Petőfi Népe, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-30 / 231. szám
i. oMaf 1966. szeptember SO, péntek I N A PT AB 1966. szepteml péntek N évnap: Jeromos Napkelte: I 5 óra 40 perc. . Napnyugta: 17 óra 27 perc. — A JEROMOS görög eredetű név és a „Hieax>- nymos”-t>ól származik. Az ógörög „hieros” „szentset, míg a név másik fele, az „enoma”: azaz a -„név” szóból származik. Az eredeti görög formát csak a német nyelv, őrizte meg, míg nyelvünkben és a többi nyugat-európai nyelvben Jeromus, G-eri- nino, Girolamo névre formálódott át. A „szent nevű” jelentésű személynév azonban sem nálunk, sem pedig külföldön nem tudott népszerűvé lenni. — A Fegyveres Erők Napja alkalmából sikeres kiállítást rendezett a Kecskeméti Köz- gazdasági és Mezőgazdasági Szakközépiskola KISZ-szervezete az egyik honvédségi alakulat KISZ-istáinalk segítségével. A honvédek ízléses kiállítású tablókon mutatták be egységük életét, munkáiét Sok nézője volt a kiállított fegyvereiknek is. A két KISZ- szervezet vezetősége elhatározta, hogy a jó kapcsolatot s az együttműködést továbbra is fenntartja. — GYŰJTIK a folyami kagylót. A Duna magas vízállása miatt eddig főleg a Dunavölgvi Főcsatornán szedték a gomb alapanyagát most viszont a Duna partján is megkezdődött a gyűjtés. Nyolc-kilenc vagon folyami kagylót szándékoznak összeszedni a bajai Űj Élet Halászati Termelőszövetkezet segédüzeme részére, ahol évente mintegy' 7 millió inggomb készül. Absztrakt paprika A Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet kalocsai i'űszerpaprikanemesí tő telepén kísérletképpen néhány paprikafajta magját kobalt-, illetve neutronsugarakkal kezelték vetés előtt. Ezek a növények általában magnélküli termést neveltek. Az erőteljes lombozaton fejlődött termés alakzatra a legkülönbözőbb. Az absztrakt alakzata képződmények rendkívül változatosak. Az egyik például olyan, mint egy cseppkőképződmény. PÉNTEK 9.40: Iskola-tv. — 14.50: Iskola-tv. — 17.55: Hírek. — 18.00: Bemutatjuk. . . — 18.25: Műsorismertetés. — 18.30: Tv-új donság-ok. — 18.45: Filmműsor. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: TV Híradó. — 20.30: Hirdetés. — 20.37: Játékfilm« es 22.07; Hírek* — HAZÁNK legnagyobb lúdtenyésztő termelőszövetkezetében, az orosházi Űj Élet Tsz-ben csütörtökön kétnapos országos jellegű lúdtenyésztésá tanácskozás kezdődött. A hazai szakembereken kívül francia, jugoszláv, és német vendégek hallgatják meg a szakmai beszámolókat. A tanácskozás másnapján gépi libatömési bemutatót rendez a vendéglátó termelőszövetkezet. — A NAPOKBAN békegyűlést tartottak a megyénkben élő katolikus papok. Ebből az alkalomból Kecskeméten mintegy százhúsz résztvevő előtt Zádor Endre, a Külügyminisztérium munkatársa tartott tájékoztatót a nemzetközi helyzetről. Itt hangzott el az a bejelentés is, hogy a katolikus békemozgalom kezdeményezésére az amerikai agresz- szió sújtotta vietnami nép megsegítésére a megyében mintegy 85 ezer forintnyi adomány gyűlt össze a katolikus papok és híveik köréből. Az adományt az Országos Béketanács'hoz továbbították. -i || — Tessék választani címmel rendezi meg az idén karácsonyi műsorát a Magyar Televízió A műsor összeállításán már most dolgoznak, s mint közölték, tv-játéktól zenei összeállításig valóban gazdag műfajválasztékot kapnak a nézők. Az ünnepnapon a televízió úgyszólván egész nap sugároz majd műsort. — Négyszáz hold búzavetés a csávolyi Egyetértés Termelőszövetkezetben. A jó hírű gazdaságban az őszi vetések közül már csak a búza földbeszórása van hátra. A még vetetten 800 holdon október 10-ig végeznek a mimikákkal. Kecskeméti kulturális program Bács-Kisíkun megye népművészete — kiállítás a Katona József Múzeumban. Vita Rodóczky István és Lisztes István képzőművészet! bemutatójáról este 7-kor a Művészklub- ban. Mustra, borra korlátlanul... Lapunk szeptember 29-i számának hetedik oldalán a Magyar Állami Pincegazdasággal kötendő szerződésekkel kapcsolatos tájékoztató közleményünkbe sajnálatos értelemzavaró hiba csúszott. Az október 10-i határidő ugyanis csupán a borszőlő szerződéskötések végső határideje. Mustra és borra továbbra is korlátlan mennyiségben lehet a pincészetekkel szerződést kötni. — Az Állami Biztosító Bács-Kiskun megyei Igazgatósága termelési értekezletet tartott. Az értekezleten megjelent a főigazgatóság részéről Bajai Ferenc osztályvezető-helyettes és dr. Kozma Antal főelőadó, valamint a megye területén levő járási fiókvezetőik és vezető beosztásban levő dolgozók. Megbeszélték az elmúlt időszak eredményeit, valamint az előttük á'ló feladatokat és a jövő évben bevezetésre kerülő új, kedvező biztosítási módozatokat. — SOMMERSET Maugham színművéből ismét filmet készítenek Nyugat-Német ország- ban. Az állhatatos feleség című vígjáték főszereplői a nálunk is jól ismert Lili Palmer, Peter van Eyck, Carlos Thompson és Dorian Gray, — Bács-Kiskun megyei túrát rendez vasárnap az IBUSZ kecskeméti kirendeltsége. Kiskőrös, Baja, Kalocsa útvonalon ismerkednek meg a résztvevők Bács-Kiskun megye nevezetességeivel. A túrán főként az OTP dolgozói vesznek részt. 30 éve, 1936. szeptember 30-án, egy hónappal 85. születésnapja előtt halt meg Ilosvay Lajos vegyészprofcisszor. Gyógyszerészmesteri és bölcsészeti oklevelet szerzett. Fiatal tanárként, ösztöndíjjal külföldi tanulmányútra ment. A vegyészet nem kisebb alakjai mellett végzett kutatómunkát, mint Heidelbergben Bunsen, Münchenben Bayer, majd Párizsban Ber- thelot. Hazatérése után a Műegyetem általános vegyészeti tanszékét bízták rá. Több évtizedig tartó tanári működése alatt a mérnökhallgatók legnépszerűbb oktatóinak egyike volt. Nagy szakirodalmi és tudományos-népszerűsítő tevékenységet fejtett ki. Szerkesztette a Magyar .Chemiai Folyóiratot és a Természettudományi Közlönyt. Nagy számú tanulmánya jelent meg. Számos analitikai eljárást dolgozott ki. Önálló munkát írt a budapesti ásványvizekről és fürdőkről. Külön kötetben jelent meg a „Balaton vizének chemókai viszonyai” című műve. ..A cheinia alapelvei” és „Bevezetés a szerves chemiá- ba”. Vezető szerepet vállalt a tudományos közéletben. is; 1906-tóű. első titkára, majd elnöke lett az Országos Természettudományi Tanácsnak. — Ugyancsak elnöke volt tizenhét évig az Országos Közegészségügyi Egyesületnek is. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: szeptember 28-án a középhőmérséklet 13,9, (az 50 éves átlag 14,6), a legmagasabb hő- mérséWat 19,8 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 6.7. Szeptember 29-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 13,2, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 18,2, a legalacsonyabb hőmérséklet 12,1 Celsius- fok. Várható időjárás péntek estig: változóan felhős idő. elsősorban a délnyugati országrészben több helyen, eső. Mérsékelt délkeleti, déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18—22 fok között, az esős helyeken 15 fok közelében. II csapatzászló Ünnepe Tegnap délelőtt a Kecskeméti Zrínyi Róna Általános iskola úttörőcsapata a fegyveres erők napjának tiszteletér'- Budapesten, az Országos Hadtörténeti Múzeum előtti Bástyasétányon tartotta a tanév első, ünnepélyes csapatgyűlósét. A gyűlésen átadták dr. Ba- b ínye ez Ti bőmé csapatvezetőnek „A vörös zászló hőseinek útján’’-moxgaIómba bekapcsolódó 64 őrs fogadalmi ajándékait, majd Zommer Andor alezredes felolvasta a csapalgyűlé^re kiadott díszparancsot. A gyűlés Után a pajtások megtekintették a Hadtörténeti Múzeum kiállításait. ÜJ GÉPMADARAK = 70 MILLIÓ UTAS Az Aeroflot légi útvonalainak Hossza meghaladja az 500 ezer kilométert, s ebből százezret tesznek ki a nemzetközi útvonalak. Az elmúlt hét évben légiösszeköttetést teremtettek a Szovjetunió háromezer városa és legjelentősebb csomópontja között. 1965- ben az Aeroflot 42 millió utast szállított; 1970-re ez a szám eléri a 75 milliót. Hogy a megnövekedett igényeknek megfeleljenek, új, korszerű repülőgépeket állítanak forgalomba. A helyi vonalak forgalmát a „JAK—40” reaktív utasszállító repülőgép látja majd el, a „V—-2” és a „V—8” helikopterekkel egjütt, amelyek maximális utaslétszáma 24 fő. A képen: a JAK—40 makettje. II KPVDSZ megyei választmányának ülése A KPVDSZ megyei bizottságának választmánya tegnap, Kecskeméten, a MESZÖV-székház nagytermében tartotta évi rendes ülését, amelyen megjelent Szász Ferencné, a KPVDSZ Országos Elnökségének titkára, Brachna János, a MÉSZÖV elnöke, Szabi Lajos, az SZMT vezető titkára és dr. Weither Dánielné, a KPVDSZ megyei bizottságának elnöke. Egyed Ferenc, a megyebizottság titkára beszámolt az alapszervek, járási bizottságok és a megyebizottság egész évben végzett kulturális nevelő munkájáról, a szocialista brigádmozgalom fejlődéséről és a kongresszusi munkaverseny eredményeiről. Ismertette a munkavédelemben és érdekvédelemben tett intézkedéseket, végezetül tájékoztatta a választmányt a gazdasági ügyekről. Szász Ferencné hozzászólásában a szakszervezeti bizottságoknak az új gazdasági mechanizmusban betöltendő szerepéről beszélt. Népfrontmunkások és OTP-vezetfik aktívaérSekezlete Kiskunhalason (Tudósítónktól.) A Hazafias Népfront és az OTP az országban elsőként tegnap Kiskunhalason tartotta meg az OTP-fdókvezetők és a járásivárosi népfrontvezetők megyei aktívaértekezletét. A tanácskozáson Farkas József, a megyei népfromtbizottság titkára mondott megnyitó beszédet, amelyben hangsúlyozta: Nem véletlen, hogy ilyen jellegű aktívaértekezlet elsőként Kiskunhalason került megrendezésre. Ez a város a KISZ és a népfront által kezdeményezett, s az OTP részéről hitelakcióval támogatott lakásépítkezésekkel országos hírnevet szerzett; Az értekezleten felszólalt Barát Mihály osztályigazgató, az OTP propaganda- és sajtóosztályának vezetője, aki elmondotta, hogy az elmúlt négy esztendő alatt országosan mintegy három és fél milliárd forinttal nőtt a betétállomány, s meghaladja a 23 milliárd forintot. Érdekességként említette meg, hogy tíz évvel ezelőtt az ország betétállománya alig haladta meg az egymilliárdot. ma viszont csak az állomány után évenként kifizetett kamat meghaladja az 1956. évi teljes betétösszeget. Természetesen nemcsak a betétalakulásról, de a lakásépítkezésről is sok szó esett ezen a fórumon. Az eredményele mellett Bolvári László, a dunave- csei járási népfrontbizottság titkára és dr. Havasi László, a kecskeméti járási népfrontbizottság elnöke elmondotta, hogy a magán- és társasház építkezések engedélyének megszerzése körül elburjánzott bürokrácia, s az építkezések során megkövetelt adminisztráció ma már súlyos körülményként gátolja az építkezések további fejlődését. Javasolták, hogy ennek megszüntetésére illetékes szervek új, korszerű eljárási módszereket dolgozzanak ki. A tanácskozáson felszólalt dr. Szatmári Nagy Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, és dr. Dunai Péter, a Kiskunhalasi Városi Tanács V, B. elnökhelyettese is. Az aktívaértekezlet résztvevői délután a KISZ-lakótelepet és a népfrontakció keretében épülő lakóházakat tekintették meg. Szánk földgáz- és kőolajkészlete Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt elkészítette a szan- ki szénhidrogénes terület északnyugati részének kutatási zárójelentését és összegezte a Szeged melletti Algyő körzetében megkezdett szénhidrogén kutatások eddigi megállapításait. Szánk község észak-nyugati részén a zárójelentés szerint 4 milliárd köbméternyi iparilag kitermelhető földgáz és milliós nagyságrendű kőolajkészlet van. RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Bankók a melltartóban A megyei rendőr-főkapitányság a közelmúltban fejezte be Reisz Józsefné, 59 éves háztartásbeli, Baja, Pethő utca 6. sz. alatti lakos bűnügyében a vizsgálatot. Reiszné érvényes útlevéllel ez év szeptember 13-án vonattal elindult, hogy Becsen keresztül utazva meglátogassa Nyugat- Németországban élő rokonait. A 13-a nem hozott szerencsét Reiszné számára. Hegyeshalom előtt a vonaton végzett vám- vizsgálat során Reisz József né elmondta, hogy mindössze 180 forintot visz magával a megengedett 200 forint helyett. Vámellenőrzés során azonban kiderült, hogy nem mondott igazat. A szoknyája alatt egy vászonzacskóban 200 darab száz- forintos címletű bankjegyet találtak. A személyi motozás még furcsább dolgokra is fényt derített. Az asszony melltartójában 5 darab százforintost találtak a vámvizsgálatot végző vámom ők. Reisz Józsefné. amikor megkérdezték tőle. mire akarta költeni a 20 500 forintot, ] elmondta, hogy anyósának akaft síremléket állítani Bécsben. Nem firtatjuk az összeg felhasználását, hiszen a Magyar Nemzeti Bank útján ezt könnyebben és veszélytelenebből intézhette volna Reiszné. Más mód is kínálkozott volna erre, hiszen külföldön élő rokonai nem küzdenek anyagi gondokkal. A megyei rendőr-(főkapitányság Reisz Józsefnét előzetes letartóztatásba helyezte, s ellene devizabűntett elkövetése miatt nyújtott be vádiratot az ügyészségnek. G. G. TE£> (STVA/s/t J<AL/\NC>&ECiE.fi/Y 5. Amikor Francis megnézte, nem csalódott. Izgalmat várt, s izgalmat kapott. Mégpedig újfajta izgalmakat, nem olyanokat, amelyekhez már az imalomig hozzászokott. Addig csak olyan filmeket látott, amelyek a bűnről, a szenvedélyről, az ármányról szóltak. Francis sohasem lelkesedett a gengszterfilmhősök iránt. Ösztönösen irtózott a gyilkosságtól, a haláltól és ezért a különböző gangek harcairól készített filmek vajmi kevéssé nyerték meg tetszését, nem keltettek benne lelkesedést. Az Atomváros egészen más. Ennek a filmnek írói, rendező. szereplői újfajta izgalmakkal borzongatták meg Francis idegeit. Olyan embereket látott a vásznon, akiket egyetlen szigorú szabály köt, s ez „ne beszélj idegenekkel” L.. Az „atomvárosban” a gyermekek azt mondták, hogy „ha felnövünk” nem pedig azt, hogy „amikor felnövünk”. Az atomváros szüntelenül készült a vörösökkel való nagy leszámolásra. S a film úgy fejeződött be. hogy nem hagyott kétséget az iránt; nemsokára eljön majd