Petőfi Népe, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-23 / 225. szám

S. oMaf 1966. szeptember 93, pentélr '\SUXJ{2 VI. PÁL PÁPA közvetve megcáfolta azokat a jobboldali és kormánypárti olasz lapokat, de egyben más amerikai és külföldi magyarázatokat, ame­lyek az elmúlt napokban ki­adott enciklikát igyekeztek úgy beállítani, mintha az közvetle­nül Kína, és a Vietnami De­mokratikus Köztársaság ellen irányulna — szokásos heti ki­hallgatásán mondott beszédé­ben, melyben megismételte en- ciklikájában foglaltakat. A vi­etnami helyzetről egyébként feltűnést keltő összegezést adott Buchen, a brit stratégiai ku­tató intézet igazgatója, csü­törtökön tartott nemzetközi sajtóértekezletén. Egyetlen lé­nyeges változásként emelte ki, hogy a legutóbbi 12 hónap fo­lyamán a NATO-tagállamok rendelkezésére álló szárazföldi erők létszáma túlhaladta a Varsói Szerződés tagállamainak szárazföldi erőit, mert az Egyesült Államok közel 250 ezer fővel növelte szárazföldi erőinek létszámát — a vietna­mi helyzet rosszabbodásával összefüggésben. A nagy tekin­télyű Buchen kitartott megál­lapítása mellett —, hogy tud­niillik a vietnami helyzet az amerikaiakra nézve rosszabbo­dott, s ezt arra alapozza, hogy a 600 ezer fős dél-vietnami kormányhadsereg ténylegesen ennél jóval kisebb erőit jelent — szerinte mindössze 25 ezer főre lehet támaszkodni —, ami egyúttal kidomborítja az ag­resszió tényét, szemben az ösz- szesen 400 ezer főnyi ameri­kai, dél-koréaí és' ausztráliai csapatokkal. AZT A FRANCIA döntést, hogy Djiboutinak megengedik a népszavazást, általában úgy kommentálják, hogy az össze­függésben van Franciaország általános helyzetével­B csapatok magasfokú felkészültségről tettek tanúságot Véget ért a VHavánál a közös hadgyakorlat PISEK (MTI) Dél-Csehszlovákiában csütör­tökön a késő délutáni órákban véget ért a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság, a Szovjetunió, a Német Demokratikus Köztár­saság és a Magyar Népköztár­saság hadseregeinek „Vitává” elnevezésű közös hadgyakorlata. Az utolsó napon került sor a gyakorlat egyik leglátványosabb és harcászati szempontból igen nagy jelentőségű mozzanatára; csehszlovák és magyar egységek harc közben keltek át a Vlta- va-folyón. Ezt megelőzően éj­szaka 10—12 kilométert nyo­multak előre a szövetséges csa­patok és befejezték az „agresz- sziós” erők bekerítését. A reggeli órákban légifölény­re tettek szert és ezzel biztosí­tották a Vltaván való átkelés feltételeit. Miközben nagymére­tű légicsata bontakozott ki, át­értek a folyón az első felderí­tő úszó-gépkocsik. A ponthíd építéséhez óriás helikopterek szállították folyamatosan a híd­elemeket. Néphadseregünk egységei több olyan helyen keltek át az egyik folyószakaszon, ahol a víz mély­sége 25—30 méter. A folyami Djiboutihan nem csökkent a feszültség PÁRIZS (MTI) Pierre Billotte tábornok. a tengerentúli területek és me­gyék államminisztere kommen­tálta a minisztertanácsnak azt a döntését, hogy 1967. július else­je előtt Francia-Szomálipart la­kossága népszavazással döntsön e terület státusáról. Billotte hangsúlyozta, hogy amennyiben a népszavazás Franciaország mellett dönt, akkor is megvál­toztatják Francia-Szomálipart státusát. Ha a népszavazás ered­ménye, a Franciaországtól való elszakadás lenne, akkor a terü­let lakosságának számolnia kell vele, hogy megszűnik a francia műszaki, pénzügyi és katonai segély folyósítása. A Figaró tudósítása szerint Djiboutiban meglepetést keltett a francia kormány gyors dön­tése a népszavazás kitűzéséről. A lap szerint az ellenzék politi­kai vezetői a gyors, egyértelmű döntés helyett inkább hosszabb tárgyalásokat és alkudozásokat kívántak. A l’Humanité szerint a kormány határozata nyomán sem csökkent a feszültség Dji­boutiban, ahol gyakorlatilag to­vábbra is érvényben van a ki­járási tilalom. A városokban folytatódnak a razziák, és na­ponta százával telepítik ki az embereket. A kiutasítottakat a Szomáli Köztársaság hatóságai megfelelő felszerelés nélkül, ide­iglenes táborokban gyűjtik ösz- sze. ahol borzalmas körülmé­nyek között élnek. úszó-gépkocsik és úszó-harcko­csik erős tűzharc közepette szel­ték a vizet, önjáró kompok ne­hézharckocsikat szállítottak a túlsó partra. Egységeink átkelését a Vlta- van megszemlélte a csehszlovák párt- és kormányküldöttség, élén Antonin Novotny elnökkel. Ott voltak a Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi mi­niszterei és Grecsko marsall. Délután az „agressziós” erők csapatokat vetettek be az át­kelt alakulatok ellen, azonban a szövetséges hadsereg egységei visszaverték őket. Ezzel a négy tagállam hadseregeinek közös hadgyakorlata véget ért. Grecsko marsall nyilatkozata Andrej Grecsko, a Szovjetunió marsallja a Varsói Szerződés egyesített erőinek főparancsnoka nyilatkozott a Vltava hadgya­korlatról. — Ez a gyakorlat — mondot­ta — a résztvevő csapatok haici kiképzésének csúcspontja volt. Látni akartuk, mit tanultak meg ebben az évben alakula­taink. Üjból meggyőződtünk ar­ról, hogy a parancsnoki kar munkája nem volt hiábavaló. A csapatok magasfokú harci felhé szükségről tettek tanúságot. Különösen kiemelem a csehszlo­vák katonákat, mert közöttük nemcsak tényleges korosztálybe­liek voltak, hanem tartalékosok is. De valamennyi résztvevő teljesítményét nagyra értéke­lem. Hevesnek ígérkezik az ENSZ politikai vitája Kína ENSZ-tagsága napirendre kerül Nasszer Tanzániában Csütörtökön Tanzánia főváro­sában 21 ágyúlövés üdvözölte az ideérkezett Gamal Abdel Nasz- szert, az Egyesült Arab Köztár­saság elnökét. Nasszert a repülőtéren Julius Nyerere elnök, Kawawa másod- alelnök és több hivatalos sze­mély fogadta. (MTI) NEW YORK. (MTI) Az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének közgyűlésén csütörtö­kön megkezdődött az általános politikai vita. Délután — magyar idő sze­rint az esti órákban — a köz­gyűlés ügyrendi kérdésekkel foglalkozott. Az ülésszak főbi­zottsága szerdán már megálla­podott a napirend 95 pontjá­ban. Az ENSZ közgyűlésének általános ügyrendi bizottsága úgy döntött, hogy az idei ülés­szak napirendjére' tűzi. Kína ENSZ-tagságának kérdését. Na­pirendi pont elnevezése: „A Kínai Népköztársaság törvényes jogainak helyreállítása az ENSZ-ben”. Fedorenko szovjet nagykövet közölte, hogy hazája üdvözli e kérdés napirendre tűzését, mert célja, hogy „végre pozitív meg­oldást találjanak a kínai nép, az ENSZ és a világbéke érde­kében” erre a problémára. Az általános ügyrendi bizott­ság 11 szavazattal 3 ellenében az úgynevezett koreai kérdést is napirendre tűzte. A Szovjetunió, Magyarország és Csehszlovákia Washington és a „kis NATO-országok11 A NATO fennállásának tizenhét dapesü látogatása éppúgy, mint az ellenzik Nyugat-Németország atom­esztendeje sohasem volt mentes a észak-európai NATO-államak kül- fegyverekhez juttatását is. Tenné- vuáktol, civodásoktól. Washington- ügymlnisztereinek állásfoglalása a szetesen e kérdésben is velük tart ban azonban értettek ahhoz, hogy vietnami kérdésben a skandináviai Franciaország, de általában az At- a „kommunizmus” mumusával, a országok konferenciáján. lanti Szövetség legtöbb tagja vala­feszültség állandó növelésével ránc- A NATO „kis tagállamai” egyre milyen módon húzza-halasztja Bonn- baszedjék a rakoncátlant odókat, fél- több gondot okoznak Washington nak az atomklubba való bejutását, re tegyék a vitákat és — az „atlanti NATO-stratégiájának, s általában a Pedig Nyugat-Németország mindent hűség” jegyében — legalábbis lát- johnsoni háborús politikának. Fran- meglesz, éppen a vietnami agresszló- szatra egységes frontot teremtsenek daországgal együtt a legkisebb haj- hoz nyújtott támogatással Is, hogy a NATO-ban. Az elmúlt tizenhét év landóságot sem mutatják arra, hogy legalább egyik ujját az atomíegyve- azonban sok mindenre megtanította támogatást nyújtsanak az Egyesült rek indító gombjára helyezhesse, az amerikai politikához igazodó Államok vietnami agressziójához. Azoknak a NATO-országoknak né- európai NATO-országok közvélemé- Nemcsak a katonai segítségnyújtást pej. amelyek alig két évtizeddel ez- nyét, sőt uralkodó köreit. Ennek tagadták meg, hanem a politikai és előtt a náci szoldateszka csizmái legszembetűnőbb példája Franciaor- erkölcsi támogatást is. Az US News alatt szenvedtek, arra kényszerítik szag kiválása a NATO integrált ka- and World Report egyik legújabb kormányaikat, hogy száiljanak szem- touai szerveiből, s de Gaulle elnök- száma hosszú felsorolást közölt a be a bonni Bundeswehr atomfel­nek arra irányuló politikája, hogy NATO-országoknak folyósított ame- fegyverkezésének terveivel, teljesen megszüntesse Franciaország rikai dollársegélyekről, s arról, hogy A kis NATO-tagálJamok a közös alárendeltségét az Egyesült Államok- ezek az országok (kivéve Nyugat- atlanti atomhaderö különféle válto­kai szemben. Németországot) legfeljebb pokrócok* zataival szemben egy európai bíz­na Gaulle lénéscinek hatása eevre kaI, gyógyszerekkel, sátrakkal segí- tonságl rendszer megteremtésében De Gaulle Ikernek battóa egyne ^ Washington dél-vietnami báb- érdekeltek. Erről beszélt legutóbb inkább rányomja bélyegét a NATO rendszerét. Az európai NATO-orszá- Budapesten Per Haekkerup dán kül­ra, amelyben — szemben az. elmúlt gok nem érdekeltek a délkelet-ázsiai ügyminisztier is, amikor kijelentette, esztendőkkel — ma a nemzetközi amerikai agresszióban, viszont igyek- hogy egyetért a Varsói Szerződés feszültség növekedése a legtöbb tag- szenek szélesebb körű kereskedelmi Politikai Tanácskozó Testületé buka' államot nem közelebb, hanem egyre és gazdasági kapcsolatokat teremte- resti nyilatkozatának erre vonatkozó távolabb sodorja az Egyesült Álla- ni a szocialista országokkal — ezzel megállapításainak szellemével. moktól. A régi amerikai dajkamese, is lazítva az Egyesült Államoktól Az európai biztonság megteremté- amely szerint a „kommunista or- való függőségüket. Nem véletlen te- se, az atomfegyverek továbbterjedé- szágok a Nyugat lerohanására ké- hát, hogy a NATO júniusi brüsszeli sének megakadályozása, sőt végső szülnek”, s ezért a kis nyugat-euró- tanácskozásának záróközleményében soron eltiltása — ezekben a kérdé- pai államoknak szükségük van az egyetlen szóval sem szerepelt a viet- sekhen nemcsak Dánia nézetei áll- auterikai védelemre — már nem la- nsmi kérdés: Rusk amerikai kül- uak közel a szocialista „rszágok ál- Iái meghallgatásra. De Gaulle idei ügyminiszternek nem sikerült rá- láspontjához: a NATO „kis tagáila- moszkvai látogatása demonstrálta vennie partnereit egy „támogató mai” számára a vietnami béke meg- legmélyrehatóbban a NATO-tagálla- nyilatkozatra”. teremtésével együtt ezek ma sokkal moknak az amerikai diktátummal Nemcsak a Vietnam elleni ameri- fontosabb kérdések, mint a NATO való szembenállását, de az új idők kai agresszió elmélyülése aggasztja megerősítésére vonatkozó amerikai j ,L jelei közé tartozott, ha úgy tetszik, a kis NATO-országokat: Hollandia, erőfeszítések. Haekkerup dán külügyminiszter bu- Dánia, Norvégia és más tagállamok képviselője állást foglalt a kér­dés „felmelegítése ellen”, rá­mutatván, hogy az ENSZ nem illetékes a koreai probléma in­tézésére, azt maguknak a ko­reaiaknak kell megoldaniok. A szocialista országok ezért ki­egészítő indítványt terjesztettek be, javasolják, a bizottság fel­számolását és a külföldi csapa­tok kivonását Dél-Koreából. A főbizottság úgy foglalt állást, hogy mind a két pont kerüljön napirendre. A kérdés vitájában felszólalt Csatorday Károly, ha­zánk állandó ENSZ-képvisedő- je is. A delegátusok véleménye sze­rint az általános politikai vita hevesnek ígérkezik, mert köz­pontjában minden bizonnyal az Egyesült Államok vietnami há­borúja áll maid. Ami az úgynevezett ázsiai bé­kekonferencia gondolatát illeti, ismeretes, hogy a VDK kormá­nya korábban elutasította ezt a manővert és hangoztatta, a viet­nami problémát a korábbi gen- i konferenciáknak megfelelő keretek között lehet rendezni, de ennek előfeltétele az agresz- szió megszüntetése. ENSZ-kö- rökben most nagy figyelmet szentelnek U Thant közvetítő javaslatának. Erhard elvéti ? Nem tette népszerűvé a bon­ni kancellárt nadrágszí jmeghú- zó programjavaslata, nem erő­sítették pozícióját a sorozatos Starfighter-botrányok, a Bun- deswehr-válság, épp ezek nyo­mán vált uralkodóvá az NSZK vezető köreiben a kormány- átalakítás hangulata. Ellene fordult Adenauer is, és vele a kormánykoalíció, a CDU— CSU befolyásos csoportja. És Erhard, mintha nem értené, miért ez a nagy ellenszenv irányában, amikor ó csak az általános bonni célokat, az atomfegyvert, az egyedüli kép­viselet elvét a külpolitikában és a „gazdasági csoda” folyta­tódását a belpolitikában sze­retné elérni a maga módján. Ügy látszik nem tud alkal­mazkodni a differenciált igé­nyekhez, nem számol helyesen a nemzetközi helyzettel, a viet­nami háborúval és következ­ményeivel —, mert sorozato­san rossz lóra tesz. Múlt heti minisztertanácsán például kijelentette, hogy nem tartja időszerűnek a kormány átalakítását. Erre a következő nap lemondott legbensőbb em­bere, szürke eminenciása. Wes­tnek államminiszter, a kancel­lári hivatal vezetője —, még­pedig azon a címen, hogy nem akar útjában állni Erhardnak, annak, hogy a kancellár az általa megfelelőnek tartott idő­pontban átalakítsa kormányát. Legfőbb tanácsadóját azonban mintha éppen azok mondatták volna le, akik a CDU-n belül is Erhard ellen dolgoznak. A szerdai hadügyi vitán pedig jó- elöre óvást emelt hadügymi­nisztere, von Hassel személye körüli vitában, s a szocialis­ták szakértője fölöttébb kiro­hant mégis. Csütörtökön Bad Godesbergben a nyugatnémet hivatalnokok szövetségének kongresszusán jelent meg. A szövetség elnöke, Krause azon­ban megnyitójában arra emlé­keztetett, hogy a kormány nem teljesítette a hivatalnokoknak tett ígéretét (fizetésemelés), s így nem mondhat köszönetét. Míg a résztvevők tapsoltak, Erhard sértődötten kivonult a teremből... Tévedni, bonni dolog? B. K. Végleges kudarc PASADENA (MTI) A pasadenai űrlaboratórium­ban számtalan kísérletet tettek, hogy megállítsák a Hold fele száguldó Surveyor—2 rakéta pörgését, mert ellenkező esetben a Hold-szonda pénteken, ma­gyar idő szerint 4.25 órakor íz- zé-porrá zúzódik a Hold felszí­nén. A síma leszállást három perccel későbbre tervezték. Mint később bejelentették a Surveyor —2-vel megszakadt minden <.á- dióösszeköttetés. Pasadenában bejelentették, hogy az űrrakéta nem tudja már végrehajtani a tervezett síma leszállást, hanem becsapódik a Hold felszínére. A kísérletet véglegesen kudarcnak minősítették. Botrány a szöuli parlamentben Csüng II Kvon dél-koreai miniszterelnök és egész kor­mánya csütörtökön benyújtot­ta lemondását Pák Csöng Hí köztársasági elnöknek egy olyan parlamenti botrány nyomán, amely a sok vihart látott dél­koreai politikai életben is pél­dátlan. A kollektív lemondást egy szaharincsempészési ügy vezet­te be. Az egyik parlamenti képviselő azzal vádolta meg a s. T. kormányt, hogy nem lépett fel elég erélyesen a vállalattal szemben, amely a szaharint il­legálisan importálta. Miután az ezért felelős mi­niszter mentegetni igyekezett a céget, Du Han Kim pártonkí- vüli képviselő lépett a szóno­ki emelvényre. „Nesztek sza- harin!” — kiáltással egy do­bozt hajított a miniszterek elé. A doboz meg nem nevezhető tartalma beszennyezte a kor­mány-padsorokban ülő mi­nisztereket.

Next

/
Thumbnails
Contents