. Pontot tettek a szőlő évadjára is. A termelőktől átvett 780 vagon termésnek a kilenctized részét exportra indították. A felvásárló apparátus a hátralevő napokban a késő őszi árucikkek — a káposzta és a gyökérfélék — átvételét végzi. Becslés szerint ezekből még mintegy ezer vagonnyi van kinn a földeken. A minőség rendkívül magas foka elsősorban a szőlőn mérhető le. Hogy a már említett, minden eddigit felülmúló exportarányt elérhették, az nem utolsósorban a verőfényes, meleg őszi napoknak köszönhető. Ami a teljes exporthányadot illeti, az az év végéig várható felvásárlásnak kishíján a 45 százalékát teszi majd ki. A nagy mennyiségű külföldi szállítás azonban nem ment a hazai lakosság ellátásának t óvására. hiszen a fogj-asztok s2éles rétegei, mind a mennyiséget, mind a minőséget tekintve, elégedettek a MEK ez évi tevékenységével. A közelgő télre is felkészültek már a vállalat kirendeltségein. Így a burgonyából, gyümölcsből és zöldségből előreláthatólag összesen 2150 vagonnal tárolnak majd. J. T. — A NYOLCADIK OSZTÁLY elvégzése után beiratkoztam a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumba,; az úttörőmozgalomhoz azonban ezután is hű maradok — írja levelében Nagy Erzsébet, a kecskeméti Nagykőrösi úti Általános Iskola úttörőcsapatának volt őrsvezetője. — Volt iskolámban az egyik nyolcadikos úttörőiraj helyettes vezetője vagyok, és minden szabadidőmet a pajtások között töltöm. Az első megbeszélésünkön a terveket rögzítettük, s egy másik raj tagjainak azt is felajánlottam, hogy segítek a fali újság, az őrsi zászló elkészítésében. Természetesen, a gimnáziumban is igyekszem helytállni, minél jobb eredményt elérni a tanulásban. * X Az utóbbi napokban rendszeresen felkeresik iskolánk hetedik és nyolcádik osztályos tanulói a helyi ; Petőfi Termelőszövetkezet paprikaföldjét. A munkát reggel nyolckor kezdjük és déli. egy órakor fejezzük be. Ez idáig hetven pajtás 70U láda szép piros paprikát takarított be. Lovasi Edit, Bácsalmás, Rákóczi úti Alt. lak. * = A KECSKEMÉTI Rákóczi Ferenc Általános Iskola felső- tagozatos tanulói tanulmányi kiránduláson vettek részt. Három nap alatt megismerkedtek Pannonhalma, Győr, Fertőrákos, Sopron, Nagyceníc, Kőszeg, Szombathely nevezetességeivel. A pajtások a kirándulás után hazatérve, a Rizling Termelő- szövetkezetben segédkeznek a szüretben. Mindenki szorgalmasan végzi munkáját, ami érthető, hiszen á legjobban dolgozó osztály 300 forint pénzjutalomban részesül. Keresztes László, csapattitkár . — HAVASI IBOLYA, a soltvad- kerti 9'!8-as számi! Petőfi Sándor úttörőcsapat riportere több tudósítássá] is jelentkezett ezen a héten, ötletes rajzzal Illusztrált Írásában lilrt ad a Mező Imre-raj jól sikerült akadályversenyéről, s az ezt követő bukfenc- és kötélhúzó vetélkedőről. Az akadályversenyt hétpontos előnynyel a Hóvirág őrs nyerte az Űrhajós őrs előtt, c- csapatunk pajtásai — folytatódik a tudósítás — szorgalmasan gyűjtik a vas-, papirés rongyhulladékot és a MEH-töl eddig kézhezkapbtt átvételi ár meghaladja a négyezer forintot. . . — Végül: A Soltvadkerti Kossuth Lajos Általános iskola osztályai között folyó magatartási versenyt a VII A-osztily nyerte, s a pajtások remélik, sokáig megtartják a hozzájuk került vándorzászlót. * — NAGYSZABÁSÚ szüreti mulatságot rendeztek vasárnap a Csávolyi Általános Iskolában, aminek bevételét a nyolcadikos úttörők nyári táborozási költségeire ' fordítják. A pajtások egyébként aktivan kiveszik részüket az őszi megyei könyvhetek alkalmából megrendezésre kerülő helyi akciók szervezéséből. Az úttörőcsapat vezetősége könyvesbál rendezését is tervezi, aminek belépődíja előreláthatólag egy könyv megvásárlása lesz. A helyi földművesszövetkezet vezetősége a legaktívabb pajtásokat könyv- és tárgyjutalomban részesíti. Végül még egy érdekes híradás Csávolyról — ugyancsak Mátyus Lajos tanár tollából: — Az elmúlt héten Mándics Mihály országgyűlési képviselő, az iskola igazgatója elnökletével megtartották az első szülői értekezletet. A szülők ígéretet tettek arra, hogy a jövőben is segítséget adnak az úttörőcsapat, a pedagógusok munkájához. * — Szerkesztői üzenet: Horváth Imre, Ttszakécske és Keresztes László; Kecskemét. A szeptember 29-i Fegyveres Erők Napja megünneplésével kapcsolatos híreket megkaptuk és köszönjük. JVÍivel a híradás megkésve érkezett, közlésére nem vállalkozhatunk. Dulity Erika, Bácsalmás: Arra kérünk, hogy a jövőben beszéld meg a többi csapatri^orterrd tudósításod témáját. Most ugyanis azt írtad meg, amit Lovas Edit pajtás is hírül adott levelében, amit a mai rovatunkban Te is elolvashatsz.