Petőfi Népe, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-07 / 186. szám
t Lengyel lézsef hetven éves Regényíró, novellista, költő; a mai magyar irodalom egyik legérdekesebb alakja, akinek az élete maga is regény. Első írásai Kassák Lajos lapjában, a Tettben jelennek meg; első cikkei a Vörös Újságban. A forradalom iskoláját Kun Béla és Korvin Ottó közvetlen közelében járta ki, akiknek fiatal, de nagyon elszánt és lelkes segítőtársa volt. Első jelentős műve az 1919-es idők emlékeiről, tanulságairól szól. Visegrádi utca címmel jelent meg, a Tanácsköztársaság tízéves évfordulója alkalmából, Moszkvában, Kun Béla előszavával. A Tanácsköztársaság bukása után menekülnie kellett. Becsben, Berlinben, Moszkvában élt, várva az új forradalyiat, a hazatérést, s nehéz kqrülmények közt keresve a mindennapi kenyeret. Ö is sok mindent megpróbált, volt újságíró',j próbálkozott könyvkiadással, lapot szerkesztett, filmgyárban drama- turgkodott. Belülről 'ismerte a forradalmi mozgalom' egyszerű embereinek sorsát, gondolkodását, érzésvilágát, hősiességüket és tévedéseiket. Második nagyobb szabású művébfn, á Prenn Ferenc hányatott életében, nekik állít emléket; úgyszintén e regény — negyedszázad múltán — napjainkban keletkezett folytatásaiban, az Újra a kezdet és az Ante, apud, ultra,' trans című kisregényekben. Az egyszerű embereket kedveli, hősei mindamellett nem a Szürkék és jelentéktelenek közül valók; egyszerűségükben is /gazdag a lelkiviláguk, bátorsijb, szellemesség és képzelő jellemzi őket. Ebben az értelemben Lengyel akár romantikus írónak is volna mondható, de csak hőseinek ezen tulajdonságai révén. Mint ismeretes, Lengyelt 1938-ban, a Kun Béla ellen indított per során letartóztatják. Tizenöt évet tölt száműzetésben, szibériai lágerekben és istenhá- tamögötti erdei telepeken. Magyarországra való hazatérése után sorra megírja ez időkből származó élményeit és gondolatait. Az Igéző, a Kicsi mérges öregúr, az Elejétől végig és a többi remekmívű novella pontos beszámoló a száműzöttek életéről, azokról, akik nem bírták a szenvedéseket, s a törhetetlen lelkierejű hősökről, akik az érthetetlen tragédia közepette sem adják fel kommunista meggyőződésüket, s az igazságba vetett reményüket. A Három hídépítő című regényében a Lánchíd alkotóinak állít emléket; példabeszédszerű novelláiban, mint az Oldás és kötésben, a soha meg nem szűnő emberi munkakedvnek. Hetvenedik születésnapja egybeesik ötvenéves írói jubileumának évfordulójával. Ez alkalommal mindezek az írásai ösz- szegyűjtve is megjelentek, Mérni a mérhetetlent címmel. Ez a vaskos két kötet egész szocialista irodalmunk történetének, s mai irodalmunknak legértékesebb gyűjteményei közé tartozik. Égy következetes, egyenes irányban haladó forradalmár író életének és gondolkodásának izgalmas, elolvasandó dokumentuma. . . Hetek óta már csak az ablak előtti fonott karosszékben szeretett üldögélni. Innen, az emeleti ablakból, messze lehetett látni, a városon keresztül arrafelé, ahol az elhagyott falu húzódik meg a síkság szélén. Nem látni a falut, persze, hogyan is lehetne. Majdnem negyven kilométer. De ez az öreg fonott karosszék is onnan van, régi bútordarab... Itt szokta elolvasni az újságokat, amik néha olyan nehezen érkeznek meg. Hiszen már hajnalok hajnalán felébred és az újságos csak hét óra körül csenget. Lábai nagyon fájnak, a bal erősen meg is van dagadva: az orvos nem mondja meg az igazat, hogy mitől van. Mitől?... A nyolcvankét év mindent megmagyaráz. Olykor-olykor levelet hoz a postás, most már csak a gyerekektől, akik szétszéledtek az országban. A régi barátok nem élnek, vagy elfelejtették, vagy ha nem felejtették is el, öregek már a toliforgatáshoz. Hívják a gyerekek ide is, oda is; látogassa meg őket. Ugyan! Ebben a korban már nehéz elindulni olyan útra. Igaz, any- nyit megígért, hogy ha Dezsőjelentették, maradhatna itthon inkább, a buta, szeles időben, szédülős fejjel minek járkálni... hiszen minden elintéznek, beszereznek, megcsinálnak a lányok. De nem, ez már benne van! Dolgozni, hasznosítani magát. Meg talán egy kicsit a korát is cáfolni akarja ... — Ülj már le! Egyedül jöttél? Hát Kató? Mikor indultál? — Pistiéknél is voltam ... Röviden kellett válaszolnia, tudta, hogy a rossz hallás miatt egy-két szó többet mond, mint a sok kiabálás. És ez azt jelentette; persze, egyedül jött, Kató otthon maradt, hajnalban indult, mert már Pistiéknél is volt... — Ennél valamit? Biztos mindjárt jön anyu ... Intett, hogy majd, most nem éhes. És tulajdonképpen be is fejeződött a beszélgetés. Ez az átkozott süketség! — hol is kezdődött és hol történt mulasztás? Ki tudja ma már? Amikor még kicsik voltak a gyerekek, csak kezdődött valami, akkor is kiabálni kellett, de akár háttal is megértette, mit mondtak neki. Most már.. • és valójában ez szigetelte el évtizedeék elviszik, egyszer elmegy egy ^en át a világtól és vé^íil — ez országjáró körútra, végig a gyerekekhez. De annak már legalább két éve. Azóta rosszabb a láb is, kevesebb a bizalom és a kocsi sincs már meg ... ... Mintha csöngettek volna. Ilyenkor, délelőtt? Nemigen szokott ilyenkor jönni senki. Hű élettársa, felesége, apró, öreges lépteivel most a piacot járja; az újságot már meghozták, a postás még nem jöhet... Eiztosan nagyothalló füle hal- lucinált. Rossz ez a süketség, a háború ajándéka az aknaszilánkkal együtt, ami még most is a bordói között szurkál időnként. De ez csöngetés! Kelletlenül állt fel, reccsent az öreg, fonott szék, aztán a padló parkettája, de ezeket az apró zajokat nem is hallotta — és meg-megbille- nő léptekkel indult a bizonytalan hang felé. Az előszoba üvegajtajára valóban árnyék vetődött. Ott áll valaki, most újra a csengőgombhoz nyúl, látni, újra megnyomja, a hang most már tisztán sikolt. — De sürgős... 1 A kinyitott ajtón I-aji lép be, harsány köszöntéssel, széles üdvözlő mozdulatokkal. Lajos, aki legmesszebb szakadt a családból, ez a csupaszív ember, borostásan, olajos ruhában, csaknem kopasz feje sapka nélkül. — Szervusz, papa! — Hát te? Na nézd csak! — Nem értem rá levelet írni, hát eljöttem megnézni, hogy vagytok? Az ország másik végéből, így szokta csinálni; a levélírás nem kenyere, inkább eljön, még ilyen lehetetlen időben is. — Hogy vagytok? — Kiabálnia kellett, de még inkább szabályosan formálnia szájával a szavakat, hogy apja megértse. — öregesen .:: — mondta, biggyesztett az ajkával, erőtlen kezével átfogta a fia vállát Sem ő, sem a fia nem szerették az érzelmeskedést, sem a pózokat, de ez a találkozás most nagyon jó. — Anyu.!.? — a kérdésben ott volt minden, ami őt idős szüleihez kötötte. A négy évtized érett ragaszkodása, a minden percükért való aggódás, amely a meg nem írt levelek ellenére is elevenebb volt, mint a fenyők örökzöldje. — Tudhatnád... a piacon.. s Elment bevásárolni... nem bír egyhelyben maradni.. ; A szavak nem a gúny, ha- , pegt a féltés szavai voltak. Azt az igazság — gyerekeitől is. Lajos kis likőrösüveget húzott elő egyik zsebéből, szemüvege mögül előcsillanó szemmel nyújtotta apja felé. — Katyi küldi... Tréfás, tisztelgő mozdulat volt a válasz és kedves korho- lás. — Szamár vagy... Ilyesmire költöd a pénzt. Nem is szeretem. •. Átvette az üveget, . távolról forgatta a kezében, a fény felé fordítva, hogy elolvassa rajta a feliratot: miféle ital? — Mi a fene ez? — Bulgár ... még tavaly hoztuk •.. — Micsoda? — nem értette. — Bulgár likőr ... A válasz harsány volt, apja rászólt— Ne kiabálj... nem vagyok süket. •. Bulgár... Bulgár,.. milyen lehet? — Kóstold meg... — Majd-. i Megcsóválta a fejét, Lajos a kezével mutatta, hogy kezet akar mosni, kiment a konyhába, megeresztette a csapot és lassan csurgatta a kezére a vizet. Apja utána jött. Nehézkes, fáradt léptekkel. Megállt mögötte, és a vállára tette a kezét. — Látod, így vagyunk- Anyu mindig jár-kel, mászkál, ahelyett, hogy pihenne... Duci, Manyi mindig dolgoznak... Én meg mindig egyedül vagyok- .. csak olvasok, meg a totókat varriálom, papíron... üres papírokon. •. de unom már ezt is.. i Igen, nagyon megöregedett az utolsó években. Mennyit dolgozott egész életében! Szünet nélkül! A gyerekek szétszéledtek- Igaz, a két „kislány” itt van velük, de ezernyi-ezer saját gonddal, problémával. Lajos megtörölte a kezét, nem válaszolt apjának, csak szembefordult vele, hogy jól értse a szája mozgását. — Elmegyek.. • Délben még felszaladok .. • délután mennem kell vissza.. • Persze, persze. Ez az élet. Ha jönnek is a gyerekek, azonnal mennek tovább- Jönnek egy szóra, egy kézfogásra, egy ölelésre, egy csókra. Aztán mennek. Mindig sietnek. Igaz. •. valamikor nem siettek ennyire. De biztosan ez az élet törvénye, az élet rendje-.. Megölelték egymást, férfiasán. Aztán kikísérte fiát az előszobába, a külső ajtóig. — Nő a hajad.. • — mondta még tréfásan, hogy könnyebb legyen a perc. Ragyogó napfény ömlött az előszobaajtóra és amikor még utána intett, tudta, hogy a déli látogatás sem lesz sokkal hosszabb. De biztos volt benn^ hogy eljön-.. hiszen anélkül nem megy el, hogy anyját ne köszöntené, ha csak egy percnyi látogatással is. És ha ez kevés vigasz volt is magányosságában, de mégis valami volt... Antalfy István ÖLELJ, TE FÖLD Meg hemp ergek a búzában zöld búzában zöld búzában piros pipacs rám kacsingat régen várlak jó hogy itt vagy orgonaszó földből támad most siratom az anyámat meghempergek a búzában az életben a halálban magasodj t csak zölden fölém szirmaidat szórd csak körém zokogjatok pipacs-erdők bánatpiros pipacs-erdők vihar suhog a felhőkben anyám földem visszajöttem. Sass Ervin Köznapi ballada A gyermekért sírt akkor éjjel, a gyermekért, kit — könnyű szívvel? Vagy nehézzel? — elvetélt. A férfiért sírt akkor éjjel, a férfiért, kit az utolsó fordulóig elkísért. Egy álomért sír hajnalonta, egy álomért, melyért csak tétlenül könyörgött s el nem ért. Hollós Korvin Lajos A fáradtság dicsérete Jószíwel jövök eléd Fáradtság — életem teje Kovásza napjaimnak, elégületlen mámorom Kibomló meztelenség, palástom ritka rongya Az alkotás ezer igézetét lopod És serény titkait karomba S úgy ülsz meg ereimben mint téli köd az alvó városon S úgy kellesz, mint a pengeélű Tiszta fagy, ha tél jön Máskor szénaillatokkal Köszöntesz reggelente Szekér zaját hozod A piacok sűrűn jószagú asztalára nem kérdezed bírjuk-e még s a te győzelmednek mi lesz az ára. Látod — az a görcsös derék A pillantásodtól veríték gyöngyözik Megfeszülnek az izmok A tarkótól le a bokáig Pöröly zuhan, a vas oly engedelmes S úgy érzem az a tegnapi látomás vitt A költő elé tengerré nőtt Papírhullámokat Hiába fogod a kezét A szívében születik meg A holnapi világ Ünneplő dáliák Bólogatnak jóindulattal Mellre tapadó mohó szájjal Kortyoló emberpalánták S a pillantás ahogy az asszony ’*■ Ránéz a csecsemőre A melengető vibrálásban A pillanat nem ereszt el Még intesz a költőnek A munkás éppen derekat roppant S te megsímítod azt a párás homlokot Elégült szép kezeddel Szeretők egymásba zuhanó ölelésében Te vagy a nyugvás megalkotója Az egybeolvadt két tüzes világ Ziháló évezredeiben A táguló értelmet harangozó — az óra És nem kerülöd el a szíveinket Holnap teremnek még a messiások Nem mártírok és nem anti-Krisztusok De egyenlően mérve megtalálod A mindig alkotót — tevőt — az embert A költők anyatejjel szívják magukba A szeretők pörölycsapásait S a munkás derekát egyenesítve Befogja földet ásni messiásait Téged dicsérlek Fáradtság életem teje Kovásza napjaimnak elégült mámorom Szemérmes meztelenség palástom cifra rongya Az emberek ezer igézetét lopod S az alkotás szép titkait karomba S úgy zuhogsz végig ereimben Mint nyári fény a forró városon Becsey Tóth György
